Volgával utazom

Bogdán Kálmán:
PÁRTMUNKÁIM
1
Volgával utazom

Az ötvenes évek elején, olyan hevesen dúlt a békeharc, hogy a bölcs rabbi jövendölése szerint, ha így folytatódik, kő kövön nem marad. Ilyenkor az éberséget fokozottan növelni kell. A gaz kapitalisták nem alszanak és szövetségeseik is vannak a dolgozók országában. Tele vagyunk szabotőrökkel elvtársak, nyissuk ki szemünket és kíméletlenül leplezzük le a köztünk bujkáló ellenséget., elvtársak.
Ha valakinek a lakása előtt éjjel autó csikorogva fékezett, az illető máris érzékeny búcsút vehetett családjától és az óvatosak végrendelkezhettek is. Mindenki gyanús volt aki élt: miért él, miből él, kiért él, kivel él, vissza él? De épp oly gyanús volt aki meghalt: miért halt meg, kiért halt meg, . miben halt meg ? Divatba jött a betyár dal: „zúúúúg a nááááádas.”
Én, mint sikeres, elismert úszó- vízipóló edző működtem, - miután már egyszer eltávolítottak a sportéletből – úgymond egészségtelen származásom miatt-ami nem valami öröklött betegségre vonatkozott, tüdőbajjal például zavartalanul dolgozhattam volna, no de elvtársak mit keres egy gyáros ivadék a munkások sportéletében? Éberség, sőt, egyes esetekben héberség. Végül mégis addig verifikáltak, purifikáltak, amíg kiderült, hogy nincs nagy baj, édesapám nem volt részvényes, csak egyszerű alkalmazott. Haraso. (abban az időben nem volt divatba az Oké)
Tovább dolgozhattam, persze azért éreztem, hogy mai kifejezéssel éljek erősen „monitorizálnak” és lesik, mikor követek el valami hibát, ami veszélybe sodorná a munkás osztályt. Ha jól meggondoljuk, volt némi igazuk. Ott van ugyebár a startpisztoly. Ha netalán Sztalin őrizz, osztályellenség az a starter, még elgondolni is rémes milyen pusztítást végezhet a munkásosztály soraiban. Éppen ezért fontolgatták az Úszószövetség fejesei egyik legjobb úszónk javaslatát, hogy a starter ne pisztolyt használjon, hanem karikás ostort, ügyesen megforgatja, aztán nagyot cserdít és a versenyzők, máris a vízbe ugranak. Ez a megoldás, nemcsak veszélytelen, de egyszersmind bizonyítja folklorunk gazdagságát és erősíti a munkás-dolgozó paraszt közti szövetséget. (Becsületszavamra kijelentem, hogy az idézett javaslat valóban elhangzott, de aki ajánlotta olyan kiemelkedő alakja volt az akkori úszósportunknak hogy méltányosnak tartom elhallgatni a nevét. De a vásárhelyiek közül néhányan emlékeznek rá.)
Egy nyári reggel, éppen készülődtem az uszodába, - közeledett az országos bajnokság dátuma, amelyről kötelező volt elhozni legalább 2-3 bajnoki címet elvégre egy (jól!) fizetett edzőtől ennyit igazán elvárhat egy vérbeli sportaktivista, aki fel volt mentve tornából, de többször látták labdát kergetni a Szénatéren.
Jóka utcai lakásunk rozoga kapujában megjelent egy torzonborz elvtárs és felkiált: „Valami Bogdány elvtárs lakik itt ?” „Igen” feleltem határozottan. „No akkor gyüjjön sürgősen a Megyei Párthoz, szedje magát gyorsan, mert baj lesz!”
