2010. november 30., kedd

Karinthy Frigyes: Szeretem az állatot

A kis házinyúl mindjárt nagyon megtetszett, mikor a konyhában letették: buta, kedves kis feje, ijedt szemei és lágy, sima szőre. Azt a jellemző, gyöngéd, pártoló szeretetet érzem, amit nagyon jól ismernek kezdő szerelmesek, akiknek kicsi és macskaszerű nőkkel akadt dolguk. Nem akarok semmit tőled, te fehér, ijedt kis nyúl, csak meg akarom simogatni a fehér bundádat, hátrafelé és óvatosan, hogy jól essék neked, ölembe vennélek, és a kis fejedet simogatnám, hogy megnyugodj, és jól érezd magad, biztonságban, és elhidd, hogy nincs okod félni, nem kell tartanod semmitől, én vigyázok rád és megvédelek.

Ezt érzem, egészen melegen és önzetlenül, felolvadva ebben a védő, önzetlen, odaadó szeretetben, és a kis fehér nyúl után nyúlok, hogy megsimogassam. A kis nyúl azonban, ijedt kis dög, riadtan lelapul, és kifut a tenyerem alól, be a konyhaszekrény alá.

Te csacsi kis nyúl, mondom neki fejcsóválva, lám milyen kedves, ostoba ijedt kis nyúl vagy te, hát most azt hiszed, hogy bántani akarlak, megfogni, mohón megragadni, agyonütni, megenni, mert erősebb vagyok nálad. De értsd meg, hogy szó sincsen minderről, hát persze, hogy erősebb vagyok nálad és mindezt megtehetném, de hiszen éppen arról van szó, hogy nem akarom megtenni, nem érted? Sőt gyöngéd és kedves akarok lenni, meg akarlak simogatni, meg akarok feledkezni önmagamról, a magam jogairól, vágyairól, élvezeteiről, te miattad, akit meg akarok simogatni, hogy dobogó kis szíved megnyugodjon, és jól érezd magadat, egész finom, bájos, törékeny, félénk kis lényedet.

Ezt gondolom megindult lélekkel és egy piszkafával piszkálom a kis nyulat, hogy kijöjjön a konyhaszekrény alól, és én megsimogathassam. A kis nyúl előbb húzódozik a piszkafa elől, orrcimpái idegesen, rémülten táncolnak, aztán usgye, kiugrik, átfut a konyhán, bebújik egy sarokba.

Utána megyek, és óvatosan leguggolok melléje. Ejnye, mondom neki, hát milyen ostoba vagy. Nini, hiszen még sokkal jobban reszketsz és félsz, mint az imént. Persze, ez érthető a te elfogult és szűk kis értelmed szempontjából, mely azt súgja neked, hogy abban a makacsságban, amivel utánad jövök, csak a vérengző vadállatok mohósága rejlhetik, és amely nem tudja megérteni az erősebbnek fejlettebb erkölcsi érzését és altruizmusát. No, most már aztán tényleg meg kell, hogy fogjalak, meg kell, hogy simogassalak, azzal az érzéssel, amit most érzesz irányomban s mely vérszopó tigrisnek láttat engem, ezzel az érzéssel igazán nem hagyhatlak magadra. Be kell bizonyítsam neked, hogy mennyire tévedtél, hogy mennyire nem azért akarlak megfogni, hogy átharapjam a torkodat, hanem csak önzetlenül meg akarlak simogatni, kellemessé akarom tenni az életedet, és nem számítok se hálára, se ellenszolgáltatásra.

Óvatosan kinyújtom a kezem, s már a nyakán vannak ujjaim, mikor egy kétségbeesett ugrással kirántotta magát, fuldokolva nyifogott, és szétterpesztett lábakkal, lihegve, halálos félelemben bebújik a kályha alá.

