2008. július 25., péntek

Picasa Webalbumok - Gluce - ruhák

http://picasaweb.google.hu/gluckvea/RuhK
A levelet, 2008. július 25-én kaptam, talán már jó helyen vannak a ruhák.

Az album ismertetése:

"15 éve kerültek elő ezek a ruhák, egy család tulajdonában vannak, de sajnos nincs helyük a tárolásra. Tönkre fognak menni , ha nem segítünk. A ruhákat elsősorban rendszerezni, katalogizálni kellene.Ha bármilyen ötlete van, kérem keressen meg."

A levelet ezzel a szöveggel kaptam:

"Másfél évtizede, addig elfalazva ( !! ) találtak egy szobában több száz viseletet, népművészeti kincset, és egy fafaragást, ami több mint érdekes!
A család, aki öröklő lett, nem tud egymaga mit kezdeni vele, sem pénzük, sem tudásuk, sem pedig lehetőségük nincs arra, hogy bemutassák, megmentség őket. Volt már számos jelentkező, de mind magának akarta, sőt segítséget ígérve vitt is belőle, de persze többet nem jelentkeztek.

Kérlek Titeket, ha van ismerősötök, vagy Ti magatok, segítsetek! Akár ötlettel, akármivel!"

30 megjegyzés:

  1. Csodálkoznék , ha az ország , mint nemzeti kincs , kultura, viselet , szokás stb megőrzése céljából nem lenne érdekelve ilyesmi után , akár múzeumi értékként
    Felénk ilyesmi után kapadoznának az egyesületek , vagy kulturotthonok .
    Elképesztő hogy nem tudnak mit kezdeni vele

    VálaszTörlés
  2. A Picassában volt egy megjegyzés: a szentendrei Skanzen. NEm tudom fordultak-e már oda.
    Ott lenne a helye. Eszméletlen gazdag, és gyönyörű gyűjtemény

    VálaszTörlés
  3. Eddig ott nézelődtem ..Hát hihetetlen .Még mindég nem hiszem hogy csak ugy áll, s megy idővel tönkre ...
    Észbontó érték !

    VálaszTörlés
  4. Azt nem írta az sem az album, sam a levél, mikor találtak rá.
    A falu nyaralórészén volt a nyaralónk közel 20 évig.
    A falu gyerekei és a nyaraló gyerekek együtt játszottak.

    Érdekes

    VálaszTörlés
  5. Döbbenetes ..
    Remélem már régi hir s elhelyezték azóta normális helyre

    VálaszTörlés
  6. Vak vagyok !
    15 éve taléltak rá a ruhákra :(
    S áprilisi az album

    VálaszTörlés
  7. Akkor már nem kell aggódni :-) Vagy elhelyezték vagy tönkrement :-)

    VálaszTörlés
  8. Biztosan állíthatom, ha valamelyik múzeumhoz fordultak, nem utasították el őket. Nem is értem ezt a levelet, hogy milyen alapon fordultak civilekhez ez ügyben.

    VálaszTörlés
  9. Én sem értem, a gyűjteményt szépnek találtam, s feltettem.

    VálaszTörlés
  10. Új cím: Szép pócsmegyeri népviseletek .)

    VálaszTörlés
  11. Áááá nem ilyenben járnak a pócsmegyeriek :D

    VálaszTörlés
  12. Be voltak falazva az egyok házban

    VálaszTörlés
  13. Milyen vidéken hordták, azt akartam kérdezni.

    VálaszTörlés
  14. Azt nem tudom, csak annyit láttam, amennyit te is.

    Nem vagyok jártas a népviseletben, s a képek sem túl jók

    VálaszTörlés
  15. Az egész sántít.. Ki és miért falazta be? Mindenki tudná, hogy néprajzi múzeumnak vagy hasonlónak kell felajánlani... Sőt! Ugy tudom, hogy erre törvény is van. Ha valaki vesz egy telket és műkincset talál rajta, az nem az övé, hanem az államé. Azt nem tudom, hogy ez már annak számít-e. Ott szükséges vegyi eljárással tartósítják is és katalogizálják is. De hogy ezt csak úgy ajánlgassák mindenhova...??????
    Viszont tény, ez már a múlté akkor.

    VálaszTörlés
  16. Igazság szerint a régészeti leletekre vonatkozik a törvény, így is tanítják viccesen, hogy "földben, vízben, levegőben :)" talált régészeti lelet az államot illeti.

    Ezek a ruhák lehetnek magántulajdonban (ha tudják bizonyítani az eredetét) , de minek, ha nem tudnak vele mit kezdeni, és hogyan is tudnák szakszerűen kezelni őket.
    Egyébként, ha a múzeumi szakemberek kézbe veszik, akkor is maradhat magántulajdonban és praktikusan megegyeznek az állandó vagy időszaki kiállításukról, és tárolásukról.

