2010. július 20., kedd

Bicskanyitogató – hétfői leltár

http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=19615:bicsaknyitogato-hetfi-leltar&catid=51:csmihancsikzsofia&Itemid=79

48 megjegyzés:

  1. szerintem mindig csak egy-két napra elöre gondolkoznak,,

    VálaszTörlés
  2. Vannak érdekes írások, csak engem zavar, hogy a kiegyensúlyozottságnak nyoma sincs sehol. Egyértelműen részrehajló, a jobboldalt bíráló elemzések, melyekben keverednek a tények az írói sugalmazásokkal. Épp ezért volt furcsa olvasni a honlap alapelveiről. Olyasmi mint a Bolgár műsora a "beszéljük meg" Ő is azt állítja, hogy semleges a műsor, de még az óvodás gyerek sem hiszi ezt el. Ha nem tévedek van is link a műsorához.

    Hasonló oldalak vannak még, és azok a jobboldali részrehajlásukról híresek.

    Egyébként nincs ezzel semmi baj, vélemény és szólásszabadság van. Szükség is van ilyenekre, mert amit az egyik elhallgat, a másik ha kicsit tupírozva is, de nyilvánosságra hoz. Mi meg szépen mazsolázunk abban a tudatban, hogy az igazság valahol mindig a kettő között leledzik.
    Egyébként érdemes beleolvasni.

    VálaszTörlés
  3. Kiegyensúlyozott írásokat én az ezt megelőző 8 évben sem találtam, viszont nem szalonképeset annál többet. Amiket olvasok, s amiket merészelek linkként feltenni, nyilván nem kiegyensúlyozott (hogyan is lenne az?) viszont véleményem szerint szalonképes. (Igaz, némelykor, ha hozzászólások is vannak, a fideszfanok hozzászólásai nem szalonképesek)

    VálaszTörlés
  4. Olvastam én mszpfanos ordenáré hozzászólást is bőven. Szerintem egyik szurkolótábor sem különb a másiknál. Meg aztán még az sem biztos, hogy aki nem szalonképes, az ahhoz a táborhoz tartozik, amelyhez sorolja magát. Lehet lejáratófan is. Sok ilyen van.

    VálaszTörlés
  5. Mellesleg megkérdeztem a lányomat -- aki egy ilyen kiakasztásra 'kötelezett' cégnél dolgozik -- kiakasztották-e náluk igényes keretben a n(y)enyit. A válasza: nem tudja, mert a dolgozók nem ott mennek a hivatalba, ahol az ügyfelek.
    Vajon, hogyan éri el így az alább idézett célját nemzeti vezetőnk?
    „Továbbra sem nyugszom bele abba, hogy akárcsak egy olyan állami alkalmazott is legyen Magyarországon, aki azt gondolja, hogy lehet folytatni azt, mint ami az elmúlt nyolc évben Magyarországon történt.” Ezt a változást minden állami alkalmazottnak látnia kell: nincs lopás, nincs hatalmaskodás, nincs többé olyan, hogy az állampolgárt sem segítségre szoruló ügyfélnek tekintik, hanem alávetettnek. „Ragaszkodom ahhoz, hogy ezt – nap mint nap akár – minden magyar állami alkalmazott lássa.”

    VálaszTörlés
  6. Igazad van, nem volt pontos a fogalmazásom: a vélhetően fidesz fan a pontos :D

    VálaszTörlés
  7. "Lehet lejáratófan is."

    Szerintem a Fideszt nem is kell nagyon le járatni, mert kellő képen tesz a saját lejáratásáról.
    Beszéltem korábban zászló lengető Fideszes úrral, aki mára már meg bánta a zászló lengetését.
    Szeretnék valamit kérdezni!
    -1 Mennyibe került a Magyar népnek az „ Öszödi beszéd”?
    -2 És mennyibe került a Magyar népnek a „ Kósa, Szijjártó” nyilatkozatai?

    VálaszTörlés
  8. Ha a kérdést nekem tetted fel, akkor az a válaszom, hogy sokba mind a kettő. Bár számszerűsíteni soha nem lehet pontosan.
    Egyébként amit mondasz az ugyanúgy vagy még hangsúlyozottabban érvényes az msz(m)p-re is. Lejárt az is mint a bakkelit lemez.

