Fontos dátum

Bogdán Kálmán:
Fontos dátum

Életem legfontosabb, sőt döntő dátuma 1912 május hetedike, mivel ezen a napon jöttem a világra. Tanuk szerint már kora reggeltől kezdve hívtak, csalogattak, de makacskodtam, és csak éjszaka bukkantam elő boldogan mosolyogva bámulva villanyfénybe. Úgy látszik a napvilágot már akkor a villanyfény jelentette számomra, mivel később, boldogult ifjú koromtól kezdve az éjszakában, kocsmák, vendéglők, kávéházak, lokálok, bárok villany, reflektor, hangulatvilágítás fényei mellett éreztem jól magam. Vagyis életem legszebb napjait az éjszakában éltem, nem mint rendes, lelkiismeretes éjjeli őr, hanem mint könnyelmű, léha léhűtő, aki mint a nóta is mondja „…átmulatott minden éjszakát…”; sőt töredelmesen bevallom még ma is, annyi évtized után is sajnálom azokat az éjszakákat amelyeket átaludtam – no nem éppen mindegyiket. Sokszor nappal olyan álmos voltam, hogy szinte állva elaludtam, vagy ülve a munkahelyemen, de amikor kigyúltak az esti fények, rögtön frissé, üdévé váltam. Népi meghatározással éjjel virágoztam, mint a tök.
Amint születési dátumomból kitűnik, a bika jegyében születtem. Minden szerénységem mellett állítom, hogy ifjú éveimben nem hoztam szégyent a veszedelmes, hasított patájú állatra. Későbben annyit őriztem meg a szóbanforgó állat tulajdonságaiból, hogy én is megvadultam ha vörös színt láttam, opportunista módon többnyire csak zárt ajtók mögött, egészen az államcsínyes forradalomig, amikor már veszély nélkül lehetett lyukat vágni a vörös lobogókba.
Orosházán születtem, de nem merném ezt a viharsarki várost igazi szülőföldemnek nevezni, hiszen szülőföldünk ott van, ahol anyanyelvünket, gondolklodádunkat, egyéniségünket elsajátítottuk. Nagy emberek szülőföldje címéért, falvak, városok versengenek. Tudjuk, hogy Homerosért hét város viaskodott.
Nos, miután tudomásom szerint ezideig egyetlen csöppnyi tanyácska sem jelentett be igényt, hogy szülőföldemnek tekintessék, kijeleneém, hogy nekem több szülőföldem volt, ha azok nem is büszkélkednek vele.
Persze, nem lehetek hálátlan Orosházával szemben, ahová mégis csak fűz néhány emlék.
Például: kint játszom a nagy ,széles udvarunkon, édesanyám a konyhában főz. Körülöttem tyukok, kcsák, libák kotkodácsolnak, hápognak, gágognak; és én megpillantok a fűben csillogó valamit, boldogan felmarkolom és rohanok édesanyámhoz: „anukám, anukám, ni,milyen kincet találtam!” Édesanyám rápillant a markomban tartott valamire, és ijedten kiáltja: „dobd el azonnal Kálmánka, az nem kincs, hanem tyúxar!”
Ha elgondolom, hányszor jártam így életemben, de nem volt mellettem az én drága, jó édesanyám, hogy figyelmeztessen, amit kincsnek vélek, az nem más,mint egy…
Másik maradandó emlékem: lenyeltem egy barackmagot. Nemcsak a szüleim, hanem az összes szomszédok kétségbe esve futottak össze, hiszen könnyen vakbélgyulladás lehet a következmény, ami abban az időben még halálos veszélyt jelentett. Az orvos kegyetlenül megitatott velem egy pohár ricinust, hiába fogadtam meg bőgve, hogy soha többé nem eszem barackot, és figyelmeztette a „gyülekezetet”, hogy állandóan figyeljenek arra, mikor koppan a bili fenekén az átkozott barackmag. Rákuporodtam a bilire, szüleim és a szomszédok körbeültek, és lesték a megváltó koppanást. Bíztattak, ösztökéltek, mint ma labdarugót a gól lövésre. Mindenki erőlködött, nyögött, hogy lássam, miként kell azt csinálni, az erek is kidagadtak a nyakukon a nagy erőlködéstől majd összekakálták magukat, mikor aztán végre felhangzott a várvavárt koppanás, persze kíséretttel. Valóságos ütemes tapsvihar tört ki az eredmény láttán. Muszáj arra gondolni, hogy az aranykorban hányszor tapsoltunk ehhez hasonló eredményeknek!
Utolsó, döntő esemény az volt, hogy a malom, ahol édesapám könyvelő volt leégett (a tuilajdonost bezárták biztosítási csalás miatt), édesapám pedig állás nélkül maradt.
Szerencsére hamar kapott állást Budapesten, így búcsút inthettünk Orosházának.ahol soha többé nem jártam, nem láttam meg szülőföldem szép határát; viszont Budapestet tekinthetem egyik szülővárosomnak, amint az majd a későbbiek folyamán kiderül.