Balázs kávéházi kalandok

Bogdán Kálmán:
Balázs kávéházi kalandok

Egy hajnalon az Arizonából jövet, mint rendesen, betértünk a Balázsba egy káposzta levesre, Én kissé beszeszelve, valami frappáns ötleten törtem a fejem, amivel felhívhatom magamra a figyelmet. Gyuri igyekezett tippeket adni, de egyik sem volt megfelelő., Pedig azt is javasolta, hogy menjek oda a 12o kilós Muszkli Tóbiáshoz, a Rádiusz mozi portásához, aki nehézsúlyú profi box bajnok volt és üssem jól szájon „Ez nem jó tipp, Inkább itt maradok és téged ütlek szájon” „Jó, van egy másik változat, majd én váglak javasolta szájon” ajánlkozott Gyuri, aki 5o kilós lehetett szemüveggel együtt. És akkor belépett Gigi, szokásos részeg állapotában, barátnőjével Stefikével.
Mnd ketten a Kék Egérben dolgoztak Gigi nagyon szép volt. Királynői termete, aranyszőke(?) haja, nagy barna szemei mágnesként vonzották a férfiakat. Nem volt egy könnyű eset. Három férfit is az asztal alá tudott inni .Ha megrészegedett, tört-zúzott, tenyerében roppantotta össze a pezsgős poharat. Pénzzel nem törődött,ha megtetszett neki valaki,nem sokat gondolkozott, inkább kigombolkozott.
Most a mellettünk levő asztalnál foglaltak helyet. és rendelték meg Lenci úrtól a káposzta levest és söröket. Én pedig magamhoz kérettem Lenci urat és rendeltem nála egy korsó sört, dupla tejszínhabbal, egy kovászos uborkával és egy zsemlével .Gyuri elsápadt., de a pincér már hozta is a menűt. Én ügyesen beaprítottam a zsemlét a sörbe, rátettem a dupla tejszínhabot és az uborkával tunkolni kezdtem a finom cocktailt.
Gigi felfigyelt, majd barátságosan átszólt hozzám „Mondja, miért nem tesz bele egy fej fokhagymát és pirospaprikát? Úgy az igazi csemege!” Megköszöntem a receptet és Lenci máris hozta a nagy fej fokhagymát és a pirospaprikát. nekiláttam, cikkekre szedtem a jókora fokhagymát és bele akartam szórni a sörömbe, de Gigi rám szólt, azt talán egyelőre hagyja ki, elég lesz a paprika. .Megfogadtam a tanácsát, csak a paprikát tettem bele, aztán jóízűen felhajtottam..Gyuri rémülten rohant ki.Gigi megkérdezte, izlett? „Mint a manna”- feleltem – „parancsol egyet?” „Nem köszönöm, ma ecetsav napot tartok, szentjános kenyérrel.” A vége az lett, hogy összeültünk és lemondva minden különleges italról, konyakokkal folytattuk a társalgást.
És így kezdődött egy viharos, csúnya, botrányokkal tarkított love strory Gigi és köztem, sokszor bántam, hogy nem tettem be a fokhagymát a sörömbe.
Ezentúl úgy alakult a programom, hogy az Arizonai záróra után, a Balázsban megvártam Gigit, ott elfogyasztottunk pár pohár konyakot, aztán át andalogtunk a közeli Európa szállodába, ahol Gigi lakott. Innen aztán két óra körül fejfájósan szédelegtem olykor az egyetemre, de többnyire haza. Ezt a „nagy szerelmet” botrányok, verekedések, csúnya jelenetek tarkították. Aztán vége lett. (Körülbelül 8 év múlva akkor már, mint kolozsvári lakós New-York (akkor éppen Hungária) kávéházban ültem néhány barátommal, amikor megpillantottam egy feltűnően dekoratív hölgyet, magas, koromfekete hajú, karcsú, valahogy ismerősnek tűnt, de fogalmam sem volt, honnan.Pár perc múlva Zahán úr lép hozzám és közli, hogy a ruhatárban keresnek. Felálltam, kimentem .A ruhatárban Gigi borult a nyakamba, koromfeketén .Megtudtam, hogy már három hete a grillben van szerződése,még egy hete van hátra.
Ez volt az a hét mialatt nem ettem fokhagymát.
Ezentúl,úgy alakult a programom, hogy az arizonai záróra után átballagtam a Balázsba, ott megvártam Gigit, ki ritkán jött be józanon, persze én is alaposan megszívtam magam, megvacsoráztunk ittunk egy fojtást és át andalogtunk, jobban mondva, tántorogtunk a szállodába
Hét évtized után nyugodtan bevallhatom, hogy ez volt életem talán legmélyebb pontja, mikor csupán egy lépés választott el a teljes elzülléstől.
És egy délelött, amikor kábultan fejfájósan, rossz szájízzel hagytam el az Európa szállodát, az Andrássy úton szembe találkoztam egy csapzott hajú, bambaképű, megnyúlt ábrázatú, undorító stricivel, hírtelen rádöbbentem hogy én vagyok az, egy kirakat tükréből bámulok kifejezéstelen tekintettel magamra .
Abban a pillanatban eszméltem, rá hogy a lejtő közepe felé tartok ahonnan már nincs visszaút, ennyire még emlékeztem a fizikából .És nem csak magamat, de az én drága szüleimet teszem tönkre, akiket legjobban szeretek a világon, annak ellenére hogy nem túl sok örömet szereztem nekik. Nem fogják kibírni ha egyetlen fiuk a mocsárban
fetreng. Nincs tovább befejezem ezt az undorító életmódot.
