Romhányi József: Medve-tanköltemény

Felmordult a medve a sok rossz mackóvers hallatán:
  - Ez mind kontár! Sarlatán!
  Mit gügyögnek, locsognak
  szerencsétlen bocsoknak!
  Oly negédes némelyik,
  hogy már szinte émelyít.
  Te szent múzsa, irgalmazz,
  milyen ócska rímhalmaz!
  Minden sorvég szinte önként adódik.
  Majd én írok egy igazit, valódit:
    - Dörmeg-dirmeg a vén medve,
    mert ma cudar ám a hangulata.
    Csípi darázs, marja bolha,
    vidor kedve mitől kerekedne?
    Mikor ma a kasba nézett,
    nem talált egy nyalás csemegét.
    Szeder, málna? - Sehol semmi.
    Mit lehetne akkor vacsorázni?
    Hogy ne haljon szegény éhen,
    szundikál majd egész gyertyaszentelőig.
Kézbe kapta e verset egy lektor,
aki tanult némi verstant egykor.
És most újra letette a vizsgát,
összeírta a rím-hiánylistát:
    Kedve
    volna
    mézet
    enni
    télen.
A többit eldobta.
Bőszült is miatta.
Ezt viszont kiadta.