Bogdán Kálmán: Csak a szépre emlékezem

Most kaptam azt az információt, hogy Bogdán Kálmán könyvét csodálatos cikkben méltatták.
Én itt is megköszönöm, hogy olvashattam. :)

Szeretettel osztom meg mindenkivel. :)

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/9514

Bogdán Kálmán utólagos engedelmével

Ezeket a képeket kaptam, az én drága Barátomtól, amelyeknek kapcsán készítettem a képes multis ismertetőt.
De Juhorka kérésének is szeretnék eleget tenni, tehát felrakom, s ha majd Kálmán ismertetővel együtt felrakja öket, leszedem.

Idézet a levélből:
.... "Szeretnem , ha lehet , hogy ezek a festmenyek felkerulnenek a blogomba plusz rovid tortenete a nagybanyai kolonianak (magyar barbizonnak neveztek Hogy kell ezt csinalni "?"

Bogdán Kálmán: Irány Olaszország (Emlékek az Iliescu korszakból)

Befizettem egy kirándulásra: „Jöjjön velünk Olaszországba, Romába az örök városba”.
Potom 10 000 és 80 dollár. Lejm volt, tegnap kaptam meg a fizetésem, de honnan a dolcsi? A dollár pedig kell Rómában. Dehát minden út a romákhoz vezet, és elsétáltam egy forgalmasabb szálloda elé, és dúdolgattam : „húzd rá cigány”. És tényleg, máris húzni kezdte az ingemet egy barnaképű menedzser: „Nekem van, csókolom a szívét doktor úr”.
És előhúzott a nyakkendőjéből egy zöld színű csomagot „kétszázhúsz lejbe számolom, művész úr, tiszta ráfizetés”. „Jó” – feleltem – „de nézessük meg a beváltónál, nem hamis-e?” „Drága mérnök úr, hogy volna ez hamis szebb mint az igazi, inkább odaadom 180-ért”. „Sajnálom, nem kell” feleltem határozottan. „Menj a nyavalyába randa kommunistája. Tegnap még Csausezku seggét nyaltad, most pedig válogatsz a dollárban?” Végül sikerült megszereznem a kemény valutát, befizettem a kasszánál, ahol meghagyták, hogy ekkor és ekkor, itt és itt pontosan jelenjek meg, csak annyi csomagot vigyek, amennyi 5 napra elég. A vám roppant szigorú, nem fogadnak el csak valutát.
Pontos időben megjelentem. Ott már várt egy nyakig minibe öltözött miss Universum, és megmutatta a helyemet. Körülnéztem a kocsiban. Utitársaim egy Miss Sisipi, egy Miss Tikum, egy Missa Solemnis, és egy 15 tagú népi zenekar, hangszer nélkül, csak a tokokkal fel szerelve. A nagybőgő tokjában hármas ikrek gügyögtek, a hegedűk tokjaiban egy-egy napsütötte rajkó dundiskodott. Egy brácsás magyarázta: „Igen, visszük a drága gyermekeket egy kis világot látni. Nem is kell értük fizetni, jól eférnek az anyjuk ölében, hiszen nem régen jöttek ki onnan. Nézze, milyen okos a lelkem: ,,Most éppen a mámi felmossa... Vigyázzon, nehogy belelépjen... Igaz, szerencsét hoz...
Talán Nápolyt? Nem megyünk mi szállodába, nincs nekünk ahhoz lóvénk. Van ott egy fogadó... Egy örökbe fogadó raj ... Olcsón mérjük, kétszáz dollár kilója, a cucli ráadás. Bonus.. Most úgyi megy az export. Aztán van belőlük otthon elég. Ha nincs, csinálunk!”
A szőke Miss Planéta a mikrofonba beszélt. Elegáns volt, hátul semmi, elől a mikrofon.
Vigyázzunk, ez nem üzletelési út, hanem turizmus. Különben sem biztos, hogy ma az ismerős vámosok vannak szolgálatban.
Szomszédom megjegyezte: „ Nem érdekel. Én csak ágyakat viszek.” „Csak ágyakat?” – kérdeztem. „Maga nagyot hall? Csapágyakat!”
Mitica egy tankot hozott magával, de nem találják meg, két tucat Kent közé rejtette.
Megérkeztünk a határra, jönnek a vámosok
„Mi van vámolni való?” „Mi van ezzel a bölcsődével?” „Jaaaj csókoljuk a szívét visszük őket világot látni, már a legkisebb is elmúlt hat hónapos, és még egyik sem járt külföldön, pedig mondta az üdvégy úr, hogy romát látni és meghálni... Mitica kijavította:
„Talán Nápolyt?” A brácsás tiltakozott: „Nem, nem nem hozzuk napoi” (napoi : vissza románul).
Másik vámos a tankot szúrta ki: „Mi ez? Tank?” „Dehogy!, emlék. Egy disszidens hagyta itt, még az oroszoktól kapta. Egy kakukos órát adott érte.” „És ezek micsodák? Kentek??” „ Persze, hogy kenünk!” „Az más. Kent ju”. „Én is köszönöm, tenk ju!”

Már, már indultunk, amikor három egyenruhás férfi rontott ránk. A gárda!!!
Mindenki le a kocsiból, csomagokkal együtt!!! Kinyitni!!!Alig volt bennük valami. Két exkavátor lépegetett ki bánatosan, három komplett fürdőszoba berendezés. „Valódi csempés árú”, jegyezte meg egy hölgy. Csomó spenót konzerv, és cipőhúzók tömege.
Egyik utasnál egy Iliescu poster: „Tetszik tudni, ha rám tör a honvágy, csak ránézek erre a képre, és rögtön elmúlik a honvágyam...”
A gárda kijelentette: Kész, Gata! Nem mennek tovább. Visszafordulni!!!
A népi zenekar üvöltött: „Mi lesz a csecsemőkel?” Egy napszemüveges úr megnyugtatta őket: menjenek ki a Hamza piacra, ott minden szerdán csecsemő osztás van, sorban állnak a külföldiek. Csinos csajokat is vásárolnak....
Megérkeztünk, ahonnan kiindultunk. Persze, mentem a kasszához. Kérem a pénzem vissza. A szőke Missisipi rám förmed: Úgy kell nekünk, ha nem turistáskodunk, hanem szajrézunk. Persze, visszakapom a pénzemet, abszolut törvényesen járnak el.
Útiköltség a határig, oda-vissza, plusz ott tartózkodás, reggeli, ebéd vacsora üdítők...
„De nem kaptunk egy falatot sem !”, tiltakoztam. „Ja, az a határ után járt volna. De ha mi csempészünk, a turizmusunk nem fizethet rá.”
De a mi vállalatunk pontos és tisztességes.Természetesen visszakapom a befizetett összeget. Minusz a kezelési költség, a komisszió, jutalék, fordítás, xerox, hitelesítés, tehát jár nekem vissza 6200 lei 13 bani, a dollárt is visszakapom, persze hivatalos árfolyamon, mert mi nem feketézünk. Tessék aláírni, itt a 6200 lei 25 bani, mert biztos nem tudok visszaadni és a 393 dollár. Legyen máskor is szerencsénk! Jövő hónapban rendeznek egy kirándulást Irakba.
Szomorúan számolgattam a pénzt. Istenem, ha ezt az összeget bankba teszem, egy év múlva egy pár cipőt vásárolhattam volna. Még ha csak gyermekcipőt is.
Nálunk a turizmus úgyis gyerekcipőben jár.
U.i. Sokat fejlődtünk, ma már csizmában.

Bogdán Kálmán

Ismét egy Bogdán Kálmán gyöngyszemmel örvendeztettem meg tegnap este. Íme:

---------------------------------------------------------

Magyar veszedelem
Irtja Vadim Dudor
A központi sovénító kura kurátora

Híveim, fánjaim, feleim! Először is vizsgáljuk meg tüzetesen a magyarok eredetét. Először is a magyarok nem eredtek, ők lettek, Ők maguk dicsekednek a baltiak rokonságával (balti, balta, (baltazár ez fegyverszünetet jelent). Legkorábban a Gobi sivatag szélén találkozunk a nevükkel ( székely góbé, Gobi Hilda¸ mogyor Ó ! magyar ráz ! Pontosan ma sem tudjuk honnan a francból is jöttek. Egy ú.n. tudósuk sem találta, keresi Csomag Sándor.
Ez a gyülevész, t.i gyula-vész, sisere, hortista, fasiszta, intimpista, trappista (t.i. lóversenyeket rendeztek ), irredenta, revizionista hadnak két vezére vala: az állandóan dühös, kegyetlen orgyilkos Mogorv és a viccelve, vigyorogva öldöső, gyilkolgató Humor, ezek kacagányban jártak.
Ez a vérszomjas, bethlenista, rögtön imperialista programmal lépett a történelem színpadára . Azonnal megtámadták Kinát, de a kinai falat nehéz falat volt számukra.
Aztán Japánt akarták elfoglalni, de Hiro simán megállitotta őket. Megálltak tanácskozni: No, most merre? Hangzott el a kérdés. A legöregebb táltosuk Horngyula elrikkantotta magát: „Erre, délre!” „ Merre?” kérdezte Csányi Gyuri vezér. „Nem hallottad, vagy nem akarod?” kiáltott Orr bán a honfideszből. A tömeg lelkesen óbégatott. „Igen ! Erdélyre!” És megindult a csőcselék. Végigrabolták Indiát, jártak a Gangesz partjain, ahol szerettek volna heverészni a Daily verőn, de a Daily Mail leleplezte őket. Tovább potyáztak a portyáikon, amíg elértek a balti államok vonaláig.
Itt szerettek volna letelepedni, amit sok irásos emlék bizonyít (balta, balta-zár, ami fegyverszünetet jelentett). Gyorsan megalakították az első osztják-magyaj monajhiát. Majd innen is kiseprűzték őket ( seprűcski se hajcski ). Tovább fosztogattak nyugat felé. Etelközben megálltak, lakmározni, hiszen étel közben jön meg az étvágy. Innen a Kárpátok szorosain keresztül betörtek Erdélybe, kivéve a kazárokat, akik kövérek voltak és a Vereckei szoros túl szoros volt számukra, így ők kerülő úton lopakodtak be Transilvániába. Az őslakók barátságosan fogadták a ferdeszemű, vad, kegyetlen barbárokat, Erdély nyugati határán például hatalmas pannókat állítottak fel: „Ez nem székely föld” felirattal. A martalócok rögtön el is nevezték Panóniának.
A teljesen kulturálatlan horda nyereg alatt puhította a húst és az ellenfelet, ami annál inkább undorító volt, hogy nem ismerték a nyerget, sem a nadrágot. Mivel a meztelenseggük –meztelenségük – sértette a magas műveltségű őslakók izlését, egy-egy farmert nyújtották át nekik : „na drag, na drag” szavak kíséretében. Mire a barbár magyar „Áhá, ez nadrág!” a fejére húzta a drága Lévy-Strausst.
Az egyik őslakó (akadémiai tag) udvariasan megkérdezte az egyik magyar barbártól: „Mi az, amiben a nyílvesszőit tartja?” Az ráförmedt: „Tegez”. A tudós máris válaszolt: „Szerbusz, kérlek alásan”.
Ekkor azonban a söpredéknek már több vezére volt. Egykori angol nyelvű feljegyzésekből ránk maradt néhány vezér neve : Álmos (Sleepy ), Előd (Predecessor), Ond (Sperm), Tass (Szovjet MTI !!!), Töhötöm (I may do it).
A gyülevész had sátrakban lakott. Háza csupán Árpádnak (Your barley) volt. Innen az árpádházi név.
Első királyuk Vajk volt, aki, amikor érezte, hogy sok vajk van a fején valutaüzérkedésbe kezdett, és a pápától koronát vásárolt. A pápa dollárt kért cserébe, de Vajk az üzente, hogy nem ad dollárt, mert cent is van (innen a szent István név).
További királyaik közül megemlítjük Salamont, aki fényes tőke befektetéseket csinált, Kálmánt (Calmant), aki azzal ámította a népet, hogy bozgorgányok pedig nincsenek, és az együgyű megszüntette a bozgorgány égetéseket, az egyetlen haladó hagyományt.
Egyik királyuk Vak Béla volt, akiről az appendicitis betegséget nevezték el.
Egy csúnya gatyabaj is tőlük származik a trippertitum, amely főleg a kurucok között virágzott. Ezek a kurucok voltak az első kommunisták hiszen jelmondatuk a poli berta te volt (Vaim megjegyzése: Berta Zrinyi Ilona fedőneve lehetett, aki akkor Munkács környezetben él és a férje Thököly).
Egyetlen valamire való királyuk volt a román Matei Corvin, akinek apja Huniade Ioan komoly üzletember volt. Belgrádban olyan nagy bevételt csinált, hogy máig harangoznak miatta. Még annyit, hogy a mohácsi kupameccsen, hatalmas vereséget szenvedtek a török válogatottól, és Lajos a csapatkapitány addig cselezett, amig belefulladt a saját cselébe. Hol volt ő Hagitól!
Mert ott van például Mikszáth. Ugyebár „Mic” a mi csodálatos latin–dák nyelvünkön azt jelenti, hogy „kicsi”. Mikszát, tehát „kicsi falu”. Ugyanez vonatkozik Kisfaludira is.
Másik emlegetett költöjük, bizonyos Adi, pedig bűnöző volt. Őmaga kérdi, hogy szabad-e betörnie Dévényiéknél a dalai lámával szövetkezve?
Mi a teendő? Legelőször megszüntetni a provokációt. A dohányárudákról azonnal eltüntetni a feliratot: Tut Ungeria. Minden Magyarország? Ha olvasom, felforr bennem a dák vér. Decebál ismét saját kardjába roskadna ha olvasná. Az ő idejében ilyesmi nem létezett.
Emberek, testvéreim, apáim, anyáim, barátaim, traianjaim, Decebáljaim. Párt tagom! Éberség, mert megtörténhet, hogy amikor megkapom az irodalmi Nobel-díjat, tiszteletemre a magyar himnuszt fogják eljátszani.

Bogdán Kálmán: Két neműek

Hogy az milyen nagyszerű,
Ha valaki kétnemű
Ott vannak az éti csigák
Az övék az egész világ
És az a sok egysejtű
Itt a szexi egyszerű
Nem kell ide nagy tudás
Oly könnyű az osztódás
Látod, az ázalagok
Biza, nem gyász alakok
Világos, hogy nagy a haszna
Ha valaki protoplazma
Ugye, milyen okosok
A vidám ostorosok
És az algák sem balgák
Nem udvarol napok hosszat
Sohasem a derék moszat
Ha van a pucájában vér,
Egykettőre tárgyra tér
Figyeljünk hát, hallga, hallga
Igy udvarol egy stramm alga:
„Unom magam egyedül
Egy tücsök sem hegedűl
Kot-kot-kot.kodács,
Most kéne egy osztódás
A probléma nem kényes
Mert hát itt nem törvényes
Ha van kivel, nincsen mivel
Az osztódás csodát művel
Amott jön egy amöba
Lám az enyém lesz ő ma
Eszemadta amőbája,
Megigézett az ó bája
Igaz, ilyet rég nem tettem
Gyere osztódjunk mi ketten,”
Meghallgatlak, derék alga
De az igazat bevallva
Ez a kérdés elég kényes
Egy amőba túl igényes
Nem jöhettél soha jobbkor
Gyere osztódni, hát sokszor
Igyekezz hát dolgozz, alga,
Sok bezédnek sok az alja
Egy, kettő, három
A negyediket várom
Nincs több?
Nem vagy transzban?
Akkor gyorsan menj a francba
Hittem neked én a balga
Nem vagy te alga,
Puhány vagy Dezső !!!