Nyelek egyet, és érzem, hogy a vér a fejembe száll. No, igazán példátlan butasággal van dolgom. Most mit tegyek? Abbahagyjam? De akkor azt fogja hinni, hogy neki volt igaza, hogy tényleg meg akartam enni, vagy agyonverni, és most kifáradva, egyelőre lemondtam szándékomról.

A kályha elé fekszem, és benézek a kályha alá. Ott kucorog apróra összehúzódva, és fekete szemeiben kimondhatatlan félelem csillog, amint tekintete az enyémmel találkozik. Most már igazán megharagszom. Te szamár, mondom neki elkeseredve, hát nem hiszel semmiben, ami szép és kedves? Hát nem hiszel az önzetlenségben, a gyöngédségben, hát nem hiszel a szeretetben, mely nem számít hálára? Hát hogy bizonyítsam be neked, szerencsétlen, hogy milyen alantasan, milyen megvetésre méltóan gondolkozol? Persze a te buta és rossz kis fejedben csak aljas, durva és erkölcstelen képzetek nyüzsögnek, harapásról, verésről, az erősebb kajánságáról, amivel elpusztítja a gyöngéket... te, te undok kis féreg, hát nem akarod elhinni nekem, hogy van harmónia, van bensőséges, könnyes megindulás, mely a gyöngeség, szegénység, tehetetlenség láttán elfogja lelket? A teremtésit annak a nehéz fejednek, csak azért is bebizonyítom neked, hogy van!

Most már hirtelen és mérgesen kapok utána, erőlködöm, kivörösödöm, a nyelvem kilóg, megbotlom, leesem, négykézláb futok utána, be az asztal alá, a dézsa mögé. Beverem a fejem az ajtófélfába, kiszakad a kabátom, a fogamat csikorgatom, és egyszer már meg is kapom a füleit, de ő lihegve, most már hangosan makogva kitépi magát, megharap, és a kamrában elbújik a hasábfák mögé.

Most ott van és nekem szét kellene szedni az egész halom fát, hogy megtaláljam. De szétszedem, szétszedem én, ha addig élek is, szétszedem, és megfogom és megragadom a füleit és felkapom a levegőbe, és megforgatom, és a falhoz vágom, és szétloccsantom a fejét, azt az ostoba, makacs, szamár fejét, amivel nem akarja megérteni, hogy csak meg akarom simogatni.

2010. november 25., csütörtök

Fidesz- 2010. április 11. megvédi a nyugdíjpénztárakat (????)




A hozzászólásokat akkor látjátok, ha a felső menüsor "Photos" menüjét választva, nyitjátok meg a képet!

2010. november 14., vasárnap

Elképesztő kutyus....




Egy intelligens Jack Russell Terrier, aki segít a ház körüli munkákban

2010. november 8., hétfő

2010. november 7., vasárnap

Orbán Viktor beszéde a Magyar Állandó Értekezleten

http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=36771:orban-viktor-beszede-a-magyar-allando-ertekezleten&catid=79:kiemelt-hirek&Itemid=115
Idézek: "Kicsit leegyszerűsítve szoktuk azt mondani, hogy nyugati zászló alatt hajózunk, de a világgazdaságban keleti szél fúj. És az a hajós, amelyik nem veszi figyelembe, hogy milyen szél szerint kell forgatni a vitorláját, az valószínűleg pusztulásra ítéli saját magát és a rakományát is."
Tisztelettel kérdezem a vitorlázáshoz értő embereket, hogy szerintük a keleti szél sem nyugat felé fújja azt a szerencsétlen vitorlást? S ha igen, mennyire könnyű széllel szemben vitorlázni?

