2008. január 14., hétfő

Két életút

Az utóbbi időben a Multin történt "pengeváltások" idéztek fel bennem két jeles magyar írót és költőt.
Nekem egyes életszakaszaik rémesen hasonlónak tűnnek, pedig az egyik belehalt a rákényszeritett "Eröltetett menet"-be, a másik szerencsére (mi olvasók szerencséjére) túlélte az internálótábort, Recsket.

A barátaim tudják már kikre gondolok, természetesen Radnóti Mikósra, akit a nyilasok (mondhatnám úgyis, hogy gonosz magyar "testvérei") vertek halálra Abdán; és Faludy Györgyre, akit a kommunista elvtársi "testvérei" zártak internálótáborba, zártak el Recsken a kőbányában.

Manapság hála Istennek a második terror ellen sokan "felszólalnak", miközben ugyanezek az emberek engedik újra beszivárogni az előző terror eszméit.

Én egyiket sem akarom!

De, ha elolvassátok, amit úgy hirtelében a neten találtam, láthatjátok, egy csepp gyűlölet sem volt a szívükben.
Egy csepp sem azok iránt, akik bár tűrték, de nem cselekedték, talán velük együtt bizonyos fokig szintén elszenvedték.
Talán ha Radnótit olvasunk, megértjük, hogy a hazaszeretet, nem egy név szeretete, legyen az a név akár Magyarország, akár Románia, akár Szerbia. A hazaszeretet (szerintem) annak a helynek a szeretete, ahol őseim éltek, ahol megszült anyám, ahol az őseim nyugszanak. Hívják azt a helyet bárhogy!

Hogy azok is érezzék azt, amit én, csak hivatkozásokat teszek ide, és egyetlen Radnóti verset (kicsit megfordítom az időbeli sorrendet):

Részlet Faludy György Pokolbéli vígnapjaim című művéből:

http://www.terebess.hu/kistarcsa/faludy.html

Radnóti Mikjós élete:

http://enciklopedia.fazekas.hu/palyakep/magyar/Radnoti.htm

Versei, akik még nem ismerik:

http://mek.oszk.hu/01000/01018/01018.htm

És a tiszta hazaszeretetről szóló legszebb vers (figyeljétek a dátumokat! min ment keresztül mielőtt ez a verse megszületett):

NEM TUDHATOM...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.


Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

1944. január 17.

-------------------------------
És igazán azt sajnálom, ezt azok nem fogják olvasni, akik miatt az egészet megírtam.





45 megjegyzés:

  1. Kedves Zsuzsa!
    Én igazából nem ismerem a multyn történt eseményeket, de átéltem más portálokon való vitákat, szakmai fölényeskedő veszekedéseket. Remélem hogy ami idehozott a multysok közé, nem veszi el a kedvemet az itteni békességre való törekvéseimtől, aminek egész életemben a híve voltam.
    Szeretettel: Valenntinus

    VálaszTörlés
  2. Kedves Valentinus, Te csak hozd a szebbnél verseket, amelyeket Édesapád és Te írtok/írtatok.
    Azok, akinek szántam nem fognak arrajárni és szép verseket olvasni, sőt, erre sem fognak, mert nem érdekli más őket, csak a saját igazuk!

    VálaszTörlés
  3. Koszonom Nezsu,ez a "helyettem irtak" kategoria szamomra.Sokszor elszomorit az a frocsogo,vicsorgo gyulolet,amit nehanyan meg akarnak osztani velunk.es nem ertem,nem ertem...Viszont ertem Radnoti fajdalmat s Faludy kacsintasait Ok tudtak emberul....

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép Radnóti verset tettél fel, épp valamelyik nap olvasgattam, milyen nagy igazságogkat fogalmaz.
    Köszönöm hogy ismét eszembe juttattad !

