Fifi a kétszínű kutya

Bogdán Kálmán:
Fifi a kétszínű kutya

A kis sárga kutyát Lili hozta haza. Az operába vitt öt kölyök kutyát az ügyelő, hogy ki-ki válasszon közülük. Lili a legszemtelenebbet, legfürgébbet szemelte ki és azonnal Fifi névre keresztelte, még mielőtt megállapította volna, hogy az eb fiú, avagy lány. Fifi ahogy a szobába ért, azonnal bebizonyította férfi voltát, mert felugrott a díványra és olyan pózban pipilte telibe a takarót, amely csakis a fiú kutyák sajátja. Persze, az egész család körül rajongta. Fifi, aki ösztönösen megérezte ezt, igyekezett visszaélni a népszerűségével.
Természetesen elsőnek Tibi fiam sajátította ki az ebet és az igaz barátság jött létre közöttük.
Fifi is egyre inkább otthon érezte magát, amelyet gyakori pipiléssel fejezett ki Azonban hamar rájött, hogy ez nem elég. Így, mikor egy alkalommal együttesen, moziba mentünk, és őt otthon hagytuk egyes egyedül, kihasználta az alkalmat és teljesen szétrágta anyósom díványát, gondosan, módszeresen, külön volt a szövet és külön a tengeri fű, amely oly gazdagon borította be a parkettet, hogy az ember már a Fekete tenger partján képzelte magát, különösen, hogy a mennyezet kékre volt festve.
Fifinek csakhamar kialakult a jelleme. Kiállt a kapuba és csodálatos érzékkel csak a kistermetű férfiakat ugatta kíméletlenül, a gyermekeket barátságos farkcsóválással üdvözölte.
Másik furcsa szokása lett, ha bármelyikünk elindult hazulról, ő kisurrant és a végcélig követte, ha csak nem szálltunk járműre. Ettől eltekintve, hihetetlenül vidám, játékos kutyuli volt, az egész környék szerette.
Sajnos nem mindenki, mert egy vadbarom akkorát húzott rá, hogy eltörött az egyik első lába. De őt nem keserítette el továbbra is vígan ugrált 3 lábon a környéken, a negyediket pedig büszkén lóbálta Az egész utca ismerte, Palocsay Zsiga, a költő, verset is írt hozzá, avagy róla, „Te háromlábú kis kutya „címen. Én pedig el neveztem Dreifussnak. Egy figyelmes idős férfiú figyelmeztetett, hogy Dreifuss, nemde, ugyebár, hogy is mondja, szóval biboldó volt. Én megnyugtattam, hogy majd levágatom a farkát. A kutyusnak…
Fifi ki volt téve a veszélynek, hogy el fogja a sintér, hiszen állandóan az utcán csavargott. Ezért Lili megállapodott a sintérrel, hogy kap havonta 3o leit, ha nem fogja el a kutyulit. Lemák, a pecemester, korrekt volt. Valóban, bár sok alkalma lett volna, hogy elkapja, futni hagyta Fifit. Karácsonykor és húsvétkor feljött a lakásunkra jókívánságait kifejezni, és húsvétkor engem megöntözni, mert a hölgyek elbújtak. Így én lettem borzalmas pacsuli szagú
Nemsokára annyira elhatalmasodott Fifinek az a szokása, hogy ha valamelyikünk elindult hazulról, menthetetlenül a nyomába szegődött, hogy lehetetlen volt vissza kergetni vagy otthon tartani. Anyósom már előre cidrizett, ha a piacra ment, mert Dreifuss nyomon követte. A fő baj ebben az volt, hogy a kofák árúit rendszerint meglocsolta. A katasztrófa akkor köszöntött be, amikor anyósom, aki – hithű örmény katolikus létére – minden pénteken elment a Barátok Templomába, nem vette észre, hogy Fifi távolról követi. Csak akkor pillantotta meg rémülten, amikor az vígan sürgött-forgott a templomban, szimatolva Rózsi mama után, aki riadtan nyomakodott a pad közepére, remegett, nehogy sarokkövet kutasson, bizakodva, hátha cserben hagyja Fifit a szimata. Korai volt a remény, mert Dreifuss észrevette és boldog csaholással felugrott az ölébe. Persze általános elszörnyedés követte a merényletet. Így Rózsi mama, sírva távozott a templomból Fifivel az ölében, aki boldogan csaholt.
Másik alkalommal Dreifuss a főtér kellős közepén, pontosan a Mátyás szobor előtt pajzánkodott egy csinos eb hölggyel, amikor egy néni odament és egy bot segítségével coitus interrupciót akart előidézni, majd amikor ez nem sikerült, egy darab kenyeret dobott oda a szerelmespárnak. Közben 10-15 néző is oda gyűlt, akik pfujolták a nénit, oda kiabáltak, hogy mi van néni, talán irigyli, mire az visszafelelt: „nem hagyják abba, pedig már egy zsömlét is adtam nekik.” Mire az egyik szurkoló vissza kiabált: „Miért a néni annakidején abba hagyta volna egy zsemléért?”
Egy délután Rózsi mama, rémülten kiáltott utánam „Kuli, Kuli, gyere gyorsan, nézd mi történt?” Ijedten rohanok ki az udvarra, és nem hiszek a szemeimnek. Fifi boldogan ugrál, sőt büszkén csahol, de az egész teste be van festve méregzöldre. Rózsi mama kétségbe esve jelentette ki, hogy ő pedig nem viszi sétálni ilyen állapotban. A járókelők majd mutogatják: „Nini, itt van a zöld kutyás néni.” Lili is haza jött, megpróbálták lemosni a festéket, de az bizony nem jött le. Fifi mit sem törődött a színeváltozással Minden esetre nagyon vigyáztunk, hogy nem menjen ki ilyen tavaszi külsővel az utcára.
