Pokolfajzat: Összezavarodva 2

Itt az este, s a fájdalom.
Újra eszembe jut a sok gond...
Szemem megtelik könnyel,
S várom, hogy végre elszenderüljek.

Akit szeretek, nincs itt velem,
S nem látja könnyes szemem.
Nem érzi, amit érzek,
Nem éli, amit most én élek.

Hol vagyok? Mondják meg!
Ez nem én vagyok! Öljenek meg!
Mi ez az érzés? Válaszolják meg!
Mért fáj a szívem? Ki teszi ezt?

Egyszer egy bölcs ember mondta ezt nekem:
A szerelmet ne szégyeld gyermekem!
Nem szégyellem, kiállok, s mondom néktek:
Szerelem nélkül, a ködbe vészek.

Mikor majd egy erdőbe tévedek,
S nyílik egy alagút a föld mélyébe,
Síró szemmel megyek majd le.
S azt kiáltom: SZERETLEK!

Tudom, hogy hallod!
Tudom, hogy érzed!
Tudom, hogy fáj,
De el kell viselned.

Mikor porrá égek,
S csak hamvaim maradnak meg,
Gondolj arra milyen voltam néked,
S mivel tettem szebbé életed.

Nap mint nap látod majd arcom,
S egy könnycsepp lesz a padlón.
De ne félts! Bármi is vár rám,
Sosem feledlek! TE: igaz jóbarát!

József Attila - Kései sirató

Ez is kép ám! This is a picture though!

Csodás épüéetek csodás zene.
A szívem megdobbant, amikor honi képeket láttam a sok szépségből kiragyogni (nekem kiragyogtak!)

Attachment: epiteszet szerenaddal.pps

Aki tud segítsen!

http://samantha49.multiply.com/journal/item/131

Magyar Alkotók Internetes Társulása Köszhasznú Egyesület honlapja

http://mait2001.freeweb.hu/index.html/
Érdemes benézni!

XLII. zsoltár

Mint a szép hives patakra
A szarvas kivánkozik,
Lelkem úgy óhajt uramra
És hozzá fohászkodik.
Te hozzád én istenem
Szomjúhozik én lelkem!
Vajon szined eleiben
Mikor jutok élõ isten?

Könnyhullatásim énnékem
Kenyerem éjjel-nappal.
Midõn azt kérdik éntõlem:
Hol istened, kit vártál?
Ezen lelkem kiontom
És házadat óhajtom,
Hol a hívek seregében
Örvendek szép éneklésben.

Én lelkem mire csüggedsz el,
Mit kesergesz ennyire?
Bízzál istenben s nem hágy el,
Kiben örvendek végre,
Midõn hozzám orcáját
Nyujtja szabadítását.
Oh én kegyelmes istenem,
Mely igen kesereg lelkem!

Mert te rólad emlékezem
Ez Jordánnak földérõl,
Szent helyedre igyekezem
Ez Hermon kis hegy mellõl,
Mélység kiállt mélységet,
Midõn én fejem felett
A sok sebes víz megindul,
Mintegy erõs hab megzúdul.

Sebessége árvizednek
És a nagy zúgó habok
Én rajtam összeütköznek,
Mégis hozzád óhajtok,
Mert úgy megtartasz nappal,
Hogy éjjel vígassággal
Dicséreteket éneklek
Néked erõs õrizõmnek.

Mondván: isten én kõszálam,
Mire felejtesz igy el?
Ellenségim vagynak rajtam,
Gyászban járok veszéllyel,
Mert az õ hamis nyelvek
Csontaimban megsértnek,
Mert így bosszantnak ellened:
Lássuk hol vagyon istened?

Én lelkem mire csüggedsz el
Mit kesergessz ennyire?
Bizzál istenben s nem hágy el,
Kiben örvendek végre,
Ki nékem szemlátomást
Nyújt kedves szabadulást,
Nyilván megmutatja nékem,
Hogy csak õ az én istenem.

Ady Endre: A Sion-hegy alatt

Borzolt, fehér Isten-szakállal,
Tépetten, fázva fújt, szaladt
Az én Uram, a rég feledett,
Nyirkos, vak, őszi hajnalon,
Valahol Sion-hegy alatt.

Egy nagy harang volt a kabátja,
Piros betükkel foltozott,
Bús és kopott volt az öreg Úr,
Paskolta, verte a ködöt,
Rórátéra harangozott.

Lámpás volt reszkető kezemben
És rongyolt lelkemben a Hit
S eszemben a régi ifjuság:
Éreztem az Isten-szagot
S kerestem akkor valakit.

Megvárt ott, a Sion-hegy alján
S lángoltak, égtek a kövek.
Harangozott és simogatott,
Bekönnyezte az arcomat,
Jó volt, kegyes volt az öreg.