Többet nem tettem be a lábam a Balázsba. Az Arizonát nem hagytam el, de legkésőbben két órakor eltávoztam és haza mentem. .Látogattam az egyetemet sőt sikeresen kollokváltam üzemtanból. Gigi párszor még üzentgetett,f enyegetőzött,de hamar megvígasztalódott, kapott ő minden ujjára tízet
Egy délután egy belvárosi cukrászdában kavargattam a feketémet A szomszéd asztalnál ült, egy középkorú házaspár a leányukkal. A leány nagyon szép volt, gesztenyebarna hajú és ragyogó, mosolygós kék szeme. Pillanatra úgy éreztem, mintha áramütés ért volna, önfeledten bámultam rá. Ő is észrevette, rámpillantott, de aztán elkapta a tekintetét. Nem csodálkoztam, nem konkurálhattam külcsín tekintetében Johny Weiszmüllerrel. De még ma is jól emlékszem, valami furcsát éreztem, amit soha addig. Nem hasonlított ez a „jó tündér” meséhez, aki egy érintéssel megváltoztatja, jó útra téríti az embert. Nem mondhatom hogy egy pillanat alatt, az első látásra szerelmes lettem, de valami történt.
Sajnos, reménytelen az egész – gondoltam -, hogy ismerkedhetek meg vele, hogy kerülhetek ilyen emberek társaságába? Sehogy, én más utcákban járok. Még most is.
Hagyományos szerencsém, azonban most sem hagyott cserben Belépett a cukrászdába Vető Jóska, jó barátom, a Nemzeti Sport úszórovatának. vezetője.,- később
a Magyar Nemzet munkatársa, kiváló, elismert író, odabiccentett felém, azzal leült az ismeretlenek asztalához és barátságosan társalogtak. Tárgytalan az ügy,- gondoltam, nincs semmi reményem. Ha Jóska udvarol neki, nincs ott keresnivalóm. Pedig! El is fordítottam a tekintetemet az asztaltól, olykor fájón hallgattam a leány ezüsthangú kacagását. Nemsokára elbúcsúztak Jóskától és eltávoztak. Jóska átült hozzám. „Szervusz, mit iszol? Feketét, mennyi rum van benne?”
(Vető Jóska neheztelt rám. Mivel tökéletesíteni akartam magam egy évvel ezelőtt a vizipolóban, megkértem,protezsáljon be valamelyik neves egyesületbe. Meg is tette,mégpedig a legjobb egyesülethez az UTE-hoz. Megmondta, ekkor és ekkor jelentkezzem a trénernél, nevezetesen Krecsmajer Tóbiásnál – későbben Kárpáti Nándor néven állami edző volt. Pontosan megjelentem a fedettben. Krecsmajer úr már tudot trólam és felszólított, hogy melegítsek be 3o hosszt, ez 1ooo méter volt, ennyit odahaza egy idény alatt sem úsztunk. Ugrás a vízbe, loo méter fürdés, egy kapuzás, máris jöhetnek a sörök. Rengeteg úszó volt a medencében, közöttük Német Jamesz, Halasi Olivér, Bozsi, akik a világ legjobbai közé számítottak. Mindegy,az edző szava parancs, beugrottam a medencébe. És úsztam vagy 2oo métert, közben összeütköztem a vízben Németh Jamesszel, aki rámkiáltott, ha helyben úszom, megfulladok. A kétszáz méter teljesítése után lihegve jelenkeztem a startkövön guggoló trénernél. Rámnézett: „No kérem leúszta az ezer métert?” „Igen”- lihegtem . „Rendben van. Akkor most lemegy az öltzőbe, kiveszi a szekrényből a ruháját és ide többé nem teszi be a lábát, mert úgy kirúgom, hogy villamos nélkül repül hazáig. Harminc év multán, edző koromban adtam igazat Dajdi bácsinak, Az isten és az edző szeme mindent lát.)
„Nem” feleltem „egészen egyszerű fekete, cukor nélkül. Látom, nagyon jó izlésed van. Csodaszép lánynak udvarolsz. ” „Oh dehogy, már régen foglalt vagyok, de nagyon jó barátságban vagyok a családdal. Nagy hirdető vállalatuk van Magda egyetlen leányuk. végtelenül kedves intelligens, igazi úrileány, persze szülei szemefénye. De miért érdeklődsz olyan búzgón? Nem hozzádvaló, illetve te nem vagy hozzávaló.” „Nagyon rossz véleménnyel vagy rólam Jóska. Jó, elismerem könnyelmű vagyok és sehogy sem találom a helyemet.” „Miért, az Arizona nem egy jó hely?” „Nézd Jóska., én keresek valakit. ”„ És az Arizonában nem tudod megtalálni?” „Nem .De ha megtalálnám azt a Valakit, óriási Vé-vel, hidd el, megváltoznék. Jóska elmosolyogta magát. „És gondolod, hogy azt a Valakit borzasztó nagy Vé kezdőbetűvel Magdának hívják?” Nem feleltem, csak lehajtottam a fejem. Jóska folytatta: „Ismétlem nem vagy hozzávaló, nem érdeklik a krakélereskedések, a balhék, nem imponál neki ha valaki fél liter konyakot nyel le egyszerre, utálja a vagányba oltott jampeceket, egyszóval olyanokat, amilyen te vagy.” Nem tudtam, mit mondhatok még .Hallgattam, nagyon elkeseredve. Jóska folytatta: „Figyelj ide Kálmán. Sajnállak. Csak megjátszod magad. Kár érted. Nagyon rendes ember lehetnél, ha szakítanál a pózaiddal és megpróbálnál egyszerűen Bogdán Kálmán lenni. Nézd, reszkírozok. Bemutatlak Magdának. De bár nem vagyok matróz, kikötök valamit. Én nagyon jóban vagyok a családdal, de ha a legkisebb disznóságot elköveted Magdával,.az életben többé szóba nem állok veled,és igyekezz,hogy ne kerülj a szemem elé,mert megöllek.”