    VálaszTörlés
  5. Már egyszer feltettem, de az elsüllyedt a sok anyag között.
    Amikor először a kezembe vettem a Bori Notesz hasonmás kiadását, végigsírtam, s még ma is megkönnyezem, amikor olvasom,

    VálaszTörlés
  6. Kedves Litera, nem mehetek el szó nélkül bizonyos jelenségek mellett.
    Ám csak a saját "fegyveremmel" tudok "harcolni"

    VálaszTörlés
  7. Szíves figyelmetekbe ajánlom a vers hermenautikai megközelítését:
    http://www.lib.jgytf.u-szeged.hu/folyoiratok/tiszataj/97-04/diak.pdf
    Hát ezért sem mehetek el....Ha végigmegyek egyes utakon, tudom, hogy lábnyoma érintette ugyanazt a port...

    VálaszTörlés
  8. Zsozefin a kiegészítést köszönöm :)

    Olvasom, s csak azt nem tudom, hogy miért nem ismerik sokan ezt a tanulmányt?

    VálaszTörlés
  9. Úgy gondolom, érdemes megismerni...több minden miatt is....Köszönöm neked.

    VálaszTörlés
  10. Kiemelek egy gondolatot:

    .....Radnóti alapelvnek tekintette, hogy „... egy művész élete és művészete nem
    függetleníthető egymástól, az igazi művész mögött ott áll a művész a maga erkölcsiségével, s ha nem áll ott (...), akkor a különben nagyrahívatott költőt megöli az ember, s költészete nem fejlődhet ki, nem haladhatja túl a középszerűt, más szóval nem lehet művész, csak ügyeskedő tollforgató”.

    VálaszTörlés
  11. Köszi! Tudod a legnagyobb gond, hogy a hazaszeretetet a mai srácok csak akkor hallják, ha pl. Radnótit KELL, KÖTELEZŐ tanulniuk, de nem tanitják meg nekik mit is jelent. A Magyar Alkotmányról a srácok nem is hallanak, nem tanitják a suliban, se általánosban, se középiskolában. A mai diplomások nagy része sem tud semmit ezekről a dolgokról! A baj itt kezdődik! A a fajgyűlöletet már alsó tagozatban megismerik!!!!

    VálaszTörlés
  12. Szívesen. Ennek a versnek a hatására bennem ugyanaz a borzongás van, mint ami a Himnusz, a Szózat, a Székely Himnusz olvastán, hallgatásán, vagy együtt éneklésén fog el.

    VálaszTörlés
  13. Nezsu! Elolvastam, hozzáadtam ahhoz, amit eddig tudtam/nem tudtam róluk. Azt veszem észre, hogy velük remegek. Alig tudok szembenézni azzal, amit kiálltak... és szégyenlem magam "ember"társaim miatt. Viszont Neked lottóznod kellene! Ezt tényleg nem fogják azok elolvasni, akiknek szántad.

    VálaszTörlés
  14. Hoznám Szentgyörgyit is, mert ő a harmadik, aki EMBER az embertelenségben. Ám a neten található dolgok Róla semmitmondók, az élet "írását" meg nem tudom beszkennelni, kicsit sok

    VálaszTörlés
  15. Köszi Nezsu, feltétlenül megnézem az ajánlottakat. Tudod nekem rögtön a Nem tudhatom c. vers jutott eszembe - más kapcsán.
    A hazaszeretetre nevelés pedig otthon kezdődik akár tudatosan, akár "félfüllel".
    A gyerekeknek ugyanis nagyon jó a hallásuk, még akkor is, ha látszólag mással vannak elfoglalva. Minden elejtett megjegyzést szivacsként felszívnak. Ezért is lehet egy gyermek már az alsótagozatban "fajgyűlölő".
    (marcsianyu hozzászólásához)

    VálaszTörlés
  16. Az urak csak csendesen szemlélődnek :)

    VálaszTörlés
  17. Eszterlánc, úgy vélem ugyanaz kapcsán jutott nekem is eszembe.

