2008. február 29., péntek

Húsvét Fabergé tojásokkal


A világ leghíresebb húsvéti tojásai a Fabergé-tojások. A műkincsnek számító tojásokat III. Sándor orosz cár megrendelésére tervezte Peter Carl Fabergé, az Oroszországban élő francia aranyműves. Sándor cár a legfontosabb ortodox ünnepen különleges ajándékkal akart kedveskedni feleségének, így arra kérte fel a mestert: készítsen olyan ajándékot, amely egyszerre húsvéti és meglepetés is.
Így Fabergé belevágott a munkába és tizenegy éven át készítette a húsvéti ajándékot. A műhely elsődleges munkája ez volt, és gyakran több mint egy évig dolgoztak egy-egy művön. Minden kis ajándék tojást mintázott és valami meglepetést rejtett. Lám, a Kinder-tojás sem új ötlet.
Itt van egy szép gyűjtemény, ahol a finomságok is láthatók:

http://www.treasuresofimperialrussia.com/e_chap1_hen.html

utóirat:
Az elveszett tojások egyikének kalandos útja itt olvasható:

http://juharizsuzsanna.blog.hu/2014/04/14/bogi11

























2008. február 28., csütörtök

Arany János: HOC ERAT IN VOTIS

Az előző vers kastély-estély rímpárja hívta elő ezt az Arany verset.
Azt gondolom, mindkettő költői bravúr :)


----------------------------

Ez volt vágyam netovábbja,
Hogy ne légyek senki bábja;
Kötelesség vampyr-vádja
Ne háljon mindig velem:
Gondolám, majd egy kis birtok
Vételére pénzt szorítok,
Ott el-űltetek, s el-irtok;
Új erőért, mívelem.

A csatából, bár nyomorral,
Fél-kézláb, de ép gyomorral
Hazatérni - győzelem.

S bárha nem lesz rajta kastély,
Kenyerében sem kakastéj;
Sőt kopasz nyár, zord havas tél
Több mint tavasz és zefir:
Semmi légvár! semmi ábránd,
Mi a jelenből tovább ránt,
S űzve tarka szép szivárványt
Mindig a jövőbe sír!
Boldog az, kit a ma-hozta
Örömétől meg nem foszta
Sem a holnap, sem a hír.

Nézni - oh, mint egykor régen -
Ami szép van földön, égen;
Boldog első gyermekségem
Otthonos vidékeit; -


(1878 körül)

Tóth Árpád: Rímes, furcsa játék

Szeszélyes, bús ajándék
E rímes, furcsa játék,
Ó, zokog, bár negédes -
Fogadd szivedbe, édes!

Mert csupa szívbe vert seb
Vérszínezi e verset,
Mint halvány őszi rózsa
Szirmát az őszi rozsda.

De lásd, egyebem nincsen,
Se birtokom, se kincsem,
Nem adhatok tenéked,
Csak ily borús zenéket.

Szebb volna büszke kastély
Termén egy fényes estély,
Vagy lágy keréken zajló
Kocsidba drága pejló...

Vagy elrobajló fülke
Ringó pamlagján dűlve
Elnézni, merre foszlott
A sok távíró-oszlop...

Vagy űzni falka fürtjét,
Hallani hallali kürtjét,
Míg elfakul porosra
A frakk vidám pirossa...

Vagy tán az volna szebb lét:
Nézni istennők keblét,
Hol antik ívek árnyán
Mereng sok régi márvány...

Vagy Svájcban lenni vendég:
Csodálni naplementét,
Vagy vinne halk fedélzet,
Hol a banános dél szebb...

Ó, mind e rím mi kába,
Ó, mind e vágy hiába,
Nekünk, két árva rabnak,
Csak sóhajok maradnak...

De hallgasd most e verset,
E torz kedvvel kevertet,
Zsongítson furcsa hangja,
Mint füstös képü banda:

Itt flóta, okarína
S hegedük soka rí ma,
Száz hangszer, minden rím más,
S vén bánatom a prímás.

Ízzék a dal duhajjá,
Csattanjon vad csuhajjá,
Majd haljon el sohajtón,
Fejem öledbe hajtom.

Csönd. Ajkaim lezárvák.
Ringass: árva az árvát,
Így, sírj csak, rámhajolva,
Meghalni volna jó ma...

1916


BILLARDETDOMINO




Nekem nagyon tetszik :D

József Attila: Egyszerű ez

Lement a nap nyugaton,
Följött a nap keleten.
Egyszerű ez.
Él az, aki eleven.