Kitörő örömmel .boldogan fogadtam meg,hogy szakítok eddigi életemmel és
őszintén éreztem is, hogy így lesz. És eljött a perc, amikor bmutatott Magdának, aki kedvesen nyújtotta kezét. És bekövetkezett az, amit senki sem várt tőlem, legkevésbé én magam.Talán életemben először halálosan szerelmes lettem. Éreztem, hogy teljesen megváltozok. Sokszor nem is tudtam, mit csináljak azzal a rengeteg érzéssel, ami bennem lobogott.Nagy szavak,hogy szakítottam a multammal. Az Arizonába se mentem többé. Bandiék nem tudták mire vélni, és amikor bevallottam, hogy végeztem az éjszakával, csak legyintettek.
Magdával majdnem mindennap találkoztunk. Nagyokat sétáltunk beültünk egy cukrászdába, többször el látogattunk a Szépművészeti Múzeumba,én meséltem neki a nagybányai festőiskoláról és mestereiről, moziba jártunk, és én letettem három vizsgámat. A szülei is jó szemmel nézhették a bimbozó szerelmet – mely az én részemről már teljes virágzásba borult. Amitől tartottam, nem következett be,csöppnyi vágyat sem éreztem előző életem után, tudtam, végleg megszabadultam tőle.Többször meghívtak ebédre, délutánonkint is jártam hozzájuk. A mama nagyon szépen zongorázott.
Féltékenykedtem is, hiszen ilyen szép leánynak számos udvarlója lehet, különbek nálam. Különösen egy fiatal ügyvéd nyugtalanított. .Nagyon jóképű, stramm férfi volt saját ügyvédi irodával, jópofa, jó humorú. De aztán elmaradt. A család nem élt zárkózott életet. Sok ismerősük, barátjuk volt az írók, művészek világából,hiszen a legnagyob hírdetési vállalat igazgatója volt a papa.
Egy nap megkérdezték,nem óhajtok velük tartani a New-Yorkban tartandó riporter bálba? Ad nekem meghívót és majd együtt megyünk el.Boldogan vettem át a díszes meghívót, de azért óvatosan érdeklődtem,vajon,nem jelmezbál lesz? nyugattak,nincs szükség se jelmezre,se álarcra.
Felejthetetlen bál volt. Ragyogó műsor,Vadnai László, Királyhegyi Pál, Békefi László, Rökk Marika, Szalay Karola, Honthy Hanna, a Latabárok (a papa, Kálmán és Árpád), Laurisin Lajos és még sokan a nagy nevek közül. Én egész este Magdával táncoltam, tánc közben többszőr szerelmet vallottam neki a legkülönböző formákban zenei aláfestéssel könnyebben megy az ilyesmi.Jutalmam volt Magda boldog mosolya. És amikor halkan suttogta, hogy ő is szeret a legmagasabb szférákban éreztem magam. Hat órakor lefújták a bált. A közönség, velünk együtt, remek hangulatban távozott a New-Yorkból. Elfelejtettem említeni, hogy a társasághoz tartozott Magdi nagybácsija, aki Debrecenből érkezett, kis kövér, kopasz, vidám férfi volt, aki sűrűn emlegette egykori pesti napjait boldog diákkorából. Most is serényen javasolta, mennénk be valahová egy finom káposztalevesre, még pedig a Balázsba, az Andrássy úton. Azt hittem, hogy menten összerúgdosom a duhajkodó nagybácsit. „Jaj” – mondtam –„hallottam róla, az egy mocskos, késdobáló lebuj”.De a vidám nagybácsi felpattant, már pedig ne mondjak ilyet, látszik,hogy nem vagyok otthonos a pesti éjszakában. A Balázs egy nagyon barátságos, családi vendéglő. Végül (majdnem) egyhangú szavazással megszületett a döntés (itélet) irány a Balázs!
Aggódva, sőt rémülten léptem be utolsóként a vendéglőbe. Istenem, mi lesz, ha itt van Gigi? Nem volt itt. A pincérektől nem kellett tartanom,azok jól tudták,hogy nem mindig kell régi ismerősként üdvözölni a vendéget. Egy nagy asztalnál foglaltunk helyet, én persze Magda mellett, mégis úgy éreztem,mintha egy láda kaktuszon ülnék. És jöttek a káposztalevesek, velővel és a sörök. Idegesen néztem az órámat.Istenem, hátha..vannak. még csodák. Nem volt több csoda. Belépett az ajtón Gigi, teljes terjedelmében. Félrészegen, bundáját maga után húzva a földön. Behunytam a szemem. Hiába.Gigi meglátott, odalépett az aszalunkhoz, megcsókolta a fejem búbját és rekedt nevetéssel megszólalt: „Szerbusz stricikém,új kurvád van? Jobban bibizik mint én?” Azzal harsány kacagással tovább vonult. Úgy ültem ott, mint akit nehéz bunkóval fejbe vertek. Annyira.a pokolban éreztem magam, hogy talán még Dante se tudta volna leírni. Mire magamhoz tértem, a társaság eltünt, egyedül maradtam az asztalnál plusz öt káposztaleves velővel, öt korsó sőr. Halálraváltan gubbaszthattam ott,mig odajött Lenci úr a pincér és részvevő hangon közölte, a számla ki van fizetve és nem gondolom,hogy jót tenne egy konyak? Szeliden visszautasítottam és elindultam hazafelé, botorkálva a frissen hullott hóban.Odahaza ruhástól végig terültem a recamien, és sok év után először keservesen elbőgtem magam.
Ennyi évtízed után,lehetetlen elmondani, leírni,mit éreztem. Nem okolhattam senkit,sem a virgonc nagybácsit,még Gigit sem. Egyedül én vagyok hibás. Én választottam ezt az útat. Vagány akartam lenni, pesti vagány, bebeszéltem magamnak, hogy csak az éjszakai élet szép, izgalmas,bohém akartam lenni. Hiszen a szüleim mindent megadtak, ahhoz, hogy józan, komoly emberré váljak, immár két éve vagyok Pesten és a semmittevésen kívül semmit se tettem. .Aztán mégis megráztam magam,igyekeztem talpra állni, felejteni, vígasztalódni, a „kutyaharapást a szőrével” elmélet szerint.