Bogdán Kálmán: PLAY DARWIN

            Tegnap előtt Darwin koma erélyesen rám szólt
            Ejnye lusta öreg majom, mássz le már a fáról
            Ezért asszony, ne habozzunk, mert új módi lesz itt,
            Földön fogjuk elvégezni a minden heti sexit
            Romantikus lesz a dolog, meglátod szép hölgyem
            Ha kéz a kézben andalgunk majd a Neander völgyben

Vadregényes a Neander, csupa hegy és katlan
Nincs még ember aki lakja, épp ezért lakatlan
Élhetjük a világunkat, amig bírom szusszal
Talán végre találkozunk homo erectusszal
Ezért anyjuk annyit mondok, arra elkészüljél,
Nincs más dolgod, csupán annyi: gyermekeket szüljél.
Emberekkel népesítjük be az egész földet,
Köszöntöm hát személyedben az ősanyai hölgyet
Sok a duma, apuskám, hát nosza fel a tettre
A sok dumától el mehet az ősanyuka kedve
Látod, máris el szaladt vagy tizezer esztendő
És ki tudja, mit hozhat a távoli jövendő
Ez az evolució
Nem egy revolució,
Ezt nem lopja el a kujon
Hires iliescu jon
Nini, nézzed, milyen derék :
Megjelent a kocsikerék
Hogyha várunk egy kicsit
Jönnek a nagy gépkocsik
Előgördül az első Ford,
Benne báró, Sir és Lord
És amire vár sok ember,
Megszületik lám, Gutemberg
Mit ma remélni se mersz
Lesz itt regény, dráma, vers
Puskaporos lesz a harc
Ezt el toltad, mister Schwarcz
Kolumb el követ egy hibát,
Fölfedezi Amerikát
Nem lesz ebből semmi jó.
Létre jön az Euró
Fejlődés a legjobb úton
Megjelenik a nagy Newton
Nyilatkozta Galilei
Nyugalmát csak akkor leli
Ha el hiszik bár furcsa dolog,
Ez a földgömb mégis mozog
Ég a villany? Úgy bizony,
Fölfedezte Edison ...
Fordulópont, nem vitás
Ma a relativitás
Boldogsághoz, ami kell,
Feltalálja Graham Bell
E ládában mi van itt?
Mi legyen? Hát dinamit
Nem kell kuporodj a bilin
Ime itt a penicilin
Ne vágjad hát ki a dilit
Dobd el már a tele bilit.
Ez egy televizió,
Néha, ritkán, nézni jó
Lám fejlődésünk így jut el
Isten hozott kompjuter
Haladásban nincs szünet
Építsünk atom művet
Itt is meg lesz a nagy csoda
Most nyílik meg Cserna Voda
Most ezen a nyáron.
Vigyázz: egy, kettő, három !
Jaajjajajajajajaj !!!
Mi van apjuk, mi a baj ?
Az atomművünk egyet lobbant
Az egész világ, nézd felrobbant
Krr...krr bum-bum sssss!!!BUMMMM
Befagytak a tengerek,
Kihaltak az emberek
No, akkor ba---meg anyjuk. Fel a fára.Kezdhetjük előlről

Bogdán Kálmán: PÁPUA SZERELEM

         Világhíres kutatóval történt az eset,
         Hogy egy pápua leányba beleszeretett.
         Nem bánta egy csöppet sem, hogy az kannibál,
         S akkor boldog igazán, ha emberhúst papál.
         Ettől kezdve fehérek közt nem mutatkozott,
         Ha kérdezték, mi az oka, így nyilatkozott:

Ref.: Hát ezek a pápuák, becsszavamra, jópofák,
         Ha nem iszik a pápua, csak annyit mond, hogy pá pia!
         S az már nem utópia, hogy szeret engem egy pápua.
         Kiló rúzs kell ajakára, nincsen gondja a kajára,
         Olyan mint egy szent apáca, de orrában két kis pálca,
         Hogyha szól a tamtam, máris csókot kaptam,
         Ajakáról hangzik a bók: ennivaló pasas vagyok.
         Hammm!

         Hogy terve ne menjen füstbe, vizet forral egy nagy üstben
         Megfognak és beletesznek, úgy szeretnek, majd
                                                                                   megesznek
         S ha már forró a víz nagyon, szólok, megfőztél angyalom!
         S bíztatnak a pápuák: megeszünk. Hát pá, pupák!
         Máris szól a tamtam, megkóstolnak.
         Ham-ham!

         Teste lesült, és úgy néz ki mint egy pápua
         Egy pár levél szükséges csak, nem kell más ruha,
         A holdfényes éjszakában, ha a tamtam szól,
         Jókedvűen énekel a kenyérfák alól.
         Vígan mulat olyankor, ha áll a kani bál
         Csókolja pápuapárját és így kiabál :

Ref.: Hát ezek a pápuák...

FOGYÓKURA

Jó, jó tudom, hogy ilyen címmel van már, de ez a teljesebb. Drága Kálmán úgy látom megörvendeztet a félkész műveivel is.

-----------------------------------------------------------

           Jaj, de jó a habos sütemény
           Mogyoró van az ő kozepén,
           Ilyet én nem kapok,
           S ha ezért zokogok,
           Tudom, sajnálnak az angyalok
           Nekem nincs apukám, anyukám
           Csak egy fél kifli az uzsonnám,
           Közben jó, édes krém illata száll felém
           Mmm! De jó egy naaagy túrós ( sütemény)

Drága, kedves molett, dundi kor- és kartársnők, ez a fél kifli az én napi kalória szükségletemet kell, hogy fedezze. Mert az én életem, egy szűnni nem akaró fogyó kúra Már kicsi bébi koromban nem piskóta, hanem parizer lábaim voltak.
Ha bemegyek egy divat árú házba, már a bejáratnál azzal fogadnak az eladók, hogy „az XXL és különleges méretek osztálya, ott balra, hátul van, de nem hiszem, hogy tetszik találni megfelelőt...olyan sok ikszes osztályunk még nincs”. Hajdan, még 83 kilós koromban olykor beültem egy cukrászdába. Sajnos, a baj már a beülésnél kezdődött. bármelyik ülő alkalmatosságot szemeltem ki mind rettenetesen kényelmetlen volt. Mindegyik széléről lelógott legalább egy három kiló belőlem. A barátnőm pedig összesen 52 kilójával ha rá ül egy százas euróra, legalább húsz euró kilátszik alóla. Sőt, istenkém egyszer csak egy olyan kicsi puff volt szabad a cukiban. Kérdem, udvariasan a mellette ülő csávótól „Szabad kérem, ez a puff?” „Hogyne kérem, tessék”. No, puff nekem, kissé óvatoskodtam, de a végen... sikerült. lekuporodnom Igen ám, de amikor felálltam,
a puff is velem emelkedett, úgy nézhettem ki, mint egy négyszarvú bika. Annyira ragaszkodott hozzám, hogy alig bírták kiráncigálni belőlem a torredorok. No jó, végre sikerült. El kezdek bámulni a tészták között. Körülöttem csipegetik, nassolgatják, ízelgetik, majszolják, eszegetik, falatozzák, habzsolják, hogy ne mondjam, zabálják a pultról oly csábítóan mosolygó krémeseket, indiánereket dobostortákat, puncsosokat, aztán odalép hozzám a pincér és érdeklődik: „Mit tetszik kérem fogyasztani?” Ilyenkor átvillan az agyamon: csakugyan, mi a francnak fogyasztok? Már, már az ajkamon van a válasz hozzon nekem képviselő fánkot amíg azt nem mondom, hogy elég..., nem a fánkból, de a képviselőkből. De sóhajtva erőt veszem magamon és így pihegek: hozzon nekem egy köcsög joghurtot. Igaz nálunk jaurtnak mondják, már ettől is elveszik a jogot.
Erről eszembe jutnak a jogik, vagyis a fakírok, akiknek könnyű eltemetkezni az édes anyaföldbe, vagy jókat szenderegni a szöges ágyon, de üljenek be egy fast-foodba, persze, nem ahol lóhúsból készülnek a harapnivalók, hanem ahol sülnek az isteni pirospozsgás flekkenek, tündéri tordai pecsenyék, angyali májas hurkák, álom kolbászok, fenséges libatöpörtők, alattuk mint a szférák zenéje, pezseg, sistereg, serceg, gyöngyözik, az a varázslatos hagymás zsír. Én meg mehetek túróért. Sovány túróért! És még az is izlik nekem, tehát hízom tőle. És mégis még egy adagot rendelek. Retúrót.
Megpróbáltam kérem szépen, tudományos alapon fogyókúrázni!
Elsőnek a holisztikus kúrát találtam praktikusnak. Aszongya, hogy ez a holisztika és az ezo terike irányában nyitott egyéneknek való. No, gondoltam, kinyitom magam! Hát csuda érdekes dolog.
Megtudtam, hogy az emberben hét test található. Igy már világos, miért vagyok én pluszmolett. Elég, ha egyetlen testbe 10 -12 kiló szorul. És ezenkívül még 3 szint. Ezek kitesznek legalább 5-6 kilócskát. Megrendeltem a könyvet, és megtudtam, hogy a holisztikus fogyókúra és alakbantartás csak ezoterika iránt érdeklődők számára való. Már meg is rendeltem az Ezoterika lexikont. 2300-ért, mert utána kell néznem, hol van az az éter test ahol megtaláljuk a kinai meridiánokat. Ettől is leadhatok néhány kilócskát. Közben kísérleteztem a turbó kúrával, itt sajnos tévedtem, mert magam helyett a Turbó sert fogyasztottam. Hát a tudomány nem segít. Próbálkozzunk a naturalista kúrával. Elfogyasztottam 4 kiló cseresznyeszárat, 5 kiló meggyszárat, 3 kiló csalánszárat vagyis minden szárt aztán rátértem a magokra, állandóan rágtam, közben makogtam cseresznyemag meg, meggymag , aztán jöttek a kaloriák: a 10 deka spenót 72 kalória, egy fej saláta 90; vagy: 1 deka szalonna 10 pont, egy zsemle 10 pont, 12 deka kolbász 10 pont, 1 kiló répa 10 pont. És akkor hány pont egy nagy adag töltött káposzta bennefőttel? Pont azt felejtik ki?
Elkezdtem tornászni. Felvittem 16 fekvőtámaszig, amikor megtudtam, hogy ez a gyakorlat főleg férfiak szexi mozdalata.
Rendeltem biciklit. Pedáloztam hajnalban délben, este. Egy hónap alatt csak két kilót szedtem magamra.
Beiratkoztam fitness klubokba, az elején örültek nekem. Mutogattak hogy íme egy tagunk, aki most kezdi a kezelést. De egy hónap múlva ugyanígy prezentáltak.
Jött a kocogó mozgalom. Vasárnap hajnalban felcibálom magamra a bermudámat, lábamra az adidast megindulok a blokk körül kocogni. Persze.az összes lakó az ablakban van, és amíg én kocogok, ők kacagnak. Amikor kijelentettem, hogy abbahagyom, a bizottság együttesen könyörgött, hogy ne hagyjam abba, mert az egész blokk
alig várja a vasárnap reggelt. Ilyenkor a gyerekek is elzárják a komputert.
Majszoltam zöldbab hüvelyt, ugyanezt zöldborsóban, zöld dióhéjat, mogyoróbogyót, csipkebogyót, igazán bogyókúrát tartottam.
Vásároltam olyan masszirozó övet. Két hét alatt kihíztam.
És azok az izléstelen viccek. Egyik kollegám az ajánlotta, hogy adjak le sürgősen vagy 6 kilót és akkor résztvehetek a nehézsulyú sumi bírkózásban. A másik figyelmeztetett, ne csodálkozzam, ha egy matróz a hátam mögött tiszteleg. Miért? kédeztem. A feneke miatt.
Mert az tengernagy.
Van egy udvarlóm. Jó, jó, tudom, ellentétek vonzzák egymást. Ő 57 kiló mobiltelefonnal együtt.
Sétálgattunk a szép tavaszi napsütésben. Mondom neki, pihegve, Alfonz, én úgy érzem,
be tudnám tölteni a magácska életét. Mire Alfonz szomorúan válaszolt: Hol van már nekem akkora életem? Tovább poroszkáltunk, egyszerre csak aszongya Alfonz: „Viszontlátásra Malvinka” – ez én vagyok. ”Hová, hová Fonzika?” – ez ő – becézve. „Átmegyek a magácska másik oldalára.Ott árnyék van”.
Legújabban egy dalt komponáltak a számomra. Megmagyarázták, ha én egy kompon állnék, az menten elsüllyedne.


           Kislány, ha fogyni tudna,
           Kislány, ha fogyni tudna,
           A szívembe bejuthatna,
           Adjon le hát le két ezer dekát
           Mert azonnal megölelném,
           Ha karjaimmal átal érném
           A Magécska hordó derekát

           Karatézni kezdtem hát legott.
           Remélve, hogy ettől lefogyok
           És szereztem olyan izmokat
           Hogy nincsen férfi aki meg símogat

           Kislány, Herkules lettél
           Menten földhöz teremtettél
           Nem is merek kikezdeni ezután veled.
           Távozz tőlem izmos sátán
           Mert még itt maradok sántán
           Bucsút intek örökre neked.

Bogdán Kálmán: SZUNDY KÉT APROPÓJA

Drága barátomnak Szundy Lacinak díjmentesen
(Nem mind Arany, ami fény –lik)

Jóbarátom hozzám fordult levélben,
Válaszomat megkapja majd, remélem
Nem sokára betölti a hatvanat
Szex dolgában, bizony néha fennakad
Éjjel-nappal böngészi a lexikont:
Mit tegyen, ha kísérti a szekszi-gond?
Ha felpislognak lelke mélyén a tüzek
Ránéznek-e még a csajok és a szűzek?
Mert mi az öröm az életben? Az evés?
Hogy jól érezd magad bizony ez kevés
Hasad, koleszteronod megnő, nem vitás,
Nem is marad más gyönyöröd, csak az ivás
Vigyázz, azt sem hosszú, csakis rövid „I”-vel
Azt űzheted búzgón, lángba borult szívvel
Corpore sanodban igaz, van sana mens,
De mit is ér az, ha az ember impotens

Miket tudjak tanácsolni, egy komám,
Ki részt vettem én, annyi bulin, lakomán
De könnyű neked, mert megkaptad azt a fórt
A zsebedben ott lapul a pasaport
Most ha érzed, gyengül szerved az ivar
Nem segít Monica, s a Clinton szivar,
Üdvözöld a sorsod, mely elkerült engem
Nem kell már útlevél, megsegít a Schengen
Utazhatsz bárhová. Akármerre fekszik
Tanulmányozhatod a külföldi szekszit
Vegyed hát a földtekét a nyakadba
Mint egy atlasz, úgy cövekelj alatta
Utazz tehát keresztül a földtekén
Ki is tudja, valahol tán van remény

Felkeresheted ma az Északi sarkot
Csak melegben tartsad a füled és farkod
Búsul az eszkimó, valoságos sokk van,
Szomorún szaladgál a jégen és hóban.
Ha megkérded tőle, miért ez a bánat,
Jajj! kevés a foka itt a pálinkának
Meghív az eszkimó: ime, itt a sátram
Bent fekszika nejem, használhatod bátran
Mert itt a lappföldön az a szokás járja
Hogy szeretőd lehet, az eszkimó párja.
Élsz a vendégjoggal, de csalódsz egy nagyot
Frigid a csaj, hiszen minden szerve fagyott,
Nem is segít semmi a nagy hideg átkán
Csak ha van kezedben egy nehéz jégcsákány

De ahol a szekszi jó, az a forró Mexikó
Itt lakik a Préri Méry, a szerelmet forrón méri
Van két hegyes bungallója és gömbölyű farmja,
Csak lóháton közösül, éppen ez a charmja
Ha beléd a szerelem bátorságot oltott,
Irány legyen Mexikó, de vegyél egy coltot
Nem egy könnyű eset ő, kacag a vén sátán,
Méry nem ad csókot, csak a paripa hátán.
Próbálkozhatsz, hiszen, - ki tudhatja -, hátha
Csak ügyelj, mert csúszós a lovacska háta.
Ha mégsem sikerül, ne csodálkozz azon,
Mert itt még mindig divat a régi lófazon
Ne is csinálj komám, itt te merész tervet,
Mert itt minden lövést, hatszor ismételnek

Menjünk inkább Bagdadba
Teveháton baktatva
Bár itten a kaja gyér,
Nem dob ki a bajadér
Ha kiteszel magadért
De itt is van baj azért:
Mert úgy írja a hárem,
Itt a norma hárem!