    De hogy a két gondolatot, ami motoszkált a fejemben már napok óta, így tudtam egybefűzni, talán nem vélelten

    VálaszTörlés
  18. Bár nem vagyok úr, de most megtöröm a férfiak csendjét. A költészet nem pont az én profilom. Ennek ellenére két érdekességet megjegyeznék a többi mellett.
    Értem a szándékot és az indíttatást. A vers leglényegesebb elemét emelted ki, ami nagyon tetszett, ám amit közvetlenül a költemény elé írtál az több mint furcsa.
    Vagy nem jól értem, vagy rosszul gondolom, de mindenképpen magyarázatot kérek, ha lehet. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  19. Ja el kellene olvasni a linkeket is :D
    De kedvedért bemásolom a dátumra utalásomat:
    "1940. szeptember 5.-december 18. között munkaszolgálatos volt Szamosveresmarton. 1942. július 1-jétől Margittán, Királyhágón, Élesden (Bihar megye), majd a hatvani cukorgyárban, végül a fővárosban szolgált.".... "1944. május 20-án ismét munkaszolgálatos lett."

    Én úgy emlékszem (ezekről az időkről azért részben elbeszélésekből), hogy a munkaszolgálat az nem jutalomként járt akkoriban az embereknek.

    Nem akarok belemenni abba vitába, hogyan hívták itthon azt az ideológiát, amelynek szellemében meg lehetett ezt tenni emberekkel, de megtette, bármennyire is szégyelljük (én legalábbis), hogy volt ilyen 2 ideológiai rendszer Hazánkban, ahol honfitársainkat megbélyegezték, stb, stb.

    VálaszTörlés
  20. „Manapság hála Istennek a második terror ellen sokan "felszólalnak", miközben ugyanezek az emberek engedik újra beszivárogni az előző terror eszméit.”

    Ha megkérlek, említenél egy-két példát arról, hogy mire gondoltál?

    VálaszTörlés
  21. Biztosan elolvastad, amit írtam?

    2 pédát hoztam a terrorról.
    2 ideológia "megvalósulását".

    Olyan példát, ahol szerintem azok az emberek, akiken ez megesett, nem gyűlöletet hordtak a szívükben mégsem.
    Vagy milyen példát akarsz még?

    VálaszTörlés
  22. Ha én felszólalok a gyűlölet ellen, akkor mit engedtem azzal beszivárogni és hová?
    És ezt mivel bizonyítod?

    VálaszTörlés
  23. Ezt mondtam volna bárhol is? idézd azt a modatot. kérlek.
    (Egyébként nem is tudtam, hogy szélsőjobbos vagy!)
    A mondatom róluk szólt.... érdekes módon, az első vagy, aki ezt félreértette.

    VálaszTörlés
  24. Alma, hülyék vagyok, félreértettemtük.:-)

    VálaszTörlés
  25. :D
    Mondtam, hogy azt hiszed, mindig "bakugrok" :D

    VálaszTörlés
  26. Legközelebb hangosan, tagoltan kéretik olvasni!

    VálaszTörlés
  27. Majd ha a tantónéni olvashatóbban írja a táblára, mert mi, fiúk hátul ülünk oszt rosszul látjuk.

    VálaszTörlés
  28. Írd be az ellenőrződbe: a tantónéni azt üzeni a kedves anyukának, vigye el szemészhez a fiacskáját, mert szemüveg kell neki:)

    Tényleg! A fiúk hátul ülnek??? Én még nem jártam koedukált oskolába.

    VálaszTörlés
  29. Én csak akkor űltem hátul, ha nem akarta a tanárnő, hogy rémesen unatkozzak az óráján :D

    VálaszTörlés
  30. Köszi a verset és a linkeket. Gondolom én is "szélsőjobbhoz tartozom a "Magyarok gyertek haza" c. versem miatt. Erről csak röviden annyit szeretnék mondani, hogy én szeretem Radnótit, de szeretem Adyt, József Attilát, Petőfit és a többi lázadó lelkületű nagy alkotóinkat is. De szeretem a magyar történelmet is. Szeretnék valahogy felérni a közelükbe, de ha ez nem is sikerül, legalább megpróbálni. Ha netán valakit megsértettem a versemmel, ezúton is bocsánat érte.