Pillanatra se tudtam elfelejteni Magdát, majdnem minden este elmentem az Eötvös utca 4 szám alatti bérház előtt és felbámultam a második emeleti ablakokra, Elképzeltem magamban, mi lett volna ha, aztán folytattam ha-ha-ha!
Igaza van a nótának: „Nem való bokréta gyűrött süveg mellé.” Tovább züllöttem. Folytattam, ahol abbahagytam. Ivások és ívások, verekedések, kisebb botrányok, és a többi finomság. Persze,az Arizonában és a Balázsban is újra kezdtem előző pályafutásomat. Gigit is sűrűn láttam, ő se lett hűtlen a Balázshoz., hamar megvígasztalódott egy adonisz külsejű artistával.
Ha már előbb nótára hívatkoztam,maradjunk ennek a birodalmában, „Uj szerelem, Régi bánat. Ölelem az új babámat, síratom a régit”,.és ha már akkor énekelte volna Karádi, nem évekkel később: „Hiába menekülsz, hiába futsz. ”
Talán mondanom se kell, mind az Arizonában, mind a Balázsban és a kapcsolt részeken, örömmel fogadták a megtért fiút. Székely Bandi, Dugár Jancsi, Vajda Laci, nagyon szépen, igazi barátként viseledtek velem szemben. Tudták, hogy valahol nagyon megsebesültem. Még Kőnigsberg Gyuri is megkérdezte, nem lett volna jobb, ha azon a sörös hajnalon, mégis behúzott volna nekem?
Az igazi végzet azonban ott acsarkodott körülöttem.
Egy éjjel beállított az Arizonába a Színházi Élet két fotoriportere, Gyenes és Pálházy. Mindketten győriek lévén, jó barátságban voltak Dugárral, aki földijük volt.
Rozsnyaiék hívására jöttek.reklám felvételeket készíteni „Így mulat az úri közönség az Arizonában” címmel. A baráti összeköttetés révén, mi is ott vigyorogtunk premier planban, egy egy szép hölgy társaságában. De rajtunk kívül több felvételen nagy nevek is szerepeltek: Bethlen István gróf, a későbbi nyilas vezér Festetich báró, Krausz Simi iparmágnás. A képek meg is jelentek már a következő számban. Öntelten állapíthattuk, hogy igazán fotogenikus fickók vagyunk, még Gyuri is büszkén bámulta magát. Ismerőseink gratuláltak, én ezenkívül két év óta első ízben az egyetemen is sikert arattam. A baj az volt, hogy abban az időben a pesti lapok, folyóiratok Erdélyben is kaphatók voltak, így Nagybányán is Sárközi Marci trafikjában is, és bizonyára az ismerősök búzgón gratuláltak szüleimnek, hogy fiacskájuk a pesti high life tagja lett.
Nemsokára levél érkezett Nagybányáról, - édesapámtól-. Elég röviden, de velősen közölte, rendkívül büszke, hogy olyan fotogenikus fia van, viszont emlékeztet arra, hogy engem nem fotomodellnek küldtek Pestre, hanem azért,hogy végezzem el az egyetemet. Sajnos, azonban, legfrissebb értesülései szerint, indexem, érintetlen, mondhatni szűzi állapotban van, mivel abban vajmi kevés vizsgát igazoló aláírás szerepel. Tehát vagy beszüntetem közéleti szereplésemet és rendben, időben leteszem vizsgáimat, vagy hazamegyek. Odahaza is vannak jó fényképészek. Ha pedig modellt akarok állni, a világhírű nagybányai festőtelepen akad elég híres művész,aki méltón tudna engem megörökíteni. Ellenkező esetben – az én jól felfogott érdekemben, beszünteti a havi apanázsom, próbáljak megélni a magam lábán, hiszen a képeken látható, milyen nagy urakkal mulatok együtt. Először – és utoljára – különböztem össze édesapámmal. Hogy?Nekem ilyet? Idén is letettem két vizsgát. Azt a fentmaradó hatot játszva lerakom. És hogy éljek meg a magam lábán? Majd én bebizonyítom, hogy legény vagyok,, ha nem is a gáton, de a talpamon.
Ahogy azt a kis Móricka elképzeli. Rövid idő alatt be kellett látnom, hogy nem vagyok gátfutó és a talpra magyart, majdnem száz éve szavalta el Petőfi.
Rohamosan kezdett fogyni zsebpénzem, két hát után már csak romjai maradtak.
Kereseti lehetőség pedig sehol sem akadt. Már csak 3-4 pengő „nyomta” zsebeimet. Semmi baj, van elég zaci Pesten. Van elég ruhám és a tavaszi kabátra sincs szükségem, hiszen a tél közeledik, és a zaciban szakszerűen megörzik a textiliákat, nem áll beléjük a moly. Tehát,irány a Régipostai zálogház, és egykettőre 8o pengő duzzasztotta kiürült zsebeimet. Szerencsére a házbérem jóelőre ki volt fizetve, ezzel nem volt gond. Dehát, sajna, 8o pengő csak addig 8o, amig nem kezdik költeni. Talán két hét se telt el, ismét üres zsebekkel közlekedtem .Végül már elkerültem Trattnert és a Balázst, Hiszen nem volt ennivalóra pénzem. Nagyon be kellett osztanom vagyonom maradékát, hogy a Párisi Áruház büfféjében megengedhessek magamnak egy bablevest, csülökkel, 5o fillérért és egy nagy, ropogós lángost 35 fillérért és lám, még mindig maradt 15 fillérem reprezentációs költségekre. Nem beszélve arról, hogy utána beültem az Arizonába pezsgő fröccsözni. No és a kávé dupla cukorral. Sajnos, egy hét múlva tapasztalhattam, hogy gyomornedveim nem dolgoznak lázas ütemben, ha közeledem a Párisi Áruházhoz.