Ráncos, vén kezét megcsókoltam
S jajgatva törtem az eszem:
„Hogy hívnak téged, szép, öreg Úr,
Kihez mondottam sok imát?
Jaj, jaj, jaj, nem emlékezem.”

„Halottan visszajöttem hozzád
Én, az életben kárhozott.
Csak tudnék egy gyermeki imát.”
Ő nézett reám szomorún
S harangozott, harangozott.

„Csak nagyszerű nevedet tudnám.”
Ő várt, várt s aztán fölszaladt.
Minden lépése zsoltár-ütem:
Halotti zsoltár. S én ülök
Sírván a Sion-hegy alatt.

Heltai Jenő: Ballada a három patkányról

Nem ma történt az eset! 

-------------------------------------------

Ott, ahol a Ferencváros
hinti báját szerteszét
egy pazar, nagy pince mélyén
három patkány éldegélt.
Három patkány, három testvér
pajkos, fürge és bohó
s mint az ifjusághoz illik
folyton éhes és mohó.
Volt a kedves pince mellett
egy csemege-bolt
ahol csupa elsőrangu
finom holmi volt.

Egyszer, éjjel a legelső
fürge patkány útrakelt,
hogy a boltból átcsempésszen
egy kis fínom eledelt.
Lábujjhegyen járt a polcon
elkerülve minden zajt
megevett egy adag sajtot
rá volt írva "Gróji sajt".
Föl is fordult nyomba tőle
s lett belőle holt -
mert a finom gróji sajt
az hamisítva volt!

A második ifjú patkány
bánatosan útra kelt,
hogy a boltból átcsempésszen
ő is egy kis eledelt.
Lábujjhegyen járt a polcon
mert a bölcs mindig vigyáz
nekiesett egy gyümölcsnek
rá volt írva "Ananász".
Föl is fordult nyomba tőle
s lett belőle holt -
mert a finom ananász is
hamisítva volt.

A harmadik ifjú patkányt
lesujtotta a dolog.
Sírni kezdett: "Nem élem túl
én is inkább meghalok.
Társak nélkül, egymagamban
így az élet mit sem ér?"
S hősiesen patkánymérget
vett a boltba háromér'.
Ez a patkány ma is él még
hogyha meg nem holt
mert a patkányméreg is csak
hamisítva volt!

90. zsoltár

Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram, téged tartottunk hajlékunknak!
Mikor még semmi hegyek nem voltanak, Hogy még sem ég sem föld nem volt formálva,
Te voltál és te vagy, erős Isten, És te megmaradsz minden időben.
Az embereket te meg hagyod halni, És ezt mondod az emberi nemzetnek:
Légyetek porrá, kik porból lettetek! Mert ezer esztendő előtted annyi,
Mint a tegnapnak ő elmúlása És egy éjnek rövid vigyázása.
Kimúlni hagyod őket oly hirtelen, Mint az álom, mely elmúlik azontól,
Mihelyt az ember felserken álmából, És mint a zöld füvecske a mezőben,
Amely nagy hamarsággal elhervad, Reggel virágzik, estve megszárad.
Midőn, Uram, haragodban versz minket, Ottan meghalunk és földre leesünk,
A te kemény haragodtól rettegünk, Ha megtekinted mi nagy bűneinket,
Titkos vétkünket ha előhozod, És színed eleibe állítod
Haragod miatt napja életünknek Menten elmúlik nagy hirtelenséggel,
Mint a mondott szót elragadja a szél. A mi napink, miket nekünk engedtek,
Mintegy hetven esztendei idő, Hogyha több, tehát nyolcvan esztendő.
És ha kedves volt is valamennyire, De többnyire volt munka és fájdalom;
Elkél éltünknek minden ékessége, elmúlik, mint az árnyék és az álom.
De ki érti a te haragodat? Csak az, aki féli hatalmadat.
Taníts meg azért minket kegyelmesen, Hogy rövid voltát életünknek értsük,
És eszességgel magunkat viseljük! Ó, Úr Isten, fordulj hozzánk ismétlen!
Míg hagyod, hogy éltünk nyomorogjon? Könyörülj már a te szolgáidon!
Tölts bé minket reggel nagy irgalmaddal, Hogy jó kedvvel vigyük véghez éltünket,
Ne terheltessünk nyomorúságokkal! Vígasztalj minket és adj könnyebbséget,
És haragodat fordítsd el rólunk, Mellyel régóta ostoroztatunk!
Szolgáidon láttassad dolgaidat, Dicsőségedet ezeknek fiain!
Add értenünk felséges hatalmadat, Mi kegyes Urunk, ó, irgalmas Isten!
Minden dolgunkat bírjad, forgassad, Kezeink munkáit igazgassad!

Mert a Queen mindenekelőtt :)