No, és ott lent Hawayban,
Kire számítsz, ha baj van?
Mert hiába kétkedel,
Két kebel, az két kebel
Nyakadban virágfűzér,
Epedhetsz a szűzért
Peng a gitár a haway
De erőd nem a tavalyi
Ha éneklik: Vájki
Villámgyorsan szállj ki

Indiában van még sánszod,
Ottan járják a hastáncot
A szépséges Ramaya,
keveri, meg kavarja
Ami itten természetes,
indiai természet ez
Ramayatól intő szó ez,
Ébredj fel, mert mindjárt jó lesz

Ha Japánba mész át,
Fogadnak a gésák
Megkérdezik: Maga, szaki,
Biztos, hogy nem Nagaszaki
Hoznak mindent tálcával,
Finom rízset pálcával
És úgye, milyen fincsi,
A selymes japán pincsi
De ha neked nem használ,
Báj-báj, mondja Butterfy

Ne is csinálj túl nagy kázust,
Másszad meg a Kaukázust
Ha van nálad pár harisnya,
Rögtön akad egy barisnya
Zeng is már a balalajka
Csókol Szónya bal al ajka
De ha nincsen száz rubeled,
Ki is tapossa a beled

Utánozd hát az öregeket,
Szedjél inkább gyökereket
És ha kivallat kedves nejed.
Azt kéri, hogy beismerjed
Valljad be már végre
Hányszor léptél félre?
Gyónd meg szépen, angyalom,
Mennyi volt az alkalom?
Jó, megmondom, már egyremegy.
Összesen egyetlenegy
Sír a nej: Hogy a fene egye meg.
Jó volna most, az az egy!!!

Már hiába síratod,
Lásd az utóiratot:
Nem használ a furulyaszó, sem a bűvös bájital
Meg kell elégedjünk sajnos, a jó öreg háztájival!

Bogdán Kálmán: CSECSEMŐK

1. mama: Maradj szépen csendben virágszálam.
2. mama: Legyél jó kicsi bébi. Atyala-patyala...

Pipike: Hogy miket halandzsáznak össze-vissza ezek a felnőttek ?
Pupuka: Biztos sokat hallgatják a parlamentet..
Pipike: Részemről a cucli. Pipike a nevem .Ezek a felnőttek valóságos emberevők! Nagymami ahogy megpillant máris kiabálja „Enné meg nagymama ezt a cukorfalatot! Pedig súlyos diabetesze van
Pupuka: Igy igaz. Anyuka is folyton gügyögi.hogy rögtön megpapilja ezeket a parizerercombokat. Viszont amikor tegnap apuka fel vett, rögtön el ordította magát: Vegyétek el tőlem, ez a kölykot. Ez becsinált.
Pipike: Tudja, nálunk nagyon izgi az ebédelés. Gyufaszálakkal sorsot húznak, hogy aznap ki ebédel?.Aki a rövidet húzza, az aznap nem papál.
Pupuka: Ugy lászik, nálunkaz egész lakosság a rövidet húzza, ezért nem kajál.
Pipike: Nagymami szerint ennek is meg van a maga előnye: Könnyebb a mosogatás. A levest például mokkás kanállal szürcsöljük.
Pupuka: Mi villával. Igy tovább tart. Különben mi elég sok baromfit fogyasztunk.
Pipike: No, ne mondja, mert elrontja ..Baromfit? Miféle baromfit? Csirkét?
Pupuka: Héját.
Pipike: A héját meg lehet enni?
Pupuka: hát persze. A krumpli héját Sőt vasárnap a szalámi héját. Egyébként amióta a kormány megígérte a fizetés rendezést, apuka vásárolt egy óraszíjat.
Pipike: vett egy új karórát?
Pupuka: Dehogy! Nadrágszíjnak haználja. A régit már nem lehet jobban össze húzni, pedig a kormány ezt tanácsolja.
Pipike: szokja nézni a tévé adásokat? Szereti a porno filmeket?
Pupuka: Jók azok a Pampers szeriálok. Sokszor úgy izgulok, hogy rendszerint összepisikálom magam. Ilyenkor apuka azt mondja: ajvé, de anyuka csak allwayst vesz.
Pipike: Apuka nagyon szereti a szexfilmeket .Amikor anyuka váratlanul belép a szobába, gyorsan átkapcsol a Discovery-re. Anyuka pedig mindig azt mondja neki: Ugyan fiacskám, nézheted nyugodtan! Téged már csak a parlamenti hírek izgatnak fel.
Pupuka: Tudja, én nagyon rossz alvó vagyok. Apuka mondja is, hogy baj van, és ha felébredek rögtön elkezdek torkom szakadtából bömbölni.
Pipike: Jaj, ne mondja, mert elrontja.
Pupuka: Igen, bőgök, ordítok, ha felébredek, és mindig a legjobb időben ,apuka szerint. Egyik este is apuka eloltja a villanyt a gyerekszobában...
Pipike: Maguknak van gyerekszobájuk?
Pupuka: Csak gyerekszobánk van. Abban lakik az egész család. Egyszerre csak hallom, hogy apuka gügyög: „Kié ez a selymes haj, hát ezek a márvány keblek, hát ezek a bársonyos combikák? Hát ez a boldogság fészke?” Dühbe gurultam. Mi van? Már éjszaka is leltározunk? Fészkekbe dugjuk a drogot? Jó madarak garázdálkodnak itt? Elkezdtem üvölteni, ordítani. És hallom,. hogy apuka azt mondja nagy dühösen, no ez a kölyök is a legjobbkor kezdi el a bőgést.
Pipike: Biztos, nem a szarvasbőgésre gondolt. Tudja, egyik éjjel én is felébredek, látom, hogy papi és mami szorosan egymás mellett fekszenek, mint két bírkózó. Néztem egy darabig. Mit mondjak magának? És még ők képesek rászólni a bébire, hogy ne piszkálja az orrát!
Pupuka: Én úgy szeretnék egy testvérkét! Anyuka azt mondja, meg kell várni, amíg elhozza a gólya néni.
Pipike: Én mindenesetre besegítettem a gólya néninek! Kiszúrtam papi prezervativját.
Pipike: Ez ma már nem probléma. Ujabban lombikban készítik a bébiket.
Pupuka: Áhá! Igy ha dühösek rá, akkor lombikba küldhetik vissza babát. Nem kell olyan csúnyán káromkodni. De, hogy készül a baba?
Pipike: Egyszerű! Fogják a lombikot és beleteszik a magot.
Pupuka: Milyen magot?
Pipike: A spermagot.

Bogdán Kálmán: (MAGYAR)FÖLDÖNTÚLI SZERELEM

                  Motto: „Úgy el vagyok keseredve!”
                           „Miért?”
                           „Megkértem nagy szerelmem, Bertuska kezét. ”
                           „No, és?”
                           „Sajnos, a család hallani sem akar rólam…”
                           „És Bertuska?”
                           „Ő is a családhoz tartozik!”

Ahogy az angolok hidegvérűek, a skótok fukarok, takarékosok, a spanyolok forrófejűek, a németek pontosak, precizek, a franciák szellemesek a portugálok vigan dudálnak, a magyarok lovagiasak.
Igy tanultuk, igy ismerjük őket. Lám, most a december ötödiki szavazás alkalmával is bebizonyitották. Tudva, ha a nagy többség netalán nemmel szavazna, milyen határtalanul fájna az nekünk határon túliaknak (magyaroknak). Tehát a lovagiasság szellemében úgy alakult (alakitották) a dolog, hogy az igennel szavazók jelentették ki ország–világ előtt, hogy a többség földön túli örömmel fogadna keblére, de arról már nem tehetnek, hogy a szavazás érvénytelen lett, és igy leghőbb óhajuk nem teljesedett be.
Pedig, bizony, a kábé 2400000 voksolóból, több mint l200000 őshonos adományozná a kettős állampolgárságot a határon túliaknak. Nem rajtuk múlt, hogy határon túli magyarok helyett, hatályon túli(kivüli) magyarokká lettünk, éljünk bár délen, északon, nyugaton és persze, keleten. No és most tessék nekem megengedni, hogy kéretlenül bár, én az örök, megrögzött derülátó, aki immár lassan, de biztosan cammog a századik életéve felé de amivel nincs szándékában visszaélni, hiszen ez matematikailag ujabb l00 évet jentene.
Előre bocsájtom, hogy magyar vagyok, származásom ellenére, amit soha meg nem tagadok és akik ismertek, és ismernek, jó magyarnak tartanak, amire büszke vagyok. Imádom a magyar kulturát, szellemet, nyelvet és mindent ami magyar, kevésbé a történelmet, amely legnagyobb költőink szerint is tele volt (van) pártütéssel, visszavonásokkal, öszeesküvésekkel, árulásokkal, szalmalánggal ésatöbbi, ésatöbbi (persze, gondolom, hogy majdnem minden nép valós történelme hasonló).
De tessék nekem megmondani, hogyan higyjek én, a régmúlt idők történelmének, melyet az akkori uralkodók fizetett iródeákjai jegyeztek föl, uruk tetteiről? Amikor most a rádió, tévé, komputer világában sem tudjuk holt biztosan, mi is történt Dallasban, és honnan szerezte hőn szeretett többszörös elnökünk, kedvenc terroristáit?
A valóság az, akárhonnan és akárhogyan nézzük–magyarázzuk, bizony, bár kesztyűs kézzel, de pofon (arcul) ütötték a dédelgetett határontúliakat, határozottan.
Volt itt megbeszélés, átbeszélés, rábeszélés, elbeszélés, bebeszélés, mellébeszélés, kibeszélés, több igekotő nem jut az eszembe. No, és volt bőven magyarkodás, és agyarkodás.
Fentebb emlitett, született optimista létemre, én ez alkalommal pesszimista voltam, percig sem hittem, hogy a szavazás eredménye örömünkre fog szolgálni – a mi részümkre, mert az Ő részükre megelégedést hozott – legalább 80 százalékuknak.
Amig mi, magyar igazolványok boldog tulajdonosai. továbbra is csak akkor látogathatunk anyaországunkba, ha legalább 500 euró van a tarsolyunkban ( marsallbot már nem elegendő, azt bárki magával hordhatja), és ha idehaza megváltjuk az oda–vissza szóló jegyünket, és gondoskodunk szállásról, viszont gond-és jegy nélkül közlekedhetünk a városi járműveken, plusz, ha annak az agyon indekszált és kolaretált nyugdijasnak gusztusa támad, tegyük fel, ellátogatni, például Mosonmagyaróvárra, vagy Kiskunfélegyházára potom néhány forint lepengetése után megteheti-. másodosztályon (Azt már nem is emlitem, hogy az a leszurkolandó-felmutatandó 500 Euro egy szerencsésebb nyudijas félévi jövedelme.)
Ezzel szemben ugyebár az anyaországi mennyi gondtól szabadul meg, pláne, ha rokont barátot kénytelen fogadni. Hadd ne soroljam fel. Mondhatjuk akárhogy, magyarázhatjuk, szépithetjük, a puszta, meztelen igazság: nem kellünk Magyarországnak, pontosabban :a magyar politikai pártok nagyobbik felének, sőt, ha tragikusan vesszük, megtagadtak bennünket, majd ötmillió magyart.
Olyan. magyarokat, akik közül, jaj de sokan vállalták a legmostohább körülmények között is, fenyegetések, elhurcolások, nehéz börtön büntetések dacára, magyarságukat. És nagyon jól esik a tudat, hogy vajmi kevés volt azoknak a száma, akiket igérgetésekkel, jobb jövedelemmel, hangzatos rangok árán sikerült elcsábitani. De engedtessék meg nekem, hogy liraibb húrokat pengessek. Az az ötmillió kirekesztett határon túli ezek után (magyar)földöntúli szerelemmel szeretheti Magyarországot.
Mondhatjuk, hogy reménytelen szerelemmel . És ha jól meggondoljuk a világirodalom legnagyobb alkotásai, költők, irók, művészek, tudósok reménytelen szerelmükből, fájda- lom árán születtek.
Talán elég emliteni Catulust, Ovidiust, Madáchot, Juhász Gyulát, Adyt és még pár százat. Egy sokat birált, olykor kiközösitett ANYAORSZÁGI drámairó, Molnár Ferenc egyik irásában olvashatjuk, hogy a tengeri kagyló testébe bekerül egy porszem ami gyötri, kinozza, és ebből a fájdalomból születik az igazgyöngy. Tudom, hogy fáj, nagyon fáj ez a visszautasitás. Van ok az elkeseredésre!
No de uraim, megtagadni a magyarságot, kiirni, hogy magyar állampolgárokat nem szolgálunk kormányi, kijlenteni, hogy ezentúl nem olvasunk magyar nyelvű alkotásokat, nem megyünk magyar szinházba, nem olvasunk magyar ujságot, nem nézünk magyar tévéprogramokat, gyereinket román iskolába iáratjuk, a magyar-román meccsen a román csapatnak drukkolunk, azonnal kilépünk a RMDSz-ből
Hát ez nem megoldás!
Szerény véleményem szerint-és biztosan nagyon sokan gondolkoznak hasonlóképpen, itt, és most kell bebizonyitanunk, hogy igenis, az összmagyarsághoz tartozunk, és nem lehet bennünket politikai manőverekkel kitagadni. (Ahogy Lehár Ferenc hires apacs dala mondja: „Ha megversz is imádlak én…”). Szükséges-e hangsúlyozni, hogy soha, de soha nem volt nagyobb szükség, az összefogásra, egyetértésre, csatabárdok elásására, mint ITT és MOST! Fogjanak kezet, barátsággal, testvérisséggel az itteni magyarság vezetői, tegyék félre a megosztást, az osztódást, mert osztodással csak a puhányok szaporodnak.
Végezetül szabadjon utalnom, a több százezer jó magyarra akiket Magyarország akkori urai, vezetői, elhurcoltattak, elpusztitottak, meggyaláztak, és mégis a visszatértek közül, nagyon sokan továbbra is, (vagy ismét) megmaradtak jó és igaz magyarnak, és gyakran felsóhajtanak: Szerelmem, Magyarország!
Köszönöm, hogy elolvastak, meghallgattak!