    Ezért érthetetlen, és szinte butaság számba megy a levél

    VálaszTörlés
  17. Sziasztok, a ruhák azért voltak befalazva, mert még a második világháború előtt elrejtették őket.
    A múzeumokra vonatkozó ötleteket köszönjük, de ott elutasítóak.
    Amennyiben a család odaajándékozza elfogadják, de különben nem segítenek. Máskülönben a Múzeumok számára nem érték, mert nincs hozzá pontos adatolás- vagyis nincs ruhánként leírva, hogy mikori és honnan származik.
    Üdv
    Glück Éva

    VálaszTörlés
  18. Ja, ha üzletről van szó, az más...

    VálaszTörlés
  19. Számomra nem üzlet. Hogy a tulajnak mi, azt nem tudom. Tény, hogy én nem ebben a formában tettem fel az üzenetet a netre. Elég erőteljesen el van ferdítve, és átfaragva.
    Én egy dolgot nem szeretnék:mégpedig azt,hogy tönkremenjenek.

    VálaszTörlés
  20. Nincs elferdítve semmi, a levél pontosan van bemásolva, s a másik szöveg is látszik az albumban.

    Pontosan mire gondolsz elferdítés alatt?????

    VálaszTörlés
  21. Természetes, hogy egy tisztázatlan eredetű anyagot egy múzeum nem fog megvásárolni, mint írtad, ajándékba elfogadják. Ismerve a múzeumok költségvetését, és a muzeologusok fizetését megfelelő fizettségért biztosan találni egy néprajzost, aki feldolgozza az anyagot. Mert gondolom, hogy ha Ti nem ajándékozzátok el, akkor nem ingyen munkára, és ajándék segítségre gondoltatok.

    VálaszTörlés
  22. S én egyáltalán nem hibáztatok senkit, ha egy ilyen gazdag gyűjteményből pénzt is akar látni, hisz ez szinte természetes (számomra).

    Ami nem természetes, hogy mi történt a 15 év alaltt...
    Nem hiszem, hogy ne legyen olyan elkötelezett néprajztudós, muzeológus ma a hazánkban, aki nem ül ott reggeltől estig, estétől reggelig és leltároz, ha mást nem is tud, hiszen az állagmegóvás (megint csak úgy vélem) ilyen körülmények között szinte lehetetlen. Azt sem tudom, hogy lehetetlen lett volna-e, kis házi múzeumfélét berendezni, s lehetetlen lett volna-e ezt a kis múzeumfélét belépő ellenében látogatni, hogy a családnak valami jövedelme is származzon ebből a csodáaltos gyűjteményből.

    Ám azt tudom, mert sok olyan embert ismertem, akik abból éltek, hogy elmentek falvakba, csodás régi dolgokat vettk meg fillérekért, majd kicsit leporolva vagyonokért adták el külföldi turistáknak (mindezt a 70-s évek közepén)

    VálaszTörlés
  23. Nagyjából akkor váltottam ki a vállalkozói igazolványom az eredeti szakmámtól eltérő teljesen más tevékenységi kőrre, amilkor ezeket a ruhákat megtalálták.
    Azóta is azzal foglalkozom, az eredeti szakmámat feladásra kényszerülvén.
    Okos embereknek, akik értenek a vállalkozások minimális költséggel indításához, talán ebben lehetne segítségük a család számára (házi múzeum, belépőjegy ellenében való megtekintése).

    VálaszTörlés
  24. Sajnos ez kevés egy állandó tárlat felállításához.

    Elsősorban szakértővel kellene beszélni, aki valóban ért is hozzá és tudna megfelelő információt nyújtani az egyes darabokról.
    Vannak nagyon szépek közöttük, kár lenne ha elvesznének.

    Kallós Zoltán jut eszembe aki a legkomolyabb és legmérvadóbb véleményt tudná nyújtani, de előrehaladott kora miatt nem valószínű hogy odautazna.
    Neki hatalmas népviselet gyűjteménye van, amelyet valószínűleg ki is állít majd a visszakapott házában Válaszúton, Kolozsvár mellett.

    Szerintem akkor lehet megfelelő elhatározást hozni ezekkel kapcsolatban, ha van egy megbízható vélemény róluk.

    VálaszTörlés
  25. Kései sirató. Ez jutott eszembe: ha a fölfedezés 15 éves, s azóta sem oldódott meg e gyönyörüségek sorsa...mert azt tudni kell, hogy az Operaház régesrégi, már antiquitásnak számító kosztümjei komoly veszélybe kerültek nemrégiben, pár hónapos szabálytalan tárolásnak kitéve. Az állagmegörzés egy olyan dolog, hogy ráér azonnal.
    De ennek utána fogok érdeklödni régi ismerösünknél, Dr. Borzsák Enikönél, a Pócsmegyei Polgári Körök elnökasszonyánál: öshonos pócsmegyeri lakos, bizonyára tudja, mi történt a gyüjteménnyel, amelynek már maga az is árthatott, hogy a szobát kibontották.
    Hallani pedig tavasszal volt alkalmam felöle, amikor valószínüleg ez a bizonyos Glück Éva a világhálóra föltette a felhívást.

    VálaszTörlés
  26. Köszi!

    Szerintem is késő, ha már tegnap kezdtek volna az állagmegóvásnak

    VálaszTörlés