Csodák

Igen, csakugyan szabad vagyok. De most merre és meddig? Nem sokat haboztam, a Berde Mózes utcából kifordultam a Deák Ferenc utcába. Istenem, mikor is jártam erre? Nem volt sok időm nosztalgiázni, mert ebben a pillanatban egy ruszki Rata repült el felettünk és kedvesen géppuskázott. Mindenki igyekezett menekülni, futott, amerre látott. Én is gyorsan berontottam egy üzletbe, ahol rajtam kívül, hárman vagy négyen kerestek menedéket, Két-három percig tartott a riadalom. Én is indultam kifelé, amikor valaki rám kiáltott: ”Szervusz Kulikám, de régen láttalak. Merre járdogálsz?” Ránéztem az illetőre, Székely Bandi volt ,akivel pár évvel ezelőtt annyi kellemes estét-hajnalt töltöttünk el szombatonként a Bagolyvárban. „Hát ami azt illeti Bandikám” feleltem ,”az utóbbi időben inkább üldögéltem „.Azzal beszámoltam neki pillanatnyi helyzetemről és minőségemről. Erre határozottan kijelentette, hogy a vendége vagyok.
Persze-az illendőség kedvéért szabadkoztam, Erre ő megnyugtatott, hogy már jelen percben is az ő vendége vagyok, ugyanis ez az üzlet ,ahol most vitatkozunk, az övé. Önállósította magát, rádióüzletet nyitott. Azzal karon fogott, kitett egy táblát az ajtóra „Mindjárt jövök” felirattal és felvitt a lakására, amely pont az üzlet fölött volt. Otthon volt a felesége, nagyon kedvesen fogadott. azonnal még egy terítéket tett az asztalra, mert csak természetes, hogy náluk ebédelek…”És nálunk maradsz, amíg találsz magadnak megoldást, vagy nyugodtan kihúzod nálunk azt pár napot ami még hátra van a cécóból.” Azt a napot és éjszakát - fürdés, puha fehér ágyikó” –náluk töltöttem, aztán a marasztalás dacára , eltávoztam (nem volt sitzfleischom). (Szegény Székely Bandit pár év múlva a lakásán megölte egy betörő).
Szép lassan sétáltam a Deák Ferenc utcán. Néztem, bámultam a régen látott épületeket, üzleteket, kirakatokat. Elhaladtam a Városháza előtt és (ismét) megállapítottam, hogy a jelenlegi zászló az épületenszebben, méltóságteljesebben leng. A Bíró patika! A három Bíró fiú. Feri, Gabi és Gyuri-Feri és Gabi gyógyszerészek lettek és vezették a patikát, a legkisebb-akit sportkörökben Gyúró Birkának hívtak Olaszországban szerzett agronómusi diplomát. Ők voltak az első barátaim, amikor l936-ban Kolozsvárra kerültem. Az egész Bíró család –származásuk ellenére-igazi, magyar ,patricius familiának számitott .Mindhárom fiú Ukrajnában pusztult el, mint munkaszolgálatos. :Édesanyjuk a a gettóban halt meg. Holttestét, Guráth Béla-sokszoros vívóbajnok- kilopatta a gettóból és eltemettette. Voltak ilyenek. Sokan… A New-York előtt megállottam. . Nagyon csábított :leülni a kávéházban, rendelni a pincérnél egy feketét vagy korsó sört .El is határoztam, nem állok ellen a kísértésnek. Éppen indultam, amikor valaki barátságosan hátba vágott „Hát te, mit csinálsz itt, Kuli?” Hirsch Ernő, (későbben Hódos.Ernő) volt a tettes. (Alacsony ,kövéres-kocka alakú, buldog képű férfi, olyan lúdtalpakkal, hogy azokkal egy valamire való gúnár, rohant volna az ortopédiára. Ettől eltekintve, nagyon kedves, jóindulatú ember, aki olyan okmányokkal rendelkezett, amely teljes szabadságot biztosított a számára, megkapta a kivételezési bizonyítványt, ami mint jó magyart mentesítette a zsidótörvények alól, így leszerelt a munkaszolgálatosságból.