Bogdán Kálmán Bukarest

Bogdán Kálmán: FOGYÓKURA

                   Jaj, de jó a habos sütemény
                   Mogyoró van az ő kozepén,
                   Ilyet én nem kapok,
                   S ha ezért zokogok,
                   Sajnálnak az angyalok
                   Nekem nincs apukám, anyukám
                   Csak egy fél kifli az uzsonnám,
                   Közben jó, édes krém illata száll felém
                   Mmm! De jó egy naaagy túrós ( sütemény)


Drága, kedves, molett, dundi kor- és kartársnők, ez a fél kifli az én napi kalória szükségletemet kell, hogy fedezze.M ert az én életem, egy szünni nem akaró fogyókura. Már kicsi bébi koromban nekem nem piskóta, hanem parizer lábaim voltak.
Ha bemegyek egy divat-árúházba, má a bejáratnál azzal fogadnak az eladók, hogy „az XXL és különleges méretek osztálya, ott balra, hátul van, de hiszem, hogy tetszik találni megfelelőt”. Hajdan, még 83 kilós koromban olykor még beültem egy cukrászdába. Sajnos, a baj már a beülésnél kezdődött .Bármelyik ülő alkalmatosságot szemeltem ki, mind rettenetesen kényelmetlen volt. Mindegyik széléről lelógott legalább egy háromkiló belőlem. Sőt, istenkém egyszer csak egy olyan kicsi puff volt szabad a cukiban. .Kérdem, udvariasan a mellette ülő csávótól: „Szabad kérem, ez a puff?” „Hogyne kérem, tessék!” Kissé óvatoskodtam, de a végén sikerült. No jó, hát ülök. Puff nekem.
Elkezdek bámulni. Körülöttem csipegetik, nassolatják, ízelgetik, majszolják, eszegetik, falatozzák, habzsolják, hogy ne mondjam, zabálják a pultról oly csábítóan mosolygó krémeseket, indiánereket, dobostortákat, puncsosokat, aztán odalép hozzám a pincér és érdeklődik: „Mit tetszik kérem fogyasztani?” Ilyenkor átvillan az agyamon: csakugyan, mi a francnak fogyasztok? Már, már az ajkamon van a válasz, hozzon nekem képviselőfánkot, amíg azt nem mondom, hogy elég, nem a fánkból, de a képviselőkből. De sóhajtva erőt veszem magamon és így pihegek : hozzon nekem egy köcsög…
Erről eszembe jutnak a jogik, vagyis a fakírok, akiknek könnyű eltemetkezni az édes anyaföldbe, vagy jókat szenderegni a szöges ágyon, de üljenek be egy fast-foodba, persze, nem ahol lóhúsból készülnek a harapnivalók, hanem ahol sülnek isteni pirospozsgás flekkenek, tündéri tordai pecsenyék, angyali májas hurkák, álom kolbászok, fenséges libatöpörtők, alattuk mint a szférák zenéje, pezseg, sistereg, serceg, gyöngyözik, az a varázslatos hagymás zsír .
Én meg mehetek túróért!............

Bogdán Kálmán: HOL VAN AZ A NYÁR ?

Sándorka: Szerbusz Ferike. Mikeket csinyász ?
Ferike: Szia Sanyika. Dögélet!
Sándorka: No, no, azért nem dög élet...
Ferike: Mondom, hogy üldögélek. Ilyen szép időben mindig kijövök.
Sándorka: Én is, rendszerint kijövök kis friss levegőt szívni.
Ferike: Bandi is ki szok jönni.
Sándorka: Nolátod ésmég panaszkodunk, hogy a nyuigdíjból nem lehet kijönni. No jó, bemenni már körülményesebb! Pillanat, vegyem be a pasztillámat. Te mit szoktál be venni?
Ferike: Hát az elnök dumáját semmi esetre sem. De már régen nem veszek be semmit.
Sándorka: De akkor mit szedsz ?
Ferike: A lábaimat, hogy reggel nyolcra bevigyem a kis unokámat az iskolába, Aztán harisnyaszemet, hogy a menyem el tudjon menni az irodába. Ha szép idő van, szedek egy kis csalánt az erdőben, tele van vitaminnal...
Sándorka: És villámhárítónak is jó.
Ferike: Kellemes ez a tavaszi napfény, különösen a derekamnak esik jól.
Sándorka: Áhá ! Ezt úgy hívjuk, hogy szpondiloza. Úgy hívjuk
Ferike: Egye meg a fene. Valamikor térdig érő hóban bámultam a szerelmem ablakát! És azok a gyönyörű május éjszakák. Éjjeli zenék! Boldogan énekeltük: Szeretnék május éjszakákáján lelopni minden orgonát…
Sándorka: Nem jól emlékszel. Nem lelopni, hanem letörni.
Ferike: Igazad van. .De hol is vannak az idők! Későbben tényleg lopták az orgonát a templomokból ikonokkal és kelyhekkel együtt. És énekelték: „Bátran előre elvtársak, félelmet nem ismerünk”. Jajjj! Megint belehasított a derekamba !!!
Sándorka: Áhá ! Tudod, hogy hívjuk ezt? Csigolyagyulladás .Úgy hívjuk.Vagy ágyéki idegzsába. Amit úgy hívunk, hogy hexensussz.
Ferike: Igy hívjuk, úgy hívjuk, hogy hívjuk... még mindig tanárnak képzeled magad? Látod, valamikor ezekről a nyavalyákról nem is hallottunk. Nem is féltünk, legfeljebb attól a ...izé... déligyümölcstől.... banán?.. nem.....ananász?... nem. A történelemben tanultunk valami ilyesmit; Verbőczyvel kapcsolatban...
Sándorka: A tripartitumra gondolsz?
Ferike: Persze. Bár azért abban is volt valami öröm. De ma? Egypillanat alatt beáll a sajgás a bal lábomba, hogy ordítani tudnék.
Sándorka: eoma ! Úgy hívjuk: Reoma.
Ferike: Csak úgy, Julia nélkül ?
Sándorka: És ha akarod tudni, a sok dorbézolástól van.
Ferike: Ma reggel tényleg megijedtem Ahogy kibújtam az ágyból, úgy elszédültem, mint amikor régebben olyan szép gömbölyű idomokat láttam.
Sándorka: Áhá! Szilvásgombócra gondolsz? Az már tényleg nem javallt.
Ferike: Egy frászt szílvás gombóc! Keblek, combok, fenekek. Biza jó volna egy picit harapdálni! De protézissel nem az igazi. Könnyen beletörik.
Sándorka: Különben a szédülés a magas vérnyomástól van. Úgy hívjuk, hogy hipertenzió.
Ferike: És a lábaim! Alig állok sorban 3–4 órácskát, zsibbad a jobb lábom.
Sándorka: Szerencsés ember! Nekem mindkettő zsibbad.
Ferike: Legalább nem sántítasz.
Sándorka: Tudod, hogy hívjuk ezt? Ateritisz. Úgy hívjuk
Ferike: És a kaja? Nemrég még elfogyasztottam egy lavor töltöttkáposztát, bennefőttel. Hidegen, utána egy fazék sonkáskockát kipirítva. Utána megkérdeztem: „Mi van ebédre, fiacskám?” Ha azt válaszolta: rakott káposzta, megsértődtem és csak annyit mondtam, az jó garnirungnak. Ma pedig? Ha bele kóstolok csirkecsőr pörköltbe rögtön ég a gyomrom.
Sádorka: Ezt úgy hívjuk, hogy gasztrita. Gyomornyálkahurut. Mi is szoktunk csinálni csirkecsőrt. A feleségem töltve csinálja.
Ferike: Töltve? De jól megy egyeseknek.Ugyan, mivel tölti?
Sándorka: Az idejét tölti. De utána megnyalhatja mind a 9 ujját!
Ferike: Mind a kilencet? És a tízedikkel?
Sándorka: Azzal kipiszkálja a maradékot a protézisünkből.
Ferike: Közös protézisük van?
Sándorka: Persze. Egy hétig én használom a felsőt, Ő az alsót. Következő héten fordítva.
Ferike: Múlt théten feleségem nagy protyival kapott egy fél kiló kakas sarkantyút. Még az nap ki is rántotta.
Sándorka: Honnan volt prézlijük?
Ferike: A nájlon zacskóból rántotta ki. Picit bele is ragadt a nájlonba. De nem volt baj, a zacskót megcsinálta körítésnek.
Sándorka: Most azért jobb lesz. Rebesgetik,hogy a parlament megszavazta, hogy a nyugdijasok havonta féláén egy prezervativot kapnak.
Ferike: Nem érdekel. Sose vettem zokniban lábvizet.
Sándorka: Dolgozik még valahol?
Ferike: Kínálkozott egy jó állás. Egy jordániai–sziriai–iráni vállalat tulajdonosa keresett diplomás, több nyelvet beszélő férfit, aki feljegyzi az ablaka alatt parkoló gépkocsik számát, és abból megállapítja az ott közlekedő autók átlagos rendszámát. Sajnos, megfúrtak. Egy nobeldíj jelölt tudós kapta meg az állást. Mi volt az? Teherautó ment el?
Sándorka: Dehogy. A gyomrom korog. Rákezdi reggel és éjfélig nem fejezi be. A feleségem morog is miatta.
Ferike: Korog, morog, forog, horog, csorog . Tudja, azért fáj a szíve az embernek. Milyen más ma minden. Azok a drága miniszoknyák.. bekenik..
Sándorka: Mit kennek be ?
Ferike: Rosszul mondtam. Blikinik.
Sándorka: Áhá!
Ferike: Régen az volt a falakra, meg a kerítésekre kiírva, hogy az egyik nemiszerv mit csinál a másikkal. Ma pedig? Vásárolj ezt, meg azt amazt! Vagy szavazz erre, szavazz arra. Pedig az egész le van szavazva!
Sándorka: Ma a nemi igazságokat könyvekből tanítják.
Ferike: És aki nem tanulja meg, annak ismételni kell? A mi időnkben nem kottából tanultuk. Hanem csak úgy fejből. És elég jól megtanultuk. De az utóbbi időben, mintha feledékenyebb lennék.
Sándorka: Igen, ma mindent tudományos alapra helyeznek.
Ferike: No, egy komám, kiváncsi vagyok, hogy csinálják ezt interneten? Pláne ha csak software áll rendelkezésre. Klikkelhetsz vele hajnalig...Sándorka!!! Sándorka!!! Nézz oda, mi jön ott. Micsoda nő! Micsoda baba!!!
Sándorka: Az ilyet nevezik csajnak?
Ferike: Fanti! Micsoda lábak! Nézd azt a gyönyörű gömbölyűségeket!.. Jön, hogy az ember beleharapjon!
Sándorka: És ilyenkor a feleségemnél van a protézisem!
Ferike: Nézd azokat az isteni didiket. A biblia jut az ember ezébe:.Engedjétek hozzám a kis didiket! Vége. Elment.
Sándorka: Ezt úgy hívjuk, hogy...
Ferike: Hívhatjuk ezt már akárhogy. Úgysem jön vissza soha már. Hol van az a nyár...
Sándorka: ... Hol a régi szerelem...
Ketten: ... Jaj de messze jár..
Sándorka: Ferike, mondd, mennyibe kerül az az izé, valami vízesés… Niagara?
Ferike: Talán viagara?
Sándorka: Az, az! Viagra „a” nélkül.
Ferike: Kidobott pénz. Már „a”- val e’ megy.
Ketten: Közeleg a tél.

