Grófnő

Bogdán Kálmán:
Grófnő

Váci utca hét

Weiszfeld már várt a fater szalonja előtt. Ott letettem a böröndjeimet és felmentünk a harmadik emeletre. Megkerestük a l4 számú lakást és értelmetlenül bámultuk a sárga réz névtáblát. (Nekem allergiám volt a sárgarézre, szerencsére ez a kilincs nem ebből a veszedelmes fémből készült.) Viszont a tulajdonos neve forditva volt a táblára vésve. Valahogy kibetűztük: EN FORG DLUOCUOFEHCUOR AL ED. Hát ez miféle fajzat lehet?. Végül Weiszfeld megoldotta a rejtélyt. „Öregem, ez forditva van irva. Úgy kell olvasni, hogy De la Rouchefocould grófné. Látod milyen szerencse néha zsidónak lenni?” Végre becsöngettünk. Libériás inas nyitott ajtót. „Parancsoljanak befáradni urak, a grófnő azonnal jön.” Mi a fene, sose szabadulok meg az arisztokratáktól?
De már jön is. Magas, karcsú hölgy, izléses, szolid pongyolában, fején vastag frottir turbán, arca vastagon bekenve valami fehér krémmel, csak a szeme látszik. Kissé raccsol, teheti, elvégre grófnő.
Igen, kéchem, egyik szobám üches, szíveskedjenek megtekinteni.
Szíveskedtünk. Gyönyörű szoba volt. Széles recamier az alkovban, két óriási bőrfotel, kis kerek asztal, nagy hármas szekrény, szép szőnyeg és kilátás, pont a Kristóf térre…
Egy álom, jegyezte meg találóan Weiszfeld és rögtön hozzátette, reméli, hogy alkalomadtán kölcsön adom neki is. Közöltem a grófnővel, hogy én leszek az albérlő és meg is kérdeztem mennyi a havi lakbér? Hatvan pengő havonta kéchem, techmészetesen előche fizetve. Azonnal kifizettem a hatvanast, hiszen tellett a százasból, amit kivasaltam a penziós madamtól, felhoztam a csomagjaimat a szalonból, és Arany Jánost parafrazálva a tücsök helyett én vettem át „zajos” birodalmamat.. Weiszfeld azt ajánlotta, menjek el a Nagymező utcába, a Trattner vendéglőbe, ahol tiz pönciért kapok 11 ebédjegyet. Nagyon jól főznek és nem kell maradékokkal töltsem a gyomromat. Vacsorázni is lehet ugyanott. Különben is nagyon kedves, barátságos kis vendéglő. Ez igaz, gondoltam, de veszedelmesen közel van a lokálokhoz melyeknek erős szívóereje van a magamfajta ifjakra.
Megfogadtam a remekül tájékozott Bubi tanácsát. Végre rendesen ebédeltem, bár nem fehérkesztyűs inas szolgált fel alpakka tálcán csontos mócsingokat. Sőt, annyira megtetszett, hogy ott is vacsoráztam. Úgy tiz óra felé indultam hazafelé a földalattival, nem akartam mindjárt az első este hajnalban hazamenni. De azért - gondoltam - nem árt kicsit körülnézni Váci utca környékén, sose tudhatja a halandó.
A Türr István utcában bolyongtam amikor megakadt szemem, egy rendkívül csinos hölgyön. Egyedül sétált, lassú, kimért léptekkel. Itt az alkalom - mondtam magamban - hiszen illik felszentelni a lakást, pláne, ha olyan remek, mint az enyém. Nosza nekem, inditsunk. Odaléptem a szép ismeretlen mellé és udvariasan megszólitottam - közben jobban megnéztem,nagyon szép volt. „Csókolom a kezeit, ne haragudjon - vétettem az ikes igék szabálya ellen - nem unalmas így magánosan sétálni? Nem volna kedve beülni egy feketére, mondjuk, ide a Negrescoba?”
„Köszönöm” mosolygott a hölgy – „csak a megszokott esti sétámat végzem, szellőztetem a fejem. . Isten vele”, azzal faképnél hagyott.
No, a felszentelés el halasztódik – gondoltam magamban szomorúan és hazamentem.