Amikor még 1943-ban Blidáron a 110/60 munkaszolgálatos században szakaszparancsnok helyettes voltam, oda kérette magát. Nem bánta meg. Nagyon nehéz volt a meló, faúsztatásnál dolgoztunk .s bizony alaposan próbára tette az embert a nagy szálfákkal való birkózás, melyek állandóan tömörültek a vályúban. Ernőnek nagyon könnyű beosztást adtam. Kiáltania kellett, ha megakadtak a fák Aztán megkapta a diplomát és búcsút mondhatott a „honvédelemnek”
„Várom a hatos villamost itt a New-Yorknál, nem a Nemzetinél” szellemeskedtem, aztán beszámoltam neki a helyzetemről. „Isten marhája! És így szabadon járkálsz, te szerencsétlen? Nem tudod, hogy tele a város spiclikkel, tábori csendőrökkel, detektívekkel, akik a bujkálókat kutatják és azonnal elviszik a Péter-Pál villába ahonnan nem igen térnek vissza. Hol laksz? Persze, tudhattam volna, nincs lakásod. Most azonnal velem jössz „De Ernő…” „Pofa be, nem vagyunk a vályúnál! Gyere !” Mentem, de az Ursus előtt megálltam ,mint a borjú az új kapu előtt Ernő dühös lett:” .Be akarsz menni? Jó hely, itt tanyázik többek között Hegedűs detektív, meg Prozavszky felügyelő és epedve várnak egy törzsvendégre a Péter-Pál nevű étterem és szálloda számára.” A Bánffy palotába tértünk be. Felvitt a második emeletre, becsöngetett egy ajtón. Kedves, idősebb úri hölgy nyitott ajtót. „Csókolom a kezeit méltóságos asszony, ez a lurkó az én jó barátom. Bogdán Kálmán Nagybányáról. Volna szabad szobája a részére? Nagyon rendes úri fiú. Garantálok érte.” „Persze, hogy van, nem igen adom ki idegeneknek .Parancsoljanak beljebb. Megfelel ez a szoba?” „Méltóságos asszony, ez valóságos paradicsom. a számomra. Nagyon szépen köszönöm.” „ No, ez rendben volna, a házbért majd én rendezem. Hol a csomagod?”„Ott felejtettem a Honvéd utcában. Menjek el érte?” „Marha vagy barátom, nem is vagy barátom, csak marha. Ne tessék komolyan venni, nagyon jó fiú csak irtó hülye…”„No most gyere velem az óvóhelyre, megmutatom”.
Útközben elmondta hogy a hölgy doktor Széll Kálmánné egy minisztériumi osztály főtanácsos özvegye, a gettózás idején 3 személyt bújtatott és mentett meg. Megnéztük az óvóhelyet. Vastag mennyezetét még külön alá sprájcolták, bombabiztosnak nézett ki. Egy kis előcsarnokon át lehetett egy óriási terembe jutni, ahol matracok, tábori ágyak álltak szép sorjában. Ernő bemutatott Egyed úrnak, a légóparancsnoknak, közölve, hogy a méltóságos asszony albérlője vagyok és szükség esetén használhatom-e az óvóhelyet? „Természetesen” - felelte Egyed úr (épitészmérnök volt). Sajnos, idebent minden .hely el van foglalva, de az előcsarnokban, nyugodtan tanyázhat.” „No, ezt elintéztük, a többi tőled függ. Főleg, ne mászkálj ne bolyongj, mert percek alatt lebuksz. Persze nincs pénzed, itt van 50 pengő, vegyél, amire szükséged van. Vigyázz magadra, ne kutasd a régi havereket, senkiben sem lehet megbízni. Később megint erre jövök.” Azzal elvonult, én meg édes kettesben maradtam az ötvenessel, amely nóta szerint 