Anyák napjára, nagymamámra emlékezve

Benedek Elek: Kisbaconi temetőben

Kisbaconi temetőben
Most van a nap lemenőben,
Ráverődik a sugára
Jó szüleim sírhalmára.

Egykor, régen haj de féltem,
Ha temetőbe léptem,
Vége már a félelemnek,
„Nagyapóék" ott pihennek.

Testem, lelkem hogyha fáradt,
Ide jönni érzek vágyat,
Ide jövök este, reggel,
S beszélek az öregekkel.

Elmondom, hogy bárhol járok
Mindenütt gondolok rájok,
Hálás szívvel, könnyes szemmel,
Gyermeki szent szeretettel.

Hogy mit írtam sok-sok könyvben,
Tőlük kaptam mind örökbe,
S ha szívemben van szeretet
Ez az ok szívükből eredt.

A forrását minden jónak
Köszönhetem „Nagyapónak",
Nagyapónak és párjának,
Az én édes nagyanyámnak.

Óh, áldott föld, szent sírhalom,
Szálljon reád csend, nyugalom,
S hogyha pályám megfutottam
Én is itten nyugodhassam.


Donászy Magda: Nagyanyónak

Édes-kedves Nagyanyókám!
Anyák napja van ma!
Olyan jó, hogy anyukámnak
is van édesanyja.
Reggel mikor felébredtem
az jutott eszembe,
anyák napján legyen virág
mind a két kezembe.
Egyik csokrot neked szedtem,
ödakünn a réten,
Te is sokat fáradoztál
évek óta értem.
Kimostad a ruhácskámat,
fésülted a hajamat,
jóságodat felsorolni
kevés lenne ez a nap.
Köszönöm, hogy olyan sokat
fáradoztál értem,
és hogy az én jó anyámat
felnevelted nékem.

Rákos Sándor: Nagyanyó

Nagyanyó fürge, mint a csík.
Hajnalban kél, friss harmattal mosakszik.
Láttad-e már az ablaknál?
Gyűszűjével a fényes tű föl-leszáll.
Gyűszűjével a fényes tű föl-leszáll,
nagyanyó varr. Rámosolyog a selyemfonál.
Bizony fürge, mint egy kisleány:
délelőtt főz, varrásba fog délután.
Vajon nagyanyó mit gondol,
míg lábánál a cirmos alkony dorombol?
Fejet csóvál s a fonálra visszamosolyog:
Surranj, selyemfonalacskám, sok még a dolog!