Pedig akkor még nem hallottam Pavlov mester hírét. Egyszer még rám mosolygott Fortuna istenasszony. Az Abbazia előtt találkoztam este békéscsabai osztálytársammal, akivel együtt érettségiztünk Békéscsabán, szüleivel jött fel Pestre és most keresnek egy jó lokált, ahol megvacsorázhatnának és eltölthetnének néhány kellemes órát, mert ilyenben sajnos Csabán nincs részük. „Semmi gond”-kiáltottam fel élénken „Itt van az Arizona, a legjobb lokál Pesten.Pár lépés csupán” Örömmel fogadták az útmutatást és kijelentették, hogy természetesen a vendégük vagyok. Én udvariasan szabadkoztam, bár gyomornedveim ismét működni kezdtek. De nem volt vitának helye.(Itt közbe kell iktassam, hogy az volt a szokás, ha idegen társasággal mentünk a lokálba, a személyzet úgy fogadott, mint régi, jó vendéget: udvariasan hajlongtak, rendkívül előzékenyek voltak. Most is már Róbert bácsi a portás gazsurízott, ruhatárban nem adtak számot, a fópincér „Isten hozta Bogdán úr”-al köszöntott Ez páholy megfelel?” Ringbauer Gyuri a teremfelelős is üdvözölt:”Van szerencsénk Bogdán úr. ” (magamban mormogtam, „hát még nekem”. Jól bevacsoráztunk, megittunk 2 üveg pezsgőt, élvezték a műsort, aztán úgy három óra felé fizettek (szép kis számla volt, dehát nagyon gazdag malmosok voltak).
Én is hazamentem és megcáfoltam a a babonát, hogy tele hassal nem lehet aludni. De ilyen szerencse ritkán adódik. Szédelegtem az éhségtől, alig maradt pénzem, viszont a bableves és lángos, már nem csillapította éhségemet. Úgy segítettem magamon, hogy a lakásom melletti fúszeresnél vásároltam egy kiló kenyeret és 2o deka mazsolát. Megettem 2-3 karaj kenyeret, máris volt valami a gyomromban és elmajszoltam egy kis mazsolát, amely elveszi az ember étvágyát.
Egyik hajnalon, záróra után, az Arizona két kiváló zenésze, Ferenczi és Brock Berci, addig invitált, hogy bementem velük én is a Balázsba, végül is itt nem kötelező a fogyasztás. Rögtön ott termett a pincér, Laji és Berci megrendelték a vacsorát, a pincér kérdőleg nézett rám, én nagyúri gesztussal feleltem, köszönöm,már vacsoráztam. Már ott is volt a töltött káposzta és a paprikás csirke, mindketten jóízűen falatoztak. Én igyekeztem, nem odanézni, de egy-egy pillanatra muszáj volt odasandítanom. Brock Berci észrevette vágyódó tekintetemet és megkérdezte: „Te komolyan vacsoráztál már?” „Persze”-feleltem-,”még tegnapelőtt”. „De miért, annyira le vagy égve” Nem szóltam, csak szomorúan bámultam magam elé, közben úgy korgott a gyomrom, hogy féltem, meghallják. „Dehát mit csináltál, hiszen eddig elég vidáman éltél, ahogy a nóta mondja „a pénzzel sose spóroltam.” „Igy van”, válaszoltam, de folytassuk a sláger szövegét „Én ott hibáztam mindent el, hogy egy lapra tettem mindent fel.” És röviden elmondtam, mi is történt velem. Brock Berci szigorúan nézett rám „tökéletesen igaza van apádnak, a legnagyobb disznóság, amit művelsz. Mit akarsz csinálni az éjszakában? Tudsz valamilyen hangszeren felsőfokon játszani, mert itt óriási a konkurencia; van énekhangod? Hogy táncolsz? Vannak magánszámaid? Mi a válaszod? Nem tudok, nincs. És akkor mi marad? Lehetsz pincér, vagy lehetsz strici, lehetsz éltes hölgyek öröme, mehetsz az Aranykéz utcába a Divó Anni féle műintézetbe. Ott még buzikurvákat is keresnek.” Ferenczi Laji folytatta „.Vagy csak artistanőknél akarsz szerelmet találni? Az artistanőből hamarosan konsumnő lesz, aztán strichelni fog, a végén boldog lesz, ha vécés nőnek alkalmazzák, ha csak el nem viszi fiatalon a gyomorfekély, vagy a rák. Látod, én több mint tíz éve vagyok lokálmuzsikus, a feleségem egy szabónak a leánya fogalma sincs, mi az a lokál,a lányom másodéves medikus, nyárspolgári életet élünk. És merem mondani, nagyon boldog vagyok.” Berci vette át a szót: „Azt képzelted hogy egy csapásra megszabadulhatsz a multadtól, amelyet már ilyen fiatalon bemocskoltál, hogy tudtál volna beilleszkedni abba a légkörbe, melyben a kisleány él? De egyáltalán,mit akarsz? Miért nem végzed el az egyetemet?”
„Én színész szerettem volna lenni, beiratkozni az akadémiára.” „No és most mi a szándékod? Tanulsz, vagy hazamész?” „Nem tudom, még gondolkoznom kell, nem olyan könnyű. A baj, hogy nincs miből megélnem, még 2-3 hétig szeretnék itt maradni, aztán meglátom. Mindenesetre addig is letehetnék néhány vizsgát.” „De addig is,miből akarsz megélni,enned kell, most mindjárt megeszel egy töltött káposztát,vendégünk vagy”.
