2008. március 28., péntek

juhorka tök üres lapja - Dávid Ibolya: Levél zsidó és nem zsidó barátaimnak!

http://juhorka1.multiply.com/journal/item/26
Az igazi keresztény nem firtatja mások hitét, s szerintem nem is lehet mások ellen, mivel mint tudjuk: Egy az Isten.

22 megjegyzés:

  1. Kicsit megrémültem. Lehetséges volna, hogy pl. az a Férfi, aki a Kereszténység Lándzsahegyének nevezi magát és a másik, aki a papa nyomdokában a Szabadság téren a Nemzet Lelkészeként igét hirdet, nos lehetséges, hogy ők nem is igazi keresztények?
    (Ezt már csak félve kérdem: lehetséges az, hogy a keresztényi elvek alapján élő, és azokat hirdető Fidesz egyik fő ideológusának számító Bayer Zsolt sem igazi keresztény?)

    VálaszTörlés
  2. Alma, nem tudom, hogy Te is a józan észben hiszel-e elsősorban,
    Szerintem az a keresztény, aki aszerint él, s nem az, aki fennen hangoztatja, esetleg látványosan eljár a vallásának megfeleló templomba.

    Az igazi hit nem kötődik vallási liturgiákhoz, bár talán ad "mankót" a külsőségekben.

    De az igazi hit számára teljesen lényegtelen(nek kéne lenni annak), hogy a másik embertársunk milyen módon tiszteli, ismeri érti, vallja az Istent.

    U.i. mondhatom talán, hogy még az is lényegtelen nekem, hogy embertársam esetleg ateista-e, ha úgy gondolkozik, nyilatkozik, ahogyan az általam megfogalmazott "igazi hitű" emberek.

    VálaszTörlés
  3. Izééé .... nem egészen, de az nem baj..
    (bocsi az "is" nem rám vonatkozott, hanem egy közös ismerősünkre)
    Én hiszem azt, amit a családom, öseim hittek.
    S bár a nagymamámnak "mankót" is adott az, hogy minden vasárnap a templomba ment, az életével, gondolkozásmódjával, példamutatásval jelenítette meg hitét.
    Sajnos én meg sem közelítem emberi nagyságát, s mély hitét.
    Pedig igyekszem.

    VálaszTörlés
  4. Nem kell ahhoz azonos világnézet, hogy alapvető erkölcsi tételeket azonosan lássunk és éljünk meg!

    VálaszTörlés
  5. Igen, mint lelkész feleség írom :
    - a különböző egyházak képviselői és tagjai - nem egyenlő a keresztyénséggel !!!
    Aki csak mondja, hogy keresztyén, de máshogy él - nem egyenlő a keresztyénséggel !!!
    A vasárnapi keresztyének - nem keresztyének !!!
    A SS zászlót megáldó, a vietnami zászlót, stb.... megáldó papok nem keresztyének !!!
    Ha valaki pap, attól még lehet nem keresztyén !!! (Sőt istentelen is )

    A keresztyénség egy ÉLETFORMA !
    JÉZUS adott példát erre !
    A mérce az Ő élete, és senki másé !
    Soha nem emberekre kell nézni, mert ők tévedhetnek , de Isten soha nem téved !
    Azok a "keresztyén" emberek, akik rossz példát mutatnak (lehet bal vagy jobb oldal , és a mérce JÉZUS) és úgy élnek - beszélnek, ők a KERESZT (keresztyénség) "ellenségei" !
    Ez nem egyszerű, nekem is naponkénti harc - de megéri !

    VálaszTörlés
  6. A humánus normák elismerése és betartása bármely vallásos hit elfogadása nélkül is lehetséges, sőt kötelező.

    VálaszTörlés
  7. Kegyelem! Nagyon tetszik, ahogy írsz!

    VálaszTörlés
  8. Nem véletlenül a "barátom" itt a multin, s a tényleges barátságunknak csak földrajzi távolság az akadálya, gondolom.

    VálaszTörlés
  9. "Vallásos hit" esetében pedig fokozottan az!
    Bár szerintem nem a vallás számít. Csak a hit.

    VálaszTörlés
  10. És lőn a példabeszéd: a káposztalevél azt mondá, én káposzta vagyok.
    jött arra egy másik káposztalevél. Én is az vagyok, és
    ráborulá.
    S jövének a káposzta levelek, s mondá mindegyik ugyan
    ezt!
    Megállapítandó, hogy káposzta az egész világ!

    VálaszTörlés
  11. Nemcsak káposzta, van közte tök is!

    VálaszTörlés
  12. :D
    Milyen unalmas lenne, ha csak káposzta lenne az egész világ.
    Bár érdekes, a káposzták között békésen megfér a tök is, s fordítva :)

    VálaszTörlés
  13. Igen, igaz kell káposzta, de nem vörös...

