http://berjudit.multiply.com/journal/item/57/57?replies_read=9
Ez fontos lehet
2008. október 31., péntek
2008. október 29., szerda
Politika, avagy nincs új a nap alatt!
Úgy-e tudjátok?
Az összes komment csak akkor látszik, ha
a) kétszer kattintasz a 'post' címére, vagy
b) a kommeteket "Threaded" 'nézetben' olvasod. (a kommentek felett van, hogy mimódon szeretnéd látni)
Bocsi!
Úgy-e tudjátok?
Hogy ez csak egy idézet a sok közül??????????
Hogy a kiemelés viszont tőlem származik?
-------------------------------------
Spinoza (1632. november 24. – 1677. február 21.):
SZABAD ÁLLAMBAN MINDENKI AZT GONDOLHATJA,
AMIT AKAR, ÉS KIMONDHATJA, AMIT GONDOL
Az összes komment csak akkor látszik, ha
a) kétszer kattintasz a 'post' címére, vagy
b) a kommeteket "Threaded" 'nézetben' olvasod. (a kommentek felett van, hogy mimódon szeretnéd látni)
Bocsi!
Úgy-e tudjátok?
Hogy ez csak egy idézet a sok közül??????????
Hogy a kiemelés viszont tőlem származik?
-------------------------------------
Spinoza (1632. november 24. – 1677. február 21.):
SZABAD ÁLLAMBAN MINDENKI AZT GONDOLHATJA,
AMIT AKAR, ÉS KIMONDHATJA, AMIT GONDOL
Ha a lelkeknek éppen olyan könnyű lenne parancsolni, mint a nyelvnek, akkor minden uralkodó zavartalanul uralkodhatnék, s egyetlen hatalomnak sem kellene erőszakhoz nyúlni. Mert ekkor mindenki feljebbvalóinak akarata szerint élne, s az ő határozatukhoz képest ítélné meg, mi igaz, mi nem, mi jó, mi rossz, mi jogos, mi jogtalan. Csakhogy ez nem lehetséges, már tudniillik az, hogy az akarat teljesen másvalakinek a rendelkezése alatt álljon. Mert a maga természeti jogát, vagyis a szabadon gondolkodásnak és az egyes dolgokról való ítéletalkotásnak a jogát senki másra át nem ruházhatja, s erre nem is kényszeríthető senki. Innét van, hogy kegyetlennek tekintik azt a hatalmat, amely a gondolatok ellen fordul, s úgy tűnik, jogtalanságot követ el az alattvalókkal szemben, s az alattvalók jogát bitorolja a legfőbb hatóság, midőn mindenki számára meg akarja szabni, mit tartson igaznak, mitől óvakodjék mint hamistól, s hogy minő gondolatokkal igyekezzék ki-ki a maga lelkét az Isten iránt való áhítatra gerjeszteni. Ezek a dolgok az egyént megillető jogok, melyeket senki fel nem adhat, még ha akarná sem. Megengedem, hogy valaki felfogásában sokféleképpen és szinte hihetetlen módon befolyásolható, olyannyira, hogy bár nem is áll egyenesen másnak az uralma alatt, de annyira a más akaratának bábja, hogy méltán az illető rendelkezése alatt állónak mondhatni. Ámde bármilyen sokra vitte e tekintetben a gyakorlat, annyira még sohasem jutott, hogy az emberek egyéni felfogás nélkül szűkölködtek volna, s véleményeik annyira nem különböztek volna, mint ízléseik.
Azt hiszem tehát, hogy a legfőbb hatóságok joga mindenre kiterjed, s hogy ők a jognak és a jámborságnak értelmezői, mindamellett azt soha el nem érhetik, hogy az emberek az egyes dolgokról maguknak véleményt ne alkossanak a maguk észjárása szerint, s hogy ehhez képest ilyen vagy amolyan érzés támadjon bennük. Igaz ugyan, hogy a legfőbb hatalom jogosan ellenségnek tarthat mindenkit, ki vele feltétlenül egyet nem ért mindenben, ámde most nem a hatalom jogát vitatom, hanem azt, hogy mi a hasznos. Megengedem tehát, hogy a legfőbb hatóságoknak joguk van a legkegyetlenebb módon gyakorolni a hatalmat, halálra hurcolhatják polgáraikat akár a legcsekélyebb okból, de azt senki sem fogja állítani, hogy ez a józan ész útmutatása szerint történik. Sőt mivel ezt az egész állam nagy veszedelme nélkül meg nem tehetik, tagadásba vehető, hogy a hatóságoknak megvolna a korlátlan hatalmuk az ilyen és az ehhez hasonló dolgoknak elkövetésére, következésképpen a korlátlan joguk sincs meg.
Ha tehát a tetszése szerint való gondolkodásnak és érzésnek a szabadságáról senki le nem mondhat, s a természet legfőbb jogánál fogva ő maga ura a maga gondolatainak: ebből az következik, hogy az államban mindig csak szomorú eredménnyel jár az a kísérlet, hogy a természetüknél fogva különböző és ellentétes nézetű emberek soha semmi olyast ne mondjanak, ami a legfőbb hatóságok határozatának meg nem felel. Azon uralom lesz tehát a legkegyetlenebb, amely az embereket a tanítás és szólás szabadságától megfosztja, az lesz a legszelídebb uralom, amely ezt a szabadságot mindenkinek megadja.