No de Fifi nem olyan fából volt faragva, hogy otthon lehessen tartani. Az első adódó alkalommal megszökött. Eltűnt. Mi lesz vele Istenem. Olyan kétségbe esés lett úrrá a családban, hogy elmentem két újság – román és magyarnyelvű – kiadóhivatalába és fel adtam két hirdetést. „Egy zöld kiskutya elveszett, a becsületes megtaláló illő jutalomban részesül” A kiadóhivatalban, úgy néztek rám, mint valami bolondra. De ha megfizettem?
Pár napig méla csend, már le is mondtunk róla, amikor belépett egy nagymama külsejű hölgy, pórázon vezetve a megzöldült Fifit, Elmondta, hogy a kis unokája a házuk előtt találta, és persze, behozta a házukba, és azóta nem akar megválni tőle. Ma reggel olvasta a hirdetésünket, és mivel Fricike éppen iskolában van, gyorsan elhozta jogos tulajdonosához. Nem, persze, nem kér jutalmat, csak áruljuk el, hol festették meg ilyen szép zöldre. Majd szerez ő is egy kutyát és megfesteti. Had örüljön Fricike.
Fifi csúcsteljesítménye akkor következett be, amikor Kolozsvárra megérkezett a Párisi Jégrevü. Óriási tolakodás volt a jegyekért. Szerencsére, egy büfében megismerkedtem két zenészükkel, kikkel megbeszéltem, hogy vasárnapi előadásukra bevisznek bennünket a terembe. Persze csak a zenekar háta mögött biztosítanak két széket, ahonnan zavartalanul élvezhetjük a műsort Vasárnap,miután gondosan bezártuk Dreifusst a szobába, elindultunk Lilivel a terem felé. A kapunk előtt gondosan körül néztünk, tiszta volt a levegő. Megérkeztünk a teremhez, kihívatom a zenészeket, akik udvariasan vezetnek a művész bejáróhoz, amikor villám sebesen meg jelenik Fifi, mintha az égből pottyant volna, és már bent is van a teremben. Az egyik zenész rámutat két székre, a zenekar mögött, oda lépünk, persze Fifi már az egyik szék alól, liheg boldogan és csóválja a farkát. Megpróbáljuk sűrű marsokkal távozásra szólítani fel, de az „kutyába se vesz” bennünket.
Egyelőre nincs semmi baj. Fifi nyugodtan, csendesen kuksol a szék alatt. Megjelenik a karmester, meghajol a közönség felé, taps, int a zenekarnak, és megkezdődik az előadás. A fúvósok pont előttünk ülnek. Megszólalnak a trombiták, Fifi felkapja a fejét és irgalmatlanul el kezd vonítani, de nem csak úgy vaktában, hanem hol vékonyan, hol mélyen, aszerint, hogy a fúvósok milyen hangnemben játszanak.
A katasztrófa akkor következett be, amikor a jégre kivonulnak a táncosok. Fifi önálló koncertbe kezdt, a fúvósok nem bírják tovább, majd megpukkanak a kacagástól. A karmester nem érti, mi történik. Az egyik zenész megmutatja Fifit. A karmester kijelenti, hogy addig nem folytatja, amíg ki nem viszik a kutyát.
Igen ám, ahogy azt a karmester úr elképzelte. Fifivel nem olyan könnyű elbánni. Legalább 5 percig tartott, amíg sikerült eltávolítani a teremből, akkor is úgy, hogy bezárták egy távoli helyiségbe, ahonnan a skálázása nem hallatszott ki, és az előadás zavartalanul folytatódhatott.
Fifi a továbbiakban is sokat rosszalkodott. Többször napokra eltűnt, és álmosan, megviselten, holt fáradtan érkezett haza. Rózsi mama meg is jegyezte, hogy hasonlít a gazdájára, legalább annak ifjúkori alakjára. Mire én meg jegyeztem, hogy én nem három lábon züllöttem.
– Mit lehet tudni – válaszolt drága Rózsi mama – lehet, hogy neked is három lábad volt, de az egyik lábad lejártad a fehérnépek után, míg végül belezöldültél!
Új, modern lakásba költöztünk, más környékre. Fifin már látszottak az évek. Egy este bejött a szobámba, leült mellém, megnyalta a kezemet és szótlanul bámult rám. Aztán bement anyósomhoz, felugrott az ölébe, nyöszörögve tűrte a simogatást, majd bement Lilihez, felkuporodott mellé, befúrta a hóna alá a fejét, és nézett a szemébe, olyan szomorúan, mint soha azelőtt. Utána visszament az ágyikójába és csendesen lefeküdt.
Bekapcsoltuk a tévét valami kollektivista filmet adtak. Fifi ismét megjelent a szobában, pár percig bámult, aztán kiment. Kis idő múlva vakkanást hallottunk, ki megyünk Fifihez, az élettelenül fekszik az ágyában.
Szinte hihetetlen, a sárga-zöld kutyuli, a háromlábú Dreifuss nincs többé. Megérezte halálát, elbúcsúzott tőlünk. Nagyon-nagyon megsirattuk.
Többé nem tartottunk kutyát, de Fifit nem felejtettük el.