Brock a homlokára csapott?” Várjál csak, várjál. Egyáltalán szerepeltél te már színpadon? „Hogyne” – feleltem „Békéscsabán nagy sikerem volt az érettségi bálon a konferálásommal, és Nagybányán többször játszottuk a Hacsek és Sajót én voltam, Hacsek”. „Hát ez igazán ragyogó színészi pályafutás. No, mindegy. Figyelj ide. Jó haverom a Király kávéház góréja. Ez egy műsoros kaffa. Valamelyik nap panaszkodott, hogy a bohózatok egyik szereplője elszerződött a miskolci színházhoz, és azért az öt pönciért, amit estékint fizet, nem kap helyettest. Holnap beszélek bele, te pedig tanulj be valami számot, hogy mutasd be, mit tudsz, hiszen biztos, óriási repertoárod van.”
Másnap délután hatra rendelt be a góré meghallgatásra. Előzőleg közölte a feltételeket. Tehát 5 pengő esténkint, vacsora egy fogás étlap szerint és 1 korsó sőr. Most pedig mutassam be, mit tudok? Elénekeltem Boros Géza híres kupléját a folik vagy nem folikot. Előadtam a már régebben betanult Karinthy féle „Lógok a szeren”:-t. A góré, a főpincér, a ruhatáros alkotta zsűri meghallgatott, rövid tanácskozás után közölte, hogy kapok esténkint három pengőt, vacsorára pedig pörköltöt, vagy szalontüdőt. „Gombóccal?” – kérdeztem, inkább azért, hogy bizonyítsam, nem vagyok igénytelen éhenkórász. „Egy gombóccal” zárta le a vitát a góré, „és egy stucni sőr”. Igy végre ráléphettem a világot jelentő deszkákra. A sztár, Sarkady Aladár ismert népszerű pesti színész volt. A műsor két bohózatból (főszerepekben Ali bácsi, egy fiatal segédszínésznő, (csúnya) és én pár szavas jelenetekben. Ezenkívül egy Ilyés nevú sztepp táncossal előadtuk Falu végén kurtakocsma címűPetőfi vers paródiáját.
Műsor után gondosan lemaszkíroztam, felöltöttem egyetlen házonbelüli öltönyömet jóízűen elfogyasztottam a pörköltöt galuskával, vagy a szalontüdőt 2 gombóccal, mert Frici pincér megtoldotta a kialkudott menüt, majd bon ellenében felvettem a három pengőt, azzal uccu nekem, máris szokásos pezsgő fröccsömet szürcsölhettem baráti társaságban, időnkint egy-egy pillanatnyilag magányos hölggyel táncra fakadtam, vagy vívtam kudarcra itélve a párnacsatát.
De illene közelebbről bemutatnom az 5 tagból álló triumvirátus tagjait: Székely András, joghallgató, Bárány Pista után, Csík Ferkó megjelenéséig a legjöbb magyar gyorsúszó, országos bajnok, a párisi Grand Prix serleg töbszöri győztese, a los angelesi olimpia harmadik helyen végzett magyar 4x2oo.méteres váltó tagja, édesapja tatabányai bányamérnök, Vajda Laci sokszoros toronyugró bajnok, műegyetemi hallgató, édesapja az országos szérumtröszt elnöke, Dugár János nyolcadik éves orvostanhallgató, a többszörös fóiskolai magyar vizipolócsapat kapusa és Kőnigsberg Gyuri, aki két évig volt Párisban titkára egy operaénekesnőnek, perfektül beszélt franciául és angolul. De a mi társsaságunkban a Pindurka Izsó becenevet nyerte el, l6o centis, 5o kilós tagbaszakadt termetéért.
Talán két hét telt el ujjászervezett életvitelemből, amikor egy reggel csöngetnek az ajtómon. Nagy álmosan kikecmergek a rekamiéből, óvatosan, hogy ne ébresszem föl az igazak álmát alvó Csöpikét. Ajtót nyitok. Édesapám áll előttem. Minden látszat ellenére, imádtam, a szüleimet, szinte vallásos hittel rajongtam értük. Most is kitörő örömmel borultam a nyakába, ő is szeretettel ölelt és csókolt meg.
Amint belépett a szobába, tekintete természetesen a rekamién alvó Csöpikére esett azzal óvatosan, halkan, letette bőröndjét, levetette kabátját,a fogason csak Csöpike ruhái és diszkrét fehérneműi lógtak, óvatosan melléjük akasztotta, azt leült a fotelbe, rágyujtott szivarára, de előbb érdeklődött, nem zavarja-e a füst a hölgyet?
Aztán halkan beszélgetni kezdtünk. Édesanyám jól van, milliószor csókol, persze küldött egy hatalmas csomagot, tele minden földi jóval. Még elmesélt egyetsmást nagybányai dolgokról, majd felemelkedett és halkan, lábujjhegyen sétálni kezdett. Rendhez szokott szeme, észrevette, hogy a ruhás szekrény ajtaja félig nyitva van, be akarta zárni, de az ajtó kicsapódott-már rég óta elromlott a zárja, akaratlanul beletekintett, tök üres volt, csak a frakkom és szmokigom tollászkodott benne. Egyetlen utcai ruhám egy széken nyugodott. Édesapám pici mosollyal ajkán rámpillantott: „Úgy látszik,valami óriási molyok jártak errefelé és megették a ruháidat, szerencsére a fekete színt nem kedvelik.” „Ja igen, elvittem őket a szabóhoz vasalni, pár nap alatt készen lesznek.”
„Áhá, értem, és mennyit vasaltál be értük és melyik zaciban vasalják?”