Az államnak nem lehet végső célja az uralkodás, az embereket rettegésben tartani és másnak rendelkezése alá juttatni, hanem ellenkezőleg, célja az egyes embert a rettegéstől megszabadítani, hogy lehetőségig biztonságban éljen, vagyis hogy a léthez való természetes jogát a maga és a másnak kára nélkül érvényesíthesse. Mondom, nem célja az államnak, hogy az értelmes embert oktalan állattá vagy géppé tegye; hanem ellenkezőleg, az a célja, hogy az emberek esze és teste zavartalanul betölthesse hivatását, hogy az emberek szabadon követhessék a józan észt, és ne támasszon közöttük viszályt a gyűlölet, harag vagy fondorlat, és ne viseltessenek egymás iránt ellenséges érzéssel. Az állam célja tehát tulajdonképpen a szabadság.
Ahol az emberektől a szabadságot el akarják venni, ahol a vitatkozókat véleményük miatt s nem szándékaik miatt vonják ítélőszék elé - pedig a szándék tehet csak valakit vétkessé -, ott az igazak ellenében mutatnak be elrettentő példát, mely azonban inkább vértanúságnak tetszik, ami ahelyett, hogy elrettentene, inkább felizgat és könyörületességre vagy éppen bosszúállásra indít másokat. Aztán veszendőbe mennek a jó erkölcsök és a hűség, felszínre kerülnek a hitszegők és a hízelgők. Ujjonganak az ellenpártbeliek, hogy bosszújuknak szabad folyást engedhettek, és hogy a hatalom birtokosait a maguk tanításának, melynek ők az értelmezői, követőivé tehették. S ennek nyomában jár, hogy ők a hatalom birtokosainak tekintélyét és jogát merészelik bitorolni, s nem restellnek azzal dicsekedni, hogy ők egyenesen Isten választottjai, s hogy az ő parancsaik isteni eredetűek, míg a legfőbb hatóságok parancsai is csak emberi parancsok. Azt kívánják tehát, hogy az ő parancsaikat kövessék - mint isteni parancsokat. S mindenki beláthatja, hogy ez az állam jólétének teljes megrontásával jár. Az állam fennmaradását semmi sem biztosítja jobban, mint hogyha a vallás és a hit csak a szeretetnek és az igazságnak gyakorlására szorítkozik, s úgy a vallási, mint a polgári cselekedetek intézésének joga teljesen a legfőbb állami hatóságokra ruháztatik, egyébként pedig mindenkinek megmarad az a szabadsága, hogy gondolhassa, amit akar, és kimondhassa, amit gondol.
Azt hiszem tehát, hogy a legfőbb hatóságok joga mindenre kiterjed, s hogy ők a jognak és a jámborságnak értelmezői, mindamellett azt soha el nem érhetik, hogy az emberek az egyes dolgokról maguknak véleményt ne alkossanak a maguk észjárása szerint, s hogy ehhez képest ilyen vagy amolyan érzés támadjon bennük. Igaz ugyan, hogy a legfőbb hatalom jogosan ellenségnek tarthat mindenkit, ki vele feltétlenül egyet nem ért mindenben, ámde most nem a hatalom jogát vitatom, hanem azt, hogy mi a hasznos. Megengedem tehát, hogy a legfőbb hatóságoknak joguk van a legkegyetlenebb módon gyakorolni a hatalmat, halálra hurcolhatják polgáraikat akár a legcsekélyebb okból, de azt senki sem fogja állítani, hogy ez a józan ész útmutatása szerint történik. Sőt mivel ezt az egész állam nagy veszedelme nélkül meg nem tehetik, tagadásba vehető, hogy a hatóságoknak megvolna a korlátlan hatalmuk az ilyen és az ehhez hasonló dolgoknak elkövetésére, következésképpen a korlátlan joguk sincs meg.
Ha tehát a tetszése szerint való gondolkodásnak és érzésnek a szabadságáról senki le nem mondhat, s a természet legfőbb jogánál fogva ő maga ura a maga gondolatainak: ebből az következik, hogy az államban mindig csak szomorú eredménnyel jár az a kísérlet, hogy a természetüknél fogva különböző és ellentétes nézetű emberek soha semmi olyast ne mondjanak, ami a legfőbb hatóságok határozatának meg nem felel. Azon uralom lesz tehát a legkegyetlenebb, amely az embereket a tanítás és szólás szabadságától megfosztja, az lesz a legszelídebb uralom, amely ezt a szabadságot mindenkinek megadja.