    VálaszTörlés
  9. Azt gondolom költői kérdés volt.
    Az én 'válaszom', hogy mindkettő nagyon sokba.
    1. Nem azonnal jelentkezett az "ára".
    2. Azonnal és látványosan jelentkezett az 'ára".

    VálaszTörlés
  10. Az egyik a másik következménye.

    VálaszTörlés
  11. Én úgy gondolom, hogy az " Öszödi" beszédből keletkezett károk
    / erkölcsi és anyagi / elsősorban a Fidesznek köszönhetők.
    Ugyan is, ha ők nem generálják a hisztériát, nem viszik utcára a várost összetörő megtévesztett embereket, lényegesen kultúráltabb módon mondhatnám europaib módo lehetett volna helyre rakni a problémát.

    VálaszTörlés
  12. Ha ezzel azt a következtetést akarjátok levonni, hogy az a gyenge gazdaságpolitika amit az előző 4-8 évben volt a fidesz bűne (legalábbis ezt sugalmazzátok), akkor azt kell mondanom, hogy nagyon rosszul gondoljátok. Mi az, hogy "lehetett volna helyre rakni a problémát"?

    Egy ilyen miniszterelnöki beszéd után szinte valamennyi európai országban balhé lett volna. Csak gondoljatok a franciák vérmérsékletére és hozzáállására. Csak gondoljatok arra, hogy azt követően az EU-ban és Amerikában hiteltelen és megbízhatatlan hazudozóként kezelték a Gyurcsányt, és általa az országot. Senki nem mutatkozott vele szívesen ha Brüsszelbe ment. Az ország tulajdonképpen akkor veszítette el nemzetközi hitelét.

    Az mszp-szdsz parlamenti többséggel rendelkezett, tehát minden intézkedés amit akartak, átment és ha akarták megvalósították. Az eredményét látjátok, államcsőd vagy IMF hitel. Az utóbbi sem sokkal jobb. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mindazt amit Öszödön mondott a miniszterelnök, az közvetlenül a választásokat követő időszak volt. Akkor beismerni azt, hogy megtévesztették a választókat a hatalom megtartása érdekében, azt nem lehet egy ötórai teázással rendbe tenni.
    Ha egy kicsit kikapcsolnátok az elfogultságért felelős génjeiteket akkor, legalább egyszer elismernétek, hogy bizony az elmúlt nyolc évet elszúrták az elftársak, nem kicsit nagyon. A magam részéről remélem, hogy olyan emberek soha többé nem kerülnek Magyarországon kormányzási pozícióba, mint amilyenek ők voltak. Nyolc év alatt az EU és a térség koldusai lettünk, és ezt kizárólag nekik köszönhetjük.

    Tehát az egy dolog, hogy mit gondoltok, meg hogyan vélekedtek, attól a valóság még egészen más.
    PS. Juhorka szavaival élve, nem lehet összehasonlítani azt ami összehasonlíthatatlan.

    VálaszTörlés
  13. Izééé... nem miniszterelnöki, hanem pártelnöki beszéd volt, a saját párttársai számára.
    Valóban érdekes a dolog, a komcsi-szocik valahol a 90-s években rekedtek, amikor már maga a 'PÁRT' szinte egyedekre bomlott halmaz volt (mondjuk azt, hogy abszolut demokratikusan), s a (szerintem) komcsi-fidesz viszont "visszanyúlt" valahová az 50-s évekre, ahol nincs(nem volt) helye megkérdőjelezni a nagy vezér zsenialitását.
    Részben ezért, s részben a választásokon vesztes pártvezér "hozzáállásán" is sok múlott, hogy a 8 év kormányzása sikertelen volt.

    VálaszTörlés
  14. Bocs Nezsu, de közben még kiegészítettem utolsó hozzászólásomat.

    VálaszTörlés
  15. Igazad van, csak régi/új miniszterelnök jelölt volt.

    A többiről talán annyit, hogy ne csak baloldali újságokat olvass.

    VálaszTörlés
  16. Köszönöm a tanácsodat.
    Baloldali újságokat sem olvasok (akkor sem olvastam, amikor kvázi kötelező volt).