Szerencsémre felébredt Csöpike. Meglepetten bámult édesapámra, aki udvariasan köszöntötte. „Bocsánat, ha felébresztettem, én vagyok ennek az ifjú embernek az apukája. Csöpike tágranyitotta a szemét és felkiáltott:”Jé, maga a fater? Hű, de szép ember. Igazán örökölhettél volna te is belőle. ”Édesapám szeliden mosolygott „No én most átmegyek ide a Belvárosi Kávéházba, ott találkozunk, természetesen a hölggyel együtt. Viszontlátásra”. Mi gyorsan felöltözködtünk, Csöpike a kapuban elbúcsuzott tőlem: „Szerbusz, nem jövök veled, félek, szerelmes leszek a faterodba.Szerbusz”
Édesapám már várt, megreggeliztünk, aztán végigsétáltunk a Váci és Petőfi Sándor utcán, vásárolt egyetsmást édesanyámnak, aztán elmentünk a Régiposta utcai zaciba,kiváltottuk az öltönyeimet, felszaladtam velük a lakásomba. Aztán a Teréz körútra mentünk, ott egy nagy irodafelszerelési vállatot keresett fel, és valamilyen akkori modern könyvelőgépet rendelt a Phőnix részére. Majd betértünk az Erzsébet sörözőbe, később még akadt több elintéznivalója, persze mindenhová elkísértem. Közben két óra lett, ideje ebédelni, mondta édesapám. Az Apostolokhoz mentünk, ez volt kedvenc helye.
Közben beszélgettünk elsősorban nagybányai dolgokról. Ebéd után elmentünk egy moziba.
Igy ment ez egész este nyolc óráig, a világon minden témát felöleltünk, csak rólam nem esett szó. Ez viszont egy cseppet sem nyugtatott meg. Mi lehet a magyarázata hogy nem érdeklődik, hogy élek, miket csinálok, hogy állok az egyetemmel satöbbi.
Nyolc órakor az órájára tekint és megkérdezi: „Hányra kell bent lenned a munka helyeden?” Félkinckor-dadogtam. No, akkor induljunk fiam,az ember legyen pontos. Elindultunk. Nem kellett mutatnom az utat, mint anno dacumál Toldi Miklósnak. Már tudta, hol fekszik a Király kávéház. Leültünk egy asztalhoz, Frici, a vöröshajú pincér az asztalunknál termett. Édesapám egy palack zöldszilvánit rendelt. Frici már hozta is hűtővederben, és két poharat. Édesapám mosolyogva szólt „A művész úr nem iszik előadás előtt” és megsímogatta a fejem, Frici rámbámult és kacsintott egy nagyot. Óriási zavarban voltam. De édesapám kisegített „No, indulj fiam, várnak a világot jelentő deszkák .Ne félj, megvárlak és tapsolni fogok neked: remélem,nem egyedül én. Persze, Ali bácsinak és a kollegáknak az öltözően elmeséltem,hogy itt van Édesapám. És megkezdődött az előadás. Nem volt ott semmi hiba, a deáha Sarkady Ali bácsi alaposan „alám játszott”, annyira, hogy nem várt sikerem volt, Petőfi paródia is tapsvihart aratott. Van az néha úgy, hogy váratlanul nagyon közönség verődik össze és olyan számok, melyek azelőtt jelentéktelennek bizonyultak, egyszerre slágernek bizonyulnak. Lemaszkíroztam és visszaültem édesapámhoz, aki ismét megcirogatta az arcomat, és mosolyogva megdicsért. Kimentem a toalettre, Frici utánam jött: „Marha mázlista vagy, írtó jó palit fogtál. Nem is tudtam,hogy te is meleg vagy? Tudod mit, menjetek át a Miamiba, záróra után majd odajövök én is. A pali biztosan szereti a társas programokat. Majd meglátjátok, miket tudok én! Remélem van dohánya a pacáknak?”
„Legszíveseben felrugtam volna, de nem szóltam egy szót sem. Pár perc múlva azonban, már hozta a vacsorámat, szalontüdőt három gombóccal és a három pengőt egy bónnal, amit alá kellett írnom. Édesapám elismerőn bólogatott. „szalontüdő? Ez igen Ez aztán igazán nem egy utolsó vacsora. És három gombóc, három pengő. Ahány gombóc, annyi pengő.”
Elfogyasztottam a szalontüdőt, de mindössze egyetlen gombóccal, még soha ilyen rágósnak nem találtam. Édesapám hívta a fizetőt, Frici szolgálatkészen ugrott, bőséges borravalót kapott.Távozáskor még egyet belém bökött. Az Oktogon felé sétáltunk, ott édesapám úgy találta, még korán van hazamenni, nézzünk be egy jó lokálba. Nagyon dicsérték az Arizonát. Tudom, merre van? „I-I-igen erre van valamerre” hebegtem.Te jó isten, mi lesz most! Az Arizona egész személyzete a már szokásos udvariassággal, olykor hódolattal fogad majd. .Ha ha csak, nem volt, ha csak, sem Hacsek. Sőt. Robert bácsi a földig hajolt, ruhatárosnő kilépett a pult mögül és elvette a kabátokat Bogdán úrnak, nem adunk számot, hiszen. Bent a teremben Ringbauer Gyuri, és Oszkár úr egyszerre jöttek elénk „Parancsoljon Bogdán úr, ez a páholy megfelel?” Leültünk, illetve én leroskadtam. „Mit parancsolnak Az urak? A szokottat, vagy hozzam a borlapot?” Megpróbáltam integetni. Gyuri észrevette „igen akkor szabad a szokottat?” Édesapám közbeszólt: „Most az egyszer én rendelek, nem a fiam. Kérünk szépen két palack Vöv Klikót, az özvegyekben nem csalódik az ember.” Észrevettem, hogy a csáringerek máris leadták a drótot és jelentős pillantásokat vetnek felénk.mikor pedig lementem a csupa tükör toalettbe, Bröck Berci utánam jött és csúnyán lehordott. Szégyelljem magam,felelőtlen jampec vagyok, aki csak kizsebeli, kihasznál egy olyan igazi urat, mint az én apám. Legszívesebben jól megpofozna a forgóparkett közepén Körülbelül két óráig maradtunk a lokálban, meghallgattuk az örök Night and dayt, a Stormy weathert és az új slágert a Smoke gets in your eyest, amikor a miss gyönyörű selyemkendővel törülgeti a szeméből előbuggyanó könnyeket. Nagyon tetszettek Benedek Tibor angol számai (Benedek Tiborral igen jó viszonyban voltam, intelligens és nagyon komoly fiú volt, kellemes, meleg hangja volt, a welsi herceg is szívesen hallgatta. Később a sokat tapsolt Zolcsákot személyesítette meg –1945 után, és nem tudom miért sikerei csúcspontján öngyilkos lett. És a világ egyik legkiválóbb vizipoló játékosa, Benedek Tibor az unokája ) Három óra után hagytuk el az Arizonát de nem mentünk még haza. Édesapám kivánt egy finom káposztalevest. Megadtam magam, lesz ami lesz. Nem lett semmi. Persze már ott volt egy pár barátom, haverem, ismerősöm, aránylag símán ment volna minden, amikor odalépett az asztalunkhoz az ujságos fiú – és mintha a sors pontosan kiszámította volna a legalkalmatlanabb pillanatot, a kezembe nyomott egy Esti Kurirt.
