Jött a kis Klára: – Apu, adj pénzt!
– Majd holnap. – Most! irkára kell! –
Megnéztem mégegyszer a tárcám:
– Sajnos, nincs. – Ő nem hitte el:
– Nincs egy pengőd? ugyan, ne viccelj! –
és hangosan fölnevetett:
– Irkára kell, hát hogyne volna!
– Kéne, de ha nincs, hol vegyek?
– No, majd anyu retikülében! –
villant fel ekkor a szeme.
De a retikülben se volt pénz:
– Ilyet még nem láttam sose, –
szólt méltatlankodva a kislány
s ahol valaha pénz akadt,
eredménytelen huzogatta
sorra mind a fiókokat.
– Csakugyan nincs, – suttogta végül,
aztán kitört keservesen:
– Egy rendes házban legalább száz
pengő mindig kell hogy legyen!
– Úgy… száz pengő… – mondtam, mulatva
és ő folytatta: – Úgy bizony,
hiszen mi nem vagyunk szegények! –
Ezt hajtogatta makacson,
majd, elhallgatott, gyanakodva,
hogy mégse rendes ez a ház
s szemében a szomoruságnál
nagyobb volt a csodálkozás.
...ha valaha csak egy-két alma volt a karácsonyfa alatt,az sem vett el semmit a varázslatból;.....és ha nem is lett volna semmink,nem voltunk szegények,söt,most találj gazdagabbat !
VálaszTörlésMusicgarden! De jól mondod! De itt szerintem nem is arról szól...
VálaszTörlésCsak tréfált az apa, kíváncsi volt, hogy veszi a nincset a gyerek:))
"– Úgy… száz pengő… – mondtam, mulatva"
köszi
VálaszTörlésbongoc ... sajnos nem tréfált :(
VálaszTörlésvolt olyan időszak, amikor nem volt... sajnos