Anyósom kétségbeesetten csapta össze kezeit „Jaj, istenem, szentatyám” rebegte „Mit csináltál, Kuli, biztosan mondtál valamit arra francos Gyorgyudésre, Jaj teremtőm, elvisznek és Lili turnén van, Tibi meg az iskolában. Mi lesz velünk?” Igyekeztem megnyugtatni, de nem lehetett. Magyaráztam, hogy baj akkor van, ha a kéksapkások keresnek, nem a párt, „Egy kutya az. Várjál, hozom a meleg pullovered, nagy hidegek vannak Szibériában. Valami ennivalót, ne csomagoljak?”
Végül mégis meg tudtam félig-meddig nyugtatni, de utoljára még a lelkemre kötötte, ha mégis elhurcolnak, próbáljak haza írni.
A portásnál jelentkeztem, útba igazított, Havas elvtársat keressem a propaganda Osztályról. Egy nagy teremben ült, egy hatalmas íróasztalnál. Teljesen kopasz férfi volt kis jávor bajusszal. Bemutatkoztam.
„Üljön le Bogdán elvtárs, sok jót hallottunk az elvtársról (Ki a fene fúrhatott meg, gondoltam magamban), éppen ezért gondoltunk az elvtársra. A mint Bogdán elvtárs bizonyára tudja, nekünk a munkásosztálynak állandóan résen kell lennünk (Légy résen, egykori cserkész köszönés). Egyik fegyverünk a propaganda. Minden eszközzel fel kell világosítani a dolgozókat, mi folyik az imperialisták birodalmában. Itt lesz fontos szerepe az elvtársnak.
Kétségbeesve válaszoltam, hogy persze, megértem én, de nekem most a legfontosabb teendőm, felkészíteni versenyzőimet a közelgő úszóbajnokságokra és így nagyon kevés időm marad. más tevékenységre és esetleg. .
„Bogdán elvtárs, pártmunkáról van szó, majd kiemeljük a termelésből és mentesül arra az egy hónapra más munka alól. Mi a szocializmust építjük és ehhez minden csavarra szükségünk van „De Havas elvtárs, én csak a svéd csavarhoz értek” rimánkodtam. „Elvtárs, az orosz csavarok jobb anyagból készülnek, mint az imperialista svédeké. Mi nem majmoljuk nyugatot. Jöjjön velem, megmutatom, mi lesz a feladata.” Hátra vezetett és benyitottunk egy nagy helyiségbe, amelyben egy óriási, zöld asztal terebélyeskedett, köröskörül hatalmas plakát göngyölegek a sarkokban majdnem a plafonig felhalmozva spárga csomók „No, Bogdán elvtárs, itt a feladat Amint látja, itt nyolc féle plakát van. Az elvtárs (már nem számoltam, hányadszor elvtársozott le). Mindegyikből kivesz egyet-egyet, egymásra helyezi, aztán a sarokból elővesz egy köteg spárgát, kibogozza a csomót. „Mint Nagy Sándor Gordiusznál. ” nyögtem ki keservesen. „Nagy Sándor elvtárs most a Metalul Rosunál dolgozik Nagyon jó elvtárs. Ismeri?. „Csak hallásból „ akkor még a Gordiusznál dolgozott”. válaszoltam, „Azóta biztosan államosították azt a vállalatot” szögezte le Havas. „De térjünk vissza amiből élünk. Tíz féle. plakát van, amelyekben felvilágosítjuk a dolgozókat és ismertetjük velük a munkásosztályra leselkedő veszélyeket, szóval tízenként gondosan henger alakúra göngyölíti őket., aztán két helyen átköti a spárgával-ne csodálkozzon az elvtárs (bumm) a takarékosság fontos tényező!. Aztán ha elkészült tíz hengerrel, szóljon be az irodámba, átadok egy listát, ahová a fontos propaganda anyagot átadja. Mindegyik intézetnél, gyárnál, szövetkezetnél keresse a propagandistát, nehogy elkallódjon az anyag.
„De hogy szállítom le ezt a rengeteg plakátot?” „Természetesen a párt autójával” nyugtatott meg Havas.