Az államnak nem lehet végső célja az uralkodás, az embereket rettegésben tartani és másnak rendelkezése alá juttatni, hanem ellenkezőleg, célja az egyes embert a rettegéstől megszabadítani, hogy lehetőségig biztonságban éljen, vagyis hogy a léthez való természetes jogát a maga és a másnak kára nélkül érvényesíthesse. Mondom, nem célja az államnak, hogy az értelmes embert oktalan állattá vagy géppé tegye; hanem ellenkezőleg, az a célja, hogy az emberek esze és teste zavartalanul betölthesse hivatását, hogy az emberek szabadon követhessék a józan észt, és ne támasszon közöttük viszályt a gyűlölet, harag vagy fondorlat, és ne viseltessenek egymás iránt ellenséges érzéssel. Az állam célja tehát tulajdonképpen a szabadság.
Ahol az emberektől a szabadságot el akarják venni, ahol a vitatkozókat véleményük miatt s nem szándékaik miatt vonják ítélőszék elé - pedig a szándék tehet csak valakit vétkessé -, ott az igazak ellenében mutatnak be elrettentő példát, mely azonban inkább vértanúságnak tetszik, ami ahelyett, hogy elrettentene, inkább felizgat és könyörületességre vagy éppen bosszúállásra indít másokat. Aztán veszendőbe mennek a jó erkölcsök és a hűség, felszínre kerülnek a hitszegők és a hízelgők. Ujjonganak az ellenpártbeliek, hogy bosszújuknak szabad folyást engedhettek, és hogy a hatalom birtokosait a maguk tanításának, melynek ők az értelmezői, követőivé tehették. S ennek nyomában jár, hogy ők a hatalom birtokosainak tekintélyét és jogát merészelik bitorolni, s nem restellnek azzal dicsekedni, hogy ők egyenesen Isten választottjai, s hogy az ő parancsaik isteni eredetűek, míg a legfőbb hatóságok parancsai is csak emberi parancsok. Azt kívánják tehát, hogy az ő parancsaikat kövessék - mint isteni parancsokat. S mindenki beláthatja, hogy ez az állam jólétének teljes megrontásával jár. Az állam fennmaradását semmi sem biztosítja jobban, mint hogyha a vallás és a hit csak a szeretetnek és az igazságnak gyakorlására szorítkozik, s úgy a vallási, mint a polgári cselekedetek intézésének joga teljesen a legfőbb állami hatóságokra ruháztatik, egyébként pedig mindenkinek megmarad az a szabadsága, hogy gondolhassa, amit akar, és kimondhassa, amit gondol.
2008. október 25., szombat
A világ egyik legkedvesebb állata :)))))
ELŐBB OLVASD EL A SZÖVEGET!!!!!
A csatolt videón ezüstszínű karikákkal játszó delfinek láthatók. A delfinek rendelkeznek avval a képességgel, hogy a víz alatt maguk hozzák létre az említett karikákat, melyekkel aztán játszhatnak. Nem lehet tudni, miként sajátitják el ezt a képességet, vagy talán eleve evvel a tudással születnek.
Mintha csak ez varázslat lenne, a delfin a fejével egy hirtelen mozdulatot tesz, és máris egy ezüstös gyűrű jelenik meg az orra előtt. Ez a gyűrű egy homogén, fánk formájú, mintegy 60 cm átmérőjű buborék, amelyik még nem emelkedik a víz felszínére. Függőlegesen állva a vízben az említett buborék olyan, mint egy láthatatlan dimenzióba nyíló mágikus átjáró. Ilyenkor aztán a delfin egy kisebb ezüstös „fánkot”, szakit ki az eredeti nagyobból. Ezt a buborékot megfigyelve a delfin kiragad belőle egy darabkát, ami azt eredményezi, hogy a kis gyűrű ezernyi apró buborékra szétesik, melyek aztán a víz felszíne felé törnek. Néhány pillanat múlva a delfin egy újabb gyűrűt készít, hogy tovább játszhasson. Úgy tűnik, létezik egy önálló mechanizmus a kis gyűrűk előállítására, ezeket a delfin fejének hírtelen mozdulatával hozza létre.
Vajon miként hozzák létre a delfinek ezeket az ezüst gyűrűket? Van olyan magyarázat, ami szerint ezek a gyűrűk lényegében apró légörvények. Gyorsan haladva és fordulva a delfin hát-uszonyának csúcsa a vízben pörgő láthatatlan örvényeket hoz létre. Amikor a delfinek megszakítják az ilyen vonalakat, akkor e vonalak végei zárt gyűrűvé kapcsolódnak össze. Az örvény magja körüli folyadék magasabb sebességének hatására az örvény nyomása kisebb, mint a távolabb keringő folyadéké. A gyűrűkbe a delfinek légzőnyílásából útjára engedett buborékok injektálják a levegőt. A vízörvények energiája elegendő ahhoz, hogy néhány másodpercnyi játékidőt biztosítsanak, amíg megakadályozzák, hogy a buborékok emelkedni kezdjenek.
2008. október 17., péntek
Ingyen Ölelés...
http://picasaweb.google.hu/szocmokus/IngyenLelS2008#
Úgy-e tudjátok?