Rongyos mindegyik zsebünk,
Rossz a magyar zsebe rég,
Egyszerű ez -
Elveszett az ezerév.

Ha elveszett, elveszett,
Nem keressük már elő,
Nem érünk rá,
Vonaton jár az idő.

Expresszen jár az idő
S gépből csinált madarán,
A gyalogos
Bizony hogy elmarad ám.

Szolgabíránk az agyunk,
Nem parancsol más nekünk,
Egyszerű ez,
Mi már mótorral megyünk.

Nem vagyunk mi bölcs urak
S nem is vagyunk szamarak.
Új ezerév
Új magyaroknak marad.


2008. február 24., vasárnap

Egy pandamaci első 140 napja

Ez nem brgysg!!!!!!!!!!
Attachment: Pandamac(PM)i.pps

Zichy Mihály -- Az ember tragédiája




A számok a képek alatt a Tragédia színei, amelyhez az adott illusztráció készült

1

2

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15


Nem adom fel!!!!! Meg kell mutatnom ! :D

Még egy kiállítás:
A szentpétervári Ermitázs és a Magyar
Nemzeti Galéria közös kiállítása
2007. december 14 – 2008. március 23.
Budavári Palota, C épület

Képek:
(megjegyzés 2004-ben, amikor áttettem a képeket: a linkek nem élnek!)
Ember tragédiája:
http://hungart.euroweb.hu/magyar/z/zichy/muvek/index.html

Cári udvari életképek, s egyebek:
http://www.mng.hu/zichy











Hmmmmmmmmmmmmmmmm :(((((((((((((

A blogom, oldalam látogatószámát ecsetelném az elmult 2 napban:

blog/kép cím                          látogatók száma

Gross Arnold grafikái                             11
Kass János -- Az ember tragédiája     11
Kass János                                                9
Gross Arnoldról a leírás                         14
Jaajjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj :)))))                       43
Babits Mihály: Isten kezében                   6
Népmese: A KIS BUNDA                       10
népmese: BOLOND MESE                      6

------------------------------------------------------------
ennyien voltak a látogatók az egyes témáimnál :P
Mit tesz egy jó kis cím :D

azt a "butaságot" rengetegen nézték meg
neves grafikusművészeinket alig-alig, a népmeséket szinte szintén
Babits meg egyenesen riaszt....
csak úgy elgondolkoztam......

2008. február 23., szombat

népmese: BOLOND MESE


Egyszer volt, hol nem volt,
felnyergeltem a fakót,
kimentem a kerek erdőbe.
Ott volt jó tűz, jó víz,
jót ittam, jót melegedtem.
Lefeküdtem.
Fejem alá tettem a fakót,
kipányváztam a nyerget.
Éjféltájban felébredtem.
- Uccu fakó, hol a nyereg,
talán a farkas ette meg?

Odamentem a csipkebokorho,
megráztam az eperfát,
úgy hullott róla a dió,
majd agyonvert a mogyoró.
Odajött egy vén anyó:
- Nem azért vetettem a retket, répát, csicsókát,
hogy más egye le az ugorkát!
Úgy hozzám vágott egy tököt,
hogy még most is csereg-csattog a hátam a fejszefoktul.

Nyúltam a zsebembe,
kivettem egy mogyorót,
kétfelé haraptam.
Egyikből lett evező,
másikból hajó.
Áteveztem a Tiszán,
kilenc orsókarikán.

Tisza partján volt egy kis ház,
ott főzték a jó juh-húsos káposztát,
úgy jóltartottak,
hogy még a hasam is kicsucsorodott.

Jöttem visszafelé, hát
papok, rácok, nagylábú diákok
felszántották a Tiszát,
vetettek bele
rókakutya tamburát.

Tamburásnak volt egy lánya,
annak volt egy cipellője,
cipellője szamárbőrből,
hetven gombra meg kettőre.

Aki ezt egy hallásból elmondja,
egy akó bor a díja.


