Pokolfajzat: Összezavarodva 2

Itt az este, s a fájdalom.
Újra eszembe jut a sok gond...
Szemem megtelik könnyel,
S várom, hogy végre elszenderüljek.

Akit szeretek, nincs itt velem,
S nem látja könnyes szemem.
Nem érzi, amit érzek,
Nem éli, amit most én élek.

Hol vagyok? Mondják meg!
Ez nem én vagyok! Öljenek meg!
Mi ez az érzés? Válaszolják meg!
Mért fáj a szívem? Ki teszi ezt?

Egyszer egy bölcs ember mondta ezt nekem:
A szerelmet ne szégyeld gyermekem!
Nem szégyellem, kiállok, s mondom néktek:
Szerelem nélkül, a ködbe vészek.

Mikor majd egy erdőbe tévedek,
S nyílik egy alagút a föld mélyébe,
Síró szemmel megyek majd le.
S azt kiáltom: SZERETLEK!

Tudom, hogy hallod!
Tudom, hogy érzed!
Tudom, hogy fáj,
De el kell viselned.

Mikor porrá égek,
S csak hamvaim maradnak meg,
Gondolj arra milyen voltam néked,
S mivel tettem szebbé életed.

Nap mint nap látod majd arcom,
S egy könnycsepp lesz a padlón.
De ne félts! Bármi is vár rám,
Sosem feledlek! TE: igaz jóbarát!