Nem értettem a dolgot, először is nem volt szokásom hajnalban ujságot olvasni, másodszor az Esti Kurirt sosem olvastam. Ott volt a címlapon, nagy betűkkel blikkfangos cím: „Véres artista dráma az Európa szállodában” Igyekeztem minél blazírtabb arccal olvasni a hírt, közben arra gondoltam, még mindig sokkal kellemesebb dolog a Balázsban szurkolni, mint a Rókusban feküdni. Végre, úgy öt óra felé hazamentünk.
És akkor megnyilatkozott édesapám. Elmesélte, milyen nyomorúságos és fiatal kora volt. Imádott édesanyját korán elvesztette. Apja részeges, kártyás férfi másodszor is megnősült, egy orosházi kereskedő lányát vette feleségül, akitől két gyemeke született. Ők lettek a kedvencek, mindent megkaptak, édesapámmal senki sem törődött. Ezért 15 éves korában ott hagyta a „szülői házat”, és a zenetanára rábeszélésére Pancsovára költözött. Ott kottamásolással és egy tambura zenekarban való működéssel kereste meg a sovány kenyerét. Érettségi után szintén a zenetanár segítségével Kolozsváron kapott nagyon szerény állást a Beteg Biztosítónál. Ötödmagával lakott egy külvárosi szobában. Egyetlen nadágját éjjelre a madrac alá tette, mert akkoriban egy „hivatalnok úrnak” muszáj volt vasalt nadrágban járnia. Éhes gyomorral sétált a kolozsvári főtéren.
Néha be-bekukucskált egy-egy étterembe, főleg Kikakkerbe. Olykor vásárolt a szinházba a karzatra egy jegyet, de humora sok miden nehézségen segítette át. Viszont megfogadta, ha fia lesz mindent megad neki, amiben neki nem volt osztályrésze,így akarta kárpótolni magát elveszett ifjúkoráért. Hát ez, hála istennek tökéletesen sikerült. Ezért nem tesz nekem szemrehányást. Azt is bevallja, hogy majdnem minden lépésemről tudott, több ismerősét megkérte, vagy megbízta, hogy tartsanak szemmel, persze, sokan nem bírták a tempómat és kimerülten mondtak le a detektíveskedésről; de most már 24 éves elmúltál, én a te korodban már családos ember voltam, hiszen akkor már mindennap az ölembe pipiltél. Most már kitombolhattad magad, megkaptál minden lehetőséget. Most egyetlen probléma, hová tovább. Tehát jól figyelj ide, egyetlen fiacskám, én embert akarok belőled faragni és annyira ismersz, ha én valamit elhatározok, azt végre is viszem,minden diktátori hajlam nélkül. Tehát választhatsz. Nagyon sok pályán lehet érvényesülni, különösebb tehetség, adottság nélkül. Kis üzleti érzékkel lehetsz bankigazgató, nagykereskedő. Lelkiismeretes, kitartó munkával lehet belőled mérnök, bár erről alaposan lekéstél. Ezeken a pályákon az anyagi haszon, a homnorárium a főszempont, no jó, egy kis elismerés dagasztja a keblet. Egyetlen pálya, ahol nem a jövedelem, a meggazdagodás az első, hanem a siker, a taps, az ünneplés, a csodálat az a színészi. Itt nincs protekció, legfeljebb csak addig, amig felmegy a függöny és a színpadra.lépsz. Talán nincs is szerencsétlenebb pária a földön, mint egy tehetségtelen színész. Vagy üldozési mániába esik, vagy alkoholista lesz.
Ezt nem akarom. Tehát jól figyelj ide Kálmánkám! Semmi kifogásom nincs az ellen, hogy színész legyél, - édesanyáddal egyetértésben.- de csak ha abszolut tehetséges vagy.
Felkészülten jöttem, hoztam Janovits Jenőtől egy ajánlólevelet Góth Sándorhoz, aki az egyik legnagyobb szaktekintély a színésznevelésben. Itt van a magán iskolája a Rudolf rakparton. Megbeszéltem vele, holnap reggel tíz órakor vár, meghallgat. Ha igazán tehetséges vagy, itt maradsz az iskolájában, ha nem, felpakolsz és hazajössz. Áll az alkú?. Majdnem a plafonig ugrottam örömömben. Mi az,hogy tehetséges vagyok? Hiszen régóta érzem magamban a az isteni szikrát. Igaz nem sok helyen léptem fel a Király kávéházon kívül, de Ali bácsi mindig megdicsért, a közönség is megtapsolt. Nem beszélve nagybányai előadásokon aratott hatalmas tapsviharokra, sőt ünneplésekre, amikor Hacseket alakítottam. Vita nincs, Pesten maradok sziniiskolába. Cyrano leszek, mégpedig de Bergerac ez amúgy is emlékeztet eredeti nevemre, Lucifer is lehetek igaz, inkább vígjátékokban lesz a szerepköröm.
Másnap pontosan tíz órakor ott voltunk Góth Sándornál.
Meghallgatott és én felpakoltam és hazamentem