2008. július 29., kedd

Kombiné, kombiné, csipkés kombiné

A kombiné - gondolná az ember - valami kombinált ruhadarab. De mit kombináltak egy egyszerű női ingen?

Az ing korántsem volt mindig magától értetődő, egyszerű viselet, őse, a görög khitón és a római tunika, gyapjúból készült, és szegény embernek ez volt az egész öltözete. Nem alsóruha volt tehát, hanem felső, bár fázós emberek, mint Augustus császár, többet is egymás tetejébe húztak belőle. A chlamisz, illetve a római tóga már köpenyszámba ment.

A ruha alatt hordott vászoninggel a művelt Nyugatot a barbár Kelet ismertette, meg. Honfoglaló őseink felső ruhájuk alatt rövid vászoninget viseltek, amikor a fehérnemű Nyugat-Európában még nem dívott. Évszázadokkal később is még a legnagyobb fokú fényűzésnek számított. Bajor Izabella francia királynénak mindössze három inge volt, VI. Károly francia király felesége pedig csupán két holland vászoninget mondhatott magáénak. Hiteles történelmi adatok vannak arról, hogy az udvari dámák havonként egyszer váltottak fehérneműt!

A női bugyi viselete sokkal későbbről kelteződik; a 18. században csak idős, beteges dámák viselték - télen szövetből vagy bársonyból.

A francia forradalom nemcsak a régi rendszert söpörte el, hanem a krinolinokat, hajporozott frizurákat is. A direktórium divathölgyei nem annyira a római erényeket utánozták, mint az antik divatot; patyolat tunikákat kezdtek viselni. Az áttetsző, habkönnyű ruhák alá nem lehetett vastag vászoningeket, alsószoknyákat hordani: így jöttek divatba a testszínű, testhezálló trikók.

A ruhák anyaga idővel nehezebb lett, s a trikó alsónemű hosszú időre száműzettetett. Újra visszatért a vászonból készült ing, s a trikó helyett a hímzéssel, csipkével szegélyezett vászonbugyogó tűnt fel. A kislányoknál nemcsak feltűnt, hanem előtűnt, mert a múlt század húszas éveitől a hatvanas évekig a leánykaruha lábszárközépig ért, a bugyi pedig bokáig. Hát csoda, hogy annyira várták a bakfisok azt az időt, hogy hosszú ruhát kapjanak? A mellénykéből, bugyiból, ujjas ingből, flanel és vászon alsószoknyákból álló meleg és kényelmetlen kislány alsóneműt akarták megszabályozni a praktikus angolok, amikor 1880 táján megalkották az első combinationt, vagyis a mellényke és bugyi kombinációját.

A francia nyelvben ebből combinaison, combinaison-pantalon lett - de hogyan lett az ingbugyiból kombiné? Úgy, hogy a mellénykét az alsószoknyával is kombinálták, s megszületett a combinaison-jupon, amely az egyenes vonalú ingtől abban tért el, hogy alul kiugrott, mint az alsószoknya. Bár a forradalmi újítás már a múlt század nyolcvanas éveiben betört a fehérneműs szekrényekbe, csak századunk húszas éveiben vált általánossá, neve pedig a combinaison szó bécsi torzulásából lett Pesten kombiné.

Érdekes, hogy egy kombinészerű öltözék már a középkorban is felbukkan: fürdőslányok viselték munkaruha gyanánt. A IV. Vencel cseh király megbízásából 1400 körül festett kódex-miniatúrákon megjelennek a nyilvános fürdők női alkalmazottai vízhordás, masszírozás közben: öltözetük ez a fehér vászoning. A szoknya midi vagy maxi, húzva, a derék testhezálló, ujjatlan, keskeny vállpánttal. A képeken az egyformán öltözött "fehér cselédek" között egyet-egyet fekete vállpánt különböztet meg a többiektől. Nyilván ezek voltak a brigádvezetők.

2007. október 20. - 10:05 Írta: Molnár Bea, Budapest

-----------------------------

Mindez azért jutott eszembe, mert kaptam egy sormintát. Ezt:


S gondolkoztam rajta, mire is használhatom??? A válasz ez volt: "Kombiné,kombiné,csipkés kombiné."

Kombinét, amelyet szívesen díszítenék nem találtam, viszont kombiné vállpántos topot, igen.

S íme az eredmény:




27 megjegyzés:

  1. Remek, határozottan ügyes vagy,de azt sose felejtsed el hogy egy nö nem lehet soha ügyesebb ,se okosabb mint egy férfi.