100 pengőnek a fele. Kiléptem a Bólyai utcába és elindultam a Kossuth Lajos utca felé. A Wesselényi utca sarkán Tompa Pufi a kiváló színész borult a nyakamba. „Nem érdekel semmi, most megyünk Botochoz, mert itt nagy a szárazság és kiszáradunk”. A Botoc-kocsma a Forduló utcában volt. Ide nyitottunk be. A kocsma udvara tele volt, persze Pufit hangosan üdvözölték, aki azonnal rendelt egy litert a rizlingből .Kissé megijedtem, mert rövidesen hozzánk csatlakozott két zászlós, de mint csakhamar megtudtam, tartalékosok, civilben mindketten tanárok. Egyik Oszláts Bubi francia, a másik Szántó Béla, zenetanár. Amint ez illik, egy-kettőre összebarátkoztunk, annyira, hogy 3 liter után, felfedtem mivoltomat .de nem érdekelte őket. Viszont elmondták, hogy délelőttönként, itt üdülnek, lévén vakáció. Vagy 2-3 órácskát töltöttünk itt Pufival, aztán elindultunk hazafelé. Én kissé cifráztam a lépést, ahogy mondani szokták, nem voltam „edzésben”. Mikor hazaértem, dudorászva már ott várt Ernő. Rettenetesen lehordott, szerinte, ha mindenáron le akarok bukni, akkor tegyem meg neki azt a baráti szívességet, hogy ő kísérjen el a Péter-Pál villába és adjon át a kémelhárítónak, hogy ezzel szerezzen magának egy jó pontot, ami sosem árt. Az éjszakát az óvóhelyen töltöttem, az előcsarnokban egy faládán, de nagyon jóízűt aludtam.
Egyelőre megfogadtam Ernő intelmeit és nem császkáltam össze-vissza. Ott volt az épületben a Capitol mozi, a Szentegyház utcában a Magner kisvendéglő, általában ide jártam ebédelni, két fröccsöt is engedélyezett mentorom. A Capitol igazgatója, Jovián Anti bácsi, jó ismerősöm volt még a Bagolyvárból, gyorsan a zsebembe nyomott - illedelmes tiltakozásom ellenére száz pengőt, - amely aztán annyira nyomta a zsebemet, hogy megreszkíroztam egy kirándulást az Ursusba. Itt nagy örömömre Tamási Áronnal és Heszke Bélával találkoztam. Asztalukhoz hívtak és elbeszélgettünk. Tamási sógorával , Salgó Bandival, együtt raktuk a gyeptéglákat a szamosfalvi röptéren, amikor még letartóztatásom előtt a ll0/56 században szolgáltam. Nemsokára odaült Nagy Jóska, aki az Ellenzékben a hadi helyzetet kommentálta.
Estefelé lementem az óvóhelyre, részt vettem a társalgásban, persze óvatosan. Egy nap Szerémy Laji állított be az óvóhelyre. A nagybányai Phőnix football csapat kitűnő játékosa, jelenleg orvostanhallgató (később professzor a vásárhelyi Bólyai egyetemen, ahonnan az egyesítés után kirúgták, mert nem ment el az ünnepélyre). Nyilvánosan kijelentette, nem akar részt venni a sajátmaga temetésén. Hazament Szatmárra és ott folytatta praxisát, feleségével dr Bródy szemorvossal együtt.
Mint említettem, ezeket a sorokat, pusztán emlékezetem alapján írom, semmiféle írásbeli emlékem, feljegyzésem nincs, ezért biztosan dátumokban, nevekben, kronológiai sorrendekben tévedek, lehet , hogy több helyen a POÉN kedvéért változtatok valamit, de a valóságtól sehol sem térek el. Ahhoz , hogy fikciót alkossak, nincs elég irói fantáziám.