    Azért az mégiscsak más, ha valaki a pártját osztja ki (mégha ezt aztán az ellenfél úgy tálalja, ahogyan akarja :P ), mintha az országot osztaná ki, nem?

    VálaszTörlés
  17. Más?
    Tudomásom szerint valami olyasmit mondott, hogy a választást a szarból hozták vissza, és néhány trükköt felsorolt. Azokat ki csinálta? A párt, vagy a pártvezetés és a párt? Közösen. Ja, hogy ebből az aprócska tényből a rajuk szavazókat kihagyták..... Vagyis becsapták. Minden lehetséges eszközt bevetettek a választási győzelem érdekében. Semmi nem volt fontos, csak a hatalom megtartása. Majd úgy gondolták, hogy választások után lesz valahogy.
    Mi ez ha nem hatalomvágy?
    Később pedig egy ország látta kárát, még az is aki nem rájuk szavazott. Mikor pedig ténylegesen veszni látszott minden, akkor már ész nélkül elkezdetek lopni és sikkasztani. Ezt kellene sajnálni?

    VálaszTörlés
  18. Nyugiiii... eltűntek a süllyesztőben.
    Most a másik hatalomvágyó kezében van a hatalom!

    VálaszTörlés
  19. Sajnos még nem tűntek el. Most osztják az észt és hergelik a közvéleményt. Ezzel semmi bajom nem lenne, ha nem tették volna azt amit tettek. Azok után, hogy a hibás kormányzásukkal csődközelbe vitték az országot, majd az IMF karjaiba lökték jobb lenne ha feloszlatnák magukat. Senki nem ilyen baloldali erőre vágyik. Vagy aki mégis, az elvesztette a józan eszét. Ez a kormány másfél hónapja működik, egy kényszerpályára állított ország élén. A bolsik mintha elfelejtették volna azt, hogy ők juttatták ide az országot.

    És még egy javaslatom lenne, ne ess te is abba a hibába, hogy az elmúlt nyolc év kudarcait a fidesz ellenzékiségben gyakorolt magatartásának tulajdonítod. Ugyanis ha a fidesz kormányzás történetesen ugyanolyan hibás lesz mint a kommunistáké volt, akkor sem lesz illő az ellenzéki magatartására fogni a dolgot.
    Ezen érdemes elgondolkodni, mert elég gyakran olvasok ilyen véleményt.
    Úgy a siker mint a kudarc a mindenkori kormányt illeti meg.

    VálaszTörlés
  20. Persze, hogy nem tűntek el, ott vannak a fideszben is....nem is kevesen. s nemcsak az "egyszerű" párttagok között.

    Nem esek (csak amikor a bokám, már nem tud megtartani),
    a) az ellenzék (elvileg) mindent tud, ami ellenzéki ideje alatt történik
    b) nem nevezi a nyertes bandát ellenségnek, azért mert nem ő győzött
    c) nem szakítja ketté az országot (tudod, azzal a Rákosi féle izével: mi vagyunk többen az uccán!)
    d) amikor ő jut hatalomra, nem tesz úgy, mintha semmiről nem lett volna tudomása ellenzéki korában...
    van még pár betű az ábécében folytassam?
    A volt kormányt véleményezte a szavazók többsége. Bár én több pártra vágyom, s valami olyan szavazósdira, hogy szavazatom véletlenül se kerülhessen olyan pártra, akit végképp nem szeretnék megszavazni ("töredékszavazatok" elosztása).

    Természetesen, az öszödi beszédhez hasonló vagy nem hasonló szöveg sem fog kiszivárogni most, mert igen szigorú a pártfegyelem. (azért néha szeretnék belehallgatni egy-egy fideszes vezetői megbeszélésbe is, érdekes lehet)

    Viszont, az elmúlt időkben Te bíráltál, s én hol egyetértettem, hol ellenvéleményemet fejeztem ki Nálad.
    Most én jelenítek meg bírálatokat, s Te fejezel ki ellenvéleményt nálam, s ez szerintem így van rendjén, nem?

    VálaszTörlés
  21. Nincs is ezzel semmi gond. Jól teszed ha bírálsz, csak azt tedd konzekvensen.

    VálaszTörlés
  22. Vegyük sorra.