Népmese: A KIS BUNDA

Volt egyszer egy lány, azt a szomszéd Jancsi feleségül akarta venni. Elmentek megkéretni. Ahogy ott üldögélnek, azt mondja az apja a lánynak, hogy menjen le a pincébe, és hozzon fel a kérőknek egy korsó bort.
Lemegy a leány a korsó borért, aztán ahogy ment a pincébe, hát ott volt egy káposztáskő a pince grádicsán.
Leér a leány a pincébe, és elkezd nagyon sírni, annyira, hogy csak úgy zokog. Várják, várják, hogy hozza a korsó bort, de nem jön. Mondja az asszonynak az ura, hogy menjen le azért a lányért, nézze meg, hogy miért nem jön azzal a borral.
Amint megy az asszony, hát látja, hogy már egészen odavan a lánya. Kérdi, hogy mit talált itt a pincében, amiért annyira sír.
- Hühühü, hogy miért? Azért, mert hogyha elmegyek a szomszéd Jancsihoz férjhez, aztán majd lesz egy kis Jancsi, annak veszünk egy kis bundát, aztán lejön ide a pincébe, akkor ráesik az a káposztáskő, és kire marad a kis bunda!
Az asszony is fogja magát, leül a lánya mellé, és elkezd ő is ott jajgatni, sírni.
Fenn a házban meg lesik, várják, hogy hozzák már a bort. Kapja magát az ember, ő is lemegy, hogy lássa, hol vannak, miért nem hozzák már azt a bort.
- Hát ti - kérdi -, mit bőgtök itt?
Már mind a ketten fáradtra sírták magukat.
- Hát bizony, apjuk, itt nagy baj van!
- Micsoda?
- Hát ha ez a szomszéd Jancsi elveszi a mi lányunkat, aztán majd lesz egy kis Jancsi, aztán annak veszünk egy kis bundát, aztán lejön ide a pincébe a kis Jancsi, akkor ráesik ez a káposztáskő, aztán meghal, akkor kire marad a kis bunda?
Az ember is elgondolja, hogy hát csakugyan ez így van. Ő is odaült melléjük, s elkezdtek ríni mind a hárman.
Várják őket fenn, de nem jönnek. Lemennek a kérők megnézni, hogy mit csinálnak ott lenn. Kérdik, hogy miért sírnak olyan nagyon mind a hárman. Elmondja az ember, hogy milyen nagy baj van itt. Azt mondja:
- A szomszéd Jancsi elveszi a mi lányunkat, aztán akkor lesz egy kis Jancsi, annak veszünk egy kis bundát. Aztán ha lejön a kis Jancsi ide a pincébe, ráesik ez a káposztáskő, akkor kire marad a kis bunda?
Azt mondja a vőlegény:
- No, én nem veszem el a kendtek lányát, ha ilyen buták mind a hárman. Majd csak akkor veszem el, ha még ilyen három butát találok, mint maguk.
Fogta magát a szomszéd Jancsi, és elment, hogy még keres három ilyen butát. Megy, megy, hát egyszer lát egy embert, látja, hogy kifut egy házból meg befut egy teknővel. Odamegy, hogy megkérdezze, mit futkos azzal a teknővel hol ki, hol be a házba.
Azt mondja az ember:
- Édes fiam, én most csináltam ezt a házat, de ebben olyan sötétség van, hogy még. Már reggel óta futkosok, hordom teknőszámra a világosságot, még sincs világosság. Ha valaki telehordaná, háromszáz forintot adnék neki.
Azt mondja Jancsi, hogy ő telehordja.
- Nohát, akkor kapsz háromszáz forintot.
Fogta magát Jancsi, vágott a házra két nagy ablakot, mindjárt világosság lett a szobában. Kapott érte háromszáz forintot.
Ment tovább, hát látja, hogy egy ember a diót vaslapáttal dobálja fel a padlásra. Olyan kis zsúpos ház volt, a pitvarból dobálta fel. Odamegy Jancsi, azt mondja:
- Mit csinál urambátyám itten?
- Hát, édes fiam, ezt a diót reggel óta szórom erre a padlásra, aztán még egy szem sincs fenn. Ha nekem valaki felszórná, háromszáz forintot adnék neki.
Azt mondja Jancsi, hogy ő felszórja.
Mindjárt fogott egy kosarat, és felhordta a diót. Kapott háromszáz forintot, aztán ment tovább.
Amint megy, lát egy asszonyt, aki a birkát felkötötte a rokkára, s úgy akarta lefonni a gyapját. De a birka nem állt meg, mindig húzta-vonta a rokkát. Odamegy hozzá Jancsi, s megkérdi:
- Mit csinál nénémasszony itten?
Azt mondja az öregasszony:
- Ezt a kis birkagyapjút akarom lefonni, de már reggel elkezdtem, s még semmit se fontam. Nem áll meg. Ha valaki lefonná, adnék neki háromszáz forintot.
Hát Jancsi megfogta a birkát, összekötözte a lábát, lenyírta a gyapját, felkötötte a rokkára, és lefonta. Kapott ott is háromszáz forintot. Volt már Jancsinak kilencszáz forintja, belevarrta egy zacskóba, és elment haza.
Mivelhogy talált három bolondot, hát elvette a szomszédék lányát. De azt a pénzt a zacskóval eldugta előle, nehogy meglássa, mert elkölti. Mikor kérdezte tőle, hogy mi van a zacskóban, azt mondta neki, hogy tökmag.
Egyszer jön a fazekas az áruval. Az edényt kukoricáért, búzáért, rozsért árulta. Kimegy az asszony is, mikor meghallotta, hogy jön, s kérdi, ad-e neki edényt tökmagért. Azt mondja az árus, hogy ad.
Fogja az asszony - az ura feje alatt szokott lenni a pénz -, kihúzza onnan, s kiviszi az edényesnek. Hát mikor az edényes látta, hogy mennyi pénz van benne, ami edénye volt a kocsin, mind lepakolta, aztán elment.
Hát az asszony kezdi az edényeket behordogatni. Először a nagyokat hozta, és felrakta a polcra. Telerakta a nagy stelázsit nagy cserépfazekakkal. Azután hozta be a kicsiket, de azok már nem fértek sehogyan se. Fogott egy furkósbotot, jól oldalba vágta a nagy fazekakat, hogy miért nem adnak helyet az apróknak.
Jön haza este az ura, nézi, hogy honnan ez a sok cserépedénydarab. Akkor az asszony elmondta neki, hogy itt volt az edényes, s amennyi edénye volt, mind odaadta azért a tökmagért, ami az ura feje alatt volt.
- Ezek a nagy fazekak nem engedték ide a kicsikéket, én megharagudtam rájuk, oldalba vertem őket - mondja.
Haragudott az ember nagyon, hogy minden pénzük odavan, fogta, elverte az asszonyt. Az asszony felült a kemence tetejére, és elkezdett sírni.
Hát jönnek haza a marhák, a tehenük megállott a kapu előtt, s ott elbődült. Be akart menni. Az asszony kiles, hogy ki csúfolkodik ővele. Fogja a nagy fejszét, kiszalad, fejbe vágja a tehenet. Abban a minutában megdöglött.
Jön az ember, látja, hogy a tehén meg van dögölve.
- Mi lelte ezt a tehenet? - kérdi a feleségétől.
Azt mondja az asszony:
- Hát tudja, ember, mikor maga megvert, felültem a kemence tetejére, és ott óbégattam. Ez az átkozott tehén meg odaállt a kapuba, ott csúfolkodott. Megharagudtam, kivittem a nagy fejszét, és fejbe ütöttem.
Nagyot sóhajtott az ember.
- Hát ha már így van, felpucolom, legalább lesz jó vacsora.
Az asszony csinált a húsból egy nagy lábas pörköltet, az ember a többit belerakta egy nagy, hosszú tekenőbe, s azt mondta:
- Na, ez jó lesz majd a káposztára.
Hallja az asszony, hogy mit mond az ura, s másnap, mikor elment ki a mezőre, fogta a húst, belerakta egy kis teknőbe, s elvitte ki a káposztaföldre. Minden káposztafejre tett egy darab húst.
Jön haza este az ember, az asszony ott ül a konyhaküszöbön, már várja. Mondja neki az ember:
- Na, asszony, hát főztél-e ma jó vacsorát?
- Hát mit főztem volna, mikor semmi sincs a háznál?
- Már hogyne volna! Hát egy jó lábas húst csak csináltál?
Azt mondja az asszony:
- Dehogy csináltam. Azt mondta, jó lesz a hús a káposztára. Elhordtam, ami volt, a káposztaföldre.
Hát akkor már igazán megharagudott az ember. Látta, hogy nem tud vele boldogulni, annyira buta, hogy mindent elpazarol. Elzavarta haza, csak menjen az anyjához, aki felnevelte.
Elment a menyecske haza, színét sem látta többet az ember. Ott élt magában, amíg meg nem halt.