Az összes komment csak akkor látszik, ha
a) kétszer kattintasz a 'post' címére, vagy
b) a kommeteket "Threaded" 'nézetben' olvasod. (a kommentek felett van, hogy mimódon szeretnéd látni)
Úgy-e tudjátok?
Az összes komment csak akkor látszik, ha
a) kétszer kattintasz a 'post' címére, vagy
b) a kommeteket "Threaded" 'nézetben' olvasod. (a kommentek felett van, hogy mimódon szeretnéd látni)
2008. október 15., szerda
Nyelvlecke
Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?
Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,
És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?
Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.
Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?
A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?
Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.
Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!
Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.
Lábát szedi, a ki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?
Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!
Aki 'slattyog', miért nem 'lófrál'?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?
Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?
Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.
Aki cselleng, nem csatangol,
Ki 'beslisszol' elinal,
Nem 'battyog' az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!
Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?
Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?
Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.
Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?
S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?
Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!
Gyimóthy Gábor, Firenze 1984. X. 12.
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?
Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,
És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?
Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.
Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?
A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?
Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.
Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!
Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.
Lábát szedi, a ki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?
Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!
Aki 'slattyog', miért nem 'lófrál'?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?
Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?
Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.
Aki cselleng, nem csatangol,
Ki 'beslisszol' elinal,
Nem 'battyog' az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!
Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?
Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?
Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.
Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?
S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?
Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!
Gyimóthy Gábor, Firenze 1984. X. 12.
Vas Gereben: A nemzet napszámosai
Régi képek (részlet)
......
Az 1810-ik esztendőnél kezdődik e történet, .... (majdnem kifelejtettem a lényeget! nezsu)
....................
- Régi házasok, kedves Kállay úr? - kérdi a főispán.
- Ma üljük annak tizedik esztendejét, méltóságos uram - szólt örömmel a gazda - s amint látni méltóztatik, ezen estén ilyen szép számmal sereglének össze jó barátaim, kiknek ebbeli szíves megemlékezésüket lelkemből köszönöm.
Kállayné asszonyság az első helyen szem előtt lévén, tisztességesen lesüté szemeit s az egyszerű megemlékezés úgy megpirítá, hogy kénytelen lőn tányérába nézni s ha a viaszgyertyának hamva oly hosszú nem volna, még azt a fényes könnyűt is megláthatnák, mit a tányérra sírt.
A főispán legközelebb esett a gyertyához, el is akarta venni a hamvát; de a világban jártas-keltes lévén, észrevette az asszonyságnak lecsorduló könnyét, előbb időt engedett a nőnek a kinyugvásra s aztán koppantá el a gyertyának hamvát.
- Persze, egy kis históriája csak volt az ismerkedésnek - tréfálkodék a vendég, jól esvén neki a kötekedés; mert a nő mindig hirtelen újra szépül, ha rajongóbb óráiból alkalmasan fölemlítenek egyet.
- Kurtán történt meg az egész - felel rá Kállay, megengedvén mára magának azt a kis bőbeszédűséget - boldogult édesapám egyik vasárnap isteni tisztelet előtt beszólított magához, pipáját előbb fenékig kiszítta, addig természetesen egy hangját sem hallani s midőn pipát szokott helyére nagy vigyázattal letette, felém fordulván, azt mondja:
- Hány esztendős is vagy már, édes fiam, Miklós?
- Vagy harminc, édesapám.
- Biz az lesz annyi; hanem, hogy még bizonyosabban tudjuk, amott van a corpus juris, a belső táblára vagytok fölírva: ámbár a kalendárium is megvan, ha meg akarjuk keresni, abban is meglesz; csakhogy édesanyád oda a csira tehénnek borját is melléd írta, az gondolta, úgy is jó lesz... én azonban íme, látod, szépen megírtam napját, óráját és édes Miklós fiam, egyetlen híja sincs ma már a harminc esztendőnek.
- Tudtam, édesapám.
- De azt nem tudod, amit most akarok mondani?
- Azt még nem tudom.
- Gondoltam valamit, látod, itt volna ám az ideje, hogy megházasodjál.
- Eddig nem szólt édesapám.
- Nem akartalak igen korán biztatni, a fiatal ember mielőtt a harmincadik esztendejét elérné, olyan mohón kapja a dolgot, hogy egyszerre kettőt is elvenne, harminc esztendős korában már belátja, hogy elég abból egy is, azért, fiam, itt az ideje, majd később annyira megokosodol, hogy egyet sem fognál elvenni.
Kállayné fölveté szemeit s valóban tíz évvel előbb sem lehettek sokkal szebbek, mint e pillanatban, midőn némi kis megilletődéssel nézett férjére, ki saját szerencséjére, éppen az asztalnak ellenkező oldalán ült, különben rántott volna egyet a mentén.
A háziúr azonban egész fölmelegültséggel folytatá:
- Ha édesapám is akarja - felelék - én sem bánom, házasítson meg édesapám.
Itt megint meg kell állanom; mert nem tudom, e pillanatban ki olvassa e korrajzot s valami fiatal ember nagyon könnyen elvigyorogja magát, mert szörnyű ügyetlenségnek tartja, hogy akkor egy harmincéves ember ennyire nem tudott maga lábán járni, holott mai napon a húszéves legényke nagyon is jól tudja, hogyan kell megházasodni, sőt elegendőnek tart egy pillanatnyi látást, bolondulásig szerelmes lesz és kész megházasodni.
