Tóth Irén: Kicsit továbbírtam..

Beszélgettem egy emberrel, egy nővel egy közösségi portálon.
Aztán meghívott a versolvasó estjére. S engedélyt kaptam tőle, hogy verseit, melyek nekem nagyon tetszenek, megosszam más barátaimmal ismerőseimmel. 
Íme az első verse, amit hoztam... 
Olvassátok olyan szeretettel, ahogyan én is.

--------------------------------------------------------------------------

Először is, ember vagyok,
s merem remélni, illetnek még jogok..
Gerincem nem nyomják gőg gátak,
hátam nem homorítom a homálynak,
nem üvöltök a farkasokkal,
hidd el, én igaz vagyok.
S ha vannak néha hiányzó szavak,
hát itt-ott, tettekkel pótolok.
Vajon mi a célod?
Képen tiprod képzelt énem,
sörszagú vágytól lihegve,
utált akaratod ömlesztve rám?
Beleböfögnéd képembe,
mennyire vágysz is te rám?
És vagyok még büszke nő,
kit sárba tiport volna a gyalázat
(ó, hát benned nincs alázat),
ha hagyom, de erős a karom,
s szavam is marni tudja majd vesédet,
ha már így magadra kérted,
a kocsmabűztől szagló mondatokkal
nem engem, magadat rántod sár alá,
te jössz majd cafatokká tépve,
sírva, nyögve, könyörögve elém,
érzem én, csak addig, addig
kibírjam még!!
De nem is! Itt vagyok!
És itt a kés is, vágj belőlem egy darabot!
Ne kicsit, nyugodtan nagyot!
Vagy nem elég? Kell egy egész szelet?
Én vágjam? Vagy magadnak szeled?
A kés az élő húsba vág.
(Nem kellenek hazug imák!)
Kiömlenek a véredények,
így folyik el az élet...
Csontom nem vágja a kés!
Eridj, hát hozd a bárdot!
Ezt már magadnak kell vágnod!
S ha nem megy mégsem,
csak gyalázz tovább!
S ti is, mind, kik merre nézek,
mindenhol levitézlett,
hazug férfinépek,
kik csak kapni,
adni nem akartok!
Hát vegyetek, s vegyétek vérem,
én tűröm, tűröm ha kell,
akár bekötött szemmel!