http://vegyeszopera.uw.hu/
Végre megtaláltam :)))))
"Az immár „klasszikussá" nemesedett Vegyészopera elsõ elõadása 1948-ban volt Mikulás-est keretében. Ezután 1949-ben, majd a 60-as évek elsõ feléig kb. 8 elõadásról tudunk kibõvített, módosított szövegkönyvekkel. Kezdetben az opera elsõ felvonása a szerves szintetikus laborban játszódott. A késõbbi változatok alapja az eredeti második felvonás, a szigorlat lett. Hosszabb szünet után 1984-ben és 85-ben újították fel az ELTE TTK vegyészei a mûvet, elõbb 3-3, majd 4-4 szereplõs variánsként, azután 88-ban ismét, részben megváltozott szereplõgárdával. Az utolsó elõadás óta eltelt 10 év, a hallgatók azóta teljesen kicserélõdtek, ezért is tûnt aktuálisnak e remekmûvet újra mûsorra tûzni. Most, 1999-ben is csupán a klasszikus Vegyészopera elõadására vállalkoztunk. Állítólag a Vegyészoperának új, teljesen átdolgozott változatát a Mûegyetem vegyészei mostanában évente elõadják. Az azonban nem igaz, amit némely mûegyetemisták terjesztenek, hogy az operát a BME hallgatói írták volna. A Vegyészoperát ugyanis az ELTE TTK hallgatói írták és adták elõ elõször."
Valami baj lehet a feltöltéssel, mert olyan sebességgel megy, mintha78, ason lenne a lemezjátszó. Vagy ez ilyen???
VálaszTörlésNekem jó a sebesség.
VálaszTörlésLufikám vegyészek kisérelnek meg énekelni :))))))
VálaszTörlésHát, izééé...
VálaszTörlésNekem nem , egyaltalan nem IZE.En nagyon is elismerem az igyekezetuket, s meg szorakoztam is az eloadasmodjan.
VálaszTörlésKoszonom, h. megmutattad nekem is,nekunk is.
Islesek, s....igenyek, elismeresek kulonbozoek.En ertekelem az igyekezetuket, s foleg azt, h. ilyen szep dolgokkal toltik ki szabadidejuket.
Koszonom.
Én azt mondom: érdekes.
VálaszTörlésÉn, aki láttam, a 60-as evek elején az egyetemi kollegáimmal, azt mondom, remek :))))
VálaszTörlésOk. Egyetertek.
VálaszTörlésLegyen vidam, boldog az uj eved.
Kedves Nezsu!
VálaszTörlésAjánlom figyelmébe az 1984. májusában előadott változatot. Sok-sok év után vettük elő, poroltuk le és adtuk elő egy rövidebb változatát.
http://www.youtube.com/watch?v=ScXwHW1RQY0
http://www.youtube.com/watch?v=VE6WObZjYBA&feature=related.
http://www.youtube.com/watch?v=pB66vEqmnSM&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=TatTWophCV4&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=QrZdR5Rk9r0&feature=related
Sajnos a felvétel minősége tükrözi az akkori kép- és hangfelvételi eszközök technikai szinvonalát, de talán így is sikerül vele a vegyész szívekbe némi jókedvet becsempészni.
Üdv,
ajtony@mtk.nyme.hu
XXXI. vegyész