    VálaszTörlés
  14. Igen, én is a fehér káposztát kedvelem.
    A káposztalevél példához.
    Van egy kifejezetten okos, ravasz, élelmes ember. Tanulmányozta, mit akarnak, mit szeretnének az emberek. Megkeveri egy kis populizmussal, nacionalizmussal, egy kis polgári miliővel stb. Lényeg, hogy mindenki találjon benne egy kis szeletet a saját kis világához. (Ő az első, fő káposztalevél)
    Hasonló gondolkodású emberek találkoznak. Nagyon sok mindenben egyetértenek (káposztalevelek).
    Ha már elég sokan vannak, felbátorodván, azt hiszik magukról, hogy csak az ő álltaluk képviselt gondolkodásmód létezik (káposztafej).
    Pedig van a kertben, tök, csicsóka stb, sőt vannak más kertek is.
    Az érdek, gazdaság, vallási témát nem elitem.
    Nem tudom, ki hol dolgozik, dolgozott, 1989 után. A munkahelyemen kiosztottak egy gépelt oldalnyi útmutatót, hogy ki mihez tartsa magát ezután.(tehát az új (régi) rendszerben.)
    Ez így hangzott:" Soha nem lesz biztos munkahely. Addig fogunk alkalmazni, amíg értéket adsz a szervezet számára, és a Te feladatod, hogy ennek mindig megtaláld a módját."
    Ugye nem szükséges szavanként értelmeznem?
    Tömören ennyi: amíg tudsz dolgozni, fiatal vagy erős, egészséges alkalmazunk. Ha nem jön össze, gyarapítod a munkanélküliek, rokkantak, egyéb módon megalázottak táborát. Ezt úgy tudom, bár én nem olvastam, hogy nagyon régen leírták!
    Talán ennyit ehhez az áldatlan témához. Most talán remélem, világosabb voltam?!
    Tiszteletem azon ismerősöknek, barátoknak, akik ráéreztek arra, amit mondani akartam.

    VálaszTörlés
  15. Hát igen, ám a Dávid I)bolya féle levél pont nem erről szólt
    A többi rendben.
    Lehet, hogy nem tanultál a korai "vadkapitalizmusról". Épp másodszor éljük át, azzal a jelentős különbséggel, hogy a világ 100 évvel elhúzott mellettünk.

    Ám amiről a levél szólt éppen nem volt sehol megjegyezni valód.

    Abban az időben, ahol én dolgoztam, szinte "lefejezték" a céget, s minden 50 feletti dolgozót elküldtek "SAJÁT KÉRÉSRE" korkedvezményes nyugdíjba, mert akkor olcsóbb volt egy kezdő fizetés+nyugdíj, mit a régi munkatársak fizetése.

    Tudod, más is átélte az elmúlt 18-20 évet. És másnak is voltak gondjai, ám a levél egészen másról szólt.
    Nagyon fontos problémáról szerintem.
    S pont az ellenkezőjéről, mint, amit a negyedik mondatodban említesz.

    VálaszTörlés
  16. No itt, ezen az oldalon rendkívül sok minden összejött, sok fajta vélemény.
    Amikor a veres káposzta is szerepelt, már tudtam, nem állhatom meg
    szó nélkül.
    Egy teljes összefoglalót szerettem volna tenni, s ez most ezen a vitaoldalon jött össze. Tudom, egy új fórum oldalt kellett volna nyitni, de nem ér annyit az egész.
    A vadkapitalizmust a saját bőrömön tapasztaltam, minden megnyilvánulási formájában Ebben egyet értünk.
    A mai helyzet értékelése, mérhetetlen információ és tanulmányok összessége lenne.
    Elnézést, hogy az oldaladat használtam fel. Dávid Ibolya levelét, már nem akartam véleményezni, mikor már az alapgondolatoknál is baj van.

    VálaszTörlés
  17. Nyugodtan, bármit véleményezhetsz, amíg a vita nem egymás (a beszélgetőpartnerek) minősítése, hanem véleménycsere.
    Hidd el, az ország többsége a saját bőrén érezte, érzi (magamat is a többséghez számítom).

    Pedig a levél a fontos, most, talán azzal a megjegyzéssel, amit én merészeltem hozzáfűzni, amikor az útvonalat megadtam.

    VálaszTörlés
  18. Aresz! Nagy erősségedben nyilvánosan nyalogatod a sebeid! Elvált asszonyként, minimálbérből éltem gyerekemmel évekig. Nem én maradtam a házban, fillérekkel fizettek ki... nem tudom sejted-e, hogy milyen vesszőfutásunk volt??De nem sírok, sírtam... és nem gyűlöltem... de legalább is, nem látványosan átkozódtam, pocskondiáztam...
    Fáj neked, hogy nem tudsz csatlakozni az általad meghatározott káposztafejhez???
    Nem lehet könnyű tüskével a szívedben a nyelveden, a kezedben...
    Nem irigyellek!

    VálaszTörlés