Ezt szóról-szóra hiszem, hanem akkor is szerette a férfiú a leányt - de nem bolondul; megházasodott végre - de aztán nem is vált el oly könnyen, mint most.
- Apám aztán kikérdezett, hogy biztattam-e már valakit s minthogy ilyen mesterséget sohasem folytattam, édesapámmal elmentünk a szomszéd faluba leánynézőbe az én kedves életpáromhoz, tudniillik ebéd után egy órakor, minthogy édesapám házánál és valamint nálam is déli harangszókor az asztalhoz ülünk, egy óra után végezvén az ebédet, befogattunk, átmentünk, gondoltuk, vasárnap délután együtt lesznek s az én édesapám a beköszöntőt elvégezvén, az elöljáró beszéd után mindjárt megmondá, miért jöttünk s minthogy azok sem haragudtak meg, hanem hozzávetvén azt az egy föltételt, hogyha a fölséges úristen is úgy akarja, nem ellenkeznek benne. Ott marasztottak bennünket aztán ozsonnára, addig az öregek beszélgettek helyettünk is, megelégedtünk a nézéssel, hanem mikor elbúcsúztunk, az én kedves mátkámnak kisujját mégis megszorítottam. Ennyiből áll az egész történet.
Amint adva volt, úgy vette a hallgatóság s minthogy az egész hallgatóság derült lőn az előadásra, Kállay még megtoldá a végét.
- Mikor aztán hazajöttünk, édesapám pipára gyújtván, beszélt nekem olyant, minőt még sohasem beszélt, s ezt azért mondom el, hogy más is meghallhatja. Látod, fiam - beszélé az öreg úr - Verbőczy ugyanazt mondja: a te hatalmad alatt lesz a te nőd és tőle származó gyermekeid, hanem édes fiam, Verbőczy uram maga is feleséges ember volt, mint hitelesen tudom, valamint azt is tudom, hogy az országban való parancsolgatást is nagyon szerette, könnyen elhiszem tehát, hogy ezt az egy-két szót a maga jóvoltáért dugaszolta a törvények közé, hogy így otthon a bibliát saját feleségének fejére olvassa.
Mikor a földedet akarják elzavarni, Miklós fiam, akkor kérj tanácsot Verbőczy uramtól, mondhatom, bölcs ember volt, elmehetsz a szaván, hanem valamint azt nem írja meg ő kigyelme, hogy hányszor szabad a feleségedet megölelni, mert volt annyi esze, hogy farkasnak nem kell berket mutogatni; úgy azt is csak saját eszed után tudd meg, hogy ahol egy rúd mellett két ló van, csak egyformán kell ott mindeniknek húzni, azaz, hogy a feleségé legyen a fele hatalom is.
Fiam - folytatá szemközt fordulva - nagyon jól van az Istentől elrendelve, hogy a férfi járja keresztül a tizenkét iskolát, mert lásd, erősebb a férfi, illő tehát, hogy addig pallérozza az eszét, hogy azt az erőt ne úgy használja, mit ökör a szarvát, hogy csak öklelni tud vele. Istenben boldogult édesanyád ugyancsak okos asszony volt; hanem mégis vezetni kellett, minden kicsinyért elsütötte a legnagyobbik ágyút, én pedig szépen hallgattam egy darabig, s mikor látta, hogy én még mindig csöndes vagyok, nyakamba borult sírva, s minthogy ez kétségtelen jele annak, hogy a töltés elfogyott, akkor megsimogatám szépen, s bizonyossá tettem, hogy amit kíván, én olcsóbbért is megteszem. Így nagyhamar megunta a lármát, a sírást pedig röstellte, s ha valamit akart, szép szóval kezdte.
Az eszed uralkodjék, fiam, s nem az akarat, akkor elhiheted, a gyönge asszony melléd erősödik, és csak így éred el, hogy feleséged szeret és becsül is, dixi!
Itt elvégezte Kállay Miklós úr az előadást, híven följegyzém ide az elmondott szavakat; mert ezek megérdemelnék, hogy a száz esztendős kalendáriumban is kinyomtassák, legalább maradjanak meg például mindazoknak, kik mostanában a leánynak lábainál a cipőtalpat is megnyalnák, esküvő után egy esztendő múlva meg ők akarnák talpuk alá terelni az asszonyt.
............
Itt található: http://mek.oszk.hu/01100/01117/01117.htm
......
Az 1810-ik esztendőnél kezdődik e történet, .... (majdnem kifelejtettem a lényeget! nezsu)
....................
- Régi házasok, kedves Kállay úr? - kérdi a főispán.
- Ma üljük annak tizedik esztendejét, méltóságos uram - szólt örömmel a gazda - s amint látni méltóztatik, ezen estén ilyen szép számmal sereglének össze jó barátaim, kiknek ebbeli szíves megemlékezésüket lelkemből köszönöm.
