Erdélyi Bank

Bogdán Kálmán:
Erdélyi Bank

Pontosan nyolckor léptem be a bankba a hátsó forgóajtón. Kérdésemre megmutatták, hol székel a vezér. Az előszobában Gál Ernő titkár úr fogadott udvariasan, és bevezetett a vezérigazgató úr irodájába., amely épprem olyan volt mint az amerikai filmekben a nagy üzletembereké. A díszes íróasztal mögött ott ült Hargitay Bertalan, kissé kopaszodón de a haj ritkaságát feledtette hatalmas barkója.
Felállt az íróasztal mögül és rendkívül barátságosan fogadott: „Isten hozott kedves fiam, remélem jól fogod magad érezni nálunk, és sok örömünk lesz egymásban. Hogy vannak kedves szüleid, nagy tisztelője vagyok édesapádnak stb. stb.” Aztán behívatta Gál Ernőt, aki állandóan izzadt és zsebkendővel törülgette homlokát „Titkár úr, lesz szíves megismertetni fiatal barátomat a személyzettel, és megfelelő beosztást találni neki, igen tehetséges, komoly fiatal ember, aki szép karriert fog nálunk csinálni. (Aggódva pillantottam a mennyezetre, de nem szakadt le, de azért mintha egy picit megingott volna).
Gál úr végigvezetett az az irodákon, bemutatott Petreanu igazgatónak, aki a tolarenciát képviselte a bankban, aztán a rokonszenves Moskovits aligazgatónak, és a többi vezetőnek. Végül lekerültünk a földszintre, ahol a forgalom bonyolódott.
És ahol Vikol Kálmán aligazgató fogadott tárt karokkal, szintén szabadkőműves lévén. Nem voltam lélekbúvár, de azt hamar megállapíthattam, hogy leendő kollegáim nem fogadtak azzal a kimondott áradó örömmel. Hiszen már bizonyára jó előre tudták, hogy valami pesti jampec került be nagy protekcióval a bankba, különben nagyon nehéz lett volna álláshoz jutni.
A titkár Zsakó cégvezető úrra bízott, vizsgáztasson le, és keressen nekem megfelelő posztot. Zsakó úr, kikérdezett, vagyis levizsgáztatott, és végül a legegyszerűbb beosztást bízta rám, a pénztárnapló vezetését. Persze, sejtettem, hogy ez nem valami vezető állást jelent. Illendően bemutatkoztam a főpénztáros úrnak, Millim Francinak, aki besztercei szász létére elég jól peszélte matyarul. A pénztárnapló közvetlenül a pénztárfülke melletti asztalon állott, ide kellett bevezetnem a belégeket, azután beadni a fülkébe.
Sajnos, nagyon keveset beszéltem az ország nyelvén, de azért ifjúi hévvel írtam be a napló lapjaira az okmányokat, melyekkel Friedsam úr, a bérszámfejtő látott el.
Zárórakor a pénztárnapló és a készpénz állagának stimmelnie kellett. Illetve az én esetemben stimmelnie kellett VOLNA. Nem is volt nagy differencia, nem is értettem, miért kellett ebből olyan nagy kázust csináljon Millim úr. .Minden esetre a mormogó Millim úrral közösen, mintegy két óra hosszat vizsgáltuk a naplót. Amíg megtaláltuk a hibát, egyik tételt rossz helyre írtam be. Millimnek vérbe forogtak a szemei, csak annyit mondott, hogy most rohan haza, hátha még otthon találja két kislányát, akik délután járnak iskolába. Én is méltatlankodtam, hiszen két óra helyett, négy órakor léptem ki a bank kapuján.