Körülbelül két órát kínlódtam, míg összehajtogattam a plakátokat és kibogoztam a spárgákat. De végre készen állt a nagy mű és beszóltam a kopasz propagandistához. Az kijött, figyelmesen ellenőrizte a csomagokat, láthatóan meg volt elégedve, aztán beszólt a garázsba az autóért És kigördült egy gyönyörű, csillogó, villogó fekete Volga ablakain patyolatfehér függönyökkel. Havas rendelkezett: Frenkel elvtárs itt a lista, a címekkel ahová el kell vigye Bogdán elvtársat. Ha végeznek, hazaviszi az elvtársat, utána visszajön a garázsba. Bogdán elvtárs a program nyolc órakor kezdődik, de ha óhajtja, szívesen látjuk a közös újságolvasáson.” Beszálltam a sofőr elvtárs mellé, a hengereket a hátsó ülésre tettem. Elindultunk. Mindegyik üzemnél a portán be kellet mutassam személyigazolványomat, a portás kitöltötte a belépő cédulát odabent meg kellett keressem a propaganda felelőst, vagy a párttitkárt és aláírás ellenében átadtam az ajándék csomagot. Nem tapasztaltam, hogy valamelyikük is tapsikált volna a boldogságtól
Küldetésem végeztével, a Volga valóban hazavitt. a kapuban, Sztolicáné, egyik szomszédunk álldogált. Mikor meglátott a Volgáből kiszállni, eltátotta a száját, úgy bámult rám és a köszönésemet Szabadság elvtárssal fogadta. Másnap reggel nyolc előtt. indultam új munkahelyemre, amikor anyósom fenyegető tekintettel megkérdi „Te Kuli, Sztolicáné mondta, hogy látott téged valami fényes autóból kiszállni. Te, csak nem léptél be abba a nyavalyás pártba?” Sikerült megnyugtatnom.
Mintegy négy napja göngyölítettem a pártmunkát, már meg is szoktam, Stolicáné szintén, ő továbbra is szabadság, elvtárs szólammal fogadta köszönésemet, amikor a Volgából kiszálltam. Az nap, gondoltam visszaélek a párt jóságával egy icipicit. Megkértem a sofőrt, álljunk meg a Jókai utcában a Continental melletti Alimentaraban vásároljak valami felvágottat. Mielőtt bementem volna az üzletbe, pár percig diskuráltam a sofőrrel, aki nagy focidukker volt. Megvásároltam a felvágottat, amikor kilépek az üzletből látom, hogy a sofőr mellett ott áll Áronné.a szemben levő trafik tulajdonosa, aki 1944 október 20 óta egyike a legvéresebb szájú kommunistáknak (azért nem október 11 óta, mert ugye, sose lehessen tudni), és hangosan szidja a sofőrt, „Nem szégyellik magukat, a párt kocsiján ilyen fasisztákat kocsikáztatni. Tudja meg, hogy még ma jelentem az alapszervezetnél, mégis csak disznóság. ”
Rá se hederítettem a dühöngve rikácsoló asszonyra, szóltam a sofőrnek, hogy menjen vissza a garázsba, nekem még dolgom van. Majd gyalog megyek haza.
Mikor hazaértem, Sztolicáné, mint rendesen a kapuból nézelődött. Mikor meglátott gyalogszerrel jönni, köszönésemet „ Jó napot Kuli”-val viszonozta.
Másnap pontosan nyolckor jelentkeztem Havas elvtársnál, aki kurtán közölte, hogy megbízásom véget ért.
Rohantam ki az uszodába, ahol a srácok nagy gaudiummal fogadtak.
Délben tértem haza, Sztolicáné most már Pá, Kuli köszöntéssel fogadott Otthon pedig anyósom szomorkásan érdeklődött, hogy már nem dolgozom a pártnak? Nemleges válaszomra fejcsóválva jegyezte meg: „Pedig elmondtam Jankának és Nemesnének, hogy a vejem nagy fiú és Volgával kocsizik.”