Kállayné asszonyság az első helyen szem előtt lévén, tisztességesen lesüté szemeit s az egyszerű megemlékezés úgy megpirítá, hogy kénytelen lőn tányérába nézni s ha a viaszgyertyának hamva oly hosszú nem volna, még azt a fényes könnyűt is megláthatnák, mit a tányérra sírt.
A főispán legközelebb esett a gyertyához, el is akarta venni a hamvát; de a világban jártas-keltes lévén, észrevette az asszonyságnak lecsorduló könnyét, előbb időt engedett a nőnek a kinyugvásra s aztán koppantá el a gyertyának hamvát.
- Persze, egy kis históriája csak volt az ismerkedésnek - tréfálkodék a vendég, jól esvén neki a kötekedés; mert a nő mindig hirtelen újra szépül, ha rajongóbb óráiból alkalmasan fölemlítenek egyet.
- Kurtán történt meg az egész - felel rá Kállay, megengedvén mára magának azt a kis bőbeszédűséget - boldogult édesapám egyik vasárnap isteni tisztelet előtt beszólított magához, pipáját előbb fenékig kiszítta, addig természetesen egy hangját sem hallani s midőn pipát szokott helyére nagy vigyázattal letette, felém fordulván, azt mondja:
- Hány esztendős is vagy már, édes fiam, Miklós?
- Vagy harminc, édesapám.
- Biz az lesz annyi; hanem, hogy még bizonyosabban tudjuk, amott van a corpus juris, a belső táblára vagytok fölírva: ámbár a kalendárium is megvan, ha meg akarjuk keresni, abban is meglesz; csakhogy édesanyád oda a csira tehénnek borját is melléd írta, az gondolta, úgy is jó lesz... én azonban íme, látod, szépen megírtam napját, óráját és édes Miklós fiam, egyetlen híja sincs ma már a harminc esztendőnek.
- Tudtam, édesapám.
- De azt nem tudod, amit most akarok mondani?
- Azt még nem tudom.
- Gondoltam valamit, látod, itt volna ám az ideje, hogy megházasodjál.
- Eddig nem szólt édesapám.
- Nem akartalak igen korán biztatni, a fiatal ember mielőtt a harmincadik esztendejét elérné, olyan mohón kapja a dolgot, hogy egyszerre kettőt is elvenne, harminc esztendős korában már belátja, hogy elég abból egy is, azért, fiam, itt az ideje, majd később annyira megokosodol, hogy egyet sem fognál elvenni.
Kállayné fölveté szemeit s valóban tíz évvel előbb sem lehettek sokkal szebbek, mint e pillanatban, midőn némi kis megilletődéssel nézett férjére, ki saját szerencséjére, éppen az asztalnak ellenkező oldalán ült, különben rántott volna egyet a mentén.
A háziúr azonban egész fölmelegültséggel folytatá:
- Ha édesapám is akarja - felelék - én sem bánom, házasítson meg édesapám.
Itt megint meg kell állanom; mert nem tudom, e pillanatban ki olvassa e korrajzot s valami fiatal ember nagyon könnyen elvigyorogja magát, mert szörnyű ügyetlenségnek tartja, hogy akkor egy harmincéves ember ennyire nem tudott maga lábán járni, holott mai napon a húszéves legényke nagyon is jól tudja, hogyan kell megházasodni, sőt elegendőnek tart egy pillanatnyi látást, bolondulásig szerelmes lesz és kész megházasodni.
Ezt szóról-szóra hiszem, hanem akkor is szerette a férfiú a leányt - de nem bolondul; megházasodott végre - de aztán nem is vált el oly könnyen, mint most.
- Apám aztán kikérdezett, hogy biztattam-e már valakit s minthogy ilyen mesterséget sohasem folytattam, édesapámmal elmentünk a szomszéd faluba leánynézőbe az én kedves életpáromhoz, tudniillik ebéd után egy órakor, minthogy édesapám házánál és valamint nálam is déli harangszókor az asztalhoz ülünk, egy óra után végezvén az ebédet, befogattunk, átmentünk, gondoltuk, vasárnap délután együtt lesznek s az én édesapám a beköszöntőt elvégezvén, az elöljáró beszéd után mindjárt megmondá, miért jöttünk s minthogy azok sem haragudtak meg, hanem hozzávetvén azt az egy föltételt, hogyha a fölséges úristen is úgy akarja, nem ellenkeznek benne. Ott marasztottak bennünket aztán ozsonnára, addig az öregek beszélgettek helyettünk is, megelégedtünk a nézéssel, hanem mikor elbúcsúztunk, az én kedves mátkámnak kisujját mégis megszorítottam. Ennyiből áll az egész történet.
Amint adva volt, úgy vette a hallgatóság s minthogy az egész hallgatóság derült lőn az előadásra, Kállay még megtoldá a végét.
