Bogdán Kálmán: (MAGYAR)FÖLDÖNTÚLI SZERELEM

                  Motto: „Úgy el vagyok keseredve!”
                           „Miért?”
                           „Megkértem nagy szerelmem, Bertuska kezét. ”
                           „No, és?”
                           „Sajnos, a család hallani sem akar rólam…”
                           „És Bertuska?”
                           „Ő is a családhoz tartozik!”

Ahogy az angolok hidegvérűek, a skótok fukarok, takarékosok, a spanyolok forrófejűek, a németek pontosak, precizek, a franciák szellemesek a portugálok vigan dudálnak, a magyarok lovagiasak.
Igy tanultuk, igy ismerjük őket. Lám, most a december ötödiki szavazás alkalmával is bebizonyitották. Tudva, ha a nagy többség netalán nemmel szavazna, milyen határtalanul fájna az nekünk határon túliaknak (magyaroknak). Tehát a lovagiasság szellemében úgy alakult (alakitották) a dolog, hogy az igennel szavazók jelentették ki ország–világ előtt, hogy a többség földön túli örömmel fogadna keblére, de arról már nem tehetnek, hogy a szavazás érvénytelen lett, és igy leghőbb óhajuk nem teljesedett be.
Pedig, bizony, a kábé 2400000 voksolóból, több mint l200000 őshonos adományozná a kettős állampolgárságot a határon túliaknak. Nem rajtuk múlt, hogy határon túli magyarok helyett, hatályon túli(kivüli) magyarokká lettünk, éljünk bár délen, északon, nyugaton és persze, keleten. No és most tessék nekem megengedni, hogy kéretlenül bár, én az örök, megrögzött derülátó, aki immár lassan, de biztosan cammog a századik életéve felé de amivel nincs szándékában visszaélni, hiszen ez matematikailag ujabb l00 évet jentene.
Előre bocsájtom, hogy magyar vagyok, származásom ellenére, amit soha meg nem tagadok és akik ismertek, és ismernek, jó magyarnak tartanak, amire büszke vagyok. Imádom a magyar kulturát, szellemet, nyelvet és mindent ami magyar, kevésbé a történelmet, amely legnagyobb költőink szerint is tele volt (van) pártütéssel, visszavonásokkal, öszeesküvésekkel, árulásokkal, szalmalánggal ésatöbbi, ésatöbbi (persze, gondolom, hogy majdnem minden nép valós történelme hasonló).
De tessék nekem megmondani, hogyan higyjek én, a régmúlt idők történelmének, melyet az akkori uralkodók fizetett iródeákjai jegyeztek föl, uruk tetteiről? Amikor most a rádió, tévé, komputer világában sem tudjuk holt biztosan, mi is történt Dallasban, és honnan szerezte hőn szeretett többszörös elnökünk, kedvenc terroristáit?
A valóság az, akárhonnan és akárhogyan nézzük–magyarázzuk, bizony, bár kesztyűs kézzel, de pofon (arcul) ütötték a dédelgetett határontúliakat, határozottan.
Volt itt megbeszélés, átbeszélés, rábeszélés, elbeszélés, bebeszélés, mellébeszélés, kibeszélés, több igekotő nem jut az eszembe. No, és volt bőven magyarkodás, és agyarkodás.
Fentebb emlitett, született optimista létemre, én ez alkalommal pesszimista voltam, percig sem hittem, hogy a szavazás eredménye örömünkre fog szolgálni – a mi részümkre, mert az Ő részükre megelégedést hozott – legalább 80 százalékuknak.