Bogdán Kálmán: Ungár

 Előkelő belvárosi penzió. A pesti tanulmány utam után még vagy két hétig Nagybányán maradtam, hiszen az egyetemen, csak szeptember közepén kezdődtek az előadások. Szüleim úgy döntöttek, hogy egy csöndes, belvárosi panzióban fogok lakni, ahol kosztom és lakásom biztosítva, és így nem csak én, de ők is nyugodtan fognak aludni. Az igazat szólva, én egy külön bejáratú- sturmfrei legénylakás után vágyakoztam, ha nem is egy Bajza utcai palotában, de nem mertem vitatkozni, hiszen Pest megér egy panziót.
Szüleim, miután alaposan áttanulmányozták Színházi Élet hirdetéseit, a Váci utcai Ungár panziót találták részemre megfelelőnek. Édesapámmal együtt mentünk fel a Váci utca 18 szám alá, ahol a penzió működött.
Csöngetésünkre libériás inas nyitott ajtót, hajlongva kért, foglaljunk helyet az öblös bőrfotelekben, azonnal jön a méltóságos asszony. És jött, illetve vonult. Hatalmas terme- tű, kövér, nagytokájú idősebb hölgy, úgy az ötven év és nyolcvan kiló árnyékából, és fel- tűnően hasonlított Beethoven halotti maszkjához, azzal a különbséggel, hogy az ő arca vörös volt.
Illedelmesen felálltunk, bemutatkoztunk. Ő is elmondta, hogy doktor Ungár Ottokár miniszteri főtanácsos özvegye. Sajjjjna, drága férje, évekkel ezelőtt eltávozott az élők sorából, és bár természetesen a méltóságos cím jár neki, viszont nyugdíja sajjjjna elég szerény. Igy elhatározta, hogy lakásában panziót nyit, amelyben természetesen, elsősorban a felső tízezerhez tartozó urak, hölgyek találnak meghitt otthonra. Éppen ezért bátorkodik megkérdezni, mi uraságod foglalkozása? Édesapám elmondta ,hogy gyárigazgató,sajnos nem tulajdonos, egyszerű alkalmazott, aki egyetlen részvénnyel se rendelkezik. Nem volt baj, átmentünk a rostán.
Közölte, hogy a bér hét pengő naponta, a szoba, reggeli ebéd, vacsora, természetesen fürdőszobák is vannak, melyeket megfelelő díjszabás ellenében igénybe lehet venni. Ha havonta fizetjük, akkor kétszáz pengő a bér, ami rendkívül előnyös, hiszen a 3l napos hónapokra nem kell többletet fizetni a kedves vendégnek. Egy fehér bóbitás , hirtelen csúnya szobacica megmutatta a leendő szobámat. Elég kicsi volt, benne egy recamier, szekrény, parányi asztalka, spanyolfal mögött mosdó, rajta majolika korsó és egy fotel. Ragyogó tisztaság. Elmentünk a csomagjaimért, édesapám lepörkölte a kétszáz pengőt, ezzel jogerősen lakója lettem a rendkívül előkelő, belvárosi Ungár panziónak. A méltóságos asszony ismertette a házirendet: reggeli 7 és 9 között szolgálják fel az appartmanban ,ebéd 1 és 3 óra között, vacsora este 7 és 10 óra között. A kedves vendégek rendelkezésére áll a társalgó, ahol sakkozni, dominózni, bridzselni, beszélgetni lehet, vagy rádiót hallgatni. Ha netán, valaki nem tud részt venni az étkezésen, és előre bejelenti, félreteszik a porcióját.
Édesapám elbúcsúzott a méltóságos asszonytól, aki olyan fenséges mozdulatokkal kísérte ki, mintha a kilencedik szimfonia ritmusára lépkedne. Elkísértem édesapámat a Nyugatira, ahol komoly ígéreteket és fogadalmakat tettem, hogy milyen komolyan, lelkiismeretesen fogok viselkedni, esténkint legkésőbb 11-kor ágyban leszek, egyszóval bebizonyítom, hogy megkomolyodtam. Édesapám megölelt, megcsókolt és azzal búcsúzott, nem kívánja, hogy szerzetesi életet éljek, élvezzem azt, hogy húsz éves vagyok, de vigyázzak, ne veszítsem el a talajt a lábam alól, és ne vegyek részt aljasságokban, és ha valamit elkövetek, vállaljam a felelőséget .Még nagyon sokat beszélgettünk, és amikor a vonat kigördült az állomásról bizony úgy éreztem, mintha csont szorult volna a torkomba.
Másnap reggel halk kopogásra ébredtem. A szobacica hozta be egy tálcán a reggelit. Csésze kávé, egy zsömle, kis darab vaj, dzsem. Elfogyasztottam, majd megmosdottam a majolika lavorban, felöltöztem és indultam az egyetemre. A társalgóban találkoztam a méltóságos asszonyal, egy Abraham Lincoln szakállú, billiárdgolyó fejű urral csevegett. Illedelmesen köszöntem, amit barátságos Isten önnel, fiatalember szavakkal viszonzott.
Azt már hallottam a leendő kollegáktól, hogy az egyetemen Zsupán úr, az altiszt a totum factum, minden formaságot elintéz, mindent tud, és mindenben segít, díjmentesen, csak az idejét kell megfizetni, de megéri. Megismerkedtem néhány ott tébláboló kollgával és kolleganővel, elbeszélgettünk, majdnem mind vidékiek voltak, ”külföldi” rajtam kívül egyelőre nem volt.
Két óra körül érkeztem a panzióba. Éppen idejében, mert kezdődött a szertartás. A hófehér damaszt abrosszal borított hosszú asztalt ülték körül a panzió lakói. Az asztalfőn a méltóságos asszony trónolt. Az asztalnál minden hely foglalt volt, csak a végén volt egy üres szék. A méltóságos asszony fejedelmi kézmozdulattal mutatott a székre: „foglaljon helyet fiatalember”, szólított fel olyan stentori hangon, hogy szinte ijedten tottyantam le a székre. Őméltósága bemutatott a gyülekezetnek, „hölgyeim, uraim, engedjék meg, bemutatnom otthonunk legújabb lakóját, Bogdán Kálmá urat, aki az elszakított területről érkezett a fővárosba, hogy tanulmányait itt folytassa. Kérem, fogadjuk szeretettel az ifjút”.
Megtörtént. Számosan barátságos mosollyal, fejbólintással üdvözöltek .amit én állandó hajlongással viszonoztam. Aztán kezdetét vette a szertartás. Bevonult a libériába öltözött, fehér kesztyűs inas egy alpakka tálcán leveses tálban gőzölgő húslevessel. Elsőnek a méltóságos asszonyhoz lépett ,aki királynői mozdulattal meríti a kanalat a tálba és tölti meg tányérját a levessel és két griz gombóccal (kedvencemmel). Aztán az inas megindul az asztal balloldalán,ahol vendégek egymásután töltik meg tányérjukat, két, sőt három gombóccal is. Végül hozzámér, már mozdulok a kanálért, de ő sikkesen tovább lép és most a méltóságos asszony jobboldaláról halad végig és szolgálja ki a vendégeket. Én vagyok a legifjabb, bonton szerintén maradok utolsónak. Mire hozzám kerül a tál, alig van benne egy kanálnyi lé, gombóc egy szál sem. Valószínűleg ,úgy vélték, én még fiatal vagyok és még rengeteg grizgaluska vár az életben rám, mig az ő galuskáik meg vannak számolva.
Sajjjjna… Befejeződött az első fogás. Időm volt körülnézni a vendégkoszorú tagjai között. Hamarosan megállapitottam, hogyha Napoleon Egyiptomban kijelentette katonái előtt hogy „századok néznek le reájuk…” én is büszkélkedhetem, mert ha nem is századok, de hat-hét évtizedek bámulnak fürkészve rám. Legifjabb asztaltársam legalább 65 éves lehetett. Jobboldali szomszédom, rettentő sovány, cvikkeres, hatalmas kontyú hölgy volt, baloldalt pedig a már ismerős billiárdgolyó koponyájú úr volt, olyan hosszú kecskeszakállal, hogy lestem, mikor ér be a levesébe. Azt is tapasztalhattam, hogy evés közben senki nem beszél, halotti csend uralkodik a teremben, csak itt-ott holmi szürcsölés, csámcsogás töri meg a csendet.
Ismét belépett az inas. Ezúttal a tálcán óriási pecsenyés tálon, finom sültek illatoztak. A sorrend nem változott. Elsőnek őméltósága, majd sorban a többiek szolgálták ki magukat. Én csupán kis mellékállomást jelentettem, amely mellett megállás nélkül megy el a vonat, még fütty sincs. Mikor elébem tartotta a tálat, azon két darab sült integetett felém. Egyik olyan csontos volt, mint jobboldali szomszéd hölgy, persze cvikker nélkül, a másik, valamivel biztatóbb volt, azt választottam. Ez nem volt csontos, de csupa ín volt, elkeseredetten nyirbáltam a késsel .Viszont teljesen sótlan. Kerestem a sótartót, nem találtam. Halkan megkérdeztem a lincoln szakállú úrtól, hol van a sótartó. Töksüket volt, ezért fennhangon ismételtem meg a kérdést, biztonság kedvéért, még hüvelyk és mutató ujjaimat is összedörzsöltem, illusztrálva a sózás műveletét. Többen megbotránkozva bámultak reám.
A baloldalomon ülő, cvikkeres csontkollekció, feddő hangon jegyezte meg, hogy úri háznál illetlenség az ételt utána sózni. Átvillant az agyamon a felismerés, hogy nem sok sót fogok én itt elfogyasztani. Nagy nehezen lefaragtam két-három falatot a cipőtalp szerű sültből, aztán a szobamacska már vitte is a tányérokat.
Végezetül, mindenki kapott két szelet tortát. .Én is. Aztán vége lett a szertartásnak Udvarias „kedves egészségére” kívánsággal kiki appartamentjébe vonulhatott, biceghetett, sántikálhatott. Én korgó gyomorral dőltem le az ágyikómra, arra gondolva, ha ez így folytatódik, nemsokára szabóhoz kell vigyem ruháimat, mert lötyögni fognak rajtam. Aztán bejelentettem, hogy ma nem vacsorázom itthon. Nem baj, kedvesem, majd bekészítjük szobájába a hideg vacsorát, nyugtatott meg melegen a főnöknő. Tulajdonképpen, a papagájkór óta ez volt az első pesti éjszakám. Érthetően kihasználtam az alkalmat. Miután alaposan bevacsoráztam az Apostoloknál a Kigyó utcában szerény körlátogatást végeztem néhány lokálban, ezuttal teljes biztonsággal, hiszen Penkala úr szerint is lefizettem a tandijat. Remekül telt az éjszaka és jóval hajnali hat óra után nyitottam ki óvatosan a bejárati ajtót, (mindenki kapott kulcsot), és igyekeztem a szobám felé, hogy álomra hajtsam a fejem. Alig tettem néhány lépést, szembe jön velem Beethoven halotti maszkja. Barátságosan megkérdi: „Jóreggelt kedvesem, hová, hová ilyen kora reggel?” Zavartan dadogtam „Igen, kezeit csókolom,megbeszéltük a kollegákkal, hogy ma ilyen korán találkozunk a Károlyi parkban. Valami szervezkedésről van szó”.
Nagy baromságot mondtam, mert a méltóságos asszony szigorúan figyelmeztetett, nehogy valamiféle bolsi gyülésen vegyek részt, még a jóisten őrizzen, az ő előkelő penziója is szenvedhet ilyesmi miatt.
Mi tehetek? Hová mehetek? Hiszen olyan álmos voltam, hogy majdnem elaludtam a lábamon. Elmentem a Váci utcai Corso moziba, ott aztán édesdeden elalhattam. Igy eltelt két óra, hazamehettem és tovább alhattam. Mikor felébredtem, már megkezdődött a déli szertartás. Ugyanúgy zajlott, mint az előző napi, vagyis én korgó gyomorral köszöntem meg az ebédet. Eltelt egy néhány nap, délelőttöket az egyetemen töltöttem, ismerkedtem,tájékozódtam.
Megkerestem az egyetem sportvezetőit, Forray –Feuchtinger volt az úszószakosztály vezetője és trénere. Kitöltöttem az igazolási kérelmet. Megtudtam, hogy egyelőre a Rudas uszodába folynak a tréningek.Az egyetemi csapat az EKAC egyik szerény alsóbb osztályban szerepel, de hát a magyar vizipoló oly nagy erőt képvisel, hogy még ez is megtiszteltetésnek számit. (Különösen, ha a hazai, román vizipoló nivójára gondolok. Pár napig semmi különös nem történt, én továbbra is hulla éhesen közlekedtem. Itt, ott egy büffében bekaptam valami szendvicset, de ettől még úgy korgott a gyomrom, ha az egyetemiek terén haladtam végig, azt hitték a járókelők, hogy délre harangoznak. Hiszen a zsebpénzemből futotta volna rendesebb étkezésre is, de erre nem volt szivem pénzt kiadni, pláne,hogy a penzióban dukált volna nekem rendes ebéd-vacsora.
Szombat este ismét elgörbültem,két kollegámmal Heller Pistával, (a hires Derby sajtgyáros fiával), valamint Weiszfeld Gyurival (az apjának előkelő cipőszalonja volt a Váci utcában).
Hamar eltelt az idő a Moulin Rouge-ban, majd a Parisien Grillben. Egy kettőre öt óra lett. Halkan kinyitottam az ajtót és csendben beslisszoltam a szobámba. Hirtelen eszembejutott, hogy elfelejtettem bezárni a bejárati ajtót. Abban a pillanatban, mikor kiléptem a hallba, szembejön velem a tulajnő,teljes termetével. Rámbámul, és elismerően megjegyzi, hogy bravó, bravó ez a helyes, egészséges életmód, korán kelni! Ki a friss hajnali, tiszta, ozondús levegőre. Amig boldogult férje élt, ők is ha csak szerét ejthették, vasárnaponkint kirándulni mentek. Persze ha férjének volt ideje, mert bizony egy miniszteri osztályfőtanácsos, nagyon elfoglalt ember.
Megkérdezte, hová tartok? Ilyenkor nagyon élvezetes elsétálni a Normafához, vagy kimenni Aquimkumba, de a Hűvösvölgy is megteszi. Mondanom sem kell, hogy magamban különféle perverz erkölcstelen ajánlatot tettem neki, szigorúan őméltósága saját családi berkeiben.
Kinomban eszembejutott a Hungária gőzfürdő, ott a Kolozsvár kávéház, Continental szálló, no meg a Denevér szomszédságában. Remek ötlet volt. Jól kigőzőltem magam, egy jó masszirozás, utána vagy két óra alvás, és máris üdén és kivánatosan léphettem a utcára. Persze, egy finom kiadós ebéd sem ártott volna, de erre semmi reményem volt. Kinos, és kellemetlen volt az életem a penzióban, nem is csupán az erőszakos fogyókura miatt, hanem állandóan gazsulálni, udvariaskodni,szolgálatára lenni az előkelő aggmenház lakóinak, mindezt havi kétszáz pengőért, amellyel az időtájt a pesti ember könnyen viccelt. Elpanaszoltam a helyzetet Weiszfeldnek, aki azt tanácsolta, rugassam ki magam. Emeletes marhaság penzióban lakni öregem, amikor annyi pazar kéglit lehet találni Pesten. Látod, éppen a Váci utca 7 alatt, ahol a fateromnak van a cipőszalonja, akad egy kiadó szoba, napok óta ki van téve a kapura a cédula . Jó, ez nagyon szép, de nekem 200 pengőm ki van fizetve a vén spinénél. Mondom – tanácsolta Weiszfeld – valahogyan rugasd ki magad, hogy ő mondjon fel. Várjál, majd valahogyan összekalapáljuk a dolgot. Beszélünk Kerkovits Antival, veszünk valami piát, aztán felmegyünk a szobádba, csapunk egy nagy zrit. Hajnalig. Tuti, úgy kirug, hogy a lábad sem éri a földet, és akkor vissza kell adja a többi.dohányt.
Úgy is történt. Este nyolc órakor hármasban egy üveg rummal bevonultuk lakosztályomba, és éjfélig akkora zenebonát csaptunk, hogy rengettek a falak. Reggel a szobacicácska értesitett, hogy a méltóságos asszony beszélni óhajt velem. Ez az óhaj, parancs véltem. Őméltósága az irodában várt, olyan szikrázó szemekkel, hogy kis hiján meggyulladtak az asztalon fekvőt irások „Uram,több mint 6 esztendeje vezetem ezt az excluziv úri otthont,de ilyen merényletre még nem volt példa. Tulajdonképpen azonnal ki kellene adjam az útját, de tekintettel vagyok,hogy elszakitott területről való, és atyjaura valódi úriember. De figyelmeztetem, hogy a legközelebbi alkalommal szétválnak útjaink. Ezegyszer eltekintek ettől a végleges lépéstől, azzal a feltétellel,hogy az ebédnél feláll, bocsánatot kér a hölgyektől és uraktól” „Jó” morogtam dühösen, tudtam, hogy ma úgysem szerencséltetem a vendégkoszorút személyes jelenlétemmel. Közben magamban szidtam a tulajt, miért kell ilyen elnéző legyen velem?
Alómars, Bogdán Úr, volt szerencsém. Ez lett volna a helyes. Elpanaszoltam a dolgot Weiszfeldnek: „Öregem, egy tuti megoldás van. Este vigyél fel egy snöbit, egy nőcit, ha igy jobban érted és reggel távozzatok a szobádból.” Megfogadtam a tanácsát. Nagyon csinos snöbivel zárkóztam e a szobámba. Reggel 9 órakor vonultunk ki. A társalgó tele volt a sok tavaszt látott matronákkal és aggastyánokkal, Jucika persze kackiásan volt kiöltözve. A sminket sem sajnálta magától. A nénikék egyhangüan fájdalmasan, mgbotránkozva hördültek fel, az aggastyánok nem ilyen unisono szisszentek föl, sőt egyik másik tágra nyilt szemmel bámulta Jucika csinos lábait és a kapcsolt részeket. Hogy teljes legyen az abgangunk, Jucika végignézett az illusztris társaságon és jó han- gosan megjegyezte: „Jé, nem is tudtam, hogy te egyiptomi piramisba költöztél a mumiák közé”. Délben a méltóságos személyesen nyitott a szobámba-kopogás nélkül.
„Gondolom, tudja, hogy ezekután nincs keresnivalója itt. Kérem, azonnal szedje össze holmiait és azonnal távozzon, mig ki nem dobatom az inasommal!”
Nem álltam meg, hogy ne süssem el a régi viccet. „Hányas gallért visel az inas? Ha csak negyvenest, nyugodtam jöhet”
„Tehát felmond nekem a nagyságos asszony?”
„Mégpedig tüstént”
„Rendben van tekintetes asszony, de eddig csak két hetet laktam le a kifizetett összegből és ha felmond nekem, akkor kérem visszafizetni a fentmaradó összeget. Nem vagyok hajlandó duplán megfizetni az elfogyasztott mócsingokat”
A pongyolája zsebébe nyúlt és kivett egy százast. „Itt a pénze, egy óra múlva ne lássam itt magát”
„Igenis ténsasszony!”
„Méltóságos vagyok, maga bárdolatlan, paraszt oláh”

Bogdán Kálmán: Felvágós fickó

voltam úgy 18–19 esztendős koromban, amikor iskolai szünetekben hazatértem Nagybányára, „külföldi” tartózkodásaimról, Békéscsabáról és Budapestről.
Összetévesztettem magamat Nagyenyeddel, amely tudvalevően a világ közepe., talán a kiváló bortermelése miatt, ezzel szemben én, legfeljebb mint borfogyasztó érdemeltem volna némi elismerést.
Szilárd meggyőződésem volt, hogy én kakáltam a spanyolviaszt, és csak sokára jöttem rá, hogy én csupán a védjegyet haraptam bele, sajnos akkor már protézisem volt.
Mindenkinél okosabbnak, szebbnek, erősebbnek tartottam magam, elvártam, hogy tartsák kitüntetésnek ha valakivel szóba állok. (Mentségül hozhatom fel, hogy az idősebb férfiakkal, hölgyekkel szemben udvarias, előzékeny voltam.)
Mindenkit kigúnyoltam, de aki velem mert csúfolkodni, azt minden további nélkül felpofoztam, hiszen mint már többször említettem igen erős voltam, és mindehhez még boxolni is megtanultam, Pesten ( akkor még az ökölvívás volt a legbiztosabb támadó- védekező sport, a mai combatok és kickek ismeretlenek voltak).
Pedig édesapám, állandóan figyelmeztetett, csak addig gúnyolodjam valakivel, ameddig én is eltűröm más hecceit.
Nagybányán két hetilap létezett, a Nagybánya, melyet Krizsán P. Pál főszerkesztett; Krizsán János a kiváló festőművész, és Krizsán (Körösi) Sándor, a Brassói Lapok, majd a Szabadeurópa rádió munkatársa testvére. Ezzel minden jót elmondtunk róla. A másik a Nagybánya és Vidéke ,melyet Révész János a luthertánus lelkész szerkesztett. Nos én mindkettőnek bedolgoztam. Itt is pökhendi beképzelt cikkeket, szerkesztettem. Sőt a Nagybányában színházi kritikákat is írtam, elkölcsönözve Egyed Zoltán és Pünkösti Andor, híres pesti szinházi szakemberek szakkifejezéseit. Persze, vissza is éltem ezzel a szerepemmel. Nagyon megtetszett nekem egyik művésznő. Elismerő bírálatot írtam róla : „XY művésznő alakítása szépsége mellett, tökéletesen életszagú volt”. A cikkben azonban a tökéletesen ételszagú kifejezés jelent meg. Persze, illető művésznő soha többé nem állt szóba velem A tiszta fejet nem találtam meg, hogy véres fejjé változtassam .
A Nagybányában működött egy kicsi, sovány volontőr. Gyenge.nyápic alak, persze a sportrovatot vezette. Herskovicsnak hívták, Hollósi néven közölt. Nos egy alkalommal alkalommal őt parodizáltam. Következtő szombaton – akkor jelent meg a Nagybánya, egy hosszú válasz jelent meg a lapban, tele vádakkal, felsorolva pökhendiségeimet, krakélereskedéseim leltárával, alaposan leszedve rólam a keresztvizet.
Nem túlzok, tout Nagybánya izgatottan várta, mi lesz? Rossz nyelvek szerint már elő is készítettek a városi kórházban egy ágyat Hollósi számára.
Szombat esténként általában az Ujságíró klubban találkozott a város intelligenciája és szórakozott Dula Jani muzsikája mellett. Én is ott ültem egy nagy asztalnál barátaim társaságában. Ott volt Bene Miska, Rózsa Bandi, Bogina, Slevenszky, Sipos Gyuri. A téma persze, az ominózus leleplező cikk volt, melyet az ember nem tesz ki az ablakába. Mi lesz a válaszom? Nem probléma, válaszoltam magabiztosan. Egy félóráig a bokámhoz csapkodom a trógert,utána összecsomagolom, rákötök egy cédulát, „vissza a feladónak” felírással. De hát az most biztosan bujkál, nem mer kijönni az utcára.
És ebben a pillanatban belépett személyesen Herskovics, egy hasonlóan vékony pénzű, vézna barátjával, Schwarcz Pityuval. Leültek egy asztalhoz, szembe velünk.
Felálltam és lassú, nyugodt, kimért léptekkel közeledtem feléjük, valahogyan fordított helyzet volt, mint amit Schiller írt a „Kesztyű”-ben. A zene leállt. Azon spekuláltam, hogy alázzam meg a nyavalyást .Már ott álltam közvetlenül mellette. Rám nézett.
Nem volt rémület, vagy ijedtség jele a szemében. Hanem valami egészen más...
Olyasmi, ami több mint ötezer éve tükröződik a szemükben, a szemünkben.
Anélkül,hogy egy pillanatig is gondolkoztam volna, mosolyogva kérdeztem: Megengedik, hogy az asztalukhoz üljek? Herskovics felelt: Hogyne, tessék.
A pincérrel hozattam egy liter bort. Elbeszélgettünk, szó se volt a gyalázkodó cikkről.
Nemsokára felálltak, én elkísértem őket a kijáratig. Ott gratuláltam Herskovicsnak az írásért, kezet fogtunk, ezzel eltávoztak.
Én pedig visszamentem a barátaimhoz, de nem éreztem jól magam. Ők pedig nem firtatták, az eseményt. Fizettem, és hazamentem.
Édesapám még fent volt. Persze, olvasta a cikket. Elmondtam neki, mi történt a klubban. „Jól tettem?” kérdeztem. „Igen, nagyon szépen viselkedtél, de nem te győztél.”

Bogdán Kálmán: ÓVÁRY ELEMÉR

Érdekes módon, miközben (drága Fodor Sándor barátom ösztökölésére) életkarikaturámat írom, éppen 1944 október tizenegyedikénél tartottam, amkor őrt álltam a városháza kapujában, nehogy ellopják – igaz, rövid 46 év múlvtán mégis ellopták, de akkor már nem az én lelkiismeretemet terhelte. Éppen arról a tragédiáról igyekeztem irni, ami az Óváry családdal történt, és ami percek alatt elterjedt a városban. Érthető, hiszen nemcsak köztiszteletben, hanem közszeretetben álló ember volt. Daliás termetű férfi, hófehér, dús hajkoronája alól barátságos tekintetű szempár pillantott az emberre; még a vastag keretű szemüveg mögül is melegséget, szeretetet sugároztak.
Janovics Jenőnél, a Diri bácsinál ismerkedtem meg vele (abban az időben minden vasárnap náluk ebédeltem). Hangosan kacagva meséltek legutóbbi hecceikről, ugratásaikról, mert mindketten szenvedélyes hecc-Meisterek voltak. (Ezen a téren, én voltam Diri bácsi titkára, és számos ugratásban segédkeztem. Hangsúlyozom, nem az epsomi dijugratásokról volt szó.)
Származása és rangja szerint Óváry Elemér a legelőkelőbb körökhöz tartozott, mégis a legjobban a plebs között érezte jól magát, kiskocsmákban, bohémek társaságában. Egyik ilyen törzshelye a Kossuth Lajos utcai Nagy Jóska kocsma volt, amely S. Nagy József gyógyszerész és lapszerkesztő szüleié volt. Valószinűleg onnan „szponzorizálták” a Figyelő című lapot (lehet, hogy a lap címére nem pontosan emlékszem). Ezt a kolozsvári magyar irodalomtörténetbe kivánkozó kisvendéglőt a szerkesztő úr nővérei, Margitka és Iduka vezették, nagy szakértelemmel. A zenét Müller Poldi és cigányzenekara szolgáltatta. Őket a főtulaj, Nagy Iduka neve után, Nagyidai cigányokként emlegette a helyi argó. A zenekarral szemben állt a híres Dumaposta asztala, amely délutánonként az Úságiró Klubban működött, az esti szeánszot viszont itt tartották. Olyankor a tagok hiánytalanul megjelentek. Nagyon komoly kérdéseket tárgyaltak, sokszor az irodalom életbevágó ügyeit, nem zavarta őket, ha a zenekar arról muzsikált, hogy megugrattak Hortobágyon a karámból egy csikót. Megemlítem az asztaltársaság néhány ismertebb tagját, főleg a couleur locale kedvéért. Krenner Miklós újságíró (Spectátor néven volt ismert), Gaál Gábor szerkesztő, Tamás Gazsi író, Dávid Iván Antal, Tamási Áron és Ligeti Ernő írók, Dobó Ferenc (Szegő Júlia bátyja), a Lepage nagy könyvkereskedés igazgató-tulajdonosa, Karádi Nagy Lajos, ismert újságíró és Ruffy Péter író. Amikor Kolozsvárt volta, csatlakoztak hozzájuk Karácsonyi Benő író, Dsida Jenő költő (akinek nem kedvezett a sűrű füstös levegő, de a társaság annál inkább). Koós Károly s szívesen eljött a megbeszélésekre.
Nos, a Nagy Jóska volt Óváry Elemér egyik kedvenc tartózkodási helye. Itt vártak rá áhitattal a társaság tagjai: Dunky, a fényképész, Agárdy, borbély, Kovács Bandi, volt vasúti főellenőr, aki nem volt hajlandó felesküdni a román királyra, ezért többé nem kapott állást. Általában a vendéglő kuglizójában aludt. Óváry látta el félévenként ruhával, Kovács ugyanis hamarosan eladta az új öltönyt. Kalapot soha sem viselt, mert nem volt hajlandó kalapot emelni egy többségi előtt. Kárpótlásul, 1940 novemberében végre kinevezték a MÁV-hoz. Teljes felszerelést kapott, elegáns egyenruhát és MÁV-jelvényes csákót. Elégedetten és nem titkolt büszkeséggel járta a várost a régen vágyott unifomisban. Egyik hűvös novemberi reggelen, szolgálati ügyben belépett a állomásfőnök irodájába. (A főnököt valahonnan a Dunántúlról helyezték ide.) Kovács úr illedelmesen köszönt, és megállt az ajtóban. A főnök úr ráförmedt: „Ide figyeljen, magát nem tanították meg az olájok, hogy fellebbvalója előtt le kell vegye a tökfedőjét?” Kovács elsápadt, aztán kitört:
- Az én egyetlen fellebvalóm az öreg isten, előtte leveszem a kalapomat. De ha maga kívánja ezt a kalapot, tessék, fogja és izélje meg!
Ezzel odavágta a főnök úr elé, és az jól bevágta az ajtót. Egyenesen Óváryhoz ment, és elmondta neki a történteket. Az megdícsérte, elvitte az üzletbe, és vásárolt neki egy rend öltönyt és sapkát, mert azt legalább nem szokás senki előtt megemelni. Az egyenruhát pedig visszaküldték az illetékes MÁV kirendeltség raktárába.
Az Óváry-féle heccek évtizedekig szóbeszéd tárgyát képezték Kolozsváron. Felelevenítenék néhányat közülük. A történelmi hűség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy nem mindegyik volt Óváry eredeti ötlete, többet Sipulusz humoreszkjeiből merített, de ő megfűszerezte, és tovább fejlesztette őket.
Kereste a vídám, bohém társaságot, és nemcsak a Nagy Jóskában, hanem más vendéglőkben is rátalált azokra, főleg a Majális-utcai Társadalmunk nevű klubban. „Áldozatai” között elsősorban Dunky fényképész szerepelt. Jóindulatú, naív férfi volt; valósággal rajongott Óváryért. Egyik gyengéje: rettegett a betegségtől, hipochonder volt a javából. Egyik este, borozgatás közben, az előre beavatott Agárdy mester arról beszélt, hogy Nagyváradon súlyos járvány tört ki, ami abban nyilvánul meg, hogy a beteg feje úgyszólván napról-napra növekszik, és a végső stádium a teljes elhülyülés. A hírt Óváry is megerősítette. Dunky úr divatos fekete keménykalapot viselt, ami akkoriban az úriember szinte kötelező tartozéka volt. Az alkalom adott volt. Óváry vásárolt három vagy négy keménykalapot (cólit), persze egyre kisebb méretűt. Egy óvatlan pillanatban kicserélte Dunky úr fogason lógó kalpagját. Már az első alkalommal Dunky aggódva igazgatta kobakján a kalapot. Agárdy meg is jegyezte: „Mi az Jenő, talán elcserélték a kalapodat?” A következő alkalommal, megismétlődött az eset, annyi különbséggel, hogy még kisebb kalappal cserélték ki az előzőt. Most már szegény Dunky komolyan begazolt, különösen, amikor Óváry fejcsóválva, hümmögve nézegette a kalapot. Amikor harmadik találkozás után nyúlt a kalapért, az már csak a feje búbjára volt elég. Teljes volt a kétségeesés. Óváry erre azt tanácsolta, sürgősen keresse fel az orvost, talán még nem késő... Természetesen az orvost is beavatták. A doktor felírt valamilyen orvosságot (talán szódabikarbonát) és megtoldotta azzal a szigorú utasítással, hogy Dunkynak aznaptól tilos alkoholt fogyasztania. Így Dunky elkeseredetten szemlélte, hogy a társaság tagjai vidáman koccintgatnak, csak ő érzi magát úgy, mint a Szaharában. Talán már egy hete tartott a kalapkúra, amikor az orvos utasította Dunkyt, hogy este próbáljon meginni egy liter bort - leveses tányérból, kávéskanállal meritgetve a nedűt, majd tegye fel a kobakjára a kalapot, hogy megállapíthassák, sikerült-e a kezelés. Dunky kikanalazta a bort a tányérból, majd rohant a fogashoz, és fejébe nyomta a kalapot. Az a nyakáig esett vissza. A doktor a fejét csóválta: „Ejnye, talán elég lett volna egy fél liter bor is…” A társaság nem bírta tovább; mindenki az oldalát fogta a kacagástól. Most már maga Dunky is megértette, hogy alaposan felültették, és önérzetesen kkijelentette, ezentúl csakis leveses
tányérból fogja kanalazni a bort, mert úgy a legfinomabb.
Másik alkalommal is Dunky volt a történet főszereplője. Egyik este, a szokásos borozgatás közben, a jeles fotográfus elpanaszolta, hogy valamilyen engedély beszerzéséért Bukarestbe kell utaznia, ami bizony komoly költségekkel jár, mert drága a vonatjegy... Óváry csodálkozva nézett rá:
- Hogyhogy drága a vonat? Csak nem mondod, hogy nem vagy tagja az Eufrátesz Egyesületnek?
Dunky értetlenül kérdezte:
- Eufrátesz Egyesület? Soha sem hallottam hírét...
Óváry összecsapta a kezét:
- Halljátok, fiúk? Dunky barátunk nem tagja az Eufrátesznek! Hát hol élsz, te szerencsétlen? Nem tudsz róla, hány előnyt élveznek a klubtagok? Adókedvezmény, félárú színház és mozijegyek valamint évente három ingyenes vasúti jegy - elsőosztályú hálókocsin, oda-vissza. Gyere el holnap reggel az irodámba, hozzál magaddal két fényképet, majd én megpróbálom elintézni, hogy soron kívül felvegyenek a tagok közé!
Másnap kora reggel Dunky átadta a két fényképet, és a beiratkozási díjat. Újabb két nap után, a szokásos esti összefutáson, Óváry átadott Dunkynak egy kartonlapot, Dunky ráragasztott fényképével, ami felett nagy betűs szöveg állt: „Membru Eufrates” (azaz: az Eufrátesz tagja). Óváry elmagyarázta Dunkynak, hogyan kell az igazolványt használni. Csak egy pillanatra felmutatod, aztán csattintasz egyet a jobb kezeddel -remélem, tudsz csattintani? Erre a kalauz kinyitja a fülkédet, és te nyugodtan, úri módon durmolsz Bukarestig.”
Dunky boldogan kérdezte:
- És visszafelé?
- Te szamár, visszafelé ugyan ez az eljárás. Felmutatod az igazolványt, egy csattintás, és máris befekszel a jó puha ágyikóba, majd nagyot alszol Kolozsvárig. Tudod mit? Kikísérünk a vonathoz, nehogy valami marhaságot csinálj!
Így is történt, az egész társaság kijött a vonathoz, előzőleg Óváry megváltotta a pénztárnál a hálókocsi jegyet, titokban oda adta a hálókocsi kalauzának, akit beavatott a csínybe. A kalauz értelmes ember volt, megnyugtatta, minden a legnagyobb rendben lesz. Dunky elővette az „igazolványt”, felmutatta a kalauznak, csattintott egy csattanósat, amire a kalauz rendkívül udvariasan betessékelte a fülkébe. Bukarestben frissen, kipihenten elintézte a dolgát, hogy még aznap haza utazhasson, minthogy drága az élet a fővárosban, a szállodáról nem is szólva. Másnap este a társaság izgatottan várta Dunkyt, aki kétségbeesetten mesélte el, hogy járt. Bukarestig főúri kényelemben utazott. Ott hamar elintézte a dolgát, aztán kiment az állomásra, megevett két túróslepényt, felhajtott hozzá egy korsó sört, majd felszált az esti gyorsra, persze a hálókocsiba. A kalauz elkérte a jegyét, ő felmutatta az igazolványt és csattintott hozzá. A kalauz azonban értelmetlenül bámult rá. „Biletul, domnule, biletul!” (a jegyét, uram, a jegyét!) – követelte. Dunky.kézzel-lábbal magyarázott:
- Eufrates, eu sunt Eufrates... (én Eufrátesz vagyok).
- Nu ma intereseaza fratele dumnvoastra. Biletul sa-mi-l dati! (Nem érdekel ki a frátyé-ja, azaz testvére, a jegyét kérem!)
Szegény Dunky percekig próbálkozott, szinte görcsöt kapott a keze. Hiába, a kalauz követelte a jegyet vagy pedig hatalmas büntetést is kell fizetnie. Végül, egy százasért átkísérte a harmadosztályra, ahol egy percet sem aludt a fapadon. A vagon tele volt bevonuló bakákkal. Nem érti az egészet. Miért nem volt érvényes az igazolvány és a csattintás visszafelé is?
- Melyik kezeddel csattintottál visszafele jövet?” - kérdezte Óváry.
- Melyikkel? Természetesen a jobb kezemmel, ahogy Elemér mondta.
- Szent ég! - kiáltott fel Óváry. Hát ilyen dándáló vagy? Annyi eszed nincs, hogy megértsed a legtermészetesebb logikus dolgot. Hát nem magától értetődő, hogy ha menet a jobbkezeddel csattintottál, akkor visszafelé a bal mancsoddal kellett volna csinálnod. No, rendben, mennyit pörköltél le annak a kalauznak? Egy szutyást? Tessék, itt van. Lehet, én hibáztam, hogy nem magyaráztam el neked részletesebben. Sajnos, ezek után, nem használhatod többé az igazolványt, semmisítsd meg!
Óváry Elemér számos hecc kiagyalója volt, valósággal anekdóták keringtek róla. Mindez nála, csak „lazítás” számba ment. Nagyszerű humorérzéke volt. Annyira szerették az emberek, hogy soha senki nem neheztelt érte, és nem sértődöttt meg. Különben kizárólag szűk társaságán követte el ugratásait, és ha valakinek sikerült őt megtréfálnia, azon Elemér nevetett a legjobban. Ezek volt az „esti” szórakozása, mert napközben nem lehetett viccelni. Nagyon fontos, komoly beosztása volt: jogászként felelősségteljes munkát végzett, napközben nem tréfálkozott. (HOL DOLGOZOTT? MIT TETT JOGÁSZKÉNT?)
Számos humoros kaland fűződik nevéhez, de sajnos, a jótetteiről hamar megfeledkeztek. Pedig hány rászorulón segített a nehéz időkben is! (PÉLDÁK KELLENÉNEK! A ZSIDÓKÉRT TETT VALAMIT? HISZEN BEFOLYÁSOS SYEMÉLZKÉNT IROD ŐT LE!) Azok sem beszéltek róla, akik nagyon sokat köszönhettek neki. Nem hinném, hogy tévednék, amikor arra gondolok, hogy dr. Óváry Elemér megmegérdemelne legalább egy emléktáblát a házon, amelyben lakott, mert csupa nagybetűs EMBER volt. Azon a házon, melyen piros-fehér zöld zászló lengett. Ott mészárolták le a családjával együtt. Akkor azt suttogták a városban, talán csak azért, mert a ház Monostor közepén állt.
Nem tudni, mi várt volna rá a „felszabadulás” után. Valószinűleg ugyanaz lett volna sorsa, mint gróf Teleki Bélát, aki közbenjárása sok ember életét mentette meg, és megkímélte Kolozsvárt utcai harcoktól. Bethlen Béla gróf, Erdély kormánybiztosa nem hajtotta végre a budapesti bábkormány számos embertelen parancsát. Mindkettőjüket súlyos börtönbüntetésre ítélték, senki nem kelt védelmükre. Tudtommal egyikük sem kapott emléktáblát; a manapság járványszerűen terjedő annyi tábla- és szoborállítás közben, róluk elfeledkeztünk.

Bogdán Kálmán
Bukarest

Bogdán Kálmán: Haverom Charley

Boldogult, rövidnadrágos komisz kölök koromban ö volt az eszménykép, a nagy hős, aki elsőnek repülte át az Atlanti Oceánt, lepipálva Ikarusz bravurját, hisz a derék ókori repülő csak a mitologiában élt, Charles Augustus Lindbergh viszont eleven valóság, még a híradókban is látható volt.
Aztán, mivel a csodák általában csak három napig tartanak, a Lindbergh név is lassanként feledésbe merült, hogy aztán mintegy öt év múlva ismét szárnyra kapja a világhír, amely ezúttal nem hősi tettet, hanem tragédiát adott hírül, elrabolták gyermekét Lindbergh bébit.
Szinte minden újságolvasó, rádióhallgató, izgatottan, aggódva kísérte a nyomozás menetét, amely végzetes eredménnyel zárult : bestiálisan meggyilkolták az ártatlan gyermeket. Az egész világ osztozott a Lindbergh család gyászában és bosszúvágyunk elenyésző százalékát nyertük el, amikor hosszú huzavona után villamosszékbe ültették a gyilkost, Bruno Hauptmant.
Dehát az élet megy tovább, a Lindbergh körüli hullámok ismét lecsillapodtak, mig 1938-ban felröppent Kolozsváron a hír, Lindbergh Kolozsvárra érkezik.Óriási világszenzáció! Természetes mindenki látni akarta a Nagy Férfiút, aki titokzatos útja során meglátogatja városunkat. Suttogtak a jólértesültek, de már akkor is az volt a helyzet, hogy aki tudta, nem mondta, viszont aki mondta, nem tudta. Mindenesetre ez idő tájt volt a híres Chamberlain- Daladier akció.
A világhíres ezredes közelébe azonban szinte lehetetlen volt férkőzni, állandó kísérete miatt, akik sasszemmel figyeltek mindenkit aki felé közeledett. (Ma már body-gard-nak neveznék a kísérőket). No meg ő sem szerette a mass-media tagjait, mint jelenlegi ország elnökünk, igaz ő nem repült. Egyelőre. Egy két szemfüles riporternek mégis sikerült közelébe jutni, így Horosz Bélának is.
Ezzel szemben engem hagyományos szerencsém ezúttal sem hagyott cserben jóllehet nem voltam újságíró, viszont törzsvendég voltam, sőt abonens az akkor legreprezentativebb étteremben a Bagolyvárban .melynek tulajdonosa. Turi Elemér volt (később a Vitadulci szövetkezet laboratoriuma működött itt).
Délben, ebédnél, Turi Elemér bizalmasan figyelmeztetett, hogy este már hét órakor jöjjek be vacsorázni, mivel a belső, a tükrös terem, le van foglalva Lindberghék részére, és a rendőrség majd elállja a bejáratot, és csak a magas rangú meghívottak léphetnek be az étterembe.
Igy hát a megjelölt időpontban, Bíró Jóskával együtt, testi-lelki jóbarátommal -, aki szintén abonens volt a Bagolyvárban, - szerényen helyet foglaltunk az étterem első helyiségében, ahol rajtunk kívül nem tartózkodott senki. Szép csendesen megvacsoráztunk, aztán kikértük az első és a második liter bort. És kiváncsian várakoztunk.
Pontban nyolckor felpattant az ajtó, és több igen magas rangú tiszt és más fejesek kíséretében megjelent a nagy Lindbergh ezredes. Magas, kócos hajú, nagy fogú férfi, egyáltalán nem hősi külsővel.A nagyon előkelő társaság elvonult előttünk és helyet foglalt az elegáns belső, tükrös teremben, ahol pazarul megterített asztal várta őket.
A zenekar, amely két tagból állott, Nevolár Szilárd a zongoránál és Czakó Imre a prímás, kissé félénken, de jó cigányosan cifrázva eljátszotta a Yankee.doodlet. Mi ketten Jóskával pedig büszkén néztünk egymásra: ime két ember, aki személyesen látta Lindberghet!
Telt, múlt az idő, mi folytattuk a megkezdett borozgatást, miközben odabent sürögtek, forogtak a pincérek, nagy alpakka tálcákon majdnem minden földi és tengeri jóval, számtalan whiskys és konyakos üveg társaságában. Odabent ünnepi beszédek hangzottak, felköszöntők, tapsok, a probléma az volt, hogy a felszólalók francia, vagy német nyelven nyomták a sódert, angolul abban az időben kevesen beszéltek; a felső tízezerben a francia volt a társalgási nyelv.
És egyszercsak a nagy Charley egyedül, kíséret nélkül kijött a belső teremből, tétován körülnézett. Én éreztem, hogy eljött az én pillanatom, hiszen tudok angolul, ami abban az időben elég ritka volt.Ruganyos léptekkel oda léptem hozzá és gyönyörű Standard English kiejtéssel megkérdeztem: “What can I do for you?” Lindbergh szélesen mosolyogva megmondta, és én szolgálatkészen megmutattam neki az utat, hol b u d á r a tér el. A pincérgárda azonnal körülvett és izgatottan kérdezték, mit akart az ünnepelt. Én nyugodtan feleltem, valószínűleg pisilni, de lehet, hogy kakálni, hiszen a tisztek sem angyalok. Percek múlva előjött Charley, és megkérdezte, tartanak-e a vendéglőben törülkőzőt és szappant? Tolmácsoltam a kérdést, mire legaláb féltucat törülköző, hangerli került elő, és finom szappanok. Lindbergh megköszönte nekem, és ismét eltünt a toalettben. Amikor visszajött, átölelt és becipelt a belső terembe, és büszkén bemutatott: ”He is the best friend of mine!” Ha a szemekből lézer sugár lövellt volna ki, én menten halva rogyok össze. Hát még amikor ujdonsült haverom egy nagy poharat teletöltött Black and white whiskyvel, csiriózott velem; a következó pohárban már Henessey konyak csillogott, azt is kiittam, - az ember mit megtesz a barátjáért - ezalatt a fejesek barátságos mosollyal ajkukon - hiszen a nagy vendégnek a szeszélyeit el kell tűrni -, tudtomra adták, ha nem tűnök el azonnal, holnap alaposan megtáncoltatnak.
Két liter bor, két deci whisky és egy deci konyak elfogyasztása után is hallgattam a józan eszemre és elköszöntem Charley havertől, pedig az még hellyel is megkínált.
Odakint Jóska türelmetlenül várt és kiváncsian faggatott, mi is történt valójában.
Én pedig pontosan elmondtam neki, hogy azért mert megpisiltettem az első oceánrepülőt milyen pazar italokkal kínált meg. Jóska szinte könyörgött, mondjam meg neki, hogy mondják angolul, hogy “erre van a toalett”?
Igaz barát vagyok, megmondtam, vagy ötször ismételtettem vele.

Jóskának pechje volt, Lindberghnek jól működött a veséje.

Hamarosan! Már megjelent :)

Start:	Jul 14, '07 01:00a
End:	May 14, '08

Kedves Barátaim, Ismerőseim, Ismeretleneim!

Csak pici reklámot szeretnék az általam igen nagyrabecsült Bogdán Kálmánnak.
A nálam olvasható írásai hamarosan megjelennek az erdélyi Mentor kiadónál (amely kiadó Wass Albert és Nyírő József munkáit is gondozza) "Csak a szépre emlékezem" címmel (gondolom kissé megszerkesztve, hisz nálam vannak olyanok is, melyeknek a vége elveszett, vagy még nem is volt).
Fogadjátok szeretttel, s vegyétek minél többen, hisz mi az a még 10-20 év, amely az én 95 éves barátom életéből még előtte van!?

Adja a jó Isten, hogy még sok évet érjen meg egészségben, szeretetben, a családja és barátai örömére!

Itt lehet rendelni, a könyvet az Írók boltjában:

http://www.irokboltja.hu/?t=productoverview&kod=11136211

Bogdán Kálmán levele hozzám

Biztosan olvassátok az én drága ifjú 95 éves barátom friss novelláit, amelyekkel kezdtem az itteni pályafutásomat. Akkor azt is látjátok olvassátok, hogy ama nehéz időkben bizony kétszeres (tényleg csak kétszeres?) "félelmeket" kellett átélnie, részben a született vallása, részben magyarsága miatt. Még
nem volt érkezésem elmondani neki, hogy engem NEM ÉRDEKEL senki született, gyakorolt vallása, engem kizárólag az ember érdekel, függetlenül nemétől, vallásától, szeme, haja, bőre színétől. (talán érzi anélkül, hogy elmondanám!). S ha egyszer valaki belopakodott a szívembe, semmilyen módon nem lehet onnan kiverni.
Szeressétek Őt Ti is úgy, ahogyan és, mert megérdemli!
A vitacikkeket később hozom, mert ma mennem kell.

************




Zsuzsika, mellékelek néhány vitacikkemet egy erdélyi irodalom kritikussal. Sajnos az ő írásait nem tudom elküldeni, de gondolom, ezekből is kitűnik meggyőződésem. Egyébkén 12 éves korom óta evangélikus vagyok és ebben a hitben nevelkedtem. És, hogy bebizonyítsam, mizerint a tigris nem veti le foltjait, s ne tagadjam meg magamat, ezt a következő mondattal illusztrálom: árjának születtem, de pár nap múlva MINTHA ELVÁGTÁK VOLNA.!!!
Várom válaszodat.
Kivénhedthaverod bogdánkálmánka

Csodák

Igen, csakugyan szabad vagyok. De most merre és meddig? Nem sokat haboztam, a Berde Mózes utcából kifordultam a Deák Ferenc utcába. Istenem, mikor is jártam erre? Nem volt sok időm nosztalgiázni, mert ebben a pillanatban egy ruszki Rata repült el felettünk és kedvesen géppuskázott. Mindenki igyekezett menekülni, futott, amerre látott. Én is gyorsan berontottam egy üzletbe, ahol rajtam kívül, hárman vagy négyen kerestek menedéket, Két-három percig tartott a riadalom. Én is indultam kifelé, amikor valaki rám kiáltott: ”Szervusz Kulikám, de régen láttalak. Merre járdogálsz?” Ránéztem az illetőre, Székely Bandi volt ,akivel pár évvel ezelőtt annyi kellemes estét-hajnalt töltöttünk el szombatonként a Bagolyvárban. „Hát ami azt illeti Bandikám” feleltem ,”az utóbbi időben inkább üldögéltem „.Azzal beszámoltam neki pillanatnyi helyzetemről és minőségemről. Erre határozottan kijelentette, hogy a vendége vagyok.
Persze-az illendőség kedvéért szabadkoztam, Erre ő megnyugtatott, hogy már jelen percben is az ő vendége vagyok, ugyanis ez az üzlet ,ahol most vitatkozunk, az övé. Önállósította magát, rádióüzletet nyitott. Azzal karon fogott, kitett egy táblát az ajtóra „Mindjárt jövök” felirattal és felvitt a lakására, amely pont az üzlet fölött volt. Otthon volt a felesége, nagyon kedvesen fogadott. azonnal még egy terítéket tett az asztalra, mert csak természetes, hogy náluk ebédelek…”És nálunk maradsz, amíg találsz magadnak megoldást, vagy nyugodtan kihúzod nálunk azt pár napot ami még hátra van a cécóból.” Azt a napot és éjszakát - fürdés, puha fehér ágyikó” –náluk töltöttem, aztán a marasztalás dacára , eltávoztam (nem volt sitzfleischom). (Szegény Székely Bandit pár év múlva a lakásán megölte egy betörő).
Szép lassan sétáltam a Deák Ferenc utcán. Néztem, bámultam a régen látott épületeket, üzleteket, kirakatokat. Elhaladtam a Városháza előtt és (ismét) megállapítottam, hogy a jelenlegi zászló az épületenszebben, méltóságteljesebben leng. A Bíró patika! A három Bíró fiú. Feri, Gabi és Gyuri-Feri és Gabi gyógyszerészek lettek és vezették a patikát, a legkisebb-akit sportkörökben Gyúró Birkának hívtak Olaszországban szerzett agronómusi diplomát. Ők voltak az első barátaim, amikor l936-ban Kolozsvárra kerültem. Az egész Bíró család –származásuk ellenére-igazi, magyar ,patricius familiának számitott .Mindhárom fiú Ukrajnában pusztult el, mint munkaszolgálatos. :Édesanyjuk a a gettóban halt meg. Holttestét, Guráth Béla-sokszoros vívóbajnok- kilopatta a gettóból és eltemettette. Voltak ilyenek. Sokan… A New-York előtt megállottam. . Nagyon csábított :leülni a kávéházban, rendelni a pincérnél egy feketét vagy korsó sört .El is határoztam, nem állok ellen a kísértésnek. Éppen indultam, amikor valaki barátságosan hátba vágott „Hát te, mit csinálsz itt, Kuli?” Hirsch Ernő, (későbben Hódos.Ernő) volt a tettes. (Alacsony ,kövéres-kocka alakú, buldog képű férfi, olyan lúdtalpakkal, hogy azokkal egy valamire való gúnár, rohant volna az ortopédiára. Ettől eltekintve, nagyon kedves, jóindulatú ember, aki olyan okmányokkal rendelkezett, amely teljes szabadságot biztosított a számára, megkapta a kivételezési bizonyítványt, ami mint jó magyart mentesítette a zsidótörvények alól, így leszerelt a munkaszolgálatosságból.
Amikor még 1943-ban Blidáron a 110/60 munkaszolgálatos században szakaszparancsnok helyettes voltam, oda kérette magát. Nem bánta meg. Nagyon nehéz volt a meló, faúsztatásnál dolgoztunk .s bizony alaposan próbára tette az embert a nagy szálfákkal való birkózás, melyek állandóan tömörültek a vályúban. Ernőnek nagyon könnyű beosztást adtam. Kiáltania kellett, ha megakadtak a fák Aztán megkapta a diplomát és búcsút mondhatott a „honvédelemnek”
„Várom a hatos villamost itt a New-Yorknál, nem a Nemzetinél” szellemeskedtem, aztán beszámoltam neki a helyzetemről. „Isten marhája! És így szabadon járkálsz, te szerencsétlen? Nem tudod, hogy tele a város spiclikkel, tábori csendőrökkel, detektívekkel, akik a bujkálókat kutatják és azonnal elviszik a Péter-Pál villába ahonnan nem igen térnek vissza. Hol laksz? Persze, tudhattam volna, nincs lakásod. Most azonnal velem jössz „De Ernő…” „Pofa be, nem vagyunk a vályúnál! Gyere !” Mentem, de az Ursus előtt megálltam ,mint a borjú az új kapu előtt Ernő dühös lett:” .Be akarsz menni? Jó hely, itt tanyázik többek között Hegedűs detektív, meg Prozavszky felügyelő és epedve várnak egy törzsvendégre a Péter-Pál nevű étterem és szálloda számára.” A Bánffy palotába tértünk be. Felvitt a második emeletre, becsöngetett egy ajtón. Kedves, idősebb úri hölgy nyitott ajtót. „Csókolom a kezeit méltóságos asszony, ez a lurkó az én jó barátom. Bogdán Kálmán Nagybányáról. Volna szabad szobája a részére? Nagyon rendes úri fiú. Garantálok érte.” „Persze, hogy van, nem igen adom ki idegeneknek .Parancsoljanak beljebb. Megfelel ez a szoba?” „Méltóságos asszony, ez valóságos paradicsom. a számomra. Nagyon szépen köszönöm.” „ No, ez rendben volna, a házbért majd én rendezem. Hol a csomagod?”„Ott felejtettem a Honvéd utcában. Menjek el érte?” „Marha vagy barátom, nem is vagy barátom, csak marha. Ne tessék komolyan venni, nagyon jó fiú csak irtó hülye…”„No most gyere velem az óvóhelyre, megmutatom”.
Útközben elmondta hogy a hölgy doktor Széll Kálmánné egy minisztériumi osztály főtanácsos özvegye, a gettózás idején 3 személyt bújtatott és mentett meg. Megnéztük az óvóhelyet. Vastag mennyezetét még külön alá sprájcolták, bombabiztosnak nézett ki. Egy kis előcsarnokon át lehetett egy óriási terembe jutni, ahol matracok, tábori ágyak álltak szép sorjában. Ernő bemutatott Egyed úrnak, a légóparancsnoknak, közölve, hogy a méltóságos asszony albérlője vagyok és szükség esetén használhatom-e az óvóhelyet? „Természetesen” - felelte Egyed úr (épitészmérnök volt). Sajnos, idebent minden .hely el van foglalva, de az előcsarnokban, nyugodtan tanyázhat.” „No, ezt elintéztük, a többi tőled függ. Főleg, ne mászkálj ne bolyongj, mert percek alatt lebuksz. Persze nincs pénzed, itt van 50 pengő, vegyél, amire szükséged van. Vigyázz magadra, ne kutasd a régi havereket, senkiben sem lehet megbízni. Később megint erre jövök.” Azzal elvonult, én meg édes kettesben maradtam az ötvenessel, amely nóta szerint 100 pengőnek a fele. Kiléptem a Bólyai utcába és elindultam a Kossuth Lajos utca felé. A Wesselényi utca sarkán Tompa Pufi a kiváló színész borult a nyakamba. „Nem érdekel semmi, most megyünk Botochoz, mert itt nagy a szárazság és kiszáradunk”. A Botoc-kocsma a Forduló utcában volt. Ide nyitottunk be. A kocsma udvara tele volt, persze Pufit hangosan üdvözölték, aki azonnal rendelt egy litert a rizlingből .Kissé megijedtem, mert rövidesen hozzánk csatlakozott két zászlós, de mint csakhamar megtudtam, tartalékosok, civilben mindketten tanárok. Egyik Oszláts Bubi francia, a másik Szántó Béla, zenetanár. Amint ez illik, egy-kettőre összebarátkoztunk, annyira, hogy 3 liter után, felfedtem mivoltomat .de nem érdekelte őket. Viszont elmondták, hogy délelőttönként, itt üdülnek, lévén vakáció. Vagy 2-3 órácskát töltöttünk itt Pufival, aztán elindultunk hazafelé. Én kissé cifráztam a lépést, ahogy mondani szokták, nem voltam „edzésben”. Mikor hazaértem, dudorászva már ott várt Ernő. Rettenetesen lehordott, szerinte, ha mindenáron le akarok bukni, akkor tegyem meg neki azt a baráti szívességet, hogy ő kísérjen el a Péter-Pál villába és adjon át a kémelhárítónak, hogy ezzel szerezzen magának egy jó pontot, ami sosem árt. Az éjszakát az óvóhelyen töltöttem, az előcsarnokban egy faládán, de nagyon jóízűt aludtam.
Egyelőre megfogadtam Ernő intelmeit és nem császkáltam össze-vissza. Ott volt az épületben a Capitol mozi, a Szentegyház utcában a Magner kisvendéglő, általában ide jártam ebédelni, két fröccsöt is engedélyezett mentorom. A Capitol igazgatója, Jovián Anti bácsi, jó ismerősöm volt még a Bagolyvárból, gyorsan a zsebembe nyomott - illedelmes tiltakozásom ellenére száz pengőt, - amely aztán annyira nyomta a zsebemet, hogy megreszkíroztam egy kirándulást az Ursusba. Itt nagy örömömre Tamási Áronnal és Heszke Bélával találkoztam. Asztalukhoz hívtak és elbeszélgettünk. Tamási sógorával , Salgó Bandival, együtt raktuk a gyeptéglákat a szamosfalvi röptéren, amikor még letartóztatásom előtt a ll0/56 században szolgáltam. Nemsokára odaült Nagy Jóska, aki az Ellenzékben a hadi helyzetet kommentálta.
Estefelé lementem az óvóhelyre, részt vettem a társalgásban, persze óvatosan. Egy nap Szerémy Laji állított be az óvóhelyre. A nagybányai Phőnix football csapat kitűnő játékosa, jelenleg orvostanhallgató (később professzor a vásárhelyi Bólyai egyetemen, ahonnan az egyesítés után kirúgták, mert nem ment el az ünnepélyre). Nyilvánosan kijelentette, nem akar részt venni a sajátmaga temetésén. Hazament Szatmárra és ott folytatta praxisát, feleségével dr Bródy szemorvossal együtt.
Mint említettem, ezeket a sorokat, pusztán emlékezetem alapján írom, semmiféle írásbeli emlékem, feljegyzésem nincs, ezért biztosan dátumokban, nevekben, kronológiai sorrendekben tévedek, lehet , hogy több helyen a POÉN kedvéért változtatok valamit, de a valóságtól sehol sem térek el. Ahhoz , hogy fikciót alkossak, nincs elég irói fantáziám.
Olykor azért megkockáztattam, hogy legalább a főteret körbejárjam, és egyik délelőtt össze találkoztam Róth Matyi ékszerésszel, akivel nemrégen együtt voltunk bezárva. Mint kiderült, ő is nyúlcipőt húzott (már naponta fogyott a létszám a börtönben). Nagyon megörültünk egymásnak .és rögtön javasoltam, ünnepelnénk meg ezt a régen várt talál kozást és legokosabb, ha beugrunk ide az Ursusba; meg is érdemeljük, hiszen egy héten át takarítottuk a romot Ehrlich úr házában és hát ő az Ursus góréja. Úgy is tettünk. Nagy merészen bevonultunk ,tele volt a vendéglő-akkor már a „csak egy nap a világ” hangulata uralkodott, az ember valóban nem tudhatta, hogy holnap mire ébred. A belső teremben találtunk helyet, körülöttünk tisztek és elegáns férfiak, hölgyek szórakoztak. A pincértől rendeltünk két Mária Terézia konyakot és két zóna pörköltöt és boldogan állapítottuk meg, hogy két hete, csak a legmerészebb álmainkban jelent meg ilyen ínyencség. Őszintén szólva azért volt bennünk némi szorongás, két friss börtöntöltelék tiszt urak társaságában? Még jobban drukkoltunk ,amikor egy századost felismertünk. Szántó Béla volt, a szamosfalvi röptér parancsnoka. Nem volt soha bajunk vele, jóindulatú ember hírében állt a katonái is nagyon szerették. Adott pillanatban, nyílik a terem ajtaja, és belép egy honvéd. Szabó Jankó volt, egyik folyosós a sittről (a letartóztatott kiskatonák őrködtek a tisztaságra, ezért hívták őket folyosósnak, tőlük függött, hogy kimehetünk-e soron kívül a vécére…) Megörültünk neki, meghívtuk az asztalunkhoz, nem ült le.
Utána másik ismerősünk jelent meg : Condor szakaszvezető, balbo szakállal, golyószóróval a vállán (utoljára akkor találkoztunk vele, amikor bilincselve mancsoválva dugták be egy katonai gépkocsiba). Szervusz, Kondor üdvözöltem.(magyar kával), gyere ülj le…. Összevonta a szemöldökét és ránk mordul: „Munkaszolgálatosok, mit keresnek itt? Szabó hívd a készültséget” Szabónak még volt annyi ideje, hogy odasúgja” Káhás” Megmeredtünk az ijedtségtől .Ha jön a tábori csendőrség. végünk van.
Abban a pillanatban Szántő százados megszólal: „Szakaszvezető!” Condor megfordul, megpillantja a századost és azonnal vigyázzba vágja magát, a százados rákiált: „Jelentsen!”. A többit mi már nem halhattunk, mert villámgyorsan kislisszoltunk a hátsó kijáraton, felrohantunk az emeletre, ahol Ehrlich lakása volt, Szerencsére otthon volt, és beengedett minket a vécébe. Róth Matyi zihálva nyögte: „Éppen ideje volt, már nem bírtam volna tovább visszatartani.” Körülbelül tíz perc múlva merészkedtünk kimenni az utcára, elbúcsúztunk, de előbb kölcsönösen elismertük hogy a Mária Terézia konyak veszélyes ital, nem azért, mert az ember fejébe száll, hanem mert könnyen az ember fejébe kerülhet. Később megtudtam, hogy Szántó kihallgatásra rendelte Condort, mert első osztályú étterembe csakis tiszteknek szabad bemenni. A légiriadók napi-, illetve órarenden voltak, az emberek kezdték megszokni. Még akkor sem támadt túl nagy riadalom, amikor kezdtek megjelenni a plakátok, amelyen felszólítják a lakósságot, hogy hagyják el Kolozsvárt és a Nádas partján igyekezzenek nyugat felé.
Egyik délután, azt javasoltam Szerémynek, menjünk át egy pohár italra, ide a közelbe, Orosz bácsi Délibáb nevű, kedves kis kocsmájába a Szentegyház utcába. Nem volt ellenvetése, a kocsma szerencsére nyitva volt. Orosz bácsi személyesen szolgált ki, szerényen egy liter bort kértünk, szódával. Szép lassan iddogáltunk, közben elbeszélgettünk Nagybányáról, a fociról és persze a helyzetről, neki is volt félnivalója, SAS behívót kapott.
Nagyon rendesek voltunk, az egy liter után haza indultunk Amikor a Bólyai utca sarkához közeledtünk látjuk ám, hogy az egész Bánffy palota körbe van véve, német és magyar tábori csendőrökkel. Villámgyorsan visszafordultunk és találomra a Széchenyi tér felé loholtunk, mindegy volt merre, csak minél távolabb lakhelyünktől. Egész a Dermatáig sétáltunk-közben szívünk a torkunkba dobogott, mindketten arra gondoltunk, hogy netán minket keresnek, de legalább is egyikünket. Legalább két óra hosszat bolyongtunk. Végül mégis megkockáztattuk és nagyon óvatosan betértünk a Szentegyház utcába .Csend volt, csak a Zöld Hordóból hallatszott ki Vak Jancsi muzsikája. Nem mertünk ide betérni, inkább Mágnerhez léptem be és kértem egy pohár szódavizet. Előszór nem akart hinni a füleinek, de aztán mégis elém tette a szokatlan italt. Közben közömbösen megkérdeztem, mi újság? Erre elmondta hogy egy német raj vonult a Bólyai utcán és a Bánffy palota egyik emeleti ablakából rájuk lőttek. Senki sem sebesült meg – sajnos - de az egész háztömböt azonnal vették, minden lakást átkutattak, felforgattak, minden egyes lakót igazoltattak, talán 4 vagy 5személyt elhurcoltak.
Megkönnyebbülten sóhajtottuk fel Lajival. Korán reggel Ernő érkezett lélekszakadva. „Mi történt veled? Nem kaptak el? Hogy? .Nem voltál itt? Hol voltál?” Mikor bevallottam, összecsapta a kezeit „Vagyis, ha nem mentél volna kocsmába, most a Péter-Pál villában vernének?” Úgy, ahogy mondod. Az antialkoholizmus nem mindig vezet jóra.”
Évek múlva tudtam meg, hogy egy Várady nevű cukrász volt a tettes, de sikerült elbújnia a csendőrök elől. Tudtommal, nem kapott FIAP nyugdíjat. Vasárnap délben ebédelni mentem Mágnerhez. Telt ház volt ,de egyik asztalnál magánosan ült egy rokonszenves külsejű férfi. Előtte egy fél liter bor. Udvariasan megkérdez tem, szabad-e helyet foglalnom? Barátságosan válaszolt: Persze, tessék.
Rendeltem valami ételt és természetesen, egy fél bort. Mint ilyenkor történik, beszédbe elegyedtünk. Közömbös dolgokról diskuráltunk, aztán újabb fé litereket kértünk az ifjabbik Mágnertől, utána már közösen egy litert. .A fociról kezdtünk beszélgetni, a KAC bajnoki reményeiről, amikor észrevettem, hogy asztaltársam feje kezd lekókadni, szeme le-lecsukódik, majd édesdeden elbóbiskol. Ugyanakkor az ajtóban megjelenik Ernő, meglát és el kezd hevesen integetni. Mi a fenét akar fogadatlan őrangyalom?
Kényszeredetten az ajtóhoz mentem: „Mi van , Ernő? Forgalmi rendőrnek képzeled magad?” „Te barom” válaszolt nyájasan Ernő, „Azonnal pucolj innen!” „No, ne vacakolj. Csak nem hagyom ott ez a kedves férfit, pofája is van az embernek. A bor sincs kifizetve és még félig tele az üveg. Legalább vasárnap ne gyámkodj felettem!” „Szerencsétlen! Tudod, ki ez a te drága piapartnered? Hegedűs detektiv főfelügyelő .Épp az ilyen, hozzád hasonló állatokat hajszolja. Ha akarod, parancsolj, menj vissza hozzá”. Nem mentem vissza, bár kissé fájt a szivem az ott maradt fél literért.