Olykor azért megkockáztattam, hogy legalább a főteret körbejárjam, és egyik délelőtt össze találkoztam Róth Matyi ékszerésszel, akivel nemrégen együtt voltunk bezárva. Mint kiderült, ő is nyúlcipőt húzott (már naponta fogyott a létszám a börtönben). Nagyon megörültünk egymásnak .és rögtön javasoltam, ünnepelnénk meg ezt a régen várt talál kozást és legokosabb, ha beugrunk ide az Ursusba; meg is érdemeljük, hiszen egy héten át takarítottuk a romot Ehrlich úr házában és hát ő az Ursus góréja. Úgy is tettünk. Nagy merészen bevonultunk ,tele volt a vendéglő-akkor már a „csak egy nap a világ” hangulata uralkodott, az ember valóban nem tudhatta, hogy holnap mire ébred. A belső teremben találtunk helyet, körülöttünk tisztek és elegáns férfiak, hölgyek szórakoztak. A pincértől rendeltünk két Mária Terézia konyakot és két zóna pörköltöt és boldogan állapítottuk meg, hogy két hete, csak a legmerészebb álmainkban jelent meg ilyen ínyencség. Őszintén szólva azért volt bennünk némi szorongás, két friss börtöntöltelék tiszt urak társaságában? Még jobban drukkoltunk ,amikor egy századost felismertünk. Szántó Béla volt, a szamosfalvi röptér parancsnoka. Nem volt soha bajunk vele, jóindulatú ember hírében állt a katonái is nagyon szerették. Adott pillanatban, nyílik a terem ajtaja, és belép egy honvéd. Szabó Jankó volt, egyik folyosós a sittről (a letartóztatott kiskatonák őrködtek a tisztaságra, ezért hívták őket folyosósnak, tőlük függött, hogy kimehetünk-e soron kívül a vécére…) Megörültünk neki, meghívtuk az asztalunkhoz, nem ült le.
Utána másik ismerősünk jelent meg : Condor szakaszvezető, balbo szakállal, golyószóróval a vállán (utoljára akkor találkoztunk vele, amikor bilincselve mancsoválva dugták be egy katonai gépkocsiba). Szervusz, Kondor üdvözöltem.(magyar kával), gyere ülj le…. Összevonta a szemöldökét és ránk mordul: „Munkaszolgálatosok, mit keresnek itt? Szabó hívd a készültséget” Szabónak még volt annyi ideje, hogy odasúgja” Káhás” Megmeredtünk az ijedtségtől .Ha jön a tábori csendőrség. végünk van.
Abban a pillanatban Szántő százados megszólal: „Szakaszvezető!” Condor megfordul, megpillantja a századost és azonnal vigyázzba vágja magát, a százados rákiált: „Jelentsen!”. A többit mi már nem halhattunk, mert villámgyorsan kislisszoltunk a hátsó kijáraton, felrohantunk az emeletre, ahol Ehrlich lakása volt, Szerencsére otthon volt, és beengedett minket a vécébe. Róth Matyi zihálva nyögte: „Éppen ideje volt, már nem bírtam volna tovább visszatartani.” Körülbelül tíz perc múlva merészkedtünk kimenni az utcára, elbúcsúztunk, de előbb kölcsönösen elismertük hogy a Mária Terézia konyak veszélyes ital, nem azért, mert az ember fejébe száll, hanem mert könnyen az ember fejébe kerülhet. Később megtudtam, hogy Szántó kihallgatásra rendelte Condort, mert első osztályú étterembe csakis tiszteknek szabad bemenni. A légiriadók napi-, illetve órarenden voltak, az emberek kezdték megszokni. Még akkor sem támadt túl nagy riadalom, amikor kezdtek megjelenni a plakátok, amelyen felszólítják a lakósságot, hogy hagyják el Kolozsvárt és a Nádas partján igyekezzenek nyugat felé.
Egyik délután, azt javasoltam Szerémynek, menjünk át egy pohár italra, ide a közelbe, Orosz bácsi Délibáb nevű, kedves kis kocsmájába a Szentegyház utcába. Nem volt ellenvetése, a kocsma szerencsére nyitva volt. Orosz bácsi személyesen szolgált ki, szerényen egy liter bort kértünk, szódával. Szép lassan iddogáltunk, közben elbeszélgettünk Nagybányáról, a fociról és persze a helyzetről, neki is volt félnivalója, SAS behívót kapott.
