Eladó egy kedves öregúr!

Be kell vallanom, hogy Kulika belopta magát a szívembe. Igazán nincsenek benne sokan. Ez a kedves, örökifjú, aki csodálatos öníróniával éli meg életét, engem elvarázsolt. Az Isten éltesse még sokáig, hogy gyönyörködtethessen engem. A novelláit az Ő engedélyével teszem fel. Magán levelezésünket nem fogom megosztani, maradjon az az én édes titkom!

Eladó egy kedves öregúr!

És most, be kell vallanom töredelmesen, most már kilencvennegyedik életévemben, sejtelmem sincs, ki és mi vagyok tulajdonképpen? "Vagyok, mint minden ember fenség…”? Lehet…
Drága öreg, idős, barátaim, kor-és sorstársaim, higgyétek el, lehet élvezni ezeket a csöndes, őszi napokat, hiszen messze még a tél (nincsenek minden évben meteorológiai katasztrófák). Továbbra is a magam példáival szerénykedem… Például reggel felébredek, konstatálom, hogy még élek, megdörzsölöm a szemem és észlelem, hogy magamon felejtettem az éjjel a szemüvegem és a könyv ott hever alattam, nem éppen a legildomosabb helyen. Lassan, ásítozva, nyögdécselve kikászálódom az ágyból, nem találom az egyik papucsomat, pedig határozottan emlékszem, hogy odatettem mindkettőt az ágyam mellé, Hol lehet? Csak nem mászkált el? Végre Lili megtalálja, a hűtőszekrény mellett volt. Hogy a fenébe került oda? Lili jelentősen rám néz: "Kuli, az éjjel megint kortyoltál a rizlingből!!!" Persze, ilyenkor hallgatok, druszámnak tekintem a keresett lábbelit.

Jön a reggeli. A kenyeret kissé odaégettem, de azt le lehet kaparni, kész a tea is, "Kuli vedd be a pasztillákat!" hangzik az úr(nő) szava. Beveszem de rögtön ki is köpöm, émelyítően édes, de hol vannak a pasztillák? Jé, betettem a teába és az édesítőket akartam lenyelni. No jó, megtörténik a legjobb családban is, és a miénk sem egy eldobnivaló família. Mindjárt nyolc óra, jönnek a hírek, hol van a fülprotézisem? Meg akarom hallgatni a híreket, hadd tudjam meg, milyen jól élünk…Hol van? Megint Lili segít ki élénk körmondat kíséretében. A hamutartóban. No és? Nálunk a családban senki sem dohányzik.

Még mindig jobb annál az esetnél, ami Sebők barátoméknál történt.

Kis unokája éjjel rettenetesen bömbölt ágyikójában. Mi bajod van angyalkám? – faggatta a nagymama. De az nem felelt, csak tovább ordítozott és kalimpált a kicsi piskóta lábacskákkal…Nagymami felkapja, ölbe veszi, aztán rémülten felkiált: "Lajos, Lajos, egy harapás van Katika popsiján, valaki megharapta. Jézus Mária! Ki volt itt az este?."

"Ki lett volna ,a szomszédból Sanyi bácsi, csokit hozott Katicának, tudod, hogy imádja, a kicsikét!" "Sanyi, a te barátod, aljas pedofil, fel fogom jelenteni a perverz disznót. Hányszor mondtam neked, hogy az egy közönséges tróger, de neked hiába beszél az ember. Tessék, itt az eredmény. Azonnal hívd fel a rendőrséget!!!" Ebben a pillanatban csöngetnek és belép Sanyi bácsi kétségbeesetten, alig tud beszélni. "Ne haragudjatok, de azt hiszem amikor tegnap megpusziltam Katicát, beejthettem a protézisemet az ágyikóba. Az este nem akartalak zavarni. Nini, itt is van. Szerencsére nem tört el…" Persze, az ember nem akar visszaélni a korával, nem hajlandó kolonc lenni családja nyakán és igyekszik hasznossá tenni magát. Nagy segítségre lehet például a bevásárlásnál.

Gondosan megborotválkozom, fogat (protézist) mosok, néha ugyan előfordul, hogy a fogpasztát kenem az arcomra, de ez sem túl nagy baj, a fogkrémnek kellemes illata van…Lili pontosan, tételenként felírja, miket is kell vásárolni az üzletekben, ideadja a pénzt is, banira kiszámítva. Belépek az üzletbe, illedelmesen köszönök, három héttel ezelőtt, egy esős szerdai napon fogadták is a köszönésemet. Megvásárolok mindent ami a papíron szerepel, megkapom a jegyzéket, megyek a pénztárhoz fizetni, puff nekem, otthon felejtettem a pénztárcámat. No, nincs nagy baj, megkérem tegyék félre a csomagot, tüstént visszajövök. Végeredményben kell az a kis séta. Sajnos, a kapukulcsom is a tárcámban felejtettem, de tulajdonképpen ott van annak a helye, az ember ne tömje tele mindenféle kacattal a zsebeit. No de jön is valaki kinyitja a kaput és uccu nekem, máris talpalok fürgén vissza az üzletbe. Kifizetem a vásárlást és már rohanhatok haza az árúval, szerencsém is van, mert az egyik eladó utánam kiált, hogy ott felejtettem a csomagot.