Babits Mihály: Isten kezében

Keresztény makáma

Mint a régi szentek száján írt szalag kilóg - úgy e versből e prológ.

Egy középkormélyi theológ - gondolhatta, gondolom - (nem skolasztikus talán - ki üvegből fújja várát színtelenre -, hanem kinek üveget fest lelke szennye - kinek minden régi szó egy régi kép -, testi misztikus talány - mert az eszme hűs, átlátszó, tiszta, színtelen üveg - s csak a test a misztikus, vak, s szennye szín és bűne szép -) - egy ily ős poéta-doktor: nagy palást, tanársüveg - bájos régi doktorom - gondolhatta, gondolom -, úgy mint én diákkoromban - pécsi kis templomban -, volt török mecsetben, pillér rejtekén - zöldet látva, szédelegve illatsúlyos tömjénfüsttől, - ideges gyerek, szegény, - nézve nagy bizonytalan, hogy az oltár gyertyája füstöl, - láthatatlan száll a füst, hőn-olajzó gyertyapára: - látni mégis, mert mögötte... reszket az... arany angyal... lábaszára... - elcsavart barokk lábszára, sűrűn arannyal eresztett, - mint hőforrás forró fürdejében gőzringatva reszket - meztelen. -

*

"Elhiszem, mert esztelen." -

Kép a szó és test a kép és szószerint a régi Írás, - hogy az Úr saját alakját adta volt az ős-agyagnak, - istenképei az embernek, bár az Isten testtelen. - Testtelen és képtelen - testtelen, mert végtelen - végtelen és kezdtelen, - - elhiszem, mert esztelen - - (gondolhatta, gondolom) - esztelen, mert végtelen, mint maga mélye az anyagnak. -

Így: "Az Úr kezében élünk,"... ez egy óriási Kéz - szószerint, - testi kéz és végtelen tárt tenyerén mozgunk mi aprók - (képzeld bájos doktorunkat kúszni tupri méltósággal - a hüvelyk alatti bütykön... ilyet tán már álmodál... - vagy szép nőt kinál a Nagy Kéz: ízes étket drága tál) - szószerint - test szerint -: mind az Úr kezén mi aprók, szende szentek, ravasz rablók, - én... te... mind... - (ez egy óriási Kéz) - itt úgy mint Amerikában, mindenütt a tenyerén, mert mindenütt van az egész - mindenütt van minden sejtje, minden sejtje végtelen - (képzelem, mert képtelen) - mindenütt épen tenyérrel emel e nagy égi Kéz. -

Néztél már kacsót nagyítón? ujja vastag, ránca mély, pórusokkal árkos. - Képzeld most, hogy pórusa tágul, ránca szétmegy, kék ere mállik - szerte híznak újjai; s nagy-nagyítód távolítva már a kéz egy sárga táj, - nyúlt, alig hullámos, mind a láthatárig - és e sárga tájon minden-minden rajta - egy-egy tornyos város, mint egy cifra torta - hegy... kazal... víz... nagy hajó - messze sínen éjhált waggon... szaladó masína táltos - itt úgy mint Amerikában... rajta fellegkarcoló - rajta jár, ki merre megy - mindenütt van: ezer-egy - minden alatt, mindenütt e sárga Kéz - térdem alatt pécsi kis templomban - (gondolám diákkoromban) - kóruson, földszinten, rajta térdel minden néki hódoló - szinte rémlik üvegárnya, füstbe, levegőbe, - hogy a szószéket papostul tartja lebegőbe - s talpa alatt a pillérnek rajza terped e tenyérnek - messze málló jósvonások nagy memento "M"-je vásog - minden alatt e nagy "M" láttalan és sejttelen - mérő szemeink elől a méretlenbe szétfolyó, - mert egy teljes végtelenség minden isten-sejt-elem - végtelenbe vastagodva Isten minden ujja szétáll, - olyan nagy, hogy meg se látod, mert csupán a határt látod s ez határ nélkül való. - E tenyérnek bőre színén mozog hát a féregember - nem mint egy kató-bogár, mely ujjról-ujjrasétál: - még a szomszéd pórusig sem álmodhatik sejteni... -

Ó ha egyszer ez a nagy Kéz le találna ejteni!

- Vagy leejt, ha meghalok? - (Szédültem, diákkoromban - pécsi kis templomban - szédültem és reszkettek az aranylábú angyalok.) -

Ó nem ejt, hová is ejtene le, - ahol őrt nem állna tárt tenyere? - Hanem minket, akik itt, - kívül húsa végtelenjén - végtelenje színe fennjén - kivirágzunk egy kicsit, - egyenként e roppant - kéz a nagy sötét Maroknak tompa végtelenébe roppant - és szorít, szorít, szorít - úgy mint rég a bájos Doktort, a középkorit: - előbb szemét elborítá, - aztán lelkét kiszorítá, - aztán húsát szétporlítá - aztán-aztán mindmaig - őrli-őrli csontjait...

2008. február 22., péntek

Kass János -- Az ember tragédiája




Az illusztrációk a színek sorrendjében vannak, s elvileg 2 időszakból, 1957-ból és 1980-ból.
Egyéb grafikák másik albumban vannak.

1

1

2

2

3

3

4

4

5

5

6

6

7

7


8

9

9

10




10
11

11

12

12

13

14

14

15

15