Vas Gereben: A nemzet napszámosai

Régi képek (részlet)

......

Az 1810-ik esztendőnél kezdődik e történet, .... (majdnem kifelejtettem a lényeget! nezsu)

....................

- Régi házasok, kedves Kállay úr? - kérdi a főispán.

- Ma üljük annak tizedik esztendejét, méltóságos uram - szólt örömmel a gazda - s amint látni méltóztatik, ezen estén ilyen szép számmal sereglének össze jó barátaim, kiknek ebbeli szíves megemlékezésüket lelkemből köszönöm.

Kállayné asszonyság az első helyen szem előtt lévén, tisztességesen lesüté szemeit s az egyszerű megemlékezés úgy megpirítá, hogy kénytelen lőn tányérába nézni s ha a viaszgyertyának hamva oly hosszú nem volna, még azt a fényes könnyűt is megláthatnák, mit a tányérra sírt.

A főispán legközelebb esett a gyertyához, el is akarta venni a hamvát; de a világban jártas-keltes lévén, észrevette az asszonyságnak lecsorduló könnyét, előbb időt engedett a nőnek a kinyugvásra s aztán koppantá el a gyertyának hamvát.

- Persze, egy kis históriája csak volt az ismerkedésnek - tréfálkodék a vendég, jól esvén neki a kötekedés; mert a nő mindig hirtelen újra szépül, ha rajongóbb óráiból alkalmasan fölemlítenek egyet.

- Kurtán történt meg az egész - felel rá Kállay, megengedvén mára magának azt a kis bőbeszédűséget - boldogult édesapám egyik vasárnap isteni tisztelet előtt beszólított magához, pipáját előbb fenékig kiszítta, addig természetesen egy hangját sem hallani s midőn pipát szokott helyére nagy vigyázattal letette, felém fordulván, azt mondja:

- Hány esztendős is vagy már, édes fiam, Miklós?

- Vagy harminc, édesapám.

- Biz az lesz annyi; hanem, hogy még bizonyosabban tudjuk, amott van a corpus juris, a belső táblára vagytok fölírva: ámbár a kalendárium is megvan, ha meg akarjuk keresni, abban is meglesz; csakhogy édesanyád oda a csira tehénnek borját is melléd írta, az gondolta, úgy is jó lesz... én azonban íme, látod, szépen megírtam napját, óráját és édes Miklós fiam, egyetlen híja sincs ma már a harminc esztendőnek.

- Tudtam, édesapám.

- De azt nem tudod, amit most akarok mondani?

- Azt még nem tudom.

- Gondoltam valamit, látod, itt volna ám az ideje, hogy megházasodjál.

- Eddig nem szólt édesapám.

- Nem akartalak igen korán biztatni, a fiatal ember mielőtt a harmincadik esztendejét elérné, olyan mohón kapja a dolgot, hogy egyszerre kettőt is elvenne, harminc esztendős korában már belátja, hogy elég abból egy is, azért, fiam, itt az ideje, majd később annyira megokosodol, hogy egyet sem fognál elvenni.

Kállayné fölveté szemeit s valóban tíz évvel előbb sem lehettek sokkal szebbek, mint e pillanatban, midőn némi kis megilletődéssel nézett férjére, ki saját szerencséjére, éppen az asztalnak ellenkező oldalán ült, különben rántott volna egyet a mentén.

A háziúr azonban egész fölmelegültséggel folytatá:

- Ha édesapám is akarja - felelék - én sem bánom, házasítson meg édesapám.

Itt megint meg kell állanom; mert nem tudom, e pillanatban ki olvassa e korrajzot s valami fiatal ember nagyon könnyen elvigyorogja magát, mert szörnyű ügyetlenségnek tartja, hogy akkor egy harmincéves ember ennyire nem tudott maga lábán járni, holott mai napon a húszéves legényke nagyon is jól tudja, hogyan kell megházasodni, sőt elegendőnek tart egy pillanatnyi látást, bolondulásig szerelmes lesz és kész megházasodni.

Ezt szóról-szóra hiszem, hanem akkor is szerette a férfiú a leányt - de nem bolondul; megházasodott végre - de aztán nem is vált el oly könnyen, mint most.