    VálaszTörlés
  2. :))))
    Igérem, folyamatosan úgy teszek, mintha kevésbé lennék ügyes, kevésbé lennék okos, mit egy férfi.

    Rémesen nehéz, ám a béke kedvéért mindent :))))

    VálaszTörlés
  3. Kérlek igyekezz! :) /nem tenne jót a férfi pr-nak, ha csípőből tüzelve lekörözöl/. Üdv

    VálaszTörlés
  4. :)))))

    Azt hittem messzire lerí rólam szőkeségem :))))))

    VálaszTörlés
  5. Az alsóruhaként viselt inget mellékesen mi hoztuk Európába a honfoglaláskor.

    VálaszTörlés
  6. Édes gyíkom elolvastad a tanulmányt??????

    Nagyjából az első kép mellett olvasható: "Honfoglaló őseink felső ruhájuk alatt rövid vászoninget viseltek, amikor a fehérnemű Nyugat-Európában még nem dívott." .

    Jajajjj bocsánat, dehogy akarok egy férfit oktatni! :P

    VálaszTörlés
  7. Mea culpa!
    Valóban nem olvastam végig, mert telefonom volt. És utána válaszoltam. :))

    VálaszTörlés
  8. Megbocsátok! Most az egyszer nem veszem a fejed! :)))))))

    VálaszTörlés
  9. Kombiné.... Levele !!! Küzdelem a terror ellen ma is folytatódik :))

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm!
    Hiába, a te nagy lelked....

    VálaszTörlés
  11. A legügyesebb a cikk miatt vagy! Nekem nagyon érdekes tanulmány!
    Szerintem férfiak egyik kedvenc ruhadarabbja...
    Ráadásul sok nőnek jól áll, sőt jobban, mint nélküle...

    VálaszTörlés
  12. Jobb is, mint amikor a fél felsőtestük mezítelen csípőtől felfelé! :)
    Így működhet a fantázia. :D

    VálaszTörlés
  13. Lehet, hogy nekem fejletlen a fantáziám? Hm... Nekem legszebb a semmi...

    VálaszTörlés
  14. Az utcááánnn sosem hordanék ilyesmit...

    VálaszTörlés
  15. Pedig milyen hercig lennél.... :)))))

    Mondjuk agy piercinggel a köldöködben :DDDDDD

    (ajvé! vizuális típus vagyok!)

    VálaszTörlés
  16. „Az te köldököd mint az szép kerekded csésze,
    mely soha nem szűkölködik nedvesség nélkül...”

    Igen, minek is tagadnám, tényleg nagyon szép vagyok!

    VálaszTörlés
  17. Jéééééé !
    Egy szerény ember :)))

    Mások is mondták már, hogy szép vagy? :))))

    VálaszTörlés
  18. Nem elég ha én ismerem az igazságot?

    VálaszTörlés
  19. Kedves Nezsu,
    Alkotó fantáziád igazán igazán szép eredményt szült. Ez a szép ruhadarab pedig....hogy is mondjam csak, egyike azoknak a női ruhadaraboknak, amelyek igazán tetszenek nekem.
    Nagyon örülök, hogy egy kicsit górcső alá vetted ezt a témát. Ami szép az szép, meg kell hagyni. Már a kombiné puszta gondolatára is hatalmába kerít valamilyen delejes vonzerő. Nem tehetek róla. Nem tudok érzéketlen lenni iránta. Ez persze egyszerűen csak a szép iránti természetes vonzódás következménye. Mit tagadjam.... :-))

    VálaszTörlés
  20. Iigen, persze, értem én!
    Csak az esztétika :)))

    Lehetett volna a tanulmány nagymamám berlinerkendője.
    Pontosan ilyen esztétikai élményt váltott volna ki belőletek :))))
    Na majd meglátom, ha egyszer valami előhozza bennem az igényt, hogy a szép fekete kendőről írjak :)))))

    VálaszTörlés
  21. Iiigen...Nezsu....Te valamit sejtesz, pontosabban tudsz a férfi természetről.
    A szép fogalmába beletartozik az is ebben a megközelítésben, amit csak sejteni lehet a kombiné alatt.
    Ezt nem akartam bővebben kifejteni, de csak sikerült előcsalogatnod belőlem. :-)))

    VálaszTörlés
  22. Köszönöm Neked ezeket a vidám pillanatokat.
    Üdv. :-)

    VálaszTörlés
  23. Szívesen.
    Pedig a dolog valóban arról szólt, hogy kaptam egy sormintát :)))))

    VálaszTörlés