    A beszéd tudatos félreértelmezése, a jobboldal fantáziadús szereplésének az eredménye, hiszen ki ne értene azzal egyet, hogy kurvaországozni, az egy csúnya dolog. A lényeg meg nem számít, mert az egyszerű emberek úgy sem értik, azt nekik nem is kellett érteniük, legalábbis a jobboldal szerint. Tehát nyomták az agyakba, hogy a kormányzat hazaáruló, stb, stb. Az erre vevő szélsőjobbosok pedig megkezdték az "igazi harcot". A következmény egy szívós aknamunkával aláásott kormányzat, amit még önmaguk rossz kommunikálásával és kapkodásával is megfejeltek a kormánypártok. Ez nem volt elég, ezért a "harcosok" a fidesz hallgatólagos támogatásával, a lehetetlenségig tönkretették a kormány és az ország tekintélyét. Közben jött a reformellenes nagy népi összefogás népszavazással, fenyegetéssel, amúgy szélsős hangon, de ismét teljes egyetértésben a fidesszel.
    A mszp - szdsz frakció hiába rendelkezett parlamenti többséggel, szinte semmit nem tudtak elérni a fentebb említett okok miatt. Meg voltak bélyegezve! Az elmúlt nyolc év közös "eredmény"! Mindenki mindent elkövetett, hogy ez így történjen. Kik a hibás, kapkodó, nem kellőképpen átgondolt lépéseikkel, kik pedig a mindent aláásó, népbutító aknamunkájukkal.

    VálaszTörlés
  23. Csak egy kérdés. Miért kommunistázol?

    VálaszTörlés
  24. Nem szép dolog visszakérdezni. (csak mellékesen)

    Nem azok. Szerinted hogyan határozható, meg a kommunista és a nem kommunista?

    VálaszTörlés
  25. Mivel határozottan állítod, hogy nem azok. Határozd meg nekem.

    VálaszTörlés
  26. Egyszerű.
    Aki nem fidesz, esetleg jobbik kedvelő az kommunista!
    szinte mindegy, hogy éppen annyira nem kedvelsz(kedvelek) egyetlen pártformációt sem, kommunista vagy(vagyok), mert a fideszt sem kedveled(m).

    VálaszTörlés
  27. Konzekvensen teszem. Minden számomra nem tetsző dologról tudósítok :D

    VálaszTörlés
  28. Az elmúlt nyolc év kormányzással kapcsolatban minden tetszett, mivel nem nagyon tudósítottál.

    VálaszTörlés
  29. Tudósítottál Te!
    Minek 2x ugyanaz?
    Neked tetszik, mondjuk a nenyi? (sok régi fidesz tagnak nem)

    VálaszTörlés
  30. Én a kötelező kifüggesztéssel nem értek egyet, ezt már elmondtam nálad valahol. De az is lehet, hogy a Juhornál.

    VálaszTörlés
  31. A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) egy kommunista politikai párt volt Magyarországon, amely szovjet támogatással és felügyelettel kizárólagosan gyakorolta a hatalmat (állampárt) 1956 novembere és 1989 októbere között. A magyarországi rendszerváltás során megszűnt, pontosabban két részre szakadt; a keményvonalasok megalakították a Munkáspártot, míg az új rendszerhez alkalmazkodni kívánók a Magyar Szocialista Pártot (mindkettő jogutód).

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Szocialista_Munk%C3%A1sp%C3%A1rt

    Nem mindenki kommunista aki nem fideszes vagy jobbikos. Ezt te mondod és nem én. Ne ferdíts.

    VálaszTörlés
  32. A wiki elfeledte a fideszbőrt magukra húzott volt kommunistákat megemlíteni ... hmmmm...
    Igaz, valószínüleg önkritikát gyakoroltak. Amúgy jó kommunista módra :))))

    VálaszTörlés
  33. Szolzsenyicin:
    “A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”

    http://w.blog.hu/2010/03/14/kommunista_fn

    VálaszTörlés
  34. Egy viccesebb: a nyolcvanas években, a kommunista azt jelentette, hogy bár már ő sem hisz a szocializmusban, másokat mégis baromságokkal fáraszt, s teszi mindezt azért, hogy a húsosfazék közelében lehessen.Meghamisítja a múltat, a jövőt, a jelent. Akkoriban gazdái az oroszok voltak, mára lehetőségei kiszélesedtek, bárkit kiszolgál akár a haza kárára is.
    Továbbra sem hisz semmiben, és még mindig hazug mesékkel eteti a jónépet, miközben privatizál, és "fejleszti" ezt a szegény országot.Röviden szólva, egy erkölcsi fekete lyuk.