    VálaszTörlés
  31. Nem, Te is félreértesz valamit alaposan, mint Alma, én egyáltalán nem beszéltem arról a versről (sem),... teljesen helyénvaló, ha az ember mérges, elkeseredett, s rátalál egy versre, azzal kiáltja világgá fáldalmát, hisz egy költő jobban, mívesebben tudja kifejezni, az emberi általános érzést.

    Arról próbáltam dadogó szavaimmal beszélni, hogy egy fájdalmat meglovagolni, s mindenki iránt gyűlöletet ébreszteni az rémesen csúnya dolog.
    Arról próbáltam beszélni, hogy a terror, bármilyen színű is, terror az a javából, s az mélyen elitélendő dolog.
    Persze, lehet nem sikerült jól, de látom a jelenséget, ahogy a kiürült lelkekbe olyan eszmék kezdik befészkelni magukat az egyik terror eszméi elutasítására, amelyek a másik terror eszméi voltak.

    Most csak ennyit, és nem kell bocsánatot kérned, a kulturált vitatkozás előrevisz mindenkit a másik megértéseben, elfogadásában.
    Én csak ennit szeretnék.

    VálaszTörlés
  32. Igazad van, de sajnos a világ az erőszakra épül. Törtetünk, elvesszük a másét, mert önzőek vagyunk. A kulturált vitatkozás megvalósítása szintén nem egyszerű dolog, mert aki mélyen hisz igazában, előbb-utóbb erőszakos lesz (és ez sajnos igaz volt a hitben is, lásd inkvizició-persze tudom, hogy itt más is szerepet játszott). Tehát nem volt egyszerű a feladat, amelyet elvállaltál, de köszönet érte.

    VálaszTörlés
  33. Igen, valakivel már beszéltem erről, az inkvizició szintén terror, ha abban a korban éltem volna, ellene kiabáltam volna, míg meg nem égetnek.

    Szerintem teljesen mindegy, milyen köntösbe bújik a másik ember megbélyegzése, kiközösítése, elutasítása, egyre megy, bárhogy is hívjuk azt az eszmét, hitet.

    VálaszTörlés
  34. Csodálkozom... de talán genetikailag kódolt, hogy a nők általában értették, hogy ideológiától függetlenül az erőszak ellen tiltakoztál. A férfiak mindjárt keresték az ideológiát, ami mögé tartoznak:))
    Kedves Fijjug! ... ha jól emlékszem a Rejtő-féle megszólításra... Nezsu a vitákban nem sorolja magát sehova, igazából én se. Hogy fasiszta, vagy vörös terror, az itt nem elsődleges... Azért van mindkettőből példa. Emberséget szeretnénk. Mondjuk, szerintem Ti is, azért vagytok itt. Kedves Saszabó! Én is elnézést kérhetnék Tőled, mivel pont azok közé tartozok, akikről írsz. Nagyon hittem abban, amit írtam, nagyon idulatosan és hibáztam is nagyot! Pl. Téged egy kalap alá vettelek a többi elvakultal. Ez az előítélet, ez a alapból támadunk. Sajnálom már.

    VálaszTörlés
  35. Ó, hát értünk már mindent. Csak egy sajnálatos félreértés volt.

    VálaszTörlés
  36. 1. A nők mindig mindent helyesen olvasnak.
    2. S ha nem, életbe lép az első pont :)

    VálaszTörlés
  37. Mosolygok a pengeváltásaitokon.-) Mindenesetre nemcsak bölcs gondolkodásra, hanem nagyon értékes humorra is vall. Egy kicsit elmaradtam, nem voltam itthon, így aztán most olvasgatom, hogy milyen témákról maradtam le!

    VálaszTörlés
  38. Rézangyal! Azt hiszem itt, nagyon kedves "pengeváltások" vannak:)) De voltak elkeserítőek máshol... Az ihlette Nezsut:)) Ugye?

    VálaszTörlés