Talán túl részletezem az öregedéssel járó tüneteket, amelyek persze, nem egyformán nyilvánulnak meg idősebb férfiak körében. De a döntő az, ha tudunk mosolyogni, derülni ezeken a bakikon, amelyek nem szégyellni való tünetek, sőt kacagva meséljük el, sőt még ki is színezzük egy kicsit, akkor aranyos öregek vagyunk, édes pofák, száz évig éljünk. Ezzel szemben, ha mérgelődünk, másokat hibáztatunk, mérgesen, morcosan járunk egész nap, veszekszünk, akkor kibírhatatlan, undok, vén trottyok, vén nemi szervek leszünk.

Másik, nagyon fontos jó tanácsom, ne osszuk be az eltelt, elröppent éveinket, évtizedeinket korszakokra, periódusokra. Ne sóhajtozzunk "Bezzeg az én időmben…!" Tekintsük a mostani és elkövetkező éveket is a magunkénak, a miénknek (ahogy a dal is mondja, "Nemcsak a húsz éveseké a világ .") Igyekezzünk minél többet élvezni előnyeiből. Tévé, Digitévé, CD lemezek, számítógép, metro, mobiltelefon, interfon pacemaker (psszt! Viagra) satöbbi, satöbbi.

Aztán ott vannak a gömbölyűségek. Ha az utcán találkozunk egy olyan tip-top hölggyel (Istenem, se fűző, se melltartó! Csak nyakig mini... ez azért a "mi időnkben" nem volt. Sajnos!!!) Szóval forduljunk meg utána. Szép az, ami (t)érdek nélkül tetszik. No de vannak más gömbölyűségek is. Ott van például a szilvás gombóc!!! Ez például a plátói szerelem. Az ember mossa utána a kezeit. Ragad a lekvár. És végül az álmodozások kora. Délutánonként az öreg fotelben. És ki más vezethet álmodozásaink útvesztőjében, mint Krúdy Gyula, aki 3ooo évvel ezelőtt élt és álmodozva járt, olykor tántorogva, a girbe - gurba utcákon, keresve, kutatva az egyszervolt szép asszonyokat, lányokat. Mellette botorkált a furcsa öregúr is aki állandóan elragadtatva, boldogan kiáltozta, hogy milyen csoda az, hogy élünk!… És meggyőződésem, hogy mi, a mai 8o-9o évesek, ha titokban is, mindnyájan Szindbádok vagyunk. Én mindenesetre annak érzem, vallom magam. Igen, merengek, álmodozom, ábrándozom, hiszen nem biztos, hogy az ábrándozás ma is az élet megrontója.
– Látom magam a döntő vízipóló meccsen, amikor gyönyörű svédcsavarral lövöm be a győztes gólt.
– Ott állok a színpadon és a közönség óriási tapsvihar és hahotázás közepette alig enged le a színpadról, és lám, még Hofi is elismerőn bólogat.
–Fölényes mosollyal bontom fel és dobom a szemétkosárba a tömérdek szerelmes levelet, miközben szánakozva motyogom ,"ó a kis csacsik…"
– Nini, ott ülök egy hatalmas íróasztal mellett és a sorban álló rajongóimnak dedikálom legújabb Nobel díj várományos regényemet.
– Ott várom Őt pont hétkor a Nemzetinél, ott ahol a hatos megáll(t),.hogy menjünk ki Óbudára… – Gyönyörű hawayi lányokkal körbevéve, virágfüzérrel a nyakamban sétálok a szigeten, valahol halkan peng a hawayi gitár susognak a fák, balzsamos illattal tele a lég, kobaltkék színben csillognak a tavak, a hawayi tavak, aztán felriadok: hol van már a hawayi tó?!

A felsorolt adatokból, világosan megállapítható, hogy nem vagyok befelé forduló, zsémbes, vén marha, hanem kedves, barátságos öreg vagyok, olyan akiről a szólás-mondás is tartja: "akinek nincs örege, az vásároljon magának!"

Nos, én ezennel kijelentem, eladóvá teszem magam. Ismerve azonban hazánk kitűnő gazdasági helyzetét, az EU tagság küszöbén vagyunk, csak át kell valahogy lépni a küszöböt, miután kiküszöböltünk egyettsmást, a polgárok átlagkora oly váratlan mértékben emelkedik, hogy ma már sokkal nagyobb a kínálat, mint a kereslet, igen nagy a konkurencia a 9o évesek táborában, így nélkülözhetetlen a jó reklám. Éppen ezért a következő hirdetést teszem közé:
" Jó karokban lévő, sok tavaszt látott kedves, barátságos öreg úr eladó, titkos nyilvános árverésen (illicitáció). Kikiáltási ár (€-ban) 1o.ooo.- Garancia 1o év. Viszonteladók kizárva. Szükséges protézisek rendelkezésre állnak. Szép lakás utcai kilátással. (kilátás van arra, hogy az utcára kerülök). Villany voltban számlázva. Jelige: VIA GRAHAM."

Befejezésül annyit, hogy sem a ború-, sem a derűlátó nyugdíjasoknak nincs okuk az aggodalomra, nyugdíjainkat úgy megindexálják, hogy attól koldulunk.

No és végül, ha mindezeket meglocsoljuk a két világháborúval, a kommunizmussal, a nyilas uralommal, a vasgárdával, a deportálással, a gulágokkal, árvizekkel, csulamaval, katrinával, bombázásokkal, földrengésekkel, Iliescuval, …és a sok baj, nyomor, katasztrófa, romok mögül előbukkan egy cinkosan mosolygó, dundi öreg, aki a sok szerencsétlenség között egy poént, bár egy aprópóént, keres, tessék tudomásul venni, az én vagyok, a jó, öreg Kuli bácsi, alias Bogdán Kálmán.