- Mikor aztán hazajöttünk, édesapám pipára gyújtván, beszélt nekem olyant, minőt még sohasem beszélt, s ezt azért mondom el, hogy más is meghallhatja. Látod, fiam - beszélé az öreg úr - Verbőczy ugyanazt mondja: a te hatalmad alatt lesz a te nőd és tőle származó gyermekeid, hanem édes fiam, Verbőczy uram maga is feleséges ember volt, mint hitelesen tudom, valamint azt is tudom, hogy az országban való parancsolgatást is nagyon szerette, könnyen elhiszem tehát, hogy ezt az egy-két szót a maga jóvoltáért dugaszolta a törvények közé, hogy így otthon a bibliát saját feleségének fejére olvassa.
Mikor a földedet akarják elzavarni, Miklós fiam, akkor kérj tanácsot Verbőczy uramtól, mondhatom, bölcs ember volt, elmehetsz a szaván, hanem valamint azt nem írja meg ő kigyelme, hogy hányszor szabad a feleségedet megölelni, mert volt annyi esze, hogy farkasnak nem kell berket mutogatni; úgy azt is csak saját eszed után tudd meg, hogy ahol egy rúd mellett két ló van, csak egyformán kell ott mindeniknek húzni, azaz, hogy a feleségé legyen a fele hatalom is.
Fiam - folytatá szemközt fordulva - nagyon jól van az Istentől elrendelve, hogy a férfi járja keresztül a tizenkét iskolát, mert lásd, erősebb a férfi, illő tehát, hogy addig pallérozza az eszét, hogy azt az erőt ne úgy használja, mit ökör a szarvát, hogy csak öklelni tud vele. Istenben boldogult édesanyád ugyancsak okos asszony volt; hanem mégis vezetni kellett, minden kicsinyért elsütötte a legnagyobbik ágyút, én pedig szépen hallgattam egy darabig, s mikor látta, hogy én még mindig csöndes vagyok, nyakamba borult sírva, s minthogy ez kétségtelen jele annak, hogy a töltés elfogyott, akkor megsimogatám szépen, s bizonyossá tettem, hogy amit kíván, én olcsóbbért is megteszem. Így nagyhamar megunta a lármát, a sírást pedig röstellte, s ha valamit akart, szép szóval kezdte.
Az eszed uralkodjék, fiam, s nem az akarat, akkor elhiheted, a gyönge asszony melléd erősödik, és csak így éred el, hogy feleséged szeret és becsül is, dixi!
Itt elvégezte Kállay Miklós úr az előadást, híven följegyzém ide az elmondott szavakat; mert ezek megérdemelnék, hogy a száz esztendős kalendáriumban is kinyomtassák, legalább maradjanak meg például mindazoknak, kik mostanában a leánynak lábainál a cipőtalpat is megnyalnák, esküvő után egy esztendő múlva meg ők akarnák talpuk alá terelni az asszonyt.
............
Itt található: http://mek.oszk.hu/01100/01117/01117.htm
2008. október 12., vasárnap
2008. október 5., vasárnap
Mi a globalizáció?
Úgy-e tudjátok?
Az összes komment csak akkor látszik, ha
a) kétszer kattintasz a 'post' címére, vagy
b) a kommeteket "Threaded" 'nézetben' olvasod. (a kommentek felett van, hogy mimódon szeretnéd látni)
Bocsi!
Úgy-e tudjátok?
Hogy ez csak egy vicc képekkel tarkítva??????????
-------------------------------------
Kaptam egy kedves Barátomtól. Lehet, a képek nem pontosan követik a mesét, ám vegyétek figyelembe, a képeket én válogattam :)
Fontosnak tarom megemlíteni, hogy a magyar ruhát innen loptam:
http://www.ocseny.hu/elemek/html_elemek/rendezvenyek/sarkozilagzi.htm
érdemes megnézni azt a csodagyönyörű oldalt.
Akkor kezdjük:
----------------------------------------------------------------
Kérdés: Mi a globalizáció?
Válasz: Diana hercegnő halála.
Kérdés: Mire alapozza a feltevését?
Válasz: Egy
angol hercegnő
egyiptomi barátjával karambolozott egy
francia alagútban, egy
német autóban utazva, melyben
holland motor ketyegett, amit egy
belga sofőr vezetett, aki
skót viszkit piált, és akit egy
japán motoron egy
olasz paparazzi követett, majd
amerikai doktor akarta megmenteni
brazil gyógyszerekkel. És mindezt elküldték Neked, egy
magyarnak, aki
kínai ruhákba öltözve egy
taiwani monitort bámulsz...
------------------
Remélem világos voltam!
Az összes komment csak akkor látszik, ha
a) kétszer kattintasz a 'post' címére, vagy
b) a kommeteket "Threaded" 'nézetben' olvasod. (a kommentek felett van, hogy mimódon szeretnéd látni)
Bocsi!
Úgy-e tudjátok?
Hogy ez csak egy vicc képekkel tarkítva??????????
-------------------------------------
Kaptam egy kedves Barátomtól. Lehet, a képek nem pontosan követik a mesét, ám vegyétek figyelembe, a képeket én válogattam :)
Fontosnak tarom megemlíteni, hogy a magyar ruhát innen loptam:
http://www.ocseny.hu/elemek/html_elemek/rendezvenyek/sarkozilagzi.htm
érdemes megnézni azt a csodagyönyörű oldalt.