    VálaszTörlés
  35. Ezzel egyetéertek.
    S nagyon sokan tevékenykednek ezek közül a fideszben mind a mai napig.
    Névsor:
    http://egyenlito.blog.hu/2010/07/20/nevsorolvasas_1
    Kicsit pontatlan, néhol múlt időt kellett volna használnia a névsor összeállítójának.

    VálaszTörlés
  36. Tudomásom szerint meg mindenki így csinálta, sajnos!

    VálaszTörlés
  37. Én azért ezt másként látom. Csak a Gyurcsányék! Senki más.
    Gyurcsány Ferenc - akkor még miniszterelnök-jelöltként - május 26-án az MSZP frakcióülésén elismerte, hogy az MSZP és a kormány hazudott. "Nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél, két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Az ország annyival lépte túl lehetőségeit a szocialisták és a liberálisok kormányzása alatt, amit korábban elképzelni sem tudtak. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit" - mondta a jelenlegi miniszterelnök Mit mond a miniszterelnöki eskü? A miniszterelnöki eskü szerint a miniszterelnök feladata az Alkotmány és a jogszabályok megtartása és megtartatása, valamint a Magyar Köztársaság fejlődésének előmozdítása. A miniszterelnöki eskü szövege: Én, Gyurcsány Ferenc, esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek. Az alkotmányt és a jogszabályokat megtartom és megtartatom. A tudomásomra jutott titkot megőrzöm, miniszterelnöki feladataimat a Magyar Köztársaság fejlődésének előmozdítása és az alkotmány érvényesülése érdekében lelkiismeretesen teljesítem.

    VálaszTörlés
  38. Na, pont ebbe kapaszkodott minden kockás fafejű!

    VálaszTörlés
  39. Szerintem annak kockás a feje, aki ezen nem háborodott fel és mint állampolgár nem ítélte azonnal el az egész bandát. Csak halkan jegyzem meg, hogy tisztességesen ez a parlament falai között és a választások előtt hangozhatott volna el valamennyire tisztességesen. Minden egyéb forma, tisztességtelen az országgal szemben. Nincs szüksége Magyarországnak ilyen gazfickókra.

    ajánlom figyelmedbe:

    http://bloki1.multiply.com/journal/item/383/383

    meg ezt is:
    http://bloki1.multiply.com/journal/item/384/384

    VálaszTörlés
  40. Bloki!
    Emlékeztetni szeretnélek, hogy Gyurcsány már nem miniszterelnök (viszonylag rég óta!) :D
    Nem sikk halottba belerúgni!

    VálaszTörlés
  41. Ez igaz, hála az Istennek. Azonban a "ténykedése" sokáig megkeseríti még napjainkat. Olyan mint a Katrina hurrikán pusztítása, elmúlt, de még mindig látszanak nyomai.

    "Nem sikk halottba belerúgni!"
    No de legalább sokáig fog élni, ha már halálhírét keltetted.

    VálaszTörlés
  42. Itt a válasz:
    "A képviselők állandó utalásai elől Lendvai Ildikó sem menekülhetett, s bár először kikerülte a cenzori múltjára utaló felvetéseket, később hosszan beszélt rendszerváltás előtti tevékenységéről. "Én hittem annak a rendszernek az elveiben" - mondta. Tanulságos és elgondolkodtató pillanatok voltak."
    http://torokgaborelemez.blog.hu/2010/07/21/215_cenzor_volt_e_lendvai_ildiko

    VálaszTörlés
  43. Ezt olvastam, sőt meg is néztem. Ezzel komcsizással az a baj, hogy megkerülhetetlen tény a mai képviselők és egyéb funkcionáriusok múltja mindkét oldalon, ám valamiért csak az egyik oldal valamikori párttagjait éri ezért vád, sőt az a rágalom, hogy még mindig kommunisták.

    Alapvetően nem erre vártam a választ, hanem erre: "Szerinted hogyan határozható, meg a kommunista és a nem kommunista?"

    VálaszTörlés