Amig mi, magyar igazolványok boldog tulajdonosai. továbbra is csak akkor látogathatunk anyaországunkba, ha legalább 500 euró van a tarsolyunkban ( marsallbot már nem elegendő, azt bárki magával hordhatja), és ha idehaza megváltjuk az oda–vissza szóló jegyünket, és gondoskodunk szállásról, viszont gond-és jegy nélkül közlekedhetünk a városi járműveken, plusz, ha annak az agyon indekszált és kolaretált nyugdijasnak gusztusa támad, tegyük fel, ellátogatni, például Mosonmagyaróvárra, vagy Kiskunfélegyházára potom néhány forint lepengetése után megteheti-. másodosztályon (Azt már nem is emlitem, hogy az a leszurkolandó-felmutatandó 500 Euro egy szerencsésebb nyudijas félévi jövedelme.)
Ezzel szemben ugyebár az anyaországi mennyi gondtól szabadul meg, pláne, ha rokont barátot kénytelen fogadni. Hadd ne soroljam fel. Mondhatjuk akárhogy, magyarázhatjuk, szépithetjük, a puszta, meztelen igazság: nem kellünk Magyarországnak, pontosabban :a magyar politikai pártok nagyobbik felének, sőt, ha tragikusan vesszük, megtagadtak bennünket, majd ötmillió magyart.
Olyan. magyarokat, akik közül, jaj de sokan vállalták a legmostohább körülmények között is, fenyegetések, elhurcolások, nehéz börtön büntetések dacára, magyarságukat. És nagyon jól esik a tudat, hogy vajmi kevés volt azoknak a száma, akiket igérgetésekkel, jobb jövedelemmel, hangzatos rangok árán sikerült elcsábitani. De engedtessék meg nekem, hogy liraibb húrokat pengessek. Az az ötmillió kirekesztett határon túli ezek után (magyar)földöntúli szerelemmel szeretheti Magyarországot.
Mondhatjuk, hogy reménytelen szerelemmel . És ha jól meggondoljuk a világirodalom legnagyobb alkotásai, költők, irók, művészek, tudósok reménytelen szerelmükből, fájda- lom árán születtek.
Talán elég emliteni Catulust, Ovidiust, Madáchot, Juhász Gyulát, Adyt és még pár százat. Egy sokat birált, olykor kiközösitett ANYAORSZÁGI drámairó, Molnár Ferenc egyik irásában olvashatjuk, hogy a tengeri kagyló testébe bekerül egy porszem ami gyötri, kinozza, és ebből a fájdalomból születik az igazgyöngy. Tudom, hogy fáj, nagyon fáj ez a visszautasitás. Van ok az elkeseredésre!
No de uraim, megtagadni a magyarságot, kiirni, hogy magyar állampolgárokat nem szolgálunk kormányi, kijlenteni, hogy ezentúl nem olvasunk magyar nyelvű alkotásokat, nem megyünk magyar szinházba, nem olvasunk magyar ujságot, nem nézünk magyar tévéprogramokat, gyereinket román iskolába iáratjuk, a magyar-román meccsen a román csapatnak drukkolunk, azonnal kilépünk a RMDSz-ből
Hát ez nem megoldás!
Szerény véleményem szerint-és biztosan nagyon sokan gondolkoznak hasonlóképpen, itt, és most kell bebizonyitanunk, hogy igenis, az összmagyarsághoz tartozunk, és nem lehet bennünket politikai manőverekkel kitagadni. (Ahogy Lehár Ferenc hires apacs dala mondja: „Ha megversz is imádlak én…”). Szükséges-e hangsúlyozni, hogy soha, de soha nem volt nagyobb szükség, az összefogásra, egyetértésre, csatabárdok elásására, mint ITT és MOST! Fogjanak kezet, barátsággal, testvérisséggel az itteni magyarság vezetői, tegyék félre a megosztást, az osztódást, mert osztodással csak a puhányok szaporodnak.
Végezetül szabadjon utalnom, a több százezer jó magyarra akiket Magyarország akkori urai, vezetői, elhurcoltattak, elpusztitottak, meggyaláztak, és mégis a visszatértek közül, nagyon sokan továbbra is, (vagy ismét) megmaradtak jó és igaz magyarnak, és gyakran felsóhajtanak: Szerelmem, Magyarország!
Köszönöm, hogy elolvastak, meghallgattak!

Bogdán Kálmán Bukarest