Akkor kezdjük:
----------------------------------------------------------------
Kérdés: Mi a globalizáció?
Válasz: Diana hercegnő halála.
Kérdés: Mire alapozza a feltevését?
Válasz: Egy
angol hercegnő
egyiptomi barátjával karambolozott egy
francia alagútban, egy
német autóban utazva, melyben
holland motor ketyegett, amit egy
belga sofőr vezetett, aki
skót viszkit piált, és akit egy
japán motoron egy
olasz paparazzi követett, majd
amerikai doktor akarta megmenteni
brazil gyógyszerekkel. És mindezt elküldték Neked, egy
magyarnak, aki
kínai ruhákba öltözve egy
taiwani monitort bámulsz...
------------------
Remélem világos voltam!
2008. október 1., szerda
Zamárdi vázlatosan :))))))
Köszönöm a képeket. Nagyon nehéz volt kiválogatni azt a KEVESET, melyet ideraktam :)))))))
---------------------------------
Ebbe az üdülőbe tartottunk Violával. Ketten kitettünk egy nagyon ügyes embert, igaz a kalauz segített nekünk.
Az üdüló látképe.
Kilátás a szobákból
A majdani fő gyülekezőhely
Itt már benépesülve
Az első fecskék reggelije Janóékkal. Mi még nem sejtettük, hogy hízókúrára jövünk
Mindnyájan így fogadtuk egymást:
Hízókúrás kaják .
Első este: társasjáték.....
.... és kártyacsata....
..... Macsicsi gyógyítólámpája elé sokan odaültek.... majd ének és tánc hajnalig (ki meddig bírta)
Reggel kis torna.....
...pingpongcsata
Séta a Balatonhoz
Visszafelé pihenés a játszótéren
Ebéd után szekerezés a kilátó felé. Szegény lovacskák nem voltak felkészülve a túlsúlyra, ezért az út végét, s a teljes visszautat sétálva tettük meg
Ezalatt az otthon maradottak meghallgatták a lámpa remek tulajdonságairól szóló előadást
Jujj, de meredek a lépcső
A kilátás
lefelé
Váratlan vendég az üdülőben (sajnos nem lehet benn kutyus)
Ajándékunk Nymfának a szervezésért: zöldségeskosár :) .....
Aztán csak megkapta az igazi ajándékot is!....
Este játék.... Itt látható a remek csapatom egy része (elnyertük a 4. helyet?)
A jó válaszokért tombolajegy volt a jutalom. A tombola tárgyait Csurikának köszönhetjük, mindenki nyert!
Volt ám szülinaposunk is!
Csak tudnám, miért sírtál Viola ???
És aztán..... ének...
... tánc kivilágos kivirradtig!
Csurika igéretéhez képest megfelelően edzett. mint látható:
És persze sok beszélgetés, viccmesélés, nevetés..... csillogó szemek!
Remek volt!!!!!!! És még mindig az, hisz jönnek a képek, s azzal az emlékek!
Köszönöm
---------------------------------
Ebbe az üdülőbe tartottunk Violával. Ketten kitettünk egy nagyon ügyes embert, igaz a kalauz segített nekünk.
Az üdüló látképe.
Kilátás a szobákból
A majdani fő gyülekezőhely
Itt már benépesülve
Az első fecskék reggelije Janóékkal. Mi még nem sejtettük, hogy hízókúrára jövünk
Mindnyájan így fogadtuk egymást:
Hízókúrás kaják .
Első este: társasjáték.....
.... és kártyacsata....
..... Macsicsi gyógyítólámpája elé sokan odaültek.... majd ének és tánc hajnalig (ki meddig bírta)Reggel kis torna.....
...pingpongcsataSéta a Balatonhoz
Visszafelé pihenés a játszótéren
Ebéd után szekerezés a kilátó felé. Szegény lovacskák nem voltak felkészülve a túlsúlyra, ezért az út végét, s a teljes visszautat sétálva tettük meg
Ezalatt az otthon maradottak meghallgatták a lámpa remek tulajdonságairól szóló előadást
Jujj, de meredek a lépcső
A kilátás
lefeléVáratlan vendég az üdülőben (sajnos nem lehet benn kutyus)
Ajándékunk Nymfának a szervezésért: zöldségeskosár :) .....
Aztán csak megkapta az igazi ajándékot is!....
Este játék.... Itt látható a remek csapatom egy része (elnyertük a 4. helyet?)
A jó válaszokért tombolajegy volt a jutalom. A tombola tárgyait Csurikának köszönhetjük, mindenki nyert!
Volt ám szülinaposunk is!
Csak tudnám, miért sírtál Viola ???
És aztán..... ének...
... tánc kivilágos kivirradtig!
Csurika igéretéhez képest megfelelően edzett. mint látható:
És persze sok beszélgetés, viccmesélés, nevetés..... csillogó szemek!
Remek volt!!!!!!! És még mindig az, hisz jönnek a képek, s azzal az emlékek!
Köszönöm
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)