A beszéd:
http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=155014

Viccek

Rating:★★★★
Category:Other
Két barátnő sétál a lóverseny pálya mellett:
- Te Joli, menjünk be és fogadjunk - mondja az egyik.
- Jó, de azt se tudom, hogy hogy kell - mondja a másik.
- Hányas bugyit hordasz? - kérdi az egyik.
- 2-est.
- Jó, én meg 3-ast. 2+3=5 tegyük meg az 5-ös lovat.
Befut az 5-ös ló, nyernek egy csomó pénzt.
- Próbáljuk meg megint, hányas melltartót viselsz?
- 3 -ast
- Én meg 4-est. 3+4=7 tegyük meg a 7-es lovat.
Megint nyertek. Otthon elmesélik.
- Na most megyünk mi - mondja az egyik férj. Kimennek a lovira, azt kérdezi az egyik:
- Komám te hányszor szoktad az asszonyt megdugni hetente?
- Én 4-szer.
- Én meg 5-ször 4+5=9 tegyük meg a 9-es lovat - mondja az egyik.
Megtették, de vesztettek mert befutott a 2-es ló. Erre azt mondja a másik:
- Látod komám ha te is az igazat mondod meg én is az igazat mondom, most nyertünk volna egy csomó pénzt.
----------------
A cirkusz járja a falvakat és egyik nagy attrakciójuk, hogy az artista a szájában lógatja a farkánál fogva a disznót és megmondja, hogy hány kiló.
A paraszt gazda így szól a fiához:
- Gergő fiam, ugorj haza anyádért, mert ilyet még ű se látott ...
A gyerek haza rohan , majd kisvártatva vissza is jön...
- Ídesapám, gyűjjék haza, anyánk mérlegeli a postást.
-------------
Apuka sétál a gyerekével egy kastély romja körül. Mindenütt ledőlt falak, ledőlt oszlopok, elgurult kövek. A kisfiú odafordul az apjához és megkérdezi:
- Ugye itt tanult anya vezetni?
-----------------
A kerékpárversenyzőt halálos baleset éri. Az özvegyet behívják a hullaházba, hogy azonosítsa a holttestet. A boncmester kihúzza az első fiókot: üres. A másodikat: üres. A harmadikat: üres. Ekkor megszólal az özvegy:
- Igen, ő az, ráismerek! Sose volt benne az első háromban.
-----------------
Falusi lagziban hatalmas botrány tör ki, mert a vőlegény belerúg a menyasszonyba. A botrányból verekedés lesz, majd az egész társulat a rendőrségen köt ki. Miután az orvos ellátja a sérülteket, a rendőrök megkezdik a vendégsereg kihallgatását.
Először azt a vendéget hallgatják ki, aki éppen a menyasszonnyal táncolt a verekedés kitörésekor.
- Na, mondja el, mi történt! - mondja a rendőr.
- Én azt nem tudom, kérem! - mondja a vendég.
- Menyasszonytánc volt, éppen a menyasszonnyal táncoltam, amikor a vőlegény hirtelen felugrott a székéből, és minden ok nélkül az ara lába közé rúgott!
- Húú, az biztos nagyon fájdalmas volt! - szisszen fel a rendőr.
- Azt elhiheti! Három ujjam is eltört!!
-------------
Süllyedő hajón kérdezi a kapitány:
- Emberek, van önök között valaki, aki hisz Istenben, és az ima erejében?
Az egyik utas jelentkezik:
- Igen, én buzgó istenhívő vagyok.
- Akkor jó, mert egy hellyel kevesebb van a mentőcsónakban.
-------------------
A vadász az erdőben megbotlik egy kiálló gyökérben, és véletlenül tökön lövi magát söréttel.
Viszik a kórházba, úgy-ahogy összefoltozzák.
Műtét után az orvos azt mondja:
- Itt egy barátom címe, délután keresse fel!
- Urológus?
- Nem, furulyaművész, és megmutatja magának, hogy hogyan rakja az ujjait,
hogy ne pisálja szembe magát.
-----------------
Az új vendéget megvágja a borbély. Némi mellébeszéléssel próbálja kiengesztelni:
- Khmmm... bocsánat uram, járt már nálunk?
- Nem, a lábamat a háborúban vesztettem el.