Nagyon jól aludtam a remek recamieren. Reggel vettem a szappant és törülközőt, igyekeztem a fürdőszobába, ahonnan éppen akkor lépett a tegnap esti hölgy, aki vissza utasította a meghívásomat. Dadogva köszöntem, ő barátságosan viszonozta, és odaszólt az ott foglalatoskodó inasnak. „Imre, készítse el a fürdővizet Bogdán úr részére. Langyos, vagy melegebb vizet óhajt kéchem?” „Langyosat kérnék” hebegtem, alaposan lehűlve. Jóisten, a grófnét szólítottam le az este!
Érthetetlen módon, majdnem minden este találkoztam vele a Váci utcában, vagy a környékén. Minden alkalommal udvariasan - kalapot levéve –köszöntöttem. Soha nem fogadta, viszont odahaza nagyon barátságos volt, mintha esténként nem is találkoztunk volna. Aztán megszoktam, rendszeresen köszöntem neki. Ő rendszeresen nem fogadta.
Annyi volt a különbség, hogy később ezeket az egészségügyi sétákat fehér csizmával a lábán végezte.
Rajtam kivül még két albérlője volt a grófnőnek. Egyik egy idősebb férfi, üzletvezető volt a közeli Hahn csemege nagykereskedésben, a másik valamivel fiatalabb mérnök a csepeli Weisz Manfréd gyárban. Természetesen megismerkedtünk és amikor érdeklődtem a grófnő furcsa szokásáról, elmondták, hogy az apja a szegedi Csillag börtönben volt foglár. Tizenhárom éves korában az apja eladta egy dúsgazdag kereskedőnek, aki rabszolgaként kezelte, orgiákat rendezett, és ilyenkor fehér csizmát húzatott a gyermek lábára és úgy szolgálta fel csemegének a meghívott vendégek számára. - Úri muri. Aztán a kislánynak sikerült megszöknie, feljött Pestre, és itt könnyű és olcsó préda lett. Szerencséjére valaki megsajnálta, és elvitte egy tánctanárhoz, aki beállított egy néhány számot, amelyekkel sikerült leszerződnie egy-két másod-harmad osztályú lokálhoz. Összekapart annyi pénzt, amennyivel kiutazhatott Párisba. Itt mint meztelen táncosnő befutott. Hiszen nagyon szép,fiatal nő volt, aki kapható volt testét közszemlére tenni. És egyáltalában „kapható” volt.
Pár év alatt megszedte magát annyira, hogy jó pénzért elvétette magát egy elszegényedett Rouchefocould gróffal és ezentúl csak arisztokrata körökben forgolódott és csakis nagyon nagy dohányért volt kapható. Amikor már komoly tőke állt rendelkezésére, hazajött. Itt, Pesten kibérelte ezt a lakást, amelyből gond nélkül megél és esténként, éjjelenként strichel, de soha egy lakójával sem fekszik le, sőt ha valaki erőszakoskodik, azonnal felmond az illetőnek. Imrét, az inast, még Párisban szedte fel. A metro lépcsőjén kéregetett. Artista volt, és egy este elszédült a trapézen, nem mert leugrani. Kirúgták. Persze, lehet, ezek csak mende-mondák, néha Imrétől lehet egy két dolgot hallani, de ki tudja, mennyi az igazság az egészben? Én mindenesetre rendületlenül köszöntem neki, ha találkoztunk strichelése közben, és ő ugyancsak rendületlenül nem fogadta.
Körülbelül harminc év múlva - amikor végre sikerült a román államtól útlevelet kapnom, megpillantok egy nőt a Kigyó utcában csoszogni, fehér csizmában. A grófnő volt. Öregen, összeroskadva. Nagyon megsajnáltam. Barátságosan köszöntem neki. Nem fogadta..
Amikor láttam az Öreg Hölgy Látogatását, arra gondoltam, hogy netán Dürrenmatt is ismerte a grófnőt?
Mindez, azonban egy csöppet sem zavart, két esztendeig voltam albérlője…