1936 még az aránylag boldog békeévekhez tartozott, bár nyugaton már javában ragyogott Hitler csillaga, keleten pedig Sztálin pipázott, a közöttük elterülő Kolozsváron, még pezsgett az élet. A gyárak: Dermata, Magyar Acél, az Ursus, a Kendőgyár, az Irisz, a Vasúti műhelyek, a Húsárúgyár, a többi nagy vállalatok, a bankok, biztosították nem csupán a mindennapi kenyeret, hanem a kenyérre valót is a lakosság részére.
Telt házak voltak a mozikban: a Capitolban, a Selectben, a Royalban, a Munkás Moziban, ahová piros igazolvány nélkül is be lehetett lépni, sőt a lupsai Edison moziba is.
Telt házak mellett játszottak a színházak, és az Opera. Olyan művészek szerepeltek, mint Solymosán Magda, Fényes Alice, Hegyi Lili, Miklósi Margit, Tóth Elek, Borovszki Oszkár, Tompa Pufi, Kovács György, akkor még Gyuri, Nagy István, Gróf Laci; az operában Rózsa Jolán, Spataru, Ursulescu.
A napilapok nagy példányszámban jelentek meg, a Keleti Újság, az Ellenzék, a Jóestét, az Új Kelet berkeiben kiváló írók és tehetséges ifjak működtek; magas színvonalon tartva a sajtót, és az irodalmi életet. Elég, ha K(?)csú Sándor, Tamási Áron, Szentimrei Jenő, Koós Károly, Bánffy Miklós, Ligeti Ernő, Karácsonyi Benő, Krenner Miklós (Spectator), Nyírő József, Dzsida Jenő, Gredinár Aurél, és a fiatalabbak közül Dávid Iván, Horosz Béla, Ványolós István, Nemes Ferenc, Nagy Elek, Bíró János, Köves Miklós neveit említem a teljesség igénye nélkül.
Itt jelent meg a Korunk, a Helikon, és az úgynevezett „bulvár ,lapok”: a Gyilkos, melyet Győri Illés István főszerkesztett, a Magazin, Rajnai lapja, a Külön Vélemény, és a kitűnő tollú Gerő Sándor revolver lapja: a Bomba. Egy ideig S. Nagy József a „Nagy Jóska” családtagja is szerkesztett egy elég nívós lapot, és sajnos, rövid életűnek bizonyult a Pásztortűz. Egymásután jelentek meg a regények, egy ideig halina kötésben.
Remekül mentek a kávéházak, az éttermek, a vendéglők, a kocsmák, a lebujok, a falatozók. A tökhöz hasonlóan éjjel virágoztak a klubok, a bárok. Az Újságíró klub, az Universtate Club, az Autós Club, a Belvárosi kávéház, az Ursus, az Amerika, a Gambrinus, a Savoy, a Bagolyvár, a Palace bár, a Regál bár, a Korona, az Aranycsizma, a Délibáb, a Zöld sapka, no, és a kerthelyiségek, a Burgya meg a többi. A kerthelységek góréit egy nyáron valaki olyan kemény gallérral lepte meg, amelynek hátsó része kereken ki volt vágva, lehetővé téve, hogy a góré kényelmesen kémlelje az eget, vajon lesz-e eső?

Sajnos, a következő napok sem hoztak javulást. A pénztárnapló makacsul egy alkalommal sem volt hajlandó megegyezni a készpénz állománnyal. Ezzel szemben a téves beírásaim elég változatosak voltak. Hol egyszerű, igénytelen összeadási hiba, hol a bank jutalékát a kiadás rovatba vezettem be, vagy egy számjegyet mulasztottam el beírni. Szegény Millim nem értékelte mindezt, de napról-napra jobban elkeseredett, már abban a percben amikor leültem a napló mellé, az üveg fülkéjéből úgy bámult rám, mint egy ketrecbe zárt, kiéhezett bengáli tigris a rácson túli bámulójára.
Már majdnem szabványos műsor szerint, a boldogtalan pénztáros elfogyasztotta ebédre becsomagolt szendvicsét, amit külön készített számára, a gondos nej, mert négy-ötórás késedelmet nem bír ki egy normális gyomor. Utána utánozhatatlan undorral intett, üljek le mellé, igyekezett olyan távolságban ülni tőlem, mintha leprás lennék, és kezdetét vette a mi speciális négykezesünk, amelyben a két balkezet képviseltem. Miután keserves kutatások után megtaláltuk a hibát, a tehetetlen dühtől tajtékozva lezárhatta a kasszát, és rohant haza.
Talán kétszer megtörtént, hogy stimmeltünk, ilyenkor nem csak Millim, a többi kollegák is gyanakodva néztek rám, lehet, hogy beteg vagyok?
Abban az évben november tizenharmadika péntekre esett, ami tudvalevően nagyon baljós omen. Nos, ezen a napon az Erdélyi Bank máig is megdönthetetlen világrekodot állított fel. Ost nem csak Millim, hanem még három kollega ülte körül a kasszaívet, plusz én. Este tíz órakor teljesen reménytelen volt a helyzet, legalább ötször néztünk át minden tételt, hiába. Végre féltizenegykor Szilágy úr felfedezte, hogy egy nyolcas számjegyet hármasnak írtam. El voltam készülve a legrosszabbra, innen nem távozom élve. Pesszimista voltam, megúsztam annyival, hogy Millim öklét rázva felém, szitkozódott ékes bakszász nyelven ami elég bátorságot jelentett, tekintettel protekciós voltomra. A többiek megelégedtek annyival, hogy méla undorral kezeltek.