Nagyon rendesek voltunk, az egy liter után haza indultunk Amikor a Bólyai utca sarkához közeledtünk látjuk ám, hogy az egész Bánffy palota körbe van véve, német és magyar tábori csendőrökkel. Villámgyorsan visszafordultunk és találomra a Széchenyi tér felé loholtunk, mindegy volt merre, csak minél távolabb lakhelyünktől. Egész a Dermatáig sétáltunk-közben szívünk a torkunkba dobogott, mindketten arra gondoltunk, hogy netán minket keresnek, de legalább is egyikünket. Legalább két óra hosszat bolyongtunk. Végül mégis megkockáztattuk és nagyon óvatosan betértünk a Szentegyház utcába .Csend volt, csak a Zöld Hordóból hallatszott ki Vak Jancsi muzsikája. Nem mertünk ide betérni, inkább Mágnerhez léptem be és kértem egy pohár szódavizet. Előszór nem akart hinni a füleinek, de aztán mégis elém tette a szokatlan italt. Közben közömbösen megkérdeztem, mi újság? Erre elmondta hogy egy német raj vonult a Bólyai utcán és a Bánffy palota egyik emeleti ablakából rájuk lőttek. Senki sem sebesült meg – sajnos - de az egész háztömböt azonnal vették, minden lakást átkutattak, felforgattak, minden egyes lakót igazoltattak, talán 4 vagy 5személyt elhurcoltak.
Megkönnyebbülten sóhajtottuk fel Lajival. Korán reggel Ernő érkezett lélekszakadva. „Mi történt veled? Nem kaptak el? Hogy? .Nem voltál itt? Hol voltál?” Mikor bevallottam, összecsapta a kezeit „Vagyis, ha nem mentél volna kocsmába, most a Péter-Pál villában vernének?” Úgy, ahogy mondod. Az antialkoholizmus nem mindig vezet jóra.”
Évek múlva tudtam meg, hogy egy Várady nevű cukrász volt a tettes, de sikerült elbújnia a csendőrök elől. Tudtommal, nem kapott FIAP nyugdíjat. Vasárnap délben ebédelni mentem Mágnerhez. Telt ház volt ,de egyik asztalnál magánosan ült egy rokonszenves külsejű férfi. Előtte egy fél liter bor. Udvariasan megkérdez tem, szabad-e helyet foglalnom? Barátságosan válaszolt: Persze, tessék.
Rendeltem valami ételt és természetesen, egy fél bort. Mint ilyenkor történik, beszédbe elegyedtünk. Közömbös dolgokról diskuráltunk, aztán újabb fé litereket kértünk az ifjabbik Mágnertől, utána már közösen egy litert. .A fociról kezdtünk beszélgetni, a KAC bajnoki reményeiről, amikor észrevettem, hogy asztaltársam feje kezd lekókadni, szeme le-lecsukódik, majd édesdeden elbóbiskol. Ugyanakkor az ajtóban megjelenik Ernő, meglát és el kezd hevesen integetni. Mi a fenét akar fogadatlan őrangyalom?
Kényszeredetten az ajtóhoz mentem: „Mi van , Ernő? Forgalmi rendőrnek képzeled magad?” „Te barom” válaszolt nyájasan Ernő, „Azonnal pucolj innen!” „No, ne vacakolj. Csak nem hagyom ott ez a kedves férfit, pofája is van az embernek. A bor sincs kifizetve és még félig tele az üveg. Legalább vasárnap ne gyámkodj felettem!” „Szerencsétlen! Tudod, ki ez a te drága piapartnered? Hegedűs detektiv főfelügyelő .Épp az ilyen, hozzád hasonló állatokat hajszolja. Ha akarod, parancsolj, menj vissza hozzá”. Nem mentem vissza, bár kissé fájt a szivem az ott maradt fél literért.