- Apám aztán kikérdezett, hogy biztattam-e már valakit s minthogy ilyen mesterséget sohasem folytattam, édesapámmal elmentünk a szomszéd faluba leánynézőbe az én kedves életpáromhoz, tudniillik ebéd után egy órakor, minthogy édesapám házánál és valamint nálam is déli harangszókor az asztalhoz ülünk, egy óra után végezvén az ebédet, befogattunk, átmentünk, gondoltuk, vasárnap délután együtt lesznek s az én édesapám a beköszöntőt elvégezvén, az elöljáró beszéd után mindjárt megmondá, miért jöttünk s minthogy azok sem haragudtak meg, hanem hozzávetvén azt az egy föltételt, hogyha a fölséges úristen is úgy akarja, nem ellenkeznek benne. Ott marasztottak bennünket aztán ozsonnára, addig az öregek beszélgettek helyettünk is, megelégedtünk a nézéssel, hanem mikor elbúcsúztunk, az én kedves mátkámnak kisujját mégis megszorítottam. Ennyiből áll az egész történet.

Amint adva volt, úgy vette a hallgatóság s minthogy az egész hallgatóság derült lőn az előadásra, Kállay még megtoldá a végét.

- Mikor aztán hazajöttünk, édesapám pipára gyújtván, beszélt nekem olyant, minőt még sohasem beszélt, s ezt azért mondom el, hogy más is meghallhatja. Látod, fiam - beszélé az öreg úr - Verbőczy ugyanazt mondja: a te hatalmad alatt lesz a te nőd és tőle származó gyermekeid, hanem édes fiam, Verbőczy uram maga is feleséges ember volt, mint hitelesen tudom, valamint azt is tudom, hogy az országban való parancsolgatást is nagyon szerette, könnyen elhiszem tehát, hogy ezt az egy-két szót a maga jóvoltáért dugaszolta a törvények közé, hogy így otthon a bibliát saját feleségének fejére olvassa.

Mikor a földedet akarják elzavarni, Miklós fiam, akkor kérj tanácsot Verbőczy uramtól, mondhatom, bölcs ember volt, elmehetsz a szaván, hanem valamint azt nem írja meg ő kigyelme, hogy hányszor szabad a feleségedet megölelni, mert volt annyi esze, hogy farkasnak nem kell berket mutogatni; úgy azt is csak saját eszed után tudd meg, hogy ahol egy rúd mellett két ló van, csak egyformán kell ott mindeniknek húzni, azaz, hogy a feleségé legyen a fele hatalom is.

Fiam - folytatá szemközt fordulva - nagyon jól van az Istentől elrendelve, hogy a férfi járja keresztül a tizenkét iskolát, mert lásd, erősebb a férfi, illő tehát, hogy addig pallérozza az eszét, hogy azt az erőt ne úgy használja, mit ökör a szarvát, hogy csak öklelni tud vele. Istenben boldogult édesanyád ugyancsak okos asszony volt; hanem mégis vezetni kellett, minden kicsinyért elsütötte a legnagyobbik ágyút, én pedig szépen hallgattam egy darabig, s mikor látta, hogy én még mindig csöndes vagyok, nyakamba borult sírva, s minthogy ez kétségtelen jele annak, hogy a töltés elfogyott, akkor megsimogatám szépen, s bizonyossá tettem, hogy amit kíván, én olcsóbbért is megteszem. Így nagyhamar megunta a lármát, a sírást pedig röstellte, s ha valamit akart, szép szóval kezdte.

Az eszed uralkodjék, fiam, s nem az akarat, akkor elhiheted, a gyönge asszony melléd erősödik, és csak így éred el, hogy feleséged szeret és becsül is, dixi!

Itt elvégezte Kállay Miklós úr az előadást, híven följegyzém ide az elmondott szavakat; mert ezek megérdemelnék, hogy a száz esztendős kalendáriumban is kinyomtassák, legalább maradjanak meg például mindazoknak, kik mostanában a leánynak lábainál a cipőtalpat is megnyalnák, esküvő után egy esztendő múlva meg ők akarnák talpuk alá terelni az asszonyt.

............


Itt található: http://mek